Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-19 / 29. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. július 19. !► 5 Évfordulós ünnepség Szécsényben ► A Szécsényi Evangélikus Egyházközség július 12-én ünnepi istentisztelet keretében emlékezett új életre keltője, Simonides János lelkész születésének száznyolcvanadik és a templom felszentelésének száztizenhatodik évfordulójára. Az oltár előtti szolgálatot Fabiny Tamás püspök, Szabó András esperes és Bartha István lelkész végezte, a szószékről pedig az egyházkerület lelkészi vezetője hirdette - 4MÓZ 6,22-26 alapján - Isten igéjét. Az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke arra biztatta a kicsiny, de élni akaró gyülekezetei, hogy mindig Isten színe előtt akarjanak megállni, így lehet nemcsak múltjuk, hanem jelenük és jövőjük is. Az istentisztelet után Csatlós Noémi Balassi-díjas könyvtáros (felső képünkön), a gyülekezet tagja idézte fel Simonides János evangélikus lelkész alakját, aki oroszlánrészt vállalt Szécsény - 1869-ben bekövetkezett - anyagyülekezetté válásában, templomuk felépítésében, és negyvennégy esztendőn át szolgálta szeretett közösségét és Kora délután Simonides János felújított síremléke körül gyülekeztek a hívek a szécsényi temetőben, hogy tanúi legyenek az emlékoszlop megáldásának. E szolgálatot Bartha István lelkész végezte, majd a helyi gyülekezet gondnoka, Tornyos László és-a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének képviseletében - dr. Fabiny Tamás püspök, illetve Szabó András esperes helyezte el a megemlékezés virágait a síremlék talapzatánál. Délután négy órára a szécsényi evangélikus templomban foglalták el helyüket a gyülekezet tagjai és a meghívott vendégek. Balról jobbra: Bartha István, dr. Fabiny Tamás és Szabó András képviselő-testületi tagként Szécsény városát. A történeti áttekintés után Varga Ivett csodálatos szólóénekét hallgathatták meg az egybegyűltek, majd Tornyos László gondnok köszöntötte a jelenlévőket, és tolmácsolta egyebek mellett Balicza Ivánnak, a gyülekezet korábbi lelkészének jókívánságait. Az ünnepi istentisztelet kántora dr. Feketéné Benkó Kata volt. Az eseményt szeretetvendégség zárta a szécsényi gyülekezet imaházában. ■ Cs. N. „Tiszta igaz magyar szóval” Négyszázhuszonöt éves a Vizsolyi Biblia A reformáció egyik nagy vívmánya az volt, hogy prédikátorai minden népnek a saját nyelvén hirdették az igét. A reformátorok számára nagyon fontos volt az is, hogy „az örök élet beszédét” a Bibliát a hívek kezébe tudják adni. Hadd olvassák a katonák, kereskedők, diákok, polgárok, főurak, nemesek, ki-ki a maga nyelvén - magyarul is! A törekvés már a reformáció megindulása előtt is megvolt, hogy a Bibliát magyar nyelvre fordítsák, ezek a próbálkozások azonban befejezetlenek maradtak. A teljes Biblia lefordításának nagy munkáját Károlyi Gáspár gönci református lelkész, Kassa-völgyi esperes végezte el társaival. Fordításának előszavában így írt: „Meggondolván azért az anyaszentegyháznak az mi nemzetségünk között való fogyatkozását és jövendő épülését, másfelől az mi tisztünket, az Istennek nevét segítségül híván, minekutána hozzá kezdettem volna egynéhány jámbor tudós atyafiakkal, kik nekem az fordításban segítséggel voltak, meg nem szűntem addig, mígnem véghözvittem az Bibliának egészlen való megfordítását, melyben munkálódtam közel három esztendeig (...). Az fordításban éltönk, az mennyére lehetett, tiszta igaz magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük...” A nagy munkához - melynek pártfogói Mágocsy Gáspár, Rákóczi Zsigmond voltak - nyomdáról kellett gondoskodni. Nyomdász is akadt: Mantskovit Bálint. Galgócról (Hlohovec, ma Szlovákia) hívták Vizsolyba 1588 körül. A bibliafordítás kinyomtatásához 1589. február 18-án kezdtek hozzá. Bizonyára - a többi magyar reformátorhoz hasonlóan - Károlyi is értett a nyomdatechnikához. Isten megáldotta és sikerre vitte sokak küszködését és fáradozását: 1590. július 20-án kiszedték az utolsó betűt is, és augusztus 10-én Károlyi megláthatta maga és társai fordításában az első teljes magyar nyelvű Bibliát. Címe - mai helyesírással - Szent Biblia, azaz Istennek Ó- és Újtestamentumának próféták és apostolok által megíratott szent könyvei. Magyar nyelvrefordíttatott egészlen és újonnan az Istennek Magyarországban való anyaszentegyházának épülésére. A címlapon a kiadás egyéb adatai is olvashatók: „Vizsolyban nyomtattatott Mantskovit Bálint által, MDXC [1590] Boldogasszony havának 10. napján.” A Vizsolyban nyomtatott Biblia teljes terjedelme - előszóval együtt - 2412 oldal. Ennél csak egy nagyobb könyvet ismerünk, az Öreggraduál című énekeskönyvet. Az első kiadás példányszáma hét-nyolcszáz körül lehetett. A vizsolyi Biblia több mint száz - hosszabb-rövidebb időnként felülvizsgált, javított - kiadásban jelent meg négyszáz év alatt, a változó nyelvhez és írásmódhoz igazodva. A legtöbb későbbi bibliafordító Károlyi munkáját is figyelembe vette. A ma közkézen forgó, népszerű szöveg az 1908-ban megjelent revideált fordítás. Az újonnan revideált kiadás 2011-ben látott napvilágot a Veritas Kiadó gondozásában, a vizsolyi Biblia hasonmás kiadása pedig 1981-ben és 1990-ben jelent meg (Magyar Helikon, illetve Helikon Kiadó). A Károlyi-féle fordítás általánosan használatos a hazai protestáns egyházakban, nálunk, evangélikusoknál is. Ez a fordítás sokban felülmúlja másokét: az eredeti szöveghez való ragaszkodása és zamatos magyar nyelve lehetővé tette, hogy az istentiszteleti használat mellett mindennapos olvasmánnyá legyen. Ezen a Biblián tanult meg a magyar nép írni és olvasni. „...szabad mindennek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket. Én azt viszem, azmit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát...” - olvassuk az elöljáró beszédben. Valójában Károlyi nagy ajándékot adott, amely többet ér aranynál és ezüstnél! Hálásak vagyunk Istennek, hogy évszázadok óta Károlyi Gáspár és társai fáradságos munkája nyomán is olvassuk, hallgatjuk és hirdetjük Isten igéjét - „tiszta igaz magyar szóval...”! ■ Dr. Barcza Béla Égi és földi virágzás tükre Nagy László kilencven évére Nemcsak nevében volt nagy, költészetében is. Bűvölő, egekbe emelő versbeszéd az övé, sámános ének. Személyes életében is az ember nagyságát példázta. Ezért lehetett érték és tisztaság, naponta megmutatva, hogy lehet élni méltósággal, gyémánt gerinccel, folttalan tisztességgel. Petőfi, Ady, Bariók hazaőrzését folytatva így lehetett a halál ellen titkos erő és menedék. Jól látta Csoóri Sándor: „László, kedves, akárhogy kellene pironkodnom is előtted a nyíltságomért, kimondom: te voltál a mi legnagyobb ajándékunk. Ez a nép, ez a magyarul beszélők sokasága téged szemelt ki mindnyájunk közül, hogy egyértelműen megmutassa: veszteségek és kudarcok után mire képes még egyáltalán! Milyen magaslatok bevételére és milyen történésekre! Milyen vonzásokra és milyen emlékezetre! Milyen játszadozásokra, fegyelemre, pajkosságra, szentségtörésre!” (Siratóének) Már életében elérte, ami csak keveseknek sikerült: a maga költőjének tudta a magyarság Budapesttől Kolozsvárig, Kassától Kanadáig. Mondták, szavalták verseit, várták új köteteit. Emlékszem, születésnapi estjén az Egyetemi Színpadon egy tűt nem lehetett leejteni, annyian voltunk. A kívül rekedt fiatalokat beengedték, és ők boldogan ültek a lépcsőre. Hallgatták Czine Mihály köszöntőjét, a kedves barát, Berek Kati szavalatát, a Sebő együttes megzenésített verseit. Együtt énekelték: „Adjon az Isten / szerencsét, / szerelmet, forró / kemencét, / üres vékámba / gabonát, / árva kezembe / parolát,... adjon az Isten / fényeket, / temetők helyett / életet —” Bakonygyepes, Somlójenő, a furcsa nevű Karakószörcsök... néhány kilométer, és Iszkázra ér az út. Ebben a kis faluban született Nagy László 1925. július 17-én, itt telt boldog gyerekkora, innen indult az életbe: a pápai kollégiumon át a budapesti egyetemig. Bottal járt, fiatalkori balesete miatt járógépben volt a fájós lába. Mégis messzire jutott: a magyar költészet európai rangú képviselője lett. Ezüst haja beragyogta arcát, idő véste homlokát, de mosolyogni soha nem felejtett el. írt, fordított több ezer sort, képszerkesztője volt az Élet és Irodalomnak, d^kumentumfilmeket rendezett, és rajzolt, felesége, Szécsi Margit köteteit illusztrálta. Fiatalon grafikusnak készült, innen testvéri barátsága Kondor Bélával. Kondor fiatalon meghalt; senki nem gondolta, hogy néhány esztendő múlva a költő követi őt a Farkasok rétje temetői csendjébe. S mennyire nem gyanítottuk, hogy 1984-ben a megrendült ország áll majd emlékházzá lett iszkázi szülőháza előtt, a falubeliek sötét fejkendőben zsoltárt énekelnek. A bolgárok külön szobát ragasztottak a fölújított falak mellé, berendezték népművészeti tárgyakkal. Az emlékház ma is áll, várja a látogatókat. Vékony, sötét keretes szalagon fölirat: 1978. január 30-án, Budapesten, élete 53. évében váratlanul meghalt. Nagy László nem tetszelgett a vezér szerepében, Ady Endre sújtó ostorát akasztotta le a csillagokról. Nemcsak az elsüllyedt paraszti életformát vette leltárba, hanem az erkölcs, a hit és a tisztaság átmentett parancsolatait is versbe szedte. Gyöngyszoknya, Himnusz minden időben, Tűz, Búcsúzik a lovacska, Zöld Angyal, Csontváry, Bartók és a ragadozók, József Attila!, Menyegző, A nagy atlanti homályban, Versben bujdosó, Balassi Bálint lázbeszéde, Jönnek a harangok értem - az életmű csúcsai. Csüggedéseit, haragvásait fogalmazta meg. Reményét az ember egyetemes gondjai közt. Ahogyan egyik legszebb versében is (Ki viszi át a szerelmet): „Létem ha végleg lemerűlt / ki imád tücsök-hegedűt? / Lángot ki lehel deres ágra? / Ki feszül föl a szivárványra? / Lágy hantú mezővé a szikla- / csípőket ki öleli sírva? / Ki becéz falban megeredt / hajakat, verőereket? / S dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist? / Létem ha végleg lemerűlt, / ki rettenti a keselyűt! / S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!” ■ Fenyvesi Félix Lajos
