Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

III. A XVI. és XVIII. század - 3. Énekeskönyvek, énekgyüjtemények

107 Uraknak Ura, nagy Isten .. Uram, ajtód előtt zörgetek .. Ür Isten, mely sokan vágynák Urunk nagy nevezete Emmánuel 783. L 650. L 667. 1. 85. L A hirrmuszkö Ítészét egyes darabjainak felhasználása itt már megcsappant. A Lelki Órából itt nem veszik át az egész sorozatot, válogatnak belőle, még így is a Lelki Óra 56 himnuszából 40-et áttelepítenek az Űj Zengedezőbe. Az énekeskönyvben jelentkező szerzők — a fenti lajstrom énekeinek költői — Aachs Ferenc, Torkos András, Vásonyi Márton, Perlaky József, stb. lelkészek voltak, nem költők, csak az énekeskönyv munkatársai. Mégis szép énekekkel gyarapították az evangélikus templomi énekkészletet. Az Űj Zengedező jelentősége abban van tehát, hogy hatalmas tárházát állította fel az énekeknek, mélyen kiaknázta a német egyházi költészetet és ezáltal anyagot szolgáltatott a XIX. századi énekeskönyveknek. A XIX. század evangélikus gyűjteményei a század végéig ezen kiadásokból táplálkoznak, de a mai evangélikus énekanyag nagyrésze is az Űj Zengedezőben már bennefoglaltatik. A Zengedezőnek egy évszázad alatt 15 kiadása jelent meg. Mindez a legnehezebb időkben, mikor az Üldöztetések még tartottak. Csak az utolsó kiadások láthatták meg a lassú megbékélést, a feltámadás reményét. Az evangélikusság követelte a lelki táplálékot, a hit újból és újból való megújítását, az énekeskönyvet, mely csak az övé legyen, senki másé. Száz év alatt 15 kiadás minden másnál jobban hirdeti a magyar evangélikusság öntudatát és hitét. Végére értünk fejtegetéseinknek. Az evangélikus templomi ének lendületes megindulása után, melynek hősei az egyszerű, de élő hittel eltöltött prédikátorok voltak, a református egyház énekei és gyűjteményei elnyomták az evangélikust. Közös énekeskönyvek kora járta, de Luther híveinek énekkultúrája ismét feléledt. A nagy fellendülés kiteljesedése a Zengedező és a Lelki öra. Ez az énekkészlet mindig alapjának tekintette az ősök hivő dalait, ezekből mindig táplálkozott és megújult. Az énekkultúra tetőpontját érte el Aachs Mihály és Sartorius János énekeskönyvével és nyugodtan állott ellen minden viharnak. A XIX. században már esik ez a színvonal, míg ma, sajnos, alig élnek a régi ősök hagyatékából.