Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-18 / 42. szám
2 •« 2015. október 18. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 20. VASÁRNAP - EF 5,15-21 Át- meg átjársz mindent... Oratio cecumenica Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük neked a hit ajándékát, amely által teljes bizalommal állhatunk meg előtted. Köszönjük, hogy te magad teszel meg mindent ezért az ajándékért. Ha veszít fényéből, erejéből, te táplálod. Ha kétség támadja, te újítod meg bennünk. Ha az élet terhei elfedik, te éleszted újjá. Könyörgünk azokért, akik életük terhei miatt nem tudnak rád mint szerető Atyjukra tekinteni. Könyörgünk azokért, akik megkeseredtek, akik az emberi bűn pusztítását rajtad kérik számon. Segíts a hitetlenség és kétség mélyében. Üresítsd meg azok lelkét, akikben reménytelen fájdalom, magabiztosság vagy harag uralkodik. Könyörgünk azokért is, akik életük terhei alatt is hozzád kiáltanak. Ne engedj senkit erején felül kísérteni. Könyörgünk egyházadért. Te újítsd meg a hitben, a szeretetben és a reménységben. Ne engedd, hogy emberi kezeink eltakarják benne azt, amire te elhívtad. Add meg egyházadnak, hogy élettel telivé, hozzád vezetővé, sóvá és világossággá legyen mindenütt, ahol te összegyűjtötted, és igéd hirdetőjévé tetted. Kérünk, tanítsd egyházadat és minden szolgálattal megbízott testvérünket a hozzád való hűségre, az érthető beszédre, a másik ember terhét hordozó szeretetre. Kérünk, bocsásd meg kegyelmesen egyházad bűneit, és ne engedd, hogy hamis tisztaságtudatból takargassa azokat, de azt se, hogy a múltban vagy a jelenben elkövetett bűneinek foglyává váljon. Mutasd meg újra és újra, hogy egyházadat azért hívod el, hogy benne új élet támadjon igéd és szentségeid által. Könyörgünk saját gyülekezetünkért. Add, hogy közöttünk minden szó, minden tett, minden alkalom hozzád vigyen közelebb. Add, hogy mindnyájan, akik részt vállalnak gyülekezetünk életében, átérezzék, hogy a legkisebb dologgal is neked szolgálnak. Könyörgünk magunkért. Te látod, ha megkopott a hitünk, vagy ha már túl természetesnek vesszük, hogy szerető Atyánknak szólíthatunk. Kérünk, ajándékozz meg újra és újra a hit elevenségével. Te látod, ha kétségeink támadnak, és erőtlenségeink erőt vesznek rajtunk. Te biztass újra és újra igéddel: erőd az erőtlenség által ér célhoz - a mi életünkben és üdvösségünkben is. Köszönjük, Atyánk, hogy teljes bizalommal mondhattuk el neked kéréseinket. Hallgass meg bennünket Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Amiképpen nem tűrhető az olyan polgár, aki elvárja, hogy a közösség őt megsegítse, oltalmazza és megszabadítsa, de ő viszont a közösségnek semmi szolgálatot nem akar tenni. Hát nem így, hanem a mások baját újra a sajátunknak kell éreznünk, ha azt akarjuk, hogy Krisztus és szentjei a mi bajainkat a magukénak fogadják el: így lesz teljessé a közösség, és a szentség is betöltetik. Mert ahol a szeretet nem növekszik naponként, és nem formálja át az embert úgy, hogy mindenkivel vállalja a közösséget, ott nincs meg ennek a szentségnek a gyümölcse és jelentése.” M Luther Márton: Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról (Wiczián Dezső fordítása) Az első pünkösdkor, a Szendétek kitöltésekor a jelenlévők hatalmas szél zúgásához hasonló hangot hallottak. Az Efezusi levél lapjai között talán nem úgy halljuk zúgni ezt a szent szelet, mint János evangéliumában. Pedig ezekre a sorokra is egyértelműen igaz, hogy átjárja a Lélek, hogy a Lélek átjárhassa a mi életünkben is: az időt, örömöt, szerelmet. Amikor a Lélek átjárja az időt. Bosszantó, ha visszaélnek az időmmel, ha a megbeszélt időpont helyett valaki később érkezik. Ennél bosszantóbb, ha azt hallom: „Mindenkinek arra van ideje, amire akarja!” Bárcsak lenne szabadon felhasználható időm! Legalább egypár nap, amelyet valóban úgy töltök meg tartalommal, ahogyan tetszik. De most még a naptár diktál: a mindennapjaim a munkatervekhez és az órarendekhez igazodnak, amiből sokféle kötelező időtöltés következik. Megbeszélések, találkozók, hittanórák, ülések, gyülekezeti alkalmak, esküvő, temetés. Mindenhol pontosnak kell lenni. A fontos terminusok előtt a mobiltelefonról kapunk jelzést, el ne feledjük, hogy ma edzés, háromkor érkezik meg a gyermekünk busza, este zenekar... Azt sem tudjuk, hogyan fussunk versenyt az idővel, és már most a nyugodt időskorra vágyakozunk. Ezért nevetünk össze a barátaimmal, ha olyan nyugdíjasokkal találkozunk, akik mindig sietnek, sosem érnek rá, alig lehet velük szót váltani. Ki tudjuk egyáltalán használni a rendelkezésre álló időt? Nem másként kellene tervezni, beosztani? Mire jut időnk, ha gyakorta arra sem, amire Ülök a számítógép előtt, és sorra nézem egyházunk honlapjának kántorriportjait. Különböző életutak és különböző szakmai megközelítések rajzolódnak ki ezekből a portrékból. Az elhivatottság érzése, az ügyszeretet és a zenélésben való öröm mindenesetre közös motívuma a rövidfilmeknek. A videók a kántori tevékenységgel kapcsolatban általános tanulságokkal is szolgálhatnak. Hadd álljon itt néhány példa. Az egyik riport egy idős orgonistát mutat be, akit még szinte gyermekként kértek fel az istentiszteletek orgonás kíséretére, majd zenetanárként is folytatta kántori munkáját. Immár több mint hetven éve végzi hűséggel szolgálatát. A kisfilm elkíséri életének, tanulmányainak, munkájának fontos helyszíneire. Mai vibráló világunkban különleges látni, hogy mindez egy sétálva bejárható körön belül valósult meg. Az ebben megnyilvánuló hűség mutatkozik meg abban is, hogy hosszú évtizedek tapasztalata ellenére mostanában is naponta több órát tölt gyakorlással, hogy igényesen felkészüljön, bővítse repertoárját. Szavai frissességének és természetességének az aranyfede-A VASÁRNAP IGÉJE szeretnénk? Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy reggelente a felkelés utáni első fél óráját mindig Istennek adja. Hiszen ezen múlik minden. Dietrich Bonhoejfer is ugyanezt fogalmazta meg, amikor arra utalt, hogy a reggeli imádság dönt a napunk sorsáról. Ha a teljesítménykényszer, az aggodalom hatja át a kapott időt, abból kapkodás és a végén kimerültség lesz. Ha az időbeosztásunkat is átjárja a Lélek, akkor megérthetjük, mi az Úr akarata, merre kell menni, hol szabad valamit elengedni. Ha vele kezdünk, és rá hallgatunk, akkor egyre ritkábban vádoljuk magunkat a mulasztásokért, inkább hálát adunk azért, amit megtehettünk. S az is igaz: ha a Lélek átjár bennünket, másként kezdünk tervezni, másként nézünk az óránkra, napunkra, szabad időnkre. Minden perc drága lesz, amikor valakinek Jézusról szólhatunk. Minden helyzet különlegessé válik, ha Jézus nevében segítünk. Átértékelődik a pihenésre, szórakozásra szánt idő, ha valakinek Jézus Krisztust kell megmutatnunk - szívvel, szájjal, lélekkel, tettekkel. Ha bölcsen élünk, a Lélek által átjárt időbeosztásunkat követve, akkor életünk összessége is másként sejlik majd fel. Nem azt fogjuk érezni, hogy lassan lepereg életünk homokóráján az utolsó szem, hanem bátran hihetjük, hogy az időnk végén az örökkévalóságba lépünk, Urunkkal leszünk. zetét talán épp ez a folytonos jelenlét, hűség és kitartás adja. A másik film izgalmas, gazdag énekesi pályát mutat be, amelyben a hit és zene szorosan egybefonódott. A híres énekmesterek és -iskolák mellett az egyházzene iránti érdeklődés is újra meg újra megjelent a megszólított kántor hölgy pályáján. Ennek nyomán jutott el a fóti kántorképzőbe, majd a katolikus tanítóképzőben működő, felsőfokú végzettséget adó kántor szakra. És hogy az ökumené teljes legyen, hosszú evangélikus templomi szolgálat után most református gyülekezet zenéjét vezeti a történet szereplője. Erőt adó látni, hogy szembetegsége miatt korlátozott látását hogyan ellenpontozza a belső gazdagság sugárzása. Végül egy mosolygós arcú fiatalt szeretnék felidézni a riportok szereplői közül. Ez a film bemutatja, milyen gazdag és szerteágazó a kántori tevékenység, és hogy az ehhez kapcsolódó feladatok bizony bőven kitehetnek egy teljes állást. A riportalany egy vidéki városban tevékenykedik. Vasárnap több istentisztelet orgonás szolgálatát látja el. Ez azonban feladatainak csak egy töredéke. Hét közben iskolai áhítatokon zenél, énekkari pró-Amikor a Lélek átjárja az ünneplést. Sok középiskolában szeptember utolsó hete a diákönkormányzat kampányhete. Ilyenkor a végzős osztályok versengenek egymással - nagyobb városban több iskola végzősei küzdenek - azért, hogy közülük kerüljön ki a diák polgármester. Óhatatlan, hogy ezekhez a színes városi felvonulásokhoz csapódnak olyanok is, akik már túl vannak a tanulmányaikon. Ha egyik-másik ránk lehelne, rögtön tudnánk, mitől van olyan jókedve. Nem lehet másként szórakozni? Csak az alkohol tudja azt az állapotot garantálni, amelytől megjön a jókedv? Csak mámorosán lehet elfeledni a szorongást, feladatokat és felszabadultan örülni? Pál tudatja velünk, hogy van szent öröm. A Lélek átjárja az ünneplő embert, átjárja a szívet, a gondolatokat, az éneklést, a mozgást is. Talán túlságosan felfokozottnak érezzük azokat a felvételeket, amelyeken dicsőítő közösségek éneklését látjuk. Pedig semmi túlzó nincs abban, ha valaki szívből tud ujjongani, énekelni, és úgy átjárja a Lélek, hogy csak kezét az ég felé tárva tud megállni az Úr előtt. Óvodások és kisiskolások is korlátlan örömmel képesek dicsérni Istent, íme, a kis gyermekdal is: „Fejem, vállam, térdem, talpam mind az Urat dicséri!” Ők nem szégyenlősek, amikor mozdulatokkal kell kísérniük az éneklést, sőt a végén tapsolnak, ugrabugrálnak. Túlzó? Miért lenne az? Inkább azt mondanám, gyermekien tiszta. Ilyen a Lélekkel átjárt ünneplő ember: tiszta. Átadja magát Isten magasztalásának, megszentelődik a hétköznapi öröme is. Tehát nem néz furcsán, nem dülöngél, nem dünnyög bát tart, zenei együtteseket vezet és tanít be, temetéseken énekel, gyülekezeti közösségekben, óvodákban és iskolákban tanítja az egyházi éneket. Zenei faladatai mellett hitoktató munkát is végez, így munkájában a kántor-hitoktató tevékenység ideális összekapcsolása valósul meg. Ő nem hiába tanulta felsőfokon e két mesterséget. Szavaiból kitűnik, hogy nem kis feladat összehangolni ezt a sokrétű munkát, de ahogyan beszél, sugárzik belőle a belső öröm, hogy olyasmivel foglalkozik, amit igazi hivatásának érez, és amit nagyon szeret. Aztán a videomegosztó jóvoltából egy teljesen más epizód ugrik fel, immár egy másik honlapról. Hír egy határon túli magyar városból: vizsgakoncertjére készül egy kántor szakot végzett hallgató. Röviden őt is megszólítják. És tömör egyszerűséggel fogalmazza meg, hogy a kántori pályára mint alapos képzést igénylő szakmára készül, mert: „A szent zene megérdemli azt, hogy komolyan foglalkozzunk vele.” A videó leírásában pedig azt olvassuk: a kántorság hiányszakmának minősül. Úgy tűnik, vannak jelei annak, hogy nemcsak elvekben, hanem - ha egyelőre elszórtan is - a gyakorlatban is megvalósulhat az, amit több egyházzenész korábbi írása is felvetett ezen a helyen: hogy a kántori tevékenység, ha a maga sokrétűségében látja el valaki, már nem végezhető önkéntes felajánlásból. Sokféle modell állhat előttünk: az idősebbeknek még jól ismert, milyen áldásokkal járt a második világháború előtt működő és aztán politikai okból ellehetetlenített kántortanítói feladatkör. vagy átkozódik, hanem hálát ad. És ha nem énekel, akkor belül, csendben a szívében mond dicséretet. Amikor a Lélek átjárja két ember szívét. „A párkapcsolatban a szerelem a legfontosabb.” De mi történik akkor, ha mindkét fél a maga boldogságát keresi, és annak megvalósulásáért küzd? Mi van, ha csak emberi alapon áll egy házasság? Egy szó elég erre: baj. Ha nem járja át a szíveket a Lélek tüze, akkor nemcsak önző vagy szeretetlen helyzetek adódhatnak, hanem eltorzulhat és szét is törhet a házasság. Ha a Lélek átjárja két ember szívét, akkor nem az „én” vagy a „te” követel teret, hanem az „egymás” akar közös jelent, jövőt. Aggódom, ha egy keresztyén lánynak nem hívő szerelmese van. Az szokott lenni a vége, hogy a gyülekezetbe tartozó elmarad, a másik nem integrálódik. Szomorúan látom, amikor a férj vagy a feleség egyedül jár istentiszteletre. Pedig amikor a Lélek átjárja két ember szívét, akkor együtt ülnek a templompadban, de kint a vízparton is. Amikor a Lélek átjárja két ember szívét, az azt jelenti, hogy egyek: egyek a Krisztus félelmében, aki megtanít bennünket szeretni, áldozatot vállalni, a másik javára élni, egymásnak engedelmeskedni. ■ Lázárné Skorka Katalin Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus! Add Lelkedet, hogy átjárja egész életemet. Segíts, hogy meglássam, hogyan szervezhetem meg mindennapjaimat a múló időben, és megértsem akaratodat. Segíts, hogy megszentelt lehessen az örömöm. Védd mega tévútra kerülteket, akik e világ szerint képesek csak felszabadultan örülni. Segíts a házaspároknak hűséges szeretettel szeretni egymást, úgy, ahogyan te szeretsz minket. Járj át fényeddel, járj át Lelkeddel! Ámen. CANTATE Ma a hitoktatás iránti fokozott igény a kántor-hitoktató alkalmazására ad vagy adhatna lehetőséget. Többek között erre szeretne felkészíteni egyetlen egyházi felsőoktatási intézményünkben, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen működő kántor szak. Nem csak a múltból hozható példa a zenetanár-kántor, énektanárkántor tevékenység összekapcsolására is. A Zeneakadémia egyházzenészképzését éppen ebben a szellemben dolgozták át és gondolták újra az utóbbi években. Végül említem azt a lehetőséget, amikor egy nagyobb gyülekezet magasan képzett kántora saját temploma mellett egy régió egyházzenei életét is felügyeli, szervezi, az ott tevékenykedő munkatársak továbbképzését, szakmai munkáját segíti. Németországban ez a korábban is működő rendszer erősödött és újult meg az utóbbi időszakban. Vajon lesz-e igény, áldozatvállalás és egyházvezetői támogatás, hogy ebből legalább a mostaninál egy kicsit több megvalósuljon a következő években? Ha ebbe az irányba mozdulna egyházunk, az nagyban hozzájárulna, hogy a szent zenét nagyra értékelő reformátorunk szelleméhez hűen és egyben jövőbe mutatóan ünnepelhessük majd a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját. ■ Dr. Finta Gergely Kántori életpályamodell? ► Az Evangélikus Élet - amellett, hogy immár kilenc éve jelentkezik a Cantate rovatban egyházzenei témájú írásokkal - időről időre foglalkozik a kántori szolgálat és a kántorképzés kérdéseivel is. A két legutóbbi ilyen írás: A szavakon túl - a lélek megnyilvánulása (Cantate vasárnapi vezércikk, 2014. május 18.); Kántoraink kényszerszabadságon (Cantate rovat, 2015. január 29.). Az alábbiakban az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyházzenei Tanszéke vezetőjének gondolatait olvashatják arról, hogyan válhatna a kántorság újra megélhetést jelentő állássá, hivatássá.
