Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-12-13 / 50. szám

2 -m 2015. december 13. FORRÁS Evangélikus Élet ü í Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Te tudod, mi mind­annyian várunk valamit. Várakozásunk néha örömteli, néha rettegéssel teljes. Hálásak vagyunk a reménységért, amivel közénk lépsz, és fáj, hogy nem vagyunk képesek teljes szívvel örülni eljövetelednek. Néha teljes szívvel tu­dunk bízni az Eljövőben, máskor ha­lott a hitünk, a reménységünk, és csak megszokásból várakozunk. Állj mellénk, kérünk, hogy rettegésünk örömre, közönyünk lelkesültséggé változzon, s hogy reménytelen várako­zásunk örömteli előrenézés lehessen! Állj a gyermekek mellé, hogy jövő­­jükre örömmel tekinthessenek: add meg nekik az örömteli gyermekkor, a játék és a dal lehetőségét! Állj a diá­kok mellé: add meg nekik a remény­séget, hogy munkájuk, tanulásuk nem hiábavaló! Állj a munkát keresők mellé: add meg nekik a reményt, hogy amit tudnak, az másoknak is fontos, hogy ők maguk fontosak mindannyiunk számára! Adj erőt a munkába menőknek, a gyermeket ne­velőknek, hogy higgyék, a mindenna­pi munka, a hétköznapok állandósá­ga nem rombolja, hanem építi őket! Áldd meg a munkában megfá­radtakat, a nyugdíjasokat azzal a re­ménységgel, hogy megtett életutuk nem volt hiábavaló. Adj erőt a beteg­séggel, a halállal vívódóknak és azok­nak, akiket az ő segítségükre rendel­tél. Segítsd őket, láthatáruk ne a ha­lál vonaláig tartson, hanem képesek legyenek meglátni a te mindent le­győző, állandó szeretetedet. Add meg az igazi adventi várako­zás örömét egyházadnak szerte e Földön. Add, hogy ne csak egymás mellett, hanem együtt is éljünk itt a Földön, hogy egymás iránti szerete­tünk vonzóvá tegye az emberek előtt a veled való közösséget. Add a tőled kapott béke remény­ségét nemzetünknek és a Föld min­den nemzetének! Legfőképpen pedig légy velünk evangéliumoddal, jelenléted és bűn­bocsánatod örömüzenetével. Add, hogy ennek az öröme hassa át kará­csonyi készülődésünket és mindazt, amit tőled remélünk. Maradj ve­lünk, Urunk! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Az angyal így válaszolt neki: A Szent­lélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd Isten Fiának’.’ (Lk 1,35) „Az angyal e szavakat Szűz Máriához intézi, hogy örüljön a gyer­meknek, és eresszen szélnek minden félelmet és szomorúságot. De nem Má­ria az egyetlen, aki ezt az igét magára veheti; nekünk is jussunk van hozzá. Ezért bár anyja csak Mária volt, kirá­lyi uralmának mi is polgárai vagyunk. Jaj volna, ha nem így volna! Mindenes­tül ideigvalók vagyunk, s létünk arasz­nyi. Hiszen micsoda negyven eszten­dő, ötven esztendő vagy akár száz esztendő? Csak annak jó, aki a Krisz­tus örök országának polgára. Az se vol­na csoda, ha mindig táncolna örömé­ben. Az angyal prédikációja tehát ar­ra való, hogy eszünkbe vétesse, egyben megenyhítse ezt a bűnnel s halállal te­li, múlandó életet. Ezért hirdeti Krisz­tus országát, melyhez fogható nincs, mert örök és végtelen.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) ADVENT 3. VASÁRNAPJA - ÉZS 40,1-11 Örömhír a fogságban Gyermekkoromban tavasz kezdetén gyermekláncfűből láncot fontunk, koszorút készítettünk. A lánc olyan volt, mint egy örömlánc, ahogy ra­gyogtak rajta a szép, sárga virágfejek, hirdetve, hogy vége a télnek, közeleg a nyár. Falunk is ebben az időszakban a legszebb, amikor a házak előtt mint örömvirágok ragyognak a fűben a sárga virágok. így lehet koszorúba fon­ni ezeket az örömüzeneteket is, ame­lyeket a próféta hirdet a népnek. Ezek az örömhírek mind vigaszta­ló üzenetek. Hiszen mi más vigasztal, mint ha hírét vesszük, hogy valami rossz véget ér, valami rossznak a he­lyén megjelenik a jó, új korszak kö­szönt ránk sok nyomorgattatás után? Fűzzük fel képzeletben egy láncra, fonjuk koszorúba Ézsaiás próféta vi­gasztaló szavait, hogy mint egy koszo­rún, ragyogjanak a próféta ígéretei, a meghirdetett örömüzenetek. „Letelt rabsága” - hirdeti a prófé­ta. Lehullnak a láncok, a bilincsek. El­következett a szabadulás órája. Ki ne ismerné ezt az érzést? Megszabadul­tam a tehertől, a félelemtől, attól, ami fogva tartott, gúzsba kötött. A pró­féta a népnek ígéri a szabadulást a hetven évig tartó babiloni fogságból. A szabadulás híre egyben a hazaté­rés ígérete is. Nemcsak a lélekről ol­dódnak le a terhek, de a test is sza­baddá lesz, a nép hazatérhet a szám­űzetésből. Istenünk szabadító üzenete hoz­zánk is szól. Neki van hatalma arra, hogy leoldja rólunk is a testi-lelki terheket. Megjelenik az Úr dicsősége. A pusz­tai vándorlás ideje alatt az Úr dicső­sége vezette a népet nappal felhőosz­lopban, éjjel tűzoszlopban. Most is az Úr dicsőségének megjelenését ígéri a próféta. Ez a dicsőség az Úr szabadí­tó hatalma, megbocsátó szeretetének jelenléte. Krisztus személyéből is ez a dicső­ség áradt, szavaiban, tetteiben is ez volt látható. Az Atya dicsősége a ke­reszten függő, ellenségeiért imádko­zó, üdvösséget osztó, Atyjában bízó Jé­zusban lett teljessé. Ez a megbocsátó, bűnöket eltörlő, szabadulást hozó is­teni szeretet jelenik most meg a pusz­tában, a rabságban, jelenik meg újra és újra a sötétségben, a gyűlölet és a reménytelenség helyén. Mi is ebből a fényből, ebből a dicsőségből élünk. Isten igéje örökre megmarad. A pró­féta látja, hogy minden elmúlik. Fű, fa, virág pillanatok alatt az elmúlás mar­taléka lesz. De így semmisülnek meg népek is, süllyednek a feledés homá­lyába. Egyvalami van, ami örök - Is­ten szava, teremtő igéje. Amit mond, meglesz. ígéretei megvalósulnak. A nép is - Isten ígérete szerint -meg­szabadult a babiloni fogságból. Nekünk is részünk lesz a feltárna-, dásban, az új ég és új föld megszüle­tésében. De részünk van újra és újra annak a csodának átélésében, megta­pasztalásában is, hogy Isten szava úr életünk viharaiban, zűrzavarában. Is­ten újat teremtő, ajándékot osztó sza­vának megtestesülése Jézus Krisztus. Belőle, benne bízva élünk és remélünk. Szavának erejét és hatalmát számta­lanszor csodálták a tanítványok, és számtalanszor csodálhatjuk mi is. Jön az Úr. Olyan örömteli üzenetet hirdet a próféta, amelynek messze kell hangoznia. Ezért szólíttatik föl és szólít föl többször is a kiáltásra. Kö­zel s távol tudja meg mindenki, hogy A VASÁRNAP IGÉJE jön az Úr! Akik eddig elhagyottnak hitték magukat, hallják meg, hogy itt van az Úr! Egy szeretett személy várása min­dig öröm. Átmelegíti szívünket köze­ledésének a híre. A próféta nemcsak örömre, de cselekvésre is hív. A vára­kozás ne tétlen várakozás legyen. Építsetek, készítsetek utat - kéri Ézsaiás. Emelkedjenek föl a völgyek, süllyedjenek le a halmok, tűnjenek el az egyenetlenségek, mert megjelenik az Úr dicsősége - hangzik szava. Mi ez a nagy „kubikosmunka”, amelyre a próféta hív? Mit tehetünk mi, emberek, hogy előmozdítsuk az Úr dicsőségének megjelenését? Tart­sunk bűnbánatot? Vigyük hírét érke­zésének? Bocsássunk meg egymás­nak? Mit tehetett akkor a nép szaba­dulásának az előmozdításáért? Bármit tegyünk, csak a várakozá­sunk, örömünk tettekben nyilvánul­jon meg. Ha vendégeket várunk, az utolsó pillanatig találunk valami szé­píteni-, csinosítanivalót. Ha már le­ültünk, hogy minden kész, rövidesen újra felpattanunk, és folytatjuk a ren­­dezkedést. így várjuk Urunkat mi is önvizsgálatban, a szeretet gyakorlá­sában, egymás biztatásában, a testvé­riség megélésében. Tudva, hogy aki jön, azért jön, hogy teljesebbé tegye örömünket, bevonjon minket a vele és az egymással való összetartozás örömébe, e közösség kiteljesedésébe. Napi imádságunk, igeolvasásunk, testvéri beszélgetéseink is útépítés a pusztában, a kietlenben, hogy ré­szünkről ne legyen akadálya annak, hogy megérkezhessen hozzánk az Úr. Hogy üres, élettelen szívünk kész le­gyen arra, hogy az érkező Úr jelen­léte reménységgel, élettel, örömmel töltsön be minket. Mi mást tehet­nénk a várakozásban? Feltárjuk hiá­nyainkat, belátjuk lelkünk, létünk mélységeit kutatva, hogy szüksé­günk van érkező Urunkra, szüksé­günk van az Úr dicsőségének megje­lenésére. Akinek érkezését hangos szóval hirdeti a próféta, pásztorként jön. Szelíden terelgeti, legelteti nyáját. Az isteni küldött, Krisztus is csendben ér­kezett meg ebbe a világba. Születése­kor csak a mennyei hírhozók, az an­gyalok énekétől lett hangossá az éjsza­ka. Ádventben, karácsonykor mi is éne­keljük: eljött, akit vártunk. A Betlehem­be érkező Úr mellénk is odalép, csen­desen, szelíd szóval terelget, javaiból oszt, lelkünket megelégíti. Képzeletbeli koszorúnkat ékesít­sék ezek az örömüzenetek. És ádventi várakozásunkban gyúljanak örömtü­­zek a lelkűnkben - van bűnbocsánat! Az Úr dicsősége ragyog a sötétségben! Az Úr ígéretei valóra válnak! Újra és újra jön hozzánk az Úr! A próféta által elmondott vigaszta­ló szavak, örömüzenetek nem egy csapásra, nem egyik pillanatról a má­sikra valósultak meg. Van, ami évszá­zadok, évezredek alatt teljesedik be. De addig is, amíg mindez megtörténik, mi is átélhetjük az Úr közelségét, újat te­remtő hatalmát, el nem fogyó szere­­tetét. Áldjuk őt ezért szívünk mélyén, és áldjuk hangos szóval. ■ Karl Jánosné Csepregi Erzsébet Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy eljöttél, hogy jössz hozzánk is, hogy je­len vagy életünkben. Kérünk, hogy a te közelséged legyen életünk örömfor­rása. Áldassék a te neved mindenek­ben! Ámen. „Isten tette mindezeket, hogy lássuk, mennyire szeret” ► Az adventi időszak közepén már előretekintünk. Azoknak, akik szeretnék ünnepüket zenehallgatással is gazdagítani, áttekintést adunk karácsonyhoz kötődő műzenei alkotásokból. Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumának első része a várakozás­ról és a születésről szól. A mű részle­tes elemzését az Evangélikus Élet 2013/27. és 28. számában olvashatják. Johann Sebastian Bach megkerül­hetetlen - nem csak evangélikusok számára. Műveinek áttekintése lehe­tetlen egy cikk keretei között, ezért most rendhagyó módon közelítünk ehhez a témához: kiemelünk né­hány koráltételt a Karácsonyi orató­riumból (Weihnachts-Oratorium, BWV 248), hogy lássuk, hogyan prédikál nekünk Bach, a tudós zene­szerző. Ez a mű hat kantátából áll: kará- - csony első, második és harmadik napjára (december 25-27.), a kará­csony utáni vasárnapra, újév napjá­ra és vízkereszt ünnepére. Az első kantáta első korálja - Wie soll ich dich empfangen, Nr. 5 - egy­szerű négyszólamú harmonizálás­ban Paul Gerhardt versét tárja elénk. „Mint fogadjalak téged, / Világ Reménységét? / Mint kö­szönthetem fényed, / Mint siessek eléd? / Ó, drága Jézus, kérlek, / Te mutasd meg magad, / Hogy mi kedves tenéked, / És hogyan várja­lak!” (GyLK 805,1) Ami más távlatot ad az éneknek, az a dallam: legismertebb passiós ko­rálunk, az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel (EÉ 200). Még az út elején tartunk, de a zene már jelzi, mi vár ránk: a születés öröme és a szenvedés kínja egyszerre igaz. A következő tétel üzenetét - Er ist auf Erden kommen arm, Nr. 7 - két oboa d’amore és continuo öleli körbe. A szoprán soronként szólaltatja meg Luther Márton legihletettebb karácso­nyi énekét (Gelobet seist du, Jesu Christ; az eredeti dallammal, amelyet mi nem vettünk át), a basszus recitati­­vója pedig parafrázisként bontja ki a strófa gondolatait: „Úgy jött a földre szegényen, / Hogy minket gazdaggá te­gyen, / Hogy mint mennyben az an­gyalok, / Már itt lehessünk boldogok, / Kyrieleis.” (EÉ 154,5) A zárókorál - Ach mein herzliebes Jesulein, Nr. 9 - Luther másik versé­ből való: Mennyből jövök most hozzá­tok (EÉ 150). Ez a strófa nem szerepel énekeskönyvünkben, ezért egy 17. századi gyűjtemény fordítását adjuk (itt két szakaszban bontják ki a Jézussal va­ló egyesülés gyönyörű gondolatát): „Ó, én szerelmes Jézusom, / Édes megváltó Krisztusom, / Jövel, csinálj csendes ágyat, / Szívemben magadnak házat. // Én lelkemnek rejtekében, / Zárkózzál be szekrényében, / Hogy el ne felejthesselek, / Sőt örökké dicsér­jelek." (Vom Himmel hoch da komm ich her, Lőcse 1635,12-13. versszak) A második kantáta Lukács evangé­liuma alapján mondja el a Gyermek születésének történetét. Az evangéliu­mi szövegbe illesztette bele Bach a kö­vetkező korálstrófát - Brich an, o schönes Morgenlicht, Nr. 12 -: „Ragyogj fel, ó, szép hajnali fény, / hadd legyen nappal! / Pásztornép, ne félj! / Hiszen az angyal elmondja neked, / hogy ez a gyenge fiúcska lesz / vigaszunk és örömünk, / még a sátánt is legyőzi, / és a végső békét is elhozza.” Az angyal szava után következik az isteni csoda megfogalmazása - Schaut hin, dort liegt im finstren Stall, Nr. 17 - „Nézzétek, ott fekszik a sötét istál­lóban, / kinek uralma mindenre kiter­jed! / Hol elébb egy jószág kereste táp­lálékát, / ott most a Szűznek gyerme­ke pihen.” A kantátát hálaadás zárja - Wir sin­gen dir in deinem Heer, Nr. 23 -: „Ne­ked énekelünk minden erőnkből a Te seregedben: / Dicséret, magasztalás és dicsőség néked, / hogy te, oly régen várt vendégünk, / immár eljöttél kö­zénk.” Az ének soronként tagolva a Mennyből jövök most hozzátok dalla­mán szólal meg; a fafúvósok közjáté­ka Pastorale tételt idéz (így keretbe fog­lalva a művet, melynek élén ringató rit­musú Sinfonia áll). A harmadik kantátában - Dies hat er alles uns getan, Nr. 28 - újra talá­lunk egy versszakot Luther Gelobet se­ist du, Jesu Christ énekéből: „Isten tet­te mindezeket, / Hogy lássuk, mennyi­re szeret. / Jer, keresztyének, zengje­tek / Az Úrnak öröméneket, / Kyriele­is!” (EÉ 154,6) Majd ismét szóhoz jut Paul Ger­hardt - Ich will dich mit Fleiß be­wahren, Nr 33 -: „Szívem mélyén szándékosan meg akarlak őrizni. / Neked akarok élni, / neked akarok meghalni. / Veled akarok lenni tel­jes örömben / időtlen időkig, / ott a másik életben.” CANTATE Eged Illen diczeriinc. A hatodik kantátában Gerhardt - nak egy igen ismert versével találko­zunk - Ich steh an deiner Krippen hier, Nr. 59 „ím, jászlad mellett tér­delek, / Ó, Jézus, üdvösségem. / El­hoztam minden kincsemet, / Mit in­gyen adtál nékem: / A szívem, lel­kem, életem, / Ó, fogadd tőlem ked­vesen, / Ne szolgáljon, csak téged.” (EÉ 161,1) Érdekesség, hogy a korái a Bizony, betelik az idő (EÉ 502) dal­lamán szólal meg. (Bach dallama és harmonizációja a Schemelli-éne­­keskönyvben csak később, 1736-ban jelent meg.) A kantáta - és az egész oratórium - zárótétele Georg Werner korálszö­­vegére épül: Nun seid ihr wohl gero­chen, Nr. 64 -: „íme, ellenségetek se­rege / megbukott, elesett, / mert Krisztus szétzúzta, / mi ellenetek ké­szült. / Halál, Ördög, bűn és pokol / ereje meggyengült, / az emberi nem / Istennél talált védelmet.” A vers újra az Ó, Krisztus-fő, sok sebbel passiós ének­kel kapcsolódik össze, keretbe foglal­va a hat kantátából álló ciklust. Bachhoz méltó zeneszerzői lele­mény, hogy a fisz-fríg dallam D-dúr - koncertáló, trombitás-üstdobos - ze­nekari tételbe építve csendül fel, ün­nepélyességben túlszárnyalva az eddi­gi korálfeldolgozásokat. A zene itt a bűn feletti végleges győ­zelemről ad hírt! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa

Next

/
Thumbnails
Contents