Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)
2016-05-08 / 18. szám
2 • Evangélikus élet 2016. május 8. • KRÓNIKA Közgyűlés a Déli Egyházkerületben Húszéves az orosházi evangélikus iskola Két évtizede annak, hogy a rendszerváltás után az evangélikus egyház visszakapta orosházi iskoláját. Ezt a jubileumot ünnepelte április 16-án a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium istentisztelettel, közgyűléssel, valamint Szigethy Szilárd iskolalelkész beiktatásával. !► Folytatás az 1. oldalról Sárszentlőrincen tartotta közgyűlését április 29-én a Déli Egyházkerület. Kezdőáhítatában Karíné Csepregi Erzsébet lelkész - Jak 1,22 alapján - arról szólt, hogy az ember vak, süket, béna és bűnös maradhat Jézus mellett is, ha az igének csak hallgatója, nem pedig cselekvője. Átélheti, hogy az igehirdetés nem hoz változást, mert nem engedi a hallgató, hogy bármi is történjen az életében. „De »Isten történik«, s ha ebbe a történésbe bekapcsolódik az ember, akkor elindul valami, ő is részese lesz ennek a folyamatnak, s ebből egy történéssorozat lesz.” A lelkésznő kitért a lelkipásztorok felelősségére is: amíg egy gyülekezeti taggal megtörténhet, hogy csak hallgatója az igének, s nem megtartója, addig egy lelkész is belekerülhet abba a csapdába, hogy csak hirdetője az igének, de nem cselekvője. Az áhítat után Bakay Péter; egyházunk országos cigánymissziói referense számolt be a sárszentlőrinci romák között végzett szolgálatáról, s vele együtt a helyi közösség tagjai tettek bizonyságot arról, hogy köztük miként „történt” és munkálkodott az Isten. Gáncs Péter püspök a jelentésében kiemelte, hogy vannak pozitív jelek is a kerületben, az elmúlt időszakban ő is több éledő és növekedő gyülekezetben járt. Hangsúlyozta, hogy továbbra is nagynak látja a lelkipásztorok felelősségét ezen a területen, s az egyházkerület kész minden segítséget megadni, hogy elkötelezett lelkipásztorok tudják építeni a gyülekezeteket. Nem az anyagiak állnak az első helyen: „Tatarozott templom csak a városképet javítja, sokkal fontosabb mindaz, ami a templom falain belül, a gyülekezetekben történik” - figyelmeztetett. Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő hozzászólásában felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt öt évben a tavalyi esztendő volt az első, amikor az egyházkerületben nőtt a keresztelések, konfirmációk és esketések száma. Négyezerrel több volt a hittanóra és ötszáznegyveneggyel több a hittanos, mint az előző esztendőben. Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő a jelentésében kiemelte, hogy nehéz és sorsfordító időket élünk hazánkban és egyházunkban egyaránt. Sok helyen az idősek tartják el a gyülekezeteket, máshol pedig nagyon kevesen járnak az istentiszteletekre. A sok nehézség ellenére bizakodva néz a jövőbe: „Mégis, egymásba kapaszkodva, istenes tapasztalataink birtokában megőrizhetjük evangélikus egyházunk biztonságát” - zárta jelentését. Az elnökség jelentését Deák László beszámolója követte. A kerületi miszsziói lelkész örömének adott hangot, hogy sok helyen maga is személyesen tapasztalhatta a növekedést, de nem lehet elhallgatni, hogy vannak leépülő gyülekezetek, elfáradt lelkészek is, és sok helyen hiányoznak gyülekezeti munkatársak. A jelentések elfogadása után az egyházkerület közgyűlése - a néhány hónapja nyugalomba vonult Szabóné Mátrai Marianna helyett - Lupták György kiskőrösi esperest választotta meg püspökhelyettesnek, s a közgyűlés zárásaként a sárszentlőrinci templomban be is iktatták új tisztségébe. ■ D.L. Az ünnepi alkalomra zsúfolásig megtelt az evangélikus templom, az iskola diákjai, tanárai mellett ott voltak a szülők, a város vezetői, egyházi méltóságok, támogatók a múltból és a jelenből. Az istentiszteidet és Szigethy Szilárd beiktatását követően köszöntők sora vette kezdetét. Jantos Istvánné nyugdíjas igazgató hangsúlyozta: nem volt egyszerű dolguk, amikor elkezdték a munkát, hogy az egykori 2-es számú általános iskola ismét evangélikus intézménnyé váljon, de Isten minden próbatétel során mutatta az utat. Mint fogalmazott, elsősorban neki tartoznak köszönettel, de mellette mindazoknak is, akik segítették ezt a küldetést az elmúlt két évtizedben. Erre a munkára és erre az iskolára Dávid Zoltán polgármester orosháziként és a város vezetőjeként egyaránt büszke. Elmondta, hogy az intézmény húsz olyan évet tudhat maga mögött, amelynek során mindvégig stabil értékrendet közvetített a gyerekeknek, tiszteletre, egymás megbecsülésére, a hagyományok ápolására, keresztény értékrendre nevelte őket nagy türelemmel és szeretettel.- Úgy hiszem, szavaimat igazolják az egykori növendékek sikeres életpályái, amelyek öregbítik városunk, hazánk hírnevét. Abban is biztos vagyok, hogy a mostani diákok kitartó és szorgalmas tanulás révén szintén sikeres életutat járnak majd be, és rájuk is büszkék lehetünk - fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy mindez azoknak a pedagógusoknak köszönhető, akik szíwel-lélekkel foglalkoznak a gyerekekkel, akiknek türelmes lénye, bölcsessége, hivatástudata példaként áll előttünk Akik legfőbb értéknek a rájuk bízott gyermekeket tekintik. A testvéregyházak és több evangélikus egyházkerületi képviselő is köszöntötte az iskolát, köztük Győri Gábor esperes, aki alapítóként vett részt a húsz évvel ezelőtti újrateremtésben.- Az volt az egyik alapgondolat, hogy ennek a gyülekezetnek tizenhárom iskolája, egy gimnáziuma volt, és ezeket valahogyan újra kellene éleszteni. Másrészről úgy gondoltuk, hogy talán alulról kellene építkezni, nem lehet ott folytatni, ahol valamikor félbeszakadt - mondta az OrosCafénak az ünnepség után. - És elkezdtünk a város tizenkét óvodájából hatban hitoktatást végezni egy nagyon jó óvónői gárdával, és a Hajnal utcai óvodában egy-két év alatt elértük azt, hogy az újonnan bejövő csoportok mind egyházivá lettek minden kényszer nélkül - mesélte a kezdetekről az esperes. Ezzel párhuzamosan indult be az általános iskolai rész, majd később a gimnázium, és - ahogyan kiemelte - az innen kikerülő diákok nemcsak a város, de az egyház életében is jelen vannak. Tavaly is szenteltek egy olyan lelkészt, idén pedig kettőt fognak, akik ebből az intézményből indultak. Ez Gáncs Péter püspök szerint is az itt megvalósuló, óvodától gimnáziumig tartó nevelési ívnek az eredménye.- Ez számunkra esély, hogy a családokat, gyermekeket, az utánunk jövő nemzedéket is megkínáljuk a krisztusi értékekkel, hiszen aki ide jön, azt nem kötelezzük semmire, de fölkínáljuk mindazt, ami szerintünk fontos ahhoz, hogy boldog életük legyen ezen a földön - fogalmazott. - De ehhez a munkához türelem kell, gyors eredményeket itt nem lehet elérni. Viszont ami Orosházán nagyszerű, hogy el tudjuk kísérni a gyerekeket hároméves kortól egészen tizennyolc éves korukig, és azt gondolom, hogy ez a tizenöt év, amely számunkra megadatik, hogy elérjük őket ezekkel a kincsekkel, már hozhat gyümölcsöket. Ördög Endre, az evangélikus egyházközség igazgató lelkésze ilyen gyümölcsöknek érzi azt, ha a kikerülő ifjúság lelkében és hitében megalapozott, és megtalálja a helyét valahol. Egy olyan közösségben, amely tényleg igazi értékteremtő, és nem hódol be a korszellemnek, hanem időtálló módon tud gondolkodni és cselekedni. Ezeket az értékeket azonban modernül és fiatalosan kell átadni.- Pont a gyerekek jelenléte az, ami megköveteli, hogy ne zárkózzunk be régi klisékbe meg évszázados tradíciókba, hanem a forma, amelyen keresztül ezeket a régi értékeket közvetítjük, legyen fiatalos, legyen szívhez szóló, legyen családias. Miattuk nem lehet valami nagyon felnőttes, nagyon komoly, nagyon régies stílust megütni, miattuk mindig meg kell fiatalodni. Ezt a szolgálatot méltatta Fehér Borbála, az iskola jelenlegi igazgatója is. Úgy fogalmazott, nem köszönteni, hanem köszönni érkezett. Hálás mindazért a munkáért, amelyet az iskola munkatársai a gyermekekért végeznek, hogy a Teremtő társaként részt vesznek a világ továbbteremtésében. ■ PernyésEdit Forrás: Oroscafe.hu Kerületi kórusverseny Oroszlányban Tizenöt éves a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola A Pápai Evangélikus Egyházközség presbitériuma 2000-ben határozta el, hogy elindítja a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolát. 2001. szeptember í-jén kezdődött meg a tanítás két osztállyal. Az intézmény idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját, ez alkalomból a névadó püspök születési évfordulójához - április 27-hez - kapcsolódva 24-én, vasárnap ünnepi istentiszteleten emlékeztek az elmúlt esztendőkre. A jubileum kapcsán szerdán Gyurátz-napot tartottak, ekkor az egész iskola a festői Malom-tónál vett részt játékos, sportos napon. Az ünnepély elején megkoszorúzták a templom udvarában álló Gyurátzszobrot, majd az iskolazászló bevonulása után Szemerei János püspök hirdetett igét, és további hosszú éveket kívánt az iskolának. Polgárdi Sándor esperes az ünnep kapcsán elmondta: 2008 óta nyolc évfolyamos az intézmény, melynek nagy jelentősége van Pápán, az iskolavárosban.- A pápai oktatási intézmény gyülekezeti fenntartású, azon a helyen működik, ahol három szegény növendék számára az egyházközség 1787- ben bentlakásos iskolát szervezett. Ettől kezdve létezett evangélikus elemi iskola Pápán, amely mindvégig szerves része volt a gyülekezet életének. Az 1862-ben épült elemi iskolát a gyülekezet ma is használja. A templommal egy udvarban lévő, nagyobb iskolaépületet az egyházközség 2000-2001-ben újította fel, megteremtve az alapját az iskola újraindításának. Jelentős építkezési munkák után 2001-ben kezdődött meg az oktatómunka. Pár évvel ezelőtt bővült az iskola, s öröm számunkra, hogy az evangélikusok létszáma is évről évre növekszik - hangsúlyozta az evangélikus esperes. Sziics Gábor iskolaigazgató arról szólt, hogy a másfél évtized alatt bebizonyosodott: igenis van igény az evangélikus iskolára Pápán. A családias intézményben a gyermekek és a fiatalok között is az otthonos, elfogadó légkör megteremtésére törekednek. Az iskola az évek során gyarapodott mind infrastrukturálisan, mind a gyermeklétszámot tekintve.- Mi sokkal gyakrabban találkozunk a gyerekekkel, hiszen minden hétfőn közös áhítattal kezdünk, ahol megbeszéljük a hét eseményeit, köszöntjük a születésnaposokat. Fontosnak tartjuk az alapkészségek kialakítását és az emelt óraszámban oktatott angol nyelvet is. Nagyon gazdag az iskola közösségi és kulturális élete. Több mint tízféle szakkör működik, a Gyurátz-ünnepen ki is állítottuk a legszebb alkotásaikat. Az intézmény az ökoiskola címet is elnyerte, 2015-ben pedig csatlakozott a Pilgrim nemzetközi szervezethez. Természetesen jó kapcsolatot ápolunk és kiváló az együttműködésünk a pápai református gimnáziummal. Amikor kinőtték az épületet, a templom melletti épületszárnyat vették birtokba. Jelenleg itt irodák vannak. Aztán a régi parókia épülete következett, de használták a református fiúkollégiumot és az idősek otthonát is. 2013-ban négy tanteremmel bővült az intézmény. Utána az udvart rendezték, játszóteret létesítettek, virágosítottak. Megvásárolták a Széchenyi utca 13. számú épületet a gyülekezettel karöltve, megfelelő pályázati kiírás után egy tornatermet szeretnének ott kialakítani - idézte fel a fejlődés főbb lépéseit az igazgató. A siker kulcsa a jó tantestületben van - véli Szűcs Gábor. Az igazgató szerint ha jó iskolát akarnak létrehozni, ahhoz jó tanárok is kellenek, és persze fontos a szülőkkel is a jó kapcsolat. Néhány éve bevezették a családlátogatást első és ötödik osztályban. Próbálnak a szülők visszajelzéseiből építkezni. Úgy gondolja, az az iskola képes sokáig megmaradni, amelyik tudja az állandóságot biztosítani a tanári kar és az infrastruktúra tekintetében is, s megpróbálja a diákokkal, a szülőkkel és a külső partnerekkel megtalálni a megfelelő hangot. A köszöntő szavak után következett a hetedik osztályosok gondosan összeállított műsora, melyben Gyurátz Ferenc életét elevenítették fel. Hagyomány már az is, hogy az elsős tanulók jelvényeit ezen a napon tűzik fel a nyolcadikosok A Gyurátz-ünnepen Gulyás Anna nyolcadik osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájának elismeréseként Bráder-díjat kapott. A jeles ünnepnap Szemerei János püspök áldásával és a Himnusz hangjaival zárult. A templomi ceremóniát követően szeretetvendégségre hívták a megjelenteket, majd Zombori Ottó csillagász előadása zárta a jubileumi ünnepélyt. ■ Babos Petra Forrás: Pápa-ma.hu Rendhagyó kerületi kórustalálkozót tartottak április 23-án, szombaton délután Oroszlányban. Ezúttal dőlt el ugyanis, hogy a részt vevő hat gyülekezeti énekkar közül melyik három képviselheti a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületet a 2017-ben tartandó országos kórusfesztiválon. Az oroszlányi evangélikus templomban Farkas Etelka helyi lelkész köszöntötte a jelenlévőket, majd kezdetét vette a koncert. A zsűrit dr. Kamp Salamon, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, Wulfné dr. Kinczler Zsuzsanna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszékének adjunktusa, valamint Kendeh K. Gusztáv, a Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházzenei Bizottságának elnöke alkotta. Moderátorként a helyi gyülekezet kórusának vezetője, Milán Zoltánná működött közre. A program első felében a répcelaki Gyöngy kórus, a csákvári Floriána énekkar, illetve a komáromi gyülekezet kórusa mutatta be műsorát, majd Szemerei János püspök tartott rövid áhítatot Jak 1,17 alapján. A püspök a zene különleges voltáról szólva így fogalmazott: „Mintha arról is prédikálna Istennek ez a különleges ajándéka, hogy a szándéka velünk az, hogy felszabadítson, megszabadítson - egy tágasabb világba vezessen.” Ezután a kőszegi énekkar, az oroszlányikórus és a székesfehérvári énekkar műsorát élvezhette a hallgatóság. A találkozó végén Kendeh K. Gusztáv jelentette be a zsűri döntését: a testület a répcelaki, a csákvári és az oroszlányi énekeseket juttatta tovább. Ám a többieknek sem kellett szomorkodniuk, hiszen minden jelen lévő kórus gazdagodhatott a közös éneklés örömével, és - az egyházkerületi elnökség jóvoltából - egy-egy üveg kerületi borral is. ■ AM