Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-19 / 29. szám
i6 -m 2015. július 19. Evangélikus Élet HÍREK, hirdetések GYÁSZJELENTÉS „Kiálts hozzám, és válaszolok, hatalmas és megfoghatatlan dolgokat jelentek ki neked, amelyekről nem tudhatsz!” (Jer 33,3) Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Mirák József, a rákoskeresztúri gyülekezet egykori presbitere, felügyelője és az Evangélikus Hittudományi Egyetem hűséges dolgozója 78 éves korában, július 7-én elhunyt. Hosszan tartó, súlyos betegségét derűvel, töretlen hittel és a teremtő Úristen iránti bizalommal viselte, példát adva övéinek. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 22-én, szerdán 16 órakor lesz a rákoskeresztúri evangélikus templomban (Budapest XVII., Pesti út 111.). A koszorúra, virágra szánt adományokat a rákoskeresztúri evangélikus gyülekezet épülő kolumbáriumának költségeire ajánljuk fel. A gyászoló család Meghívó „A rád bízott drága kincset őrizd mega bennünk lakozó Szentlélek által!’ (2Tim 1,14) Szeretettel meghívom augusztus í-jén, szombaton n.oo-kor az orosházi evangélikus templomba, ahol az istentisztelet keretében Gáncs Péter püspök lelkésszé szentel. Az istentiszteletet követő szeretetvendégségre minden jelenlévőt szeretettel várunk! Pápai Attila VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból július 19-étől július 26-áig VASÁRNAP HÉTFŐ KEDD SZERDA 6.00 / Kossuth rádió 11.05 / Hír Tv 10.00 / Bartók rádió 5.08 / Kossuth rádió Vasárnapi újság BBC Reporters Hangfogó Igéző 9.00 / Pax Tv 14.05 / Kossuth rádió 10.15 / Mi Szabadi Vilmos hegedűművész Evangélikus istentisztelet Arcvonások Élő egyház 10.00 / M2 a budavári templomból Marinovich Endre 11.40 / Pax Tv Mesék Mátyás királyról 9.10 / Duna Tv 16.00 / Pax Tv Isten mindig nagyobb (magyar rajzfilmsorozat) Isten kezében Misszionáriusok Portréfilm 10.05 / Kontakt Rádió 9.30 / Bartók rádió (előadás-sorozat) Kendeh György (Budapest-Terézváros) Musica Sacra Akit nem mondanánk evangélikus lelkészről Lélekhangoló 9.30 / ZDF misszionáriusnak 12.00 / Kossuth rádió Az Evangélikus Rádiómisszió Evangélikus istentisztelet 16.00 / Spektrum HD Déli harangszó a kőszegi műsora (kontaktradio.hu) Schmitten-Brombachból David Attenborough evangélikus templomból 13.30 / Kossuth rádió 11.05 / Duna Tv-A természet csodái 13.06 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitől Evangélikus riportok 16.35 / Film Mania Rádiószínház fogva..!’ Győzelem mégis Legyetek jók, ha tudtok Hanghistóriák, 5/2. rész A református egyház félórája Portré Szekeres Pálról (olasz játékfilm, 1983) 16.00 / Pax Tv 16.00 / Duna World 19.00 / Credo Evangélikus 18.10 / Pax Tv Nyitott akadémia Virágzó Magyarország Rádió (Szombathely) Keresztkérdések A lélek dolgai (ismeretterjesztőfilmsorozat) Evangélikus istentisztelet A kegyelem 16.05 / Hír Tv 16.30 / M3 22.00 / Bartók rádió 20.00 /Pax Tv BBC Hardtalk Wurlitzer EBU Jazz Kút (élő interaktív műsor) 23.30 / Duna Tv Stevie Wonder 21.45 / M3 Műsorvezető Deák László Tenyérnyi gyerekek 19.00 / Credo Evangélikus Csongor és Tünde evangélikus lelkész (magyar dokumentumfilm) Rádió (Szombathely) (magyar tévéfilm, 1973) 20.00 / Spektrum HD 0.15 / M3 Lélekhangoló 22.30 / Kossuth rádió Variációk egy világvégére 1-2. Eltolt határok, Az Evangélikus Rádiómisszió Esti séta 21.00 / Film Mania kitoloncolt népek műsora- riportok, beszélgetések, A lator (magyar dokumentumfilm-20.11 / Kossuth rádió művek: a kultúra ösvényein (olasz-francia vígjáték, 1979) sorozat) Belépő (kulturális magazin) CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 06.30 / Duna 05.30 / Duna World 09.30 / Kossuth rádió 06.20 / Duna Tv Kvartett Duna anziksz Súgólyuk - kulturális magazin így szól az Úr! 08.30 / Hír Tv (magyar ismeretterjesztő 10.00 / Credo Evangélikus 8.55 / Duna Tv Paletta sorozat) Rádió (Szombathely) Isten kezében 13.10 / Bartók rádió Barangolás a Dunakanyarban Evangélikus magazin 9.00 / Pax Tv A Bécsi filharmonikus 05.50 / Duna Tv 14.32 / Kossuth rádió Evangélikus istentisztelet zenekar hangversenye Hajnali gondolatok A tudomány hangjai a budavári templomból 13.50 / M3 10.05 / Kontakt Rádió Engedelmes lázadók 9.30 / Bartók rádió Taljánok Csizmaországban (Budapest-Terézváros) Nőírók a két világháború Musica Sacra (magyar riportfilm, 21/14.) Lélekhangoló között 09.30 / Duna Tv 15.10 / Kossuth rádió Az Evangélikus Rádiómisszió 16.35 / M2 Evangélikus magazin Alma és fája műsora (kontaktradio.hu) A libapásztorlány 11.07 / Kossuth rádió 18.00 / Kossuth rádió 14.30 / Bartók rádió- Készült a Grimm testvérek Gondolat-jel „Neked hálálkodnak Népzene - itthonról meséje nyomán 14.00 / M4 * testvéreid" Magyarózd népzenéje (német mesefilm, 2010) Forma-i Magyar Nagydíj Schweitzer József emlékére 15.10 / M3 17.15 / Duna World Közvetítés a Hungaroringről 21.40 / M3 És színész benne minden férfi Csillaghálóban 15.20 / RTL Klub Telepódium és nő - Kalandozás kétezer Emlékek Pilinszky János Szerencse dolga Spanyolul tudni kell év színpadán (magyar európai útjairól (amerikai-német romantikus (magyar tévéfilm, 1984) ismeretterjesztő sorozat) (magyar dokumentumfilm) vígjáték, 2007) 22.00 / Bartók rádió 19-35 / Bartók rádió 21.04 / Kossuth rádió 19.00 / Credo Evangélikus Dzsessz a Márványteremben Haydn: A teremtés -Rádiószínház - Nagy András: Rádió (Szombathely) 22.30 / Pax Tv oratórium SzerbAntalKristóf Evangélikus istentisztelet Zarándokút 20.00 / National Szövegkollázs Szerb Antal 19.30 / Super Tv2 (dokumentumfilm) Geographic Channel naplójából Narnia Krónikái 3. 23.30 / Duna Tv Nagy számok örvénye 23.40 / Duna Tv- A Hajnalvándor útja Gyertek el a névnapomra 20.40 / Pax Tv Papírhold (amerikai-angol családi (magyar filmdráma, 1983) Petra városa (amerikai filmdráma, 1973) kalandfilm, 2010) Új nap - új kegyelem Vasárnap (július 19.) Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Ef 2,19 (Zsolt 29,11b; Róm 5,1; Jn 6,1-15; ApCsel 2,41- 47; Zsolt 119,9-16) Zelk Zoltán rövid versében fogalmazza meg életünk otthontalanságának érzését: „Szélfútta levél a világ. / De hol az ág? de Ki az ág?” És mennyire nem egyedi ez az érzés, hiszen nem csupán az újkori népvándorlásban érintetteket, de mindnyájunkat átjár időnként a kérdés: Hová tartozom, hol vagyok otthon, és hová tartok? Van-e kapaszkodó? Igaz, amíg minden rendben van körülöttünk, amíg minden és mindenki a helyén van, addig könnyen elhessegetjük magunktól a gondolatot, de amint történik valami nem várt esemény, és összeomlik a jól felépített életünk, a kérdés kikerülhetetlenné válik: mi az, ami megtart, mi az, ami megmarad ma és azután is? Milyen jó ilyenkor meghallani heti igénk üzenetét. Hétfő (július 20.) Az ért Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Ézs 25,8b (2Kor i,3-4a; 2Krón 30,13-22; Mt 6,24-34) Egy jó kiadós sírás sok mindenen átsegíthet bennünket. De mi van akkor, amikor már nincsenek könnyeink, hanem a látásunk romlott meg teljesen, mert nyomorúságunkat és bánatunkat immár mindennél nagyobbnak látjuk és érezzük?! Ézsaiás próféta szava ma arra biztat, hogy bármekkora is a fájdalmunk, életünk bármilyen mélységében legyünk is, ne essünk kétségbe, mert Isten megvigasztal minket minden nyomorúságunkban. Kedd (július 21.) Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 (íSám 26,23; Mt 22,1-14; Mt 7,1-6) Sokaknak adott erőt ez az ige a történelem viharaiban, amikor az üldöztetésben, az igazságtalanságban mégis ki tudtak tartani, és meg tudtak maradni keresztény hitükben. S ha a mai tanúkra, napjaink vértanúira is gondolok szerte a világban, megfogalmazódik bennem a kérdés: vajon miért? Hiszem, hogy épp az itt elhangzó ígéret miatt: övék a mennyek országa. Luther ezt így mondja: „Mienk a menny örökre.” Mert ki lenne igazán boldog ember, ha nem az, akinek ilyen ígérete van?! Szerda (július 22.) Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz... Mt 13,31-32 (Jer 30,19b; Zak 8,9-17; Mt 7,7-11) A kicsi szép - ezzel a címmel írt könyvet egy 20. századi közgazdász, Ernst F. Schumacher, akinek gondolata változást hozott a közgazdaságtanban. Jézus arra tanít bennünket, hogy ne a nagyra, a hatalmasra tekintsünk, hanem lássuk meg Isten országának kicsiny voltát. Mert bármennyire el akarják is hitetni velünk, hogy a nagyságvágy és a hírnévszerzés viszi igazán előre a világot, ne higgyük el, hanem járjunk az alázat és a másik ember értékes volta meglátásának útján, amely az igazi növekedés előmozdítója. Csütörtök (július 23.) Jézus Krisztus mondja: Én világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz énbennem, ne maradjon a sötétségben. Jn 12,46 (Mik 7,8; íKor 10,16-17; Mt 7,12- 23) „Az ember igazán nagy vétke nem a bűnök, amelyeket elkövet. Hiszen a kísértés erős, és gyenge a mi erőnk. Az ember igazán nagy vétke az, hogy minden pillanatban megtérhetne, de nem teszi” - írja Martin Buber, rámutatva ezzel életünk legnagyobb nyomorúságára. Jézus éppen ebből, földi életünk sötétjéből szeretne kihúzni bennünket. A baj csupán az, hogy mi megszoktuk már ezt a sötétet, és elég jól elboldogulunk benne. Pedig a lehetőség most is itt van mindannyiunk előtt, hogy megízleljük a világosságban járás felszabadító örömét! Péntek (július 24.) Jézus Krisztus mondja: Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el. Jn 6,37b (Ézs 12,1; Lk 22,14-20; Mt 7,24-29) Hányszor éltük már át ajtókon kopogtatva, különböző kérelmeket fogalmazva, hogy nem ránk volt szükség, hogy nem mi voltunk a kiválasztottak. Jézus ma arra buzdít, hogy ne essünk kétségbe, ő soha nem küld el bennünket magától azért, mert nem vagyunk tökéletesek. Mert neki soha nem a pénzünkre, a szavazatunkra van szüksége, hanem miránk magunkra. O azt akarja, hogy bízni tudjunk benne. Éppen olyan elesetten, ahogyan vagyunk, s nála békességet találjunk mindnyájan. Szombat (július 25.) A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra. Zsid i3,2o-2ia (íSám 2,6; Jel 19,4-9; Mt 8,1-4) A mi .Istenünk a békesség Istene, és ez a béke jellemzi az ő akaratát is. Ez nyilvánult meg a golgotái kereszten, ahol megbékéltette magával a világot, és húsvét hajnalán, amikor reményt adott ennek a világnak. A „tegyen készségessé titeket" szavak eredetijét pedig így is fordíthatjuk: „rendbe hozni”, „jó irányba terelni”, „összehangolni”. Tovább játszva a szavakkal így is mondhatjuk: ő hangoljon át! S tudjuk, hogy a hangolást mindig az végzi, akinek a hangszer a kezében van. Ezért nem feladat, aminek teljesítésére hív minket mai igénk. Mert itt nem valami különös elhatározásról, nem is külső kényszerről van szó, hanem ajándékról. Ami azonban mindenkié lehet, hogy megszülessen bennünk is a béke, hogy készségesek legyünk minden jóra. ■ Baranyay Csaba Evangélikus Élet - A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail: evelet@Iutheran.hu.» EvÉlet on-line: www.evangelikuselet.hu. • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu. Előfizetés: elofizetes@evelet.hu. ♦ Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 20/824-5519. Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: DoBSONYi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Fedor Sára (sara.fedor@lutheran.hu). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Károly (david.szabo@lutheran.hu). Munkatárs: Walkó Ádám (adam.walko@lutheran.hu). Rovatvezetők: dr. Ecsedi Zsuzsa - Cantate (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Szabóné Mátrai Marianna - A vasárnap igéje (mariann.matrai@lutheran.hu), Tamásy Tamás - Új nap - új kegyelem (tamytam@t-online.hu). Szerkesztőbizottság: Adámi Mária, Balicza Máté, B. Walkó György, dr. Fabiny Tamás, Kendeh K. Péter, Kiss Miklós, Kiss Tamás, dr. Orosz Gábor Viktor, Prőhlf. Gergely, Radosné Lengyel Anna, T. Pintér Károly. Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 20/824-5518,1/411-0385. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág ingyenes telefonszámán: +36-80/444-444 és a Luther Kiadónál. ♦ INDEX 25 211, ISSN 0133-1302. Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön (illetve Románia és Szlovákia területén) negyed évre 3575 Ft, fél évre 7150 Ft, egy évre 14 300 Ft, európai országba egy évre 48 100 Ft (172 euró), egyéb külföldi országba egy évre 56 320 Ft (201 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével regisztrálni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hét végi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk. • Os :<n _ro irú