Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-19 / 29. szám

4 4» 2015. július 19.

KERESZTUTAK

Evangélikus Élet

„Egy jó színházi előadás balzsamozza az ember lelkét”

Formálódó tanítványok

Beszámoló az Evangélikus Külmissziói Egyesület konferenciájáról

Beszélgetés Szemerédi Bernadettel

^ „Nekem az a dolgom, hogy képességeim, lélekjelenlétem legmagasabb fokán előadásaimmal szolgáljak” - fogalmaz Szemerédi Bernadett színész, énekes. Vallja, hogy a művészet közelebb viheti az embert Istenhez, ezért a művészet gyógyító jellegét is hangsúlyozza. A művésznőt hivatásáról, jótékonysági fellépéseiről és terveiről a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban július 5-8. között zajlott missziói konferencián kérdeztük.- Az éneklés, versmondás, a színház mind szolgálat. Neked mi a szolgálatod?- A művész - még akkor is, ha nem hívő - szolgál. Hiszem, hogy egy szerep megformálásakor, éneklés, versmondás közben csatornává, „üres edénnyé” válunk, amely a mennyei Atya által telítődik meg. Nekem ebben az a dolgom, hogy ezeket a felsőbb tartalmakat tehetségemhez mérten, magamon átszűrve továbbadjam. A színház, az előadó-művészet szolgálat, és minden egyes szolgálat ünnep, mely az embert nemesíti, magasabb régiókba emeli.- Ehhez az sem mindegy, hogy milyen előadásban lép fel valaki, hiszen nem csak lélekemelő színdarabok vannak...- Számomra nagyon fontos, hogy olyan darabokban szerepeljek, amelyek az értékrendemmel összeegyeztethetők; emelt fővel állni a színpadon, hogy ne legyen szégyenkeznivalóm sem Isten, sem a szeretteim, sem önmagam előtt.- A színházi életben nem veszélyes visszamondani szerepeket? Nem esel ki így könnyen a rostából?- Ennek valóban megvan a veszélye. Popper Péter ezt úgy fejezte ki, hogy „félelem az elkallódástól” Mindig ott van, hogy ha valamit visszamondok - mert például nem tudom vállalni személyes vagy világnézeti okoktól vezérelve -, akkor van-e tovább. Ez szabadúszóként még nehezebb... Amikor kiderült, hogy a végzős színiakadémiai osztályunkból senkit sem szerződtetnek társulathoz - mert olyan volt éppen a színházi éra -, akkor többen kétségbeestünk. Utána rájöttem, hogy ez akár hatalmas kegyelem is lehet.

Mindig is éreztem, hogy a Gondviselés terelget, hogy Isten tenyerén ülök, így olyan feladatok találtak meg, melyeket büszkén tudtam vállalni. Lehet, hogy a hivatástudat fűt ennyire, de sosem az anyagi hozadéka alapján választom ki, mit vállalok el. Az igazi értékek nem pénzben mérhetők, sőt az Isten előtt sem anyagi javainkkal fogunk elszámolni. Természetesen fontos, hogy az embernek legyen fedezete a megélhetésre, de eddig, hála az Úrnak, mindig ki tudtam fizetni az albérletet, s volt étel, ital az asztalomon.- Délvidéken születtél, Budapesten élsz. Mi az a „különleges szín”, amelyet magaddal hoztál?- Nagyon hálás vagyok ezért a kétlakiságért, hogy külhoni magyarként létezhetem itt. Szüleimtől, nagyszüleimtől a keresztény értékek mellett a magyar tradíciók tiszteletét is örökül kaptam. Nem esem kétségbe a váratlan helyzetektől. Szüleim is nagyon kitartó emberek, nem adják föl egykönnyen. Természetesen ebben a hit nagyon sokat segít. Hálás vagyok a családomnak, hogy megtanítottak küzdeni, hogy ne a könnyebbik utat válasszam, hanem

mindig mérlegeljek, s ha göröngyösebb is, de azon menjek végig. Megtanítottak az alázatra, a tiszteletre, a szeretetre. A bizalomra. Arra, hogy mennyire fontos ezeket megélni és átörökíteni.- Sokszor végzel karitatív szolgálatot Böjté Csaba intézményeiben. Honnan jött ez a fajta érzékenység?- Csaba testvérrel Kiss Márton atyán keresztül találkoztam, mert a bélfenyéri Szent Miklós Gyermekotthonnak vagyok lelkes pártfogója. Ez az árvaház most lépett „kamaszkorba” tizenöt éve működik, létrehozásában pedig Böjté Csaba is segített. Marci atya egy könyvbemutatót követő vacsorán mesélt először a gyermekotthonról. Meghívott magukhoz, így megtapasztalhattam, hogyan tud az Isten szeretetével működni egy ilyen intézmény, s hogy mennyi önzetlen ember sorakozik fel e nemes cél mögé.

Tudtam, hogy pénzzel nem tudok segíteni, de a talentumaim felajánlhatom. Ebből jött az ötlet, hogy indítsunk jótékonysági koncerteket. Emellett gyermektáborokba is eljártam, Csaba testvér nagyváradi, nagyszalontai, dévai házaiban is énekeltem az ottani gyermekeknek. Hálás és áldott vagyok ezért a szolgálatért, jó látni, mennyi adományozóra számíthatunk. Sokak pénzzel, élelmiszerrel, ruhával, könyvvel, játékokkal támogatják a rászorulókat.- A mai missziói konferenciát megelőzően is próbád volt. Jelenleg min dolgozol?- Úgy tűnt, ezen a nyáron nemigen lesz munkám. Elmentem válogatásokra, s olyan kivételes helyzetben találtam magam, hogy szinte mindegyikbe beválogattak. Jelenleg három párhuzamos próbafolyamat zajlik - kisebb csúszásokkal. A bazilikában Avilai Nagy Szent Teréz látomásairól, hitéletéről készülünk egy darabot bemutatni. Emellett két zenés darabban, a Grease című musicalben és a Lili bárónő című operettben is szerepelek majd. Több fellépésem, előadásom is lesz, melyekre folyamatosan készülök.- Nagyon sokrétű a tevékenységed. Mik a hosszú távú terveid?- Szeretnék több lábon állni, és amilyen formában csak tehetem, adni magamból. Távolabbi terveim között szerepel még a gyógypedagógia elvégzése is. A F.A.R.M. 11 improvizációs társulat tagja is vagyok, ahol látom, hogy egy jó színházi előadás, a közönséggel való élő kapcsolat balzsamozza a lelket. Keresem azokat az irányokat, melyekkel a színház gyógyító jellegét is tudom hangsúlyozni.

Szeretném, hogy minden, amit most csinálok, megmaradjon az életemben. Nem is akarok fontossági sorrendet felállítani, mert ez a sok elfoglaltság okkal érkezett. Nekem az a dolgom, hogy képességeim, lélekjelenlétem legmagasabb fokán valósítsam meg őket.

■ Galambos Ádám Evangélikus.hu

► A két esztendővel ezelőtt elindított Vízkereszt - a külmisszió ünnepe elnevezésű akciója révén az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) szolgálata egyre többek előtt vált ismertté. A januártól húsvétig tartó adománygyűjtéshez még a nyár folyamán is érkeznek „megkésett” hozzájárulások, amelyek révén a Nairobi nyomornegyedében támogatott árvák és özvegyek köre bővülhet. S hogy miként is jut el a magyar testvérek anyagi segítsége a kenyai rászorulókhoz? Többek között erről is hangzott el beszámoló a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban az egyesület július 9-12. között tartott konferenciáján.

Az EKME évenkénti nyári találkozójának célja az is, hogy a misszió iránt elkötelezettek megismerhessék más szervezetek munkáit, korszerű teológiai előadásokat hallhassanak, nem utolsósorban pedig hogy mélyülhessenek Krisztus ismeretében.

A színes programokat egybefűzte a konferencia témacíme: Taníttatva és tanítva Jézus nyomán. Ezt a kissé bonyolultnak tűnő kettőséget - hogy tudniillik egyszerre vagyunk Krisztus tanítványai és a róla szóló örömhír továbbadására felhatalmazott tanítók - fejtette ki roppant világossággal dr. Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Újszövetségi Tanszékének vezetője. A Máté evangéliumában megfogalmazott missziói parancs (Mt 28,19-20) kapcsán hívta fel a figyelmet arra, hogy a kereszténység sohasem lehet belterjes. A feltámadott Úr arra küld, hogy határt nem ismerő kegyelmének legyünk eszközei.

Ezek után nem csoda, hogy önvizsgálatra kellett, hogy késztesse hallgatóságát dr. László Virgil külügyi referens, aki az európai egyházakat érintő kihívásról szólt. Miközben menekültek áradata lepi el kontinensünket - köztük sok színes bőrű testvér, akit keresztény hite miatt üldöznek -, a „fehér egyházak” tehetetlennek bizonyulnak, nem tudják befogadni őket. És nem azért, mert felkészületlenül érte őket e váratlan feladat, hanem sokkal inkább azért, mert ők maguk elerőtlenedtek. Az egyház életéből hiányzik a tűz. Az európai emberek elidegenedtek a keresztény közösségektől, mert azokban a kereső ember sem mindig kap egyértelmű eligazítást a Krisztus követésében, hangsúlyozta az előadó, Dietrich Bonhoejfer gondolataira is utalva.

„Meddig sántikáltok kétfelé?” - tette fel egykoron a kérdést Illés próféta, s ugyanúgy hívta döntésre Balicza Iván budavári lelkipásztor estéről estére a konferencia résztvevőit, figyelmeztetve, hogy Isten nem tűri a megosztott szívet. Evangélizációs sorozata mégsem az ítélettel rémített, hanem az Úr irgalmas szeretetére hívta fel a figyelmet. Mert Isten számonkérése is fokozatos: először mindig figyelmeztet, majd jeleket ad, hogy eszméltessen, megtérésre hívjon. ítélete előtt kizárólagos döntés elé állít. Mert az Isten felé hangzó igenünk egyben nemet is kell, hogy jelentsen minden más felé, ami az ő országától elválasztana.

Isten azonban nem csupán elvárja tőlünk a döntést, hanem ő maga is mellettünk kötelezte el magát, ahogyan a záró istentisztelet prédikációjában Krämer György országos irodaigazgató megszólaltatta Isten „szerelmes vallomását”, gyógyító igéjét: „Ne félj, mert megváltottalak ... enyém vagy!” (Ézs 43,1)

A konferencia záró pillanataiban pedig még felidéződhettek azok a magar arcok, akiket Csépe Andrea, a Wycliffe Bibliafordítók munkatársa mutatott be vetített képes előadásában. Miként Isten megváltott tulajdonai azok az ugandai fekete gyermekek is, akik között Irambo Raymond főtitkár munkatársai, a Magyar Afrika Társaság orvosai szolgálnak. És nem kevésbé kedves Istennek az a zimbabwei kőfaragó, akiről D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök szólt missziói visszaemlékezésében, s aki így beszélt alkotásáról: „Kiszabadítottam a fejet a kőből.” Jézustól taníttatva lenni épp ezt jelenti: Krisztus arca formálódhat ki rajtunk. (EÉ 128)

■ B. Pintér Márta

Konferenciamorzsák

Az Evangélikus Külmissziói Egyesület nyári konferenciájának résztvevői az öröm mellett óriási megkönnyebbüléssel is fogadták Csépe Andreát, a Wycliffe Bibliafordítók Közép-Ázsiában szolgáló munkatársát. Bár mindig van ok, hogy a távoli vidéken szolgáló misszionáriusok testi épségéért imádkozzanak az itthoniak, ám idén különösen is szükség volt erre. Andrea ugyanis április 25-én, a nepáli földrengéskor Katmanduban, az ország fővárosában tartózkodott. Természetes, hogy a legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogyan élte át a katasztrófát.

„A legelső rengések észlelésekor a ház minden lakója az épület udvarára sietett. A legtöbben távol tőlem, olyan helyre, ahol tudhatták, ha omolnak is a falak, rájuk ott már nem eshetnek. Én balga módon mégis a kapualjba húzódtam, gondolván, hogy a vasrácsba fogódzva legalább van miben megkapaszkodnom. Ahhoz már késő volt, hogy a többiekhez csatlakozzam, így csak imádkozhattam. Magamat nem féltettem, de azokért, akik még nem ismerik az evangéliumot, könyörögtem, hogy az Úr állítsa meg a következő rengéshullámot... Később, már itthon olvastam egy angol nyelvű honlapon, hogy a szeizmológusok számtalan, a fizika törvényeinek ellentmondó dolgot tapasztaltak meg a nepáli földrengés elemzésénél. Azt például, hogy mintha egy erő megállította volna a második rengéshullámot... Bizonyára nem csak én, hanem sok keresztény imádkozott azokban a percekben, és meg is tapasztalhattuk Isten igéjének hitelességét: »Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.«” (Jak 5,16)

* * *

Irambo Raymondról, a Magyar Afrika Társaság főtitkáráról nem csupán az derült ki, hogy az általa vezetett szervezet mennyiféle karitatív tevékenységet végez a fekete kontinensen, hanem az is, hogy milyen remekül beszéli nyelvünket. Nem csoda, hiszen Magyarországon végezte egyetemi tanulmányait, s szerzett mérnöki diplomát. Ő maga bibliaolvasó, hívő

ember, de az egyházból éppen itt, Európában ábrándult ki. Kérdésemre, hogy Budapesten milyen keresztény közösségbe jár, a következőket mondta:

„Sajnos még mindig keresnem kell a helyemet. Katolikus gyökereim vannak. Édesapám egyszerű ember. A munkája mellett vállalta, • hogy hitoktatóként segíti plébániánk szolgálatát. Ezt a hagyományt, ezt az odaszánást hoztam magammal. De a lelkesedésem hamar letört. Különösen amikor módom nyílt arra, hogy látogatást tehessek a Vatikánban. Rá kellett döbbennem, hogy Európában más az egyház, mint otthon. Itt cicomás és gazdag, sok programmal, látszólag élettel. De csak látszólag. Nekem úgy tűnik, hogy sokan csak »simogatják« a Krisztust, de nem élnek benne, s így ő sem élhet bennük.”