Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-12-13 / 50. szám

Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK *• 7 A színház hittartó menedék Beszélgetés Ablonczy Lászlóval ► Régi kép villan elém a lombarany őszben. A Nemzeti Színház előtt há­rom férfi: Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre és Ablonczy László. A szí­nészóriások és a direktor. Irigykedve néztem őket: vajon miről vitat­koznak? Milyen reményt fogalmaznak meg nekünk? Ablonczy vulkán­ember. Újságíró, kritikus, színigazgató; Erdélyt járó férfi, hű jegyző­je a kornak. Októberben töltötte be a hetvenet.- Születésnapunkon sokszor megfeled­kezünk a másik „hősről”: édesanyánk­ról. Milyen emléket őrzői róla?- Fiatalon megözvegyült, s nagy­szüleiül gondoskodásától is kísérve, heroikus szeretetben nevelt. Folyto­nos aggódás, önzetlenség jellemez­te, s apám emlékét őrizve is az olva­sás, a könyv szeretetére bátorított. Bámulatos az Úr gondoskodása: 2002 novemberében még megvárta, hogy hazaérkezzem Párizsból a Beth­­len-díj átvételére, másnap hajnal­ban hunyt el.- Hogyan és merre telt gyerekko­rod, ifiúságod?- Apám a sárospataki kollégium görög-latin szakos tanára volt. A ha­lála után, 1950-ben költöztünk nagy­­szüleimhez Debrecenbe. Vegyes je­gyeket termeltem az iskolában, ez egyre komorította jövendőmet, így aztán érettségizni visszatértem Sáros­patakra. Az államosított skólában a falak, a kiváló tanárok őrizték a szel­lemet. Felszabadító élményt jelentett bodrogközi, borsodi fiúk és szép lá­nyok társaságában élni; színházat csináltunk, és vetélkedőket, szobatár­saimmal pedig változatos csínyekre is csiholtuk elménket.- Honnan a színház szeretete?- Hatalmas színészek ámulata az ötvenes évek első felében: Téri Árpád színháza Debrecenben. Mensáros László, Soós Imre, Márkus László, Si­­mor Erzsi, Örkényi Éva... A Blum Ta­más és Vámos László jegyezte ope­ratársulat: Erkel Bánk bánja a szín­ház kilencvenéves jubileumán s egy évtizedre rá, 1965. október 7-én Len­gyel György rendezésében Katona Bánkja! Aztán a Peer Gynt, Mo­­liére-játékok, Brecht művei... Béres Ilona, Nagy Anna, Línka György, Kézdy György, Sinkó László, Dégí István, Köti Árpád - egy nemzedék készülődött Lengyel előadásaiban. Lengyel szabadította rám Thália végzetét. A Sirály előadásáról rende­zett egyetemi beszélgetésre eljöttek a színháziak, és hallván kis dolgoza­tomat, Lengyel elkérte, és a debrece­ni napilap, a Napló közölte. Sorsom eldöntetett: folytonosan Pestre utaz­tam színházat nézni, külföldi vendég­játékokat is. A hetvenes évek elejétől pedig az erdélyi és a kisebbségi ma­gyar színházi élet, Harag György, Tompa Miklós rendezései mellett a román, a lengyel, az orosz, francia színházak előadásai nyomán körvo­nalazódott előttem a magyar színház hivatása: „aki megért / s megértet / egy népet / megéltet” - ahogy Ká­­nyádi Sándor írta a Játszva magya­rul című versében.- Latinovits Zoltán, Bessenyei Fe­renc, Sinkovits Imre emlékezete?- Igen: kísérték az életemet. Lati­­novitsot Debrecenben láttam a Légy jó mindhalálig Török uraként, s az­tán már érte utaztam Kecskemétre a Liliomot nézni, és Veszprémbe. Né­meth László Győzelem című darab­ja új dimenzióját ígérte a magyar drá­mának Latinovits látomásában. Köd­­szurkáló című röpirata a tévelygő szí­ni közállapotról ma érvényesebb, mint negyvenkét éve, amikor először megjelent. Ruttkai Éva barátságának, bátorításának is köszönhetem, hogy a Latinovits Zoltán tekintete (1987) és a Latinovits Zoltán élete, halála és fel­támadásai (2011) című könyveket megírtam. Bessenyei Ferencet először a Vá­­nya bácsi Asztrovjaként, a Nemzeti debreceni vendégjátékában láttam. S micsoda adomány: negyven évvel később igazgatója lehettem. Sinkovits Imre a Hargitán című munkámban (2013) talán valamit el tudtam mon­dani barátságunkról. Sorsos emlék, hogy először és utoljára a régi Nem­zetiben a felrobbantása előtt, a Lear király előadásán jártam. Ne feledjem Mensáros Lászlót! Annyi találkozás és a XX. század cí­mű estje indított arra, hogy „Szélfút­ta levél..!’ (2004) című könyvemben az életét elbeszéljem. Kedves színésze­imről - Béres Honáról, Szirtes Ádám­­ról, Blaskó Péterről - más munkáim­ban szólok, de Kubik Anna könyve címmel külön is próbáltam megfogal­mazni a kivételes művész alkotói lé­tét. S több mint három évtizedes ba­rátság lenyomata a Nehéz álom (2002), amely Sütő András hetvenöt évének írói és emberi történetét idézi fel. Mint láthatod, kedves Lajos: gazdag életet éltem, felemelő, hogy ily kivételes emberek közelségében lehettem.-A Nemzeti Színház vezetése? Nyolc éve? 1991-1999 között: kívülről a pisz­­kolódás kartácstüzei, belül pedig a szeretet ereje. Életben maradtam. Azt mondtuk Tamási Áronnal: nem sírt ásunk, hanem fundamentumot. Bornemiszától és Balassitól Madá­­chon át Örkényig és Páskándi Gézá­ig a magyar drámairodalom hatalmas repertoárja szerepelt a műsoron, s a világirodalmi klasszikusok mellett tucatnyi magyar ősbemutatóra került sor. Az összetartozás jegyében Sep­­siszentgyörgytől Párizsig folyamato­san jártuk a magyar közösségeket. A nemzethez tartozás jegyében ná­lunk alakult meg a hazai szerb és hor­­vát színház, megrendeztük Kelet- Közép-Európa nemzeti színházai­nak tanácskozását. Andrzej Wajda mellett német, ro­mán alkotók jártak nálunk, s a ma­gyar glóbuszról érkeztek rendezők, Marosvásárhelyről, Londonból, Tel- Avivból és Délvidékről. Álmunk a bartóki összetartozás volt: dúlt a balkáni háború, s egyik hónapban az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a másik hónapban az eszéki Horvát Nemzeti Színház vendégszerepeit nálunk. Havilapot, könyvsorozatot jelentettük meg... De nem folytatom. S hogy nyolc év múltán a társulat zú­gó tapssal búcsúztatott, tán jelezte: szeretetben dolgoztunk.- Párizs. Jó volt Ady lába nyomán lépkedni?- Valóban lépkedtem is. Mert szállásától, az Hőtel de l’Europe-tól leléptem: 784 lépésre lakott Léda. Amúgy pedig a nézőpontját próbál­tam megérteni, a kompországot szemléltem Nyugatról - a Bartók Bé­la kertjében és a Múló levelek - Pá­rizsból című kötetemben próbáltam erről tudósítani.- „Mert ezer esztendő előtted annyi /Mint a tegnapnak ő elmúlása”- ol­vasom a fájó-szép zsoltárt. Téged szeretett az Isten. Segített? Óvott a hetven év alatt?- Feleségem, gyermekeim, unoká­im örömében, immár a végső búcsú­ra készülődve elmondhatom: szeretett, közelemben volt, és óvott, gondosko­dott, megtartott minden időben. Ak­kor is, amikor hamis - „béke-"- papok okán eltávolodtam a templomba járás­tól. Ezekben az időkben a színház azért hitmegtartó menedéket is jelentett. Számos előadás diadalos szépsége az Isten erejét zsoltározza bennem évti­zedek múltán is.- Európa, a nagyvilág tele gyűlöl­ködéssel, kis háborúkkal. Hogyan lá­tod ezt a kis országot, Magyarorszá­got? Föltámadunk? Megmaradunk?- Húsvéttalan nép vagyunk - pa­naszolta Ady. Nagy és kis Mohácsok sújtását szenvedő századokban Ko­dály, Illyés, Tamási Áron és sokan mások mégis a reményt hirdetik. Feltámadásunkat foglalkoztatási és gazdasági mutatók aligha igazolhat­ják. Kevés az ország boldogulása, ha a szétdaraboltságunk közepette ha­zai és más országi honfitársaink örö­kös viszályban élnek. Kérdezheted: és az európai dimenzió? A méltóságos brüsszeli szövetség a chartát fogal­mazván nem volt hajlandó keresztyé­ni alapozottságunkat vállalni. Adventi várakozásunkban felme­rül a gyötrelmes kérdés: a ránk sza­badult nép- és kalasnyikovos vérára­dat vajon nem égi próbatétel és bün­tetés-e hitvány hitetlenségünkért? Ravasz László 1956 karácsonyán pré­dikált az „ádventi csúcsról”, amikor „az ótestamentumi próféciáról átlé­pünk az Újtestámentum talajára”. Azaz készülődjünk! Annyi vétség nyomasztó terhe alatt, megújulá­sunk és megváltásunk óhajtásában a zsoltárossal mondikáljuk a lutheri so­rokat: „Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, / Ki fekszik itt e jászolban?” Ilyenképpen a betlehemi csillag fé­nyében Jézus érkezése a Jobban Lá­tás igéjét is hirdeti az emberi nem­zetségnek. ■ Fenyvesi Félix Lajos Díjazott evangélikusok Több országos megmérettetésen is je­lentős „evangélikus sikerek” szület­tek az elmúlt héten. Nemcsak az Evangélikus Élet, ha­nem a rangos katolikus folyóirat, a Vigília is idén ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját. A jubile­um alkalmából A keresztény értelmi­ség szerepe korunk társadalmában címmel hirdetett pályázatot a szer­kesztőség. Mint Lukács László főszer­kesztő elmondta, idén két irányban is tágították a megszólítottak körét: a harminc év alattiak számára juni­or kategóriát hirdettek, és ökumeni­kusán is megnyitották a pályázatot. A nyolcvanéves folyóirat pályázati kiírására kereken nyolcvan pályamű érkezett, amelyeket Boór János, a Mérleg folyóirat alapító főszerkesz­tője, Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettu­dományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, valamint Jeleníts István és Lukács László piarista szerzetesek értékeltek. A bizottság elnöke - és a pályázat fővédnöke - Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt. " A junior kategória első díját A hu­mor teológusa című esszéjével az a Hidasi Márk érdemelte ki, aki koráb­ban az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE) is folytatott tanul­mányokat. A Magyar Marketing Szövetség ál­tal indított Az év honlapja pályázat­ra nevezettek közül a szakértő zsű­ri idén kétszáznyolcvan pályázat közül választotta ki a legjobbakat. Ezek egyik kategóriájában lett díja­zott a Jorsits Attila által jegyzett Teológiablog (teologiablog.hu). (Az EHE elvégzése óta informatikusként dolgozó blogíróval az EvÉlet 2014. szeptember 21-i számában olvas­hattak interjút.) Gyakorta találkozhatnak olvasóink az idei Prima Primissima díjak váro­mányosai között ünnepelt Levente Péter és Döbrentey Ildikó nevével; a „közösségalkotó társak” a magyar népművészet és közművelődés kate­góriában kaptak príma elismerést, míg Benczúr László a magyar építé­szet és építőművészet kategóriában lett primissima. W- EvÉlet-infó Villáminterjú a Prima Primissima díjas Benczúr Lászlóval ► A Magyar Érdemrend lovagke­resztjével kitüntetett, Ybl-, Ká­roli Gáspár-, Europa Nostra dí­jas és Csonka Pál-emlékérmes építészmérnök a kortárs evangé­likus templomépítészet megha­tározó alakja, az Északi Egyház­­kerület korábbi, majd tisztelet­beli felügyelője, az országos pres­bitérium tagja. Benczúr Lászlót a Prima Primissima-gála után, a helyszínen kérdeztük.- Amikor az építész kategória győz­teseként kimondták a nevét, látható­an meglepődött. Tényleg ennyire nem hitte el, hogy ön nyert az idén?- Már az is rendkívül nagy meg­tiszteltetés, hogy jelöltek, és a kura­tórium el is fogadott. Az már csak hab a tortán, hogy én lettem a primis­sima. Úgy gondolom, hogy a másik két építész talán még jobb építész is, mint én. Talán egy kicsit a koromat is tisztelték az értékeléskor. Min­denesetre nagyon boldog.vagyok!- Melyik munkájára a legbüsz­kébb?- Erre olyan nehéz válaszolni, mintha azt kérdeznék tőlem, melyik gyerekemet szeretem a legjobban. Természetesen mindegyik munká­mat szeretem, a maga módján mind­egyik tetszik. A szívemhez közel áll­nak a templomok. Kevés csodásabb pillanat van, mint amikor szeretettel fordulnak az építészhez. Persze ez nemcsak a templomoknál van így, ha­nem a világi épületeknél is. Nincs is olyan épület, amelyet úgy terveztem volna, hogy a használói ne örülnének neki, és ezt ne jeleznék felém.- Köszönőbeszédében úgy fogalma­zott: „Egyedül Istené a dicsőség!” Amikor tervez, mennyire sokszor ké­ri Isten segítségét?- Ha bővebben lehetett volna be­szélnem, akkor ki is fejtettem volna, de most elmondom: az ember bor­zasztó kínlódások között „szül meg” egy épületet. Amikor megkapok egy feladatot, akkor napokon keresztül nem tudok aludni, minden bajom van, csak kósza gondolatokat tudok felrajzolni a papírra, vissza akarom adni a diplomámat. És akkor egyik nap mégiscsak megtörténik a csoda, és rá tudom álmodni a lapra azt a koncepciót, amelynek alapján aztán az épületet meg is építik. Ezt a cso­dát tényleg isteni ajándéknak tartom. Az emberi alkotókészség maga iste­ni csoda, mert az emberi alkotás vi­szi előre a világot, és valóban Isten di­csőségére van, akár templom, akár hangversenyterem, akár színház, akár más épület készül.- A munkája során melyik igesza­kasz ad támaszt a legtöbbször?- Salamon történetét szeretem na­gyon. Amikor kiderül, hogy nem Dá­vid építi meg a jeruzsálemi templo­mot, hanem Salamont bízza meg az Úristen a feladattal, akkor Salamon így imádkozik: „De kinek is lenne ereje ah­hoz, hogy templomot építsen neki?Hi­szen az ég és az egek egei sem tudják magukba fogadni őt! És ki vagyok én, hogy templomot akarok építeni? Csak azért teszem, hogy ott áldozhassanak neki’.’(zKxón 2,5) Ebben az igeszakasz­ban benne van az, amire mindig fon­tos emlékeznem: az építészethez alá­zat kell. Nem nekem kell megvalósí­tanom saját magamat, hanem gondol­nom kell azokra az emberekre vagy közösségekre, akiknek készül.- Melyek a legújabb tervei, mun­kái az egyház számára?- Most éppen egyházunk köz­pontján, a budapesti Üllői úti épület­­együttes átalakításán és felújításán dolgozom, így az Evangélikus Élet szerkesztősége is engem fog dicsér­ni vagy szidni, amikor elkészül. ■ Kezdi Beáta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents