Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-02 / 31. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. augusztus 2. *• 11 Jézus Krisztus mondja: Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! (Mt 10,16b) Nagyon szeretek játszani a gyerekekkel. Életem során rengeteg alkalmat tartottam nekik. De a fegyveres játékokat nem szeretem. Ma reggel is egy csendeshetet kezdtünk. Az alkalom előtt az egyik gyerek fölkapta két játék pisztolyát, és megindult. Ráfogta őket valakire, aki készségesen föltartotta a kezeit. A következő felnőttre is ráfogta, és élvezte, ahogy ő is belement a játékba, és elterült. Következtem én. „Fenyegetően” meredt rám a mordály, én pedig mosolyogva azt mondtam: páncéling van rajtam. Ez a játék véget is ért ezzel, és egy másfajtát kezdtünk... Az igénket megelőző részben azt mondja az Úr Jézus a tanítványainak: „íme, elküldelek titeket, mint juhokat afarkasok közé’.’ Bizony a farkasok közt csak így lehet győzni. Nem egy még nagyobb fegyverrel, ágyúval, hanem a megdöbbentően másmilyen reagálással: a szeretettel. Az elviseléssel, imádsággal, bölcs tanítással. És azzal, hogy megpróbáljuk a másikat jobb irányba téríteni. Milyenek legyünk tehát a többi ember között? „Okosak, mint a kígyók’.’ Az okos szónak a héber eredetiben van egy másodlagos jelentése is: „ravasz” így szerepel helyesen a fordítás Mózes első könyvében. Mert az édenkertben A hónap igéje a kígyó ravaszul okos volt. De Jézus nem így utal a kígyóra, hanem a szó „okos” jelentésével. Mert a hívő ember nem ravasz, hanem egyenes és becsületes úton jár. Jézus szava arra figyelmeztet, hogy minden tőled telhetőt tegyél meg a jóért. Használd ki az érveket, az igéket, az élet helyzeteit azért, hogy elérd azt a jót, amelyet Istenünktől tanultál. Ráadásul a hívő ember nem ostoba. Ahogy a hitetlennek vannak érvei a maga álláspontja és tettei mellett, nekünk még inkább vannak érveink a jó mellett. Úgy kell állandó kapcsolatban lennünk Istennel, hogy „készek legyünk megfelelni” a minket kérdezőknek. A másik útravaló, amellyel Jézus kiküldi övéit: Legyetek „szelídek, minta galambok’’. Vigyázz, mindjárt jön az ellenérv: a galamb nem is szelíd madár. Erre nyugodtan felelheted: én annak láttam, s ha tán nem is az általában, én azt a helyzetet veszem példának, amikor mégiscsak szelíden viselkedik. A hit útján járó ember, Isten gyermeke sem mindig szelíd, kedves és megértő. Mi igyekezzünk olyanok lenni, amilyennek általában láthatjuk a galambot a hétköznapokban. Amikor sétálnak, kedveskednek egymásnak, búgnak, finoman leszállnak valahová. Amikor szelídek. Mert ez a legfontosabb tulajdonságuk. Amikor csoportosan csipegetnek a téren, és egy ember közéjük megy, fölröppennek, és nyugodtan visszaszállnak előbbi helyükre. Amikor nagy csattanás van az úton, megijednek, de hamar visszatelepednek oda, ahol voltak. Az élet viharai között, a farkasok üvöltése között, az ajtót ránk szakító megijedtek vagy megijesztők között mi fölpillantunk (egészen az égig, mint István vértanú, egészen Jézusig), és nyugodtan a helyünkön maradunk. Mert erre van szüksége ennek a világnak. Hogy az emberek lássák a békességet nyert és sugárzó „galambokat” és biztatást kapjanak, hogy közénk jöjjenek, és részesüljenek a bűnbocsánatban, a szív megtisztulásában, a lélek erejében. A jóra a rossz, az igazra a hamis között. Hogy lehessen örök reménységben. Mert végül is ezért küldte ki Jézus a tanítványait. Legközelebb, ha rád mered két „mordály”, és „lőnek” mondd azt, amit mi gyermekkorunkban játék közben mondtunk: „Elfelejtettem meghalni.” „Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem’.’ (Gál 2,20; újonnan revideált Károli-fordítás.) ■ Széll Bulcsú SEMPER REFORMANDA „íme, így folyik a hitből a szeretet és az örvendezés az Úrban, a szeretetből pedig derűs, készséges, szabad lélek az embertárs önkéntes szolgálatára, úgyhogy egyáltalán nem gondol hálával vagy hálátlansággal, dicsérettel vagy bírálattal, haszonnal vagy veszteséggel. Mert nem is azért teszi azt, hogy embereket lekötelezzen magának, különbséget sem tesz barát és ellenség között, nem tekint sem hálásakra, sem hálátlanokra, hanem szabadon és készségesen osztja szét önmagát és a magáét, akár méltatlanra vagy méltóra tékozolja azt. Mert ahogyan az ő Atyja cselekszik, aki szétoszt mindenkinek mindent bőséggel és szabadon, és felhozza a napját jókra és rosszakra, úgy az ő gyermeke is önzetlen örömmel gyönyörködik Krisztus által Istenben, annyi jó ajándékozójában, és ezzel az önzetlen örömmel tesz meg és szenved el mindent (Mt 5,45).” H Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) HETI ÚTRAVALÓ „Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon’.’ (Lk 12,48b) Szentháromság ünnepe után a 9. héten az Útmutató reggeli és heti igéi arra bátorítanak, hogy hűség és engedelmesség által éljünk Krisztussal közösségben; ő az Isten minden ember iránti szeretetének tanúja e világban, s kéri: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját!’ (Jel 2,10) S mivel „hű az Isten, aki elhívott minket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre” (íKor 1,9; LK), „ha elenyészik is a testem, szívem kősziklája te maradsz, ó, Isten" (GyLK 723). A tőle kapott talentumainkat, testi és lelki ajándékainkat, képességeinket hűségesen és engedelmesen Isten dicsőségére kell kamatoztatnunk, s akkor a számadásnál ezt halljuk: „Jól van, jó és hű szolgám, a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!” (Mt 25,21) A megtért Pál életében már ez a nyereség: „...a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét (...), mert engem is megragadott Krisztus Jézus!’ (Fii 3,9-10.12) Isten bölcs és értelmes szívet adott Salamonnak, és ő ezt hatékonyan hasznosítva szolgáltatott igazságot: „Adjátok annak az élő gyermeket, és ne öljétek meg, mert ő az anyja!” (íKir 3,27) A próféta őráljói hivatása mindenkor azt jelenti, hogy a bűnöst s az igaz útról letért igazat egyaránt figyelmeztetnie kell Isten igéjével, hogy ne vétkezzen többé. Ha „ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet” (Ez 3,21). A farizeusok kísértő kérdésére a házassági elválásról Jézus a Teremtő eredeti szándékát idézve (lásd íMóz 2,24) válaszolt: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Hozzáfűzte: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” És vannak a házasságra alkalmatlanok is. „Aki el tudja fogadni, fogadja el!” (Mt 19,5.6.12) Pál alkalmas időről és az igazi ünneplés lényegéről tanít: bölcsen éljünk s meggondoltan, „kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak”. És Lélekkel megtelve „mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért”! (Ef 5,16.19-20) Kihallgatásakor Jézus Pilátus tudtára adta: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked...” Pilátus a bírói székben ülve kérdezte a zsidóktól: „A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! Ekkor kiszolgáltatta őt nekik..!’ (Jn 19,11.15.16) Heti igénk indoklásában Urunk mindenkori tanítványait kéri: okosan sáfárkodjanak a reájuk bízott talentumokkal, mert „Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az úr, amikor megérkezik!” (Lk 12,43) Luther írja: „Isten nem nézi, hogy úr vagy-e vagy szolga, férfi vagy asszony, csak maradj meg hivatásodban, melyre rendelt, s abban szolgáld Istent felebarátaidon!” Kérd Urad: „Add, hogy hű legyek mindvégig... / Néked éljek, néked haljak!” (EÉ 382,6) ■ Garai András Élet-képtelenségeink Elvánszorgok a hűtőig. Üres... Oké, akkor keressük meg a telefont. Alig vonszolom magam, hiszen ekkora súllyal nem lehet csak úgy szaladgálni... Bár igazából nem tudom, pontosan hány kilót is nyomok. De ez most nem számít. Hogy kövér vagyok, egyre kövérebb, azt érzem, és a saját szememmel is látom, ehhez még tükör sem kell. Nem is értem, hogy juthattam el idáig, de ez most nem érdekes. Most csak az számít, hogy ehessek végre...! Na, csak megtaláltam a telefont! Ez sincs soha kéznél, amikor szükség lenne rá... Gyorsan rendelek valami kaját, mindegy is, hogy mit. Talán két pizzát, mellé salátát és két tiramisut. Ennem kell!!! Most! Azonnal!... Rendben. Rendelés leadva. Persze addig, amíg a pizza megérkezik, sem bírom ki étlen-szomjan, megnézem, a kamrában vajon találok-e valamit... Remélem, igen. Igen...! Ropi, csoki, keksz... Hála Istennek, hogy mindig van valahol némi életmentő vésztartalék... Muszáj ennem, mert állandóan éhes vagyok. Ennem kell, mert amikor eszem, boldognak érzem magam. Amikor egy-egy finom falat szétolvad a számban, elfelejtek minden rosszat. Ilyenkor nem gondolok az alkoholista apámra, és az anyámra sem, aki olyan sokszor vágta a fejemhez: „Bárcsak soha meg se születtél volna...!” Szeretek enni. Imádok enni. Amikor ehetek, minden rendben van. Csöngetnek, kihozták a pizzát, fizetek, bezárom az előszobaajtót, és irány a konyha. Leülök a már megterített asztalhoz, és eszem, illetve ennék, de előtte még vetek egy pillantást egy ottfelejtett igés lapra - ki tudja már, mikor és hogyan került oda... -, és ezeket a sorokat olvasom: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4) * * * Ott egy folt... Nem, nem hiszem el, hogy nem látod, hogy ott még igenis van egy folt... Törlőruha és fertőtlenítőszer kell csak ide, meg egy kis súrolás. Pillanatok alatt kész vagyok vele, hidd el! No, most már tényleg minden tökéletes! Bár a padló nem teljesen tiszta, én látok ott még egy morzsát, máris hozom a porszívót, bizony! Nem indulhatok el úgy, hogy ilyen koszt hagyok magam után, nem, azt nem tudnám elviselni. Sajnálom, másképp nem megy, rendnek kell lenni! Tökéletes rendnek. Anyám is mindig azt mondta: „Egy jó kislány soha nem piszkos, és soha nem hagyja szét a dolgait, hanem szót fogad az anyukájának, és szépen összepakol maga után. Mindig. Mindent. Mert soha nem tudhatod, mikor jön valaki... Mit fognak akkor gondolni rólad, és főleg rólam...? Még a végén azt hiszik, hogy rossz anya vagyok, és ezt te sem akarhatod, ugye? Egyébként is, a tiszta és rendes kislányoknak nem kell félniük a baktériumoktól és a fertőzésektől sem. És a tiszta és rendes kislányok azok, akiket mindenki szeret, ugye, tudod?” így mondta mindig az anyám, igen. És igaza volt. Mert egy anyának mindig igaza van. Te sem akarhatod, hogy ne hallgassak rá, igaz? És ne gyere nekem már megint a Bibliával, azzal a verssel, amit állandó-. an emlegetsz, azzal, ami a szerétéiről szól, hiszen én is épp a szeretetről beszélek, arról, ahogy az anyám szeretett engem, és arról, ahogy én szeretni tudok. Ahogy én szeretni tudlak téged. Hiszen azzal, hogy tisztán tartom a környezetünket, megtisztellek téged, és épp a szeretetemet mutatom ki, nem? Mi, hogy te csak jót akarsz nekem, hiszen fontos vagyok neked, és szeretsz engem? És segíteni akarsz nekem? Miért lenne szükségem segítségre? Nem vagyok én beteg...! És mi köze van ehhez az Istennek...? Hogy jön ide az, hogy „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne”? (tjn 4,16) Hogy jön ide az, hogy „a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket”?! (íjn 4,18-19) * # * Remek ötlet volt ma eljönni a bolhapiacra! Végtére is nem várhatok mindig a lomtalanításokra! Szép az idő, süt a nap, nagyon kellemes sétálgatni és nézelődni így szombat délelőtt. Az ember ráadásul mindig rábukkanhat valami szépre. Itt van például ez a kristályváza! Bár jobban belegondolva otthon van már belőle jó néhány, de soha nem lehet tudni, hátha még jó lesz valamire, elajándékozni vagy ilyesmi... És azok a régi lemezek, de jó....Jaj, de cuki az a kis szalmakalap Igen, fiatalember, segítsen, legyen szíves, és szállítsa ki nekem azt a komódot, rendben? Mindjárt megadom a címemet is, hogy tudja, hová hozza. Azt mondja, hogy már ma délután is nyélbe tudjuk ütni az üzletet? Pompás! Kettőkor várom az ajtóm előtt, fizetek, és már mehet is, nem rabolom tovább a drága idejét. Remek! Már meg is érkezett, itt a pénze. Köszönöm ezt a szép komódot, minden jót, viszontlátásra! Nem, nem, dehogy engedem be magamhoz, már csak az hiányozna! Senki sem teheti be ide a lábát, bár, ha akarná, se tudná megtenni, hiszen minden tele van az én szép, kedves, számomra nagyon fontos tárgyaimmal. Igaz, egyszer, pár évvel ezelőtt kivételt tettem, volt itt egy szerelő, és kacatnak nevezte őket, de ezzel mélyen megbántott engem, az az igazság. Jó, jó, van itt sok-sok doboz, úgy kell keresztülmászni rajtuk, hogy eljussak a leghátsó szobában lévő matracig, ahol alszom, de akkor is... Jó, jó, minden tele van tárgyakkal, ez igaz, ezt be kell látnom. Olyannyira, hogy már sem a fürdőt, sem a konyhát nem tudom használni, mert mindenütt van valami, de hát ha egyszer semmit sem tudok kidobni, semmitől nincs szívem megválni... Hiszen ezek a tárgyak, ezek a dolgok az életem részei. Fontosak nekem, kötődöm hozzájuk. Biztonságban érzem magam, amikor köztük, velük vagyok. Valahol ők jelentik nekem a családot, hiszen minden emberi kapcsolatom megszakadt, mióta elkezdtem vásárolgatni. Ez logikus is, nem is tudnék itt leültetni senkit sehová, nincs egy talpalatnyi hely sem, ez mást zavarna, de engem nem. A tárgyak megvédenék, a tárgyak nem bántanak, mint az emberek. Gyerekkoromban is mindenki csak engem csúfolt és gúnyolt, soha nem fogadott el, és soha nem is szeretett senki. Hogy is bízhatnék meg bárkiben...? A tárgyak nem okoznak csalódást, mint az emberek. Ők mindig itt lesznek nekem. Már csak a testvéreim hívnak fel néha-néha, de eljönni ők se jönnek el. Mondjuk, nem is látom őket szívesen, mert minden egyes látogatásuk azzal végződik, hogy elkezdenek könyörögni, aztán kiabálni, hogy szabaduljak meg a lomjaimtól. De hát ez nem megy, ők nem értik, hogy nem megy... El se tudják képzelni, milyen nehezemre esne. Nem, nem rendezkedem, nem dobálom ki a kincseimet! Egyszer igenis megpróbáltam, bezsákoltam pár dolgot, de aztán nem bírtam elviselni a tátongó ürességet. Gyorsan el is mentem a közeli turkálóba, beszereztem pár ruhadarabot, ettől mindjárt jobb kedvre is derültem. No, de térjünk csak vissza a komódhoz, hadd gyönyörködjem benne, a legújabb szerzeményemben egy kevéskét... Szép faanyag, hibátlan kidolgozás, úgy látom, a fiókok is teljesen rendben vannak, nincs semmi olyan rejtett hiba, amit korábban esetleg ne vettem volna észre. De jó! Nahát! Mi van ebben a fiókban? Egy cédula, nézzük csak meg, mi áll rajta!... „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (Róm 6,12) Érdekes... ■ Gazdag Zsuzsanna
