Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
8 -m 2015. december 20-27. PANORÁMA Evangélikus Élet Wallrabenstein Jakab, alias Bujdosó János Ötven éve halt meg a Magyar Béthel alapítója ► A németországi Bethelben epileptikus betegek gyógyítására Jöttek létre a Bodelschwing-alapítványok. Eredetileg az ilyen betegségben (németül „Anfallskranken”) szenvedőket fogadta be 1867-ben a bielefeldi belmisszió. E misszió első vezetője Friedrich Simon volt, őt követte 1872-ben Friedrich von Bodelschwing. Érdemes lenne külön is írni róla - hiszen Bethel az ő és utódai vezetésével fejlődött Európa legnagyobb diakóniai vállalkozásává -, de most a Magyar Béthel alapítójára, az ötven éve elhunyt Wallrabenstein Jakabra (későbbi nevén Bujdosó Jánosra) emlékezünk. Wallrabenstein (1881-1965) családja bácskai német (sváb) földművescsalád, II. József idején vándoroltak be Németországból. Ő maga 1881. október 4-én született Tiszaistvánfalván (németül Jarek, szerb nevén Backi Jarak). Szülei - Wallrabenstein János és Rein Éva - Jakab fiukat gyenge testalkata és jó szellemi képességei miatt gyengeelméjű gyermekek otthonát. A saját alapítású otthon sem állami, sem egyházi támogatást nem kapott, fenntartói maguk a családtagok voltak. (1932-ben a diakonisszaegyesület megszűnt.) Wallrabenstein Jakab lemondott a metodista egyházban vállalt munkájáról, hogy minden erejét maga is a Az archív felvétel aláírása: „A »Béthel«-otthon gondozottjai 1937 nyarán” A kép bal szélén: Bujdosó János Élimben az élet Mintha csak óvodai ünnepségen lennénk. A nagy odaadással formált, de gyakran döccenő verseket, szóról szóra való súgással megsegítve, az olykor hamiskásba tévedő énekeket mély rokonszenwel fogadja a hallgatóság. Drukkolunk, hogy sikerüljön. A szereplő arcán az izgalom rózsái, olykor a büszkeségé, mert sikeresen túl van a ráosztott strófán. Az igyekezetbe még a pengető is beletörik, s ahogy a színskálás citera hangja lecseng, a megkönnyebbülés válik hallhatóvá. Aztán elkalandozik a figyelme, kiül az érdektelenség, hisz már annyiszor hallotta a közös tanulás, a próbák során... Örök gyermeklétbe szorult, öregedő női testet cipelők a betlehemi történet előadói, a nyíregyházi Élim Evangélikus Szeretetotthon gondozottjai. Középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők. Október óta rendületlen kitartással gyakoroltak, hogy karácsony közeledtével megörvendeztessék a nyíregyházi és környékbeli gyülekezeteket, egyházi fenntartású más intézmények lakóit, klienseit műsorukkal. Soltész Gyuláné Somogyi Aranka bizonyára nagy elégedettséggel szemlélné, hogyan sáfárkodnak az utódok az Úrnak tett felajánlásával 1920 óta. Az árván maradókra, az elhagyatottakra gondolt, amikor - lánytestvéreinek egyetértését megszerezve - a Derkovits utcai portát egyházára bízva diakóniai intézményt alapított. Majd száz év alatt a profil olykor módosult, de az örökhagyó akarata érvényesült: Élim oázis. A bibliai tizenkét forrás és a hetven pálmafa a szemnek láthatatlan, de a biztonság, a gondoskodó szeretet bizonyossága mind az ötven ellátott számára napi valóság. A jelmezbe bújt nyolc szereplő ebből meríti a bátorságot, hogy az idegen, ismeretlen, olykor rideg és elutasító világ elé lépjen azzal a képességével, amely számára adatott. Belméné Gebei Gabriella és Sándorné Hargita Edit foglalkoztatók, valamint Balázsné István Edit vezető ápolónő nem hagy kétséget: ők a leginkább képezhetők, fejleszthetők, az otthon lakóinak többsége súlyosabb hátrányokkal, halmozott nehézségekkel él, képtelenek az önállóságra. De például Hajnikának, Szöszikének, Nellikének örömforrás a szereplés, és szolgálatként tekintenek rá - értenek egyet a munkatársak. A mindennapoknak tartalmat adó műhelymunka lényege is az öröm. Nellike - akivel gyakorlatilag együtt kellett mondani a verset, mert nem nagyon tud beszélni, csak szeret - a szövést is nagyon élvezi. Van, aki kézimunkákat készít, de boldogan alkotnak azok is, akik a festékbe mártott ujjhegyükkel tudnak nyomot hagyni a papíron. A skála széles, tizenhatan hetente egyszer azt játsszák, hogy iskolások. Minden lány képes valamire, még ha csak az udvaron termő levendula leveleinek lemorzsolására is... És személyiségek, akik határozottan el tudják dönteni, hogy Bach szóljon, vagy Cserháti Zsuzsa, míg a masszírozófotel kényeztetését élvezik. Életüknek a heti kétszeri bibliaórák, áhítatok, vetélkedők adnak ritmust. És az ünnepek, amelyek a találkozásokra is alkalmat adnak. Bár az Élim lakói közül csak keveseknek vannak élő kapcsolatai. Érthető, hiszen a negyvenes-ötvenes generáció a legnépesebb, de a hatvanasok klubjába is öten léptek már be. Örökre gyermekként. ■ Veszprémi Erzsébet Emberi méltóság és is gimnáziumba adták. Újvidéken kezdett, végül 1902-ben a szarvasi gimnáziumban érettségizett. Isten elhívottjaként Eperjesen végezte el a teológiát. Az utolsó félévben tanulmányi útra küldték: Haliéból került a bielefeldi Bethel Intézetbe. Itt egész életét meghatározó tapasztalatokat szerzett, és elhatározta, hogy ezt a diakóniai munkát otthon is el fogja indítani. 1906-ban Scholz Gusztáv bányakerületi püspök avatta lelkésszé. 1908-ban feleségül vette Engisch Katinkát, a szeghegyi evangélikus lelkész leányát. (Isten két fiú- és három leánygyermekkel ajándékozta meg őket.) 1909-ben a bánáti egyházmegye mramoraki (magyarul Homokos a település neve; Temes vármegye) gyülekezetének lelkésze lett. Gyülekezeti munkája mellett itt már tevékeny belmissziói munkát végzett, főleg az alkoholizmus ellen, az úgynevezett „kékkeresztes” mozgalomban. (Ne csüggedj! címmel lapot indított, és szóvivője lett a mozgalomnak.) 1918 után Trianon miatt hazajött, mivel magyarsága miatt halálra ítélték. 1922-ben érkeztek Nyíregyházára. Vagonban laktak, majd a metodista egyház tagjaitól kaptak egy szobát. Az amerikai metodisták segítségével felépítettek egy kápolnát, mellette papi lakást. Wallrabenstein elfogadta az akkor még egészen fiatal magyarországi evangélikus-metodista szabadegyház hívását. A metodista gyülekezet lelkésze lett, de kapcsolata nem szakadt meg az evangélikus egyházzal sem. 1929-ben Budapestre helyezték, ahol az ősz folyamán megalapította a Tábitha Diakonisszaegyesületet. Ennek mintegy „folyományaként” hozta létre 1930. május 29-én négy beteggel a Magyar Béthelt. Egy budakeszi telken építették fel az epileptikus és Béthelben folyó munkára fordíthassa. Jegyezzük meg, a konyhát a felesége vezette. Legalább ennyire érdekes, hogy másik fia, Frigyes gyógypedagógus lett, és - néhány háznyira az említett telektől - 1938-ban megalapította a Reménysugár nevű otthont. Őt 1946-ban mint németet ki-A Béthel-otthon és első gondozottjai telepítették (az 1941. évi népszámláláskor a magyar és a német kötődést egyaránt megjelölte), és a bielefeldi Bethelbe került. Wallrabenstein Jakab a nevét 1947- ben Bujdosó Jánosra magyarosította. Néhány év múlva a Magyar Béthelt is államosították, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész azon igyekezete, hogy egyházunkba „mentse át” nem járt sikerrel. Bujdosó 1950-ig - áldott lelkű feleségével és gyermekeivel - mint nyugalmazott lelkész dolgozott az intézményben, míg azt 1950 szeptemberében meg nem szüntették. Ekkor feleségével Éva lányukhoz költöztek Nyíregyházára, 1959-ben viszont Frigyes fiuk mellé, a bielefeldi Bethel-otthonba települtek át, az akkori Nyugat-Németországba. Bujdosó János ott is halt meg 1965. december 30-án. Felesége 1969-ben hunyt el, s mindketten a régi bielefeldi temetőben nyugszanak a lelkészek számára fenntartott helyen. Sírjukon magyar felirat idézi a Szentírást: „Sasszárnyakon hordoztalak titeket" (2M0Z 19,4) ■ D. Keveházi László A felvételt Balázs Attila, az MTI fotóriportere Nyíregyházán készítette a hatvankét éves Antal Barnabás Józsefről. Egy szemmel láthatóan hajléktalan ember karácsonyeste fehér inget vesz fel. Éppen nyakkendőjét köti, ügyelve arra is, hogy a bogja a helyén legyen. Kartonpapírok közt él, matracon és ócska paplanok között ül, de az ünnepre készül. Amely az övé is. Ez a kép számomra a karácsony lényegét sugározza. „Az Ige testté lett, közöttünk lakott.. ” (Jn 1,14) Itt, ezen a földön. Ahol Betlehemben bezárultak a vendégfogadók kapui, ezért Józsefiiek és Máriának egy istállóba kellett mennie. Ezen a földön élt, ahol a földi hatalmat képviselő Heródes elől menekülni kellett az újszülöttel. Ezen a földön, ahol a leprásnak kolomppal a nyakában kellett járnia, hogy elkerülhessék őt az emberek; ahol a bűnösnek kikiáltott asszonyt meg akarták kövezni; ahol a gyermekeket el akarták zavarni annak közeléből, aki pedig áldással jött hozzájuk. Pál apostol azt mondja Jézusról, hogy ő „gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok”. (2Kor 8,9) Hónapok óta ott van asztalunkon ez a fénykép, nem tudok szabadulni tőle. A távirati irodától annyit sikerült megtudnom, hogy Antal Barnabás József szabónak tanult, de pincérként is dolgozott. Élete akkor siklott ki, amikor huszonöt éves fia motorbalesetben meghalt. Feleségével megromlott a viszonya, alkoholista lett. Egy ideig a szenvedélybetegek egyik intézményében élt, majd az utcára került. Nyíregyháza belvárosában, üzletek és bérházak közötti részen húzta meg magát. Egyszer elment misére, ahol meggyónt és áldozott. Ismerősei szerint haldoklóként ment oda, és szinte egészségesen tért vissza. No, nem az otthonába, hanem a kartonpapírok és ócska matracok közé. De úgy viselkedik, mint egy szabad ember. A Katolikus Karitásztól kapott legszebb ruháját veszi fel, hogy abban menjen az éjféli misére. Ahol ezek szerint nemcsak úri dámák és érdekvezérelt urak vannak. Szerettem volna megismerni Antal Barnabás Józsefet, próbáltam felkutatni őt. Nyíregyházán többen tudtak róla, az evangélikus egyház Oltalom Szeretetszolgálatának hajléktalanellátóján is nyilvántartásba vették őt. Tavaly karácsonykor még sokan látták. Mára azonban eltűnt. Nem tudom, mi lett vele. Talán újra kicsúszott a talaj a lába alól. De az is lehet, hogy éppen ellenkezőleg: sikerült visszakapaszkodnia, és társra lelt, saját otthona lett, munkát is talált. Amíg nem találom meg Antal Barnabás Józsefet, addig marad nekem ez a fotó 2014 karácsonyáról. A kép azt üzeni, hogy minden embernek méltósága van. Ezzel összefüggésben eszembe jut az egyik zsoltár költői kérdése: „...micsoda a halandó (...), hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod A SZERZŐ FELVÉTELE
