Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. december 20-27. ► 7 Megtérésre hívattak Egyenesen a nyomdából vitte legújabb kötetét a főváros patinás kávézójának, a Centrálnak a különtermébe a Luther Kiadó. A december 10-i könyvbemutatón Szeverényi János országos missziói lelkész Ézs 44,22-23 összefüggésében méltatta Büky Anna vállalkozását, aki huszonegy „megtéréstörténetet”gyűjtött csokorba. Az evangélikus egyházunkhoz kötődő bizonyságtevők közül többen is megszólaltak az esten, sőt néhány gyülekezeti ének is felcsendült Bakay Péter cigánymissziói referens gitárkíséretével. Büky Anna dedikál Ajánlás egy nagyszerű könyvhöz ^ Polgármester, sportriporter, festőművész, lelkész, újságíró, háztartásbeli, nyelvészprofesszor, kovácsmester, jogász, teológus, színházrendező, mérnök, nővér, szívsebész, fizikus, külkereskedő, újságíró, templomgondnok, háziorvos, filmrendező... A közös bennük: Isten gyermekeinek vallják magukat. Nagy élmény volt végigolvasni a huszonegy tanúságtételt. Szükségünk van erre a műfajra. Megláthatjuk azt, hogy az Úr él, hogy ő az, aki keres minket, vonz, megszólít, megbocsát, hitet és új életet ad. Felismerhetjük belőle, hogy Isten nem dolgozik egy kaptafára, nála nincsenek sablonok. Mindenkit ott és úgy szólít meg, ahogyan arra annak az embernek szüksége van a megtéréshez, a vele való kapcsolathoz. Fontos üzenete ennek a gyűjteménynek, hogy az Istenre találásunk és vele járásunk egyénenként is különbözhet. Nagy jelentősége van a tanúságtételnek a hinni nem tudókhoz, a kételkedőkhöz kreatív szeretettel való odafordulásban. Az ember szereti a történeteket. A Szentírás nagy része is emberekről, történetekről szól, ezeken keresztül mondja el Isten igazságát, az ember helyzetét, a bűn mibenlétét és a szabadulás lehetőségét. A mai emberek mai történetei pedig elmondják számunkra, hogy Isten nem változik: ugyanúgy megszólít, és - ha elfogadjuk őt - számunkra is élő valósággá válhat jelenléte az életünkben. Kinek ajánlom Büky Anna könyvét? Mindenkinek: hívőnek, keresőnek, hinni nem akarónak. Köszönet a Luther Kiadónak, T. Pintér Károly szerkesztőnek, Büky Anna írónak és a bizonyságtevőknek. Volt hitük, erejük vallani a legszemélyesebbről, hogy másokat is segítsenek, bátorítsanak: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27) ■ Szeverényi János Büky Anna: Megtérés. Szerk.: T. Pintér Károly. Luther Kiadó, Budapest, 2015. Ára 1490 forint. A fiú hamarosan érettségizik. Budai kertes házukban feltettem neki a kérdést - merthogy harsogott a hegyes csőrű, fürge éneklőmadár -, ki írta a következő verssorokat: „Zeng a picinyke / szénfejü cinke / víg dithyrambusa: dactilusok.” Két okból is zavarba hoztam: először hallotta a fenti sorokat, és arról sem volt fogalma, mit kell tudni a cinegéről. Aztán kiderült, hogy nem ismeri a fákat, a növényeket, a virágokat; a bokrok, a füvek, a virágok illatát, színét. Az állatokat, a madarakat. Tősgyökeres pesti srác, agya, mint a borotva, két felsőfokú nyelvvizsgája van, de nem tudja, ki volt Áprily Lajos, aki talán a világirodalom legszebb verseit írta a madarakról. És fogalma sincs a cinegéről. Sosem hallott az ótörök eredetű som szavunkról (nem is látott somfabokrot), amely a finnugor fűzzel együtt - a virágnevek között elsőként - 1001-ben már írásban rögzült. És az sem véletlen, hogy miért. Tudniillik egy somfabokor feltűnő volt a tájban, nagyszerű tájékozódási pontnak számított. „Inde ad sum bukur reá...” Tehát amikorfelmérték a ha-Madárvizsga tárt, akkor mondták, hogy... innen megyünk egészen a somfabokorig. Ezért olvashatunk a somról sok helyütt. De a somfa igen kemény fa is volt, jól lehetett belőle sétabotot,, verekedőeszközt, terelőszerszámot, miegyebet csinálni. Életében nem találkozott a fiú az őszapóval, a süvöltővel, a pirókával, a nyaktekercsével, a gyurgyalaggal, a küllővel, a tengelicével. És a cinegével, amely a saját kertjükben énekelt neki. Nem ismerte tollúk színét, formájukat, hangjukat, szokásaikat. De két felsőfokú nyelvvizsgája van. Nem volt szép tőlem, hogy tovább feszítettem a húrt: tudja-e, mi a különbség a daktilusok és az anapesztusok között. Nem tudta. Ellenben azzal tisztában volt, hogy verslábak. Erre fel meséltem el neki- még mindig Áprily Lajos verséből kiindulva -a következő történetet. Lőrincze Lajos nyelvészprofesszor- aki nemrégiben ünnepelte volna századik születésnapját - és Áprily Lajos egyszer vitatkoztak ezekről a daktilusokról. Nagyon jó barátságban voltak, szerették is egymást, a költő éppen a tanár úr Szilágy Erzsébet fasori otthonában vendégeskedett, amikor a házigazda nekibátorodott, és megkérdezte: „Lajos bácsi, biztos, hogy daktilusokat mond a picinyke szénfejű cinke?”Áprily azt válaszolta: „Hát miért? Szerinted nem?”Lőrincze tanár úr ráfelelte, hogy: „Nem. Énszerintem anapesztusokat. Mert nem azt mondja, hogy tá-ti-ti, hanem azt fütyülgeti: ti-ti-tá. És Lajos bácsi is egy másik versében azt írja, hogy »az a kicsicsűr-madár«; ki-csi-csűr, ki-csi-csűr, tehát nem tá-ti-ti, hanem ti-ti-tá’.’Lőrincze professzor úr tovább érvelve felemlítette, hogy Szent György-napkor ők is azt hajtogatták mindig a szülőhelyén, Szentgálon: mondja már a cinege, hogy „tu-tyikő, tu-tyi-kő”, tehát most már posztóból való cipőt is fel lehet venni, mert jóra fordult az idő. Bájos volt a költő, mosolygott is, és azt mondta: „Hát, tudod, attól függ, hol kezdi el, meg hol hagyja abba!’ A múltkor azon kaptam a fiút a budai kertben, hogy a cinege énekét figyelte. Lehet, hogy nem teljesen reménytelen? ■ Kő András Versei híven tükrözik Portrévázlat Pósa Zoltánról t Emberi példa. Pósa Zoltán Debrecenben született, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett magyar-német szakon, a Nagytemplomban konfirmált 1962-ben. Többek között József Attila-díjas (2000), Obersovszky Gyula-díjas (2007), a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével (2013) kitüntetett író, költő, irodalomtörténész. A rendszerváltozásig egyetlen regénye, az Ama török látott napvilágot. 1990-től huszonnégy önálló könyv írója, több mint nyolcvan kötet társszerzője és mintegy négyezer, főként irodalmi és filmes tárgyú tanulmány, esszé megalkotója. Az idén azért kapta a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját, amiért 1990 előtt üldözték. Nevezetesen hitvalló írói, költői, esszéírói és szerkesztői magatartásáért. Arra a kérdésre, hogy miként lehetett a háttérbe szorítottságot elviselni, elsőként a feltétel nélküli keresztyén hitet nevezi meg élete zsinórmértékeként.- Költeményeim jelentős része bibliai ihletésű. Legutóbbi, 2013- ban megjelent, Egy az Isten című verseskönyvem címadó verse a 397. dicséret eszmei vezérfonalát követi: „Ó, Sión, ébredj, töltsd be küldetésed... ” Bár olykor világunk földi siralomvölgy, és osztályrészünk a szenvedés, máskor szép és harmonikus, a hívő ember várja, hogy Jézus eljöjjön hozzá. Bőd Péter szavaira utalva: először, amikor születésünk után a keresztvíz megérinti homlokunkat, másodszor, amikor a konfirmáció által Jézus a szívünkbe költözik, harmadszorra pedig, amikor halálunk óráján eljön értünk. Várjuk a Megváltót az idézett ének szavával: „Légy örömmondó, békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett ” - osztja meg velünk gondolatait Pósa Zoltán, és Karácsonyi számvetés című versét idézi, amelyben a maga szavaival fogalmazza meg ezt a várakozást: „A szó minden előtt Hús-vérré testesült Atya, Fiú, Szellem, Minden erős jellem Szívébe költözött, Húsvéti Báránynak Színébe öltözött Ám Isten megjelölt Minden kivettetést Lelki vesszöztetést Viselő földi lényt Kit a sátán gyötört Aki megváltónkért Keresztre feszített Halálba kergetett Pokolba leszálló, Onnan föltámadó Győztes Krisztusunkért A sötétség földjén Sugárzott tiszta fényt Illesse homlokát Szűz napfényglória, Kezében pálmaág Kövesse lépteit Halk eufória Föl jegyzi tetteit Mennyei krónika Jutalma öröklét Az égi jelenlét.” Verskötetei, verseinek címei - például Alászállás, Törött tükörbe néztél, Magyar vagyok, Református hippizsoltár, A fehér bohócfeltámadása, Jézus - híven tükrözik elköteleződését. A 2015. évi Rát Mátyás-díjazott szerint vele együtt kapták meg mindazok ezt az elismerést, akik vele együtt viselték el a mellőztetést.- Rólam köztudomású, hogy minden versemet és regényemet feleségemnek, múzsámnak, osztályos társamnak, Barna Mártának és a fiamnak, Pósa Máténak ajánlom. Játékosan példás, szeretetteljes családi életet élünk. És úgy gondolom, odaátról, Isten birodalmából elégtételt éreztek díjam átvételekor a szüleim is, akik engedtek konfirmálni a kora hatvanas években, az amnesztia előtt” - emlékezik. Az elmondottakból egyenesen következik Pósa Zoltán egyik kedvenc igei idézete: „...fia igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem..!’ (Mt 5,37) Életművének zászlóshajója egyrészt a nagy, megközelítőleg kétezer oldalas trilógia, amelynek köteteiben [Aranykori tekercsek, 2003; Menekülés négy sávon, 1994: Mediterrán tintabura, 1994) az Ige szellemében mondja ki: abban az ateista világban tisztességes ember számára nem létezett hiteles önmegvalósítás. A másik, a frissen megjelent, 2015-ös könyvheti könyve, a halálos betegségből való fölépülésének története, a Seminoma, avagy kórház a város közepén című kétrészes, több mint nyolcszáz oldalas megtérési regény mottója: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy...” (Ézs 43.1) Bibliát naponta olvas, Gazdagréten él, a helyi gyülekezet lelkipásztorának, Lovas Andrásnak a karizmatikus igehirdetései fölfényezik vasárnapjait, csak akkor hagyja ki őket, ha Balatonföldváron vagy szülővárosában, Debrecenben, a kálvinista Rómában van. Hogy mit jelent Pósa Zoltán számára Jézus? Valljon erről végül Jézus című verse: „Csak te vagy biztos pont / a világ közepén / jobb és bal féltekén, planétánk peremén / mert te vársz bennünket / lélektemplom tornyán / Istennek szent Fia /az Atyának jobbján.” ■ Béres L. Attila A cikk első ízben a Reformátusok Lapja november ts-i számában jelent meg.
