Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-11-15 / 46. szám
„Az emberi szegénység jó alkalom arra, hogy az Isten iránti hálánk az emberek iránti segítő szeretetben valósággá váljon.” Életre nevelő ítélet W- 2. oldal „...a tékozló fiú idegenbe jutott. Az úr, akit szolgált, nem volt sem rokona, sem ismerőse, sem polgártársa. Ő pedig nem tudott közösségben maradni vele.” Égtájoló W- 3. oldal „Azt kértem Istentől, hogy fogadjon a szolgálatába. (...) Lázadás helyett mindig az jutott eszembe, hogy én magam kértem Istentől a szolgálatot, s ha ő ezt bízta rám, akkor ezt kell elfogadnom. Hálát adok Istennek, hogy mindent, amit ez a szolgálat megkívánt, meg tudtam csinálni. Ez nem érdem, hanem Istentől való ajándék.” Interjú Varga Gáborral, a Béthel vezetőjével ^ 5. oldal Ó, Jézus, mi Üdvözítőnk W- 2. oldal Lelkésziktatás Bánkon, -avatás Meszlenben !► 3. oldal Hangszer, melyben Isten lelke szól !► 4. oldal Isten az, aki megigazít W- 7. oldal Egy kis pszichológia !► 11. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap Ára: 275 Ft Károli (Károlyi) Gáspár és társai 423 évvel ezelőtt fejezték be a Szentírás magyar nyelvre fordítását. A protestáns prédikátor nevét viselő program záró rendezvénye november 7-én a felújított gönci református templomban volt. Az istentisztelet keretében tartott emlékező ünnepségen - többek között - beszédet mondott az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán fá háttérben középen), majd ezt követően megtekintette a szomszédos múzeum bővítésével létrehozott bibliakiállítást is. Eredményes misszió vagy lassú agónia Felügyelői vita az áhított rendről ^ Egyházunk missziói tevékenységét és az azért felelős intézményrendszert érintő erőteljes, érvekkel alátámasztott bírálatot fogalmaztak meg a gyülekezeti felügyelők konferenciájának küldöttei és a zsinati elnökök. Az egyház működésére vonatkozóan Prőhle Gergely országos felügyelő kijelentette: huszonöt évvel a rendszerváltás után bátran növelni lehetne a püspökök jogkörét, mert a jelenlegi, a vezetői cselekvőképességet jelentősen korlátozó működési modell is akadályozza az eredményes munkát. A damaszkuszi úton - befelé Menekültkérdés, gyülekezeti válságkezelés; az egyházon belüli vezetési, döntési kompetenciák; lelkészek és presbiterek képzése; missziós tevékenységünk helyzete, hatékonysága - sok egyéb mellett ezekkel a témákkal is foglalkozott a november 6-8. között a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban megtartott országos felügyelői konferencia. Félelem helyett odafordulás A programot elindító, a menekültkérdésről szóló előadást és vitát megelőző áhítatában Gáncs Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a Saulból Pállá lett apostol által bejárt damaszkuszi úton most embertömegek áramlanak Európa felé, és mi bizonytalanok vagyunk abban, hogyan fogadjuk őket. Az biztos - mondta egyházunk elnökpüspöke -, hogy a félelem megbénítja a lelket, és Jézus is ezekkel a szavakkal fordult tanítványaihoz, s persze hozzánk: „Ne féljetek!” A keresztény ember életre szóló küldetést kap a missziói parancsban, és félelemmel telt szívvel nem lehet a pogányoknak bizonyságot tenni Jézus Krisztusról. Márpedig most pogányok tömegei áramlanak Európa felé, mi pedig magunkat féltjük ebben a helyzetben, egymással perlekedünk, vitatkozva keressük a helyzet megoldását. Tesszük ezt ahelyett, hogy ténylegesen megpróbálnánk megismerni a jövevényeket, megkérdeznénk tőlük, hogy kik ők, mit is akarnak tőlünk valójában, és így győződnénk meg arról, hogy az érkezők valóban rettegő menekülők-e, vagy esetleg potenciális terroristák. Isten a félelem helyett az odafordulásra biztat bennünket, csak ez lehet a migrációra adott egyetlen igaz keresztényi válasz - jelentette ki Gáncs Péter. A vitát felvezető előadásában a pécsi egyetemen tanító Glied Viktor a világ migrációs helyzetét foglalta össze. A politikatudományok doktora - tisztán tudományos megközelítésű előadásában - elmondta, hogy jelenleg közel háromszázhúszmillió migráns él világszerte, s közéjük tartoznak azok, akik térségünkön keresztül igyekeznek Nyugat-Európa felé. Az előadó ismertette az elmúlt évtizedek jelentősebb migrációs folyamatait, a vándorlási irányokat és a lényegében az egész világot érintő jelenség főbb kiváltó okait. Az előadást követő vita sem hangvételében, sem pedig javaslatait tekintve nem tért el a kérdéssel foglalkozó általános magyarországi közbeszédtől. 1^ Folytatás a 9. oldalon ■ Prőhle Gergely A híradások szinte naponta beszámolnak arról, hogy hány „illegális bevándorlót tartóztattak fel” a rendőrök országunk déli határainál. A számok a tízes, húszas nagyságrendben maradnak, tehát elenyészően kicsik - főleg ahhoz képest, hogy hány ember igyekezett bejutni Magyarország területére még néhány héttel ezelőtt, s persze ahhoz képest is, hogy néhány száz kilométerrel odébb még mindig mennyien igyekeznek az ígéret legújabb kori földje, vagyis Németország felé. Falakkal, kerítésekkel volt épp elég tapasztalatunk a történelem során, s ezek alapján bátran kijelenthetjük: a fizikai akadály csak átmenetileg jelenthet megoldást bármire is - ha tömegek akarnak eljutni valahonnan valahová, a kerítések, falak mit sem számítanak. Ha komolyan vesszük a következő harminc-negyven évre szóló demográfiai előrejelzéseket, s látjuk az „új európaiak” szűnni nem akaró áradatát, akkor nem lehetnek illúzióink: a Magyarország déli határainál húzódó kerítés is csak némi gondolkodási időt ad mindnyájunknak, hogyan készüljünk fel arra az időszakra, amikor Európa vallási térképe talán egészen másképpen fog kinézni, mint napjainkban. A felügyelők országos konferenciáján lezajlott beszélgetés alapján egyértelmű a szándék: e gondolkodási időt érdemes okosan kihasználni. A találkozó címéül választott kérdésre - vagyis hogy „Hova vezet a damaszkuszi út?” - az elmúlt hétvégén változatos teológiai és történelmi, szociológiai válaszokat kaptunk. A migrációról szóló bevezető beszélgetés fent említett tanulsága új helyzetet teremt a keresztény közösség, az evangélikus hívek számára is. Valaki idézte Beer Miklós katolikus püspök gondolatmenetét arról, hogy a menekültek voltaképpen azoknak a kései utódai, akiket évszázadokkal korábban keresztény misszionáriusok akartak megtéríteni - ugyanakkor manapság már a missziós küldetés beteljesítéséhez szükséges utat sem kell megtenni, hiszen a térítendők „házhoz jönnek” Arról persze nem is beszélve, hogy hányán voltak, vannak amúgy is az országban és a szekularizálódó Európában, akiket meg kellene szólítanunk a biblikus üzenettel. Éppen ezért volt különös jelentősége annak a végtelenül színes, lelkesítő, ugyanakkor módszertani tanulságokban is bővelkedő beszámolósorozatnak, melyet azoktól a felügyelőktől hallhattunk, akik egy-egy bővülő evangélikus gyülekezet képviseletében érkeztek Révfülöpre. Káposztásmegyertől Kaposvárig, Bényétől Rákosszentmihályig a személyes jelenlét, megszólítás és a családi programok fontosságáról szóltak a hírek; mindezekben a programokban a lelkészek és a presbitérium tagjai egymást erősítve vesznek részt. Nem holmi titkos receptek hangzottak el, csupán a megkeresztelteket rögzítő anyakönyvek és más adatbázisok praktikus használatáról, a családlátogatások fontosságáról esett szó. Megkockáztatom, hogy az elhangzottak hasznosabb útmutatóval szolgáltak a missziós munkához, mint az elmúlt időszakban készült számos terjedelmes dokumentum különböző testületeink, szervezeti egységeink tagjainak tollából. A konfliktuskezelésről beszélgetve az is kiderült, hogy az épülő közösségben, ahol a gyülekezet és a lelkész közös erőfeszítését - a kegyelem által megerősítve - siker koronázza, jóval kisebb a belső ellentétek lehetősége. Az Apostolok cselekedeteiből és a Pál apostoltól választott igeszakaszok pedig újra és újra emlékeztettek mindnyájunkat a közösségeinkért és saját magunkért viselt felelősségünkre. A damaszkuszi út mindenekelőtt Krisztushoz és önmagunkhoz, a szembenézéshez vezet, és nem kétséges - ehhez az úthoz bátorság kell. A választási ciklus második feléhez, a zsinati elnökség által felvázolt módszertani, az egyházszervezet átalakításának lehetőségét is felvető tervek megvalósításához is érdemes ezzel a bátorsággal hozzálátni. A damaszkuszi út mindenekelőtt Krisztushoz és önmagunkhoz, a szembenézéshez vezet, és nem kétséges - ehhez az úthoz bátorság kell. A jobbítás szándéka közös: mindannyian - lelkészek, világiak, zsinat, országos elnökség, intézmények - a Magyarországi Evangélikus Egyház gyarapodásában vagyunk érdekeltek. A vezetői illetékességi körök tudatosabb, a mai helyzethez jobban illeszkedő elosztása, a lelkészek folyamatos és el nem kerülhető továbbképzése mellett a presbiterképzés rendszerének átalakítása is élénk beszélgetések tárgya volt a révfülöpi őszben. Az igehirdetések nyomán pedig újra ráébredhettünk, hogy ha Pál apostol oly viszontagságos körülmények között, kalandos útjain vagy éppen római börtönében meg tudta írni máig erőt sugárzó leveleit, akkor semmi okunk sincs arra, hogy mai helyzetünk, szőkébb és tágabb környezetünk láttán elkedvetlenedjünk. A lelkűnkbe vezető damaszkuszi út mentén ott van a megújulás lehetősége - érdemes lehajolni érte! A szerző egyházunk országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára
