Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-18 / 42. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. október 18. 3 Kórusban és moll hangzásban Lelkésziktatás Pakson ► Történelmi eseményre került sor október 10-én a Paksi Evangélikus Egyházközségben, ugyanis Nepp Éva személyében a gyülekezet első női parókus lelkészét iktatta hivatalába Aradi András, a Tolna-Bara­nyai Egyházmegye esperese. Az ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Kitágult a tér - mondta Zsolt 118,5 alapján tartott igehirdetésében Gáncs Péter. A paksi nyáj ugyanis, amelynek pásztorolására a presbitérium Nepp Évát megválasztotta, jóval nagyobb a lelkésznő korábbi, bajai gyülekeze­ténél. Ugyanakkor a tágas tér nem is­meretlen az újonann beiktatott lel­kipásztor számára: édesapja Pakson született és töltötte a gyermekkorát, felmenőinek nevei megtalálhatók a gyülekezet első anyakönyvi bejegy­zései között. A zsoltár soraiból erőt és biztatást is meríthet a nagy feladat elvégzésé­hez, hogy a paksi gyülekezet és a vá­ros minél több lakója meghallhassa az Úr dallamát és énekét - intézte bá­torító szavait a püspök a parókusi szolgálatát megkezdő lelkészhez, ki­emelve, hogy a paksi felügyelőnek, valamint az ország egyik legjobb hitoktatójának és a gyülekezet segí­tő csapatának segítségével nem lesz nehéz a beilleszkedés. így több szó­lamban zenghet az evangélium, de a legfontosabb, hogy ugyanazt a kot­tát, ritmust és karmestert kövesse a lelkész és a gyülekezet kórusa - élt muzikális metaforavonulattal Gáncs Péter. Szószékfoglaló prédikációjának alapigéjéül Nepp Éva Mk 5.36-ot választotta („Ne félj, csak higgy!”). Az embert próbáló feladat korábban ag­godalommal töltötte el - mondta -, az elődök hagyatékának megfelelni is nagy teher: „Olyan nagynevű lelké­szek szolgáltak előttem, mint Só­lyom Károly vagy Szabó Vilmos, olyan férfiak, akik után nőként sem könnyű a gyülekezet elé állni” - so­rolta korábbi kétségeit az új parókus lelkész. Viszont már az első megol­dandó feladathoz, a parókia felújítá­sához is erőt adott számára a megta­lált ige és a gyülekezet meleg fogad­tatása, bizalma. A Jézusba vetett állhatatos hit és az ige általi megerő­sítés lecsillapította a lélek vad hullám­zását. így megnyugvással és bizako­dással hirdeti a Bajánál kisebb város nagyszámú és gazdag múltú lutherá­nus gyülekezetében a megfeszített Krisztust - tett tanúbizonyságot a megtartó hit ajándékáról Nepp Éva. Az istentisztelet után a paksi gyü­lekezet felügyelője, Pálmai István nyitotta meg a közgyűlést, és köszön­tötte a hivatalába beiktatott lelkészt, illetve Babits Mihály A második ének című mesedrámájából való sorokkal folytatta a zenei hasonlatok sorát. A szeretetteljes óbudai beosztott lelkészi időszakot idézte fel köszön­tésében Radosné Lengyel Anna, a Dé­li Evangélikus Egyházkerület fel­ügyelője, kiemelve Nepp Éva tartal­mas igehirdetéseit, barátságos és - Pálmai István szavait kölcsönözve - „moll hangzású” természetét. Az egyházmegye legnagyobb gyü­lekezete - lélekszámát és az egyház­fenntartói járulékot fizetők számát te­kintve is - a paksi, amelynek tizen­kettedik parókusaként először kezdi meg női lelkipásztor a szolgálatot - hangsúlyozta a történelmi pillanatot üdvözlő beszédében a Tolna-Bara­nyai Egyházmegye felügyelője, An­­dorka Árpád. A felügyelő néhai Só­lyom Károly evangélikus esperes könyvéből olvasta fel a lelkész legfon­tosabb feladatait, valamint - nagy de­rültséget kiváltva - egy francia kato­likus lap szellemes szentenciáit sorol­ta a gyülekezet ellentmondásos elvá­rásairól. A köszöntések sorát Paks polgár­­mestere, Süli János folytatta, majd az Egyházaskozári Evangélikus Egy­házközség lelkésze, Koskai Erzsébet a tolna-baranyai lelkészek nevében, valamint a Dunaújváros-Kisaposta­­gi Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze, Stermeczki András a bács­­kiskuni lelkészek nevében mondta el jókívánságait. A változás és az állandóság harmó­niájáról szólt a paksi gyülekezet nyu­galmazott lelkésze, Szabó Vilmos Béla - akit Pálmai felügyelő „dúr hangzásúként” jellemzett -, és az at­létikából kölcsönzött hasonlattal ad­ta át az evangélium váltóbotját, kí­vánva, hogy a gyülekezettel az új lel­kipásztor eljusson a célba. Szellemes köszöntőt rögtönzött Kráhling Dáni­el nyugalmazott esperes-lelkész, aki a dúr-moll harmóniára, azaz a tör­vény és az evangélium egységére hívta fel az újonnan beiktatott pász­tor figyelmét. A helyi baptista és a pünkösdi gyülekezet nevében is üdvözölte Nepp Évát a paksi római katolikus gyülekezet plébánosa, Csősz István, illetve jókívánságait adta át a lelkész­nő előző, bajai gyülekezetének kép­viseletében Barti Gábor presbiter. ■ Walkó Ádám Nepp Éva Budapesten született. 2001-ben szentelték lelkésszé. Két évig az óbudai gyülekezetben szolgált beosztott lelkészként, majd Pilisre ke­rült helyettes lelkésznek. 2004-től tizenegy évig szolgált parókusként a Bajai Evangélikus Egyházközségben, ez idő alatt a parókiaépítés és a temp­lomtatarozás munkálatait is vezette. Sárguló falevelek Újra október, ismét hálaadás. Ebben az időszakban a nappalok rövidülnek, és az időjárás fokozatosan fordul egyre hidegebbre, szelesebbre és csa­padékosabbra. Egy fáradságos nap után arra éb­redek, hogy a nap első sugarai me­lengetik arcomat. Mintha simogat­nának. Mintha lelket szeretnének önteni belém: „Indulj, menned kell, hisz új és új lehetőségek várnak rád.” Elindulok. A jól megszokott úton haladok a templom felé. Ősz van. Gyönyörű őszi nap. A lombhullató fák levelei arany­sárga, rozsdabarna, vöröses színek­ben pompáznak, gyönyörű látványt nyújtva az arra elhaladóknak. Né­hány későn érő növény még meg­hozza a gyümölcsét, illatával, zama­­tával örömet szerezve nemcsak az embernek, hanem a télre készülő ál­latoknak is. Weöres Sándor sorait mondoga­tom magamban. Ballada a három fa­levélről című versében írja: „Lehul­lott három falevél / észrevétlenül az őszi ágról. / És jött a szél, a messzi szél, / egy messzi, másik, új világból. - / Elröpült három falevél.” A lehullott őszi faleveleket játszi könnyedséggel hordja a szél. Gyer­mekkori élmény, jut eszembe. Régi idők, amikor a szomszéd gyerekek­kel önfeledten hancúroztunk az összeseprett levélkupacokban. Azon veszem észre magam, hogy mosoly­gok, és az emberek is visszamoso­lyognak rám. Jó napjuk van talán, vagy lehet, hogy velem történt vala­mi megmagyarázhatatlan? Az úton emberekkel teli szekerek haladnak el Betakarításhoz igyekeznek, hisz a meteorológusok esős napokat jó­solnak. Integetnek. Köszönnek. El­képzelem, hogy ma még mennyi min­dent kell tenniük, és hirtelen eszembe jutnak a saját teendőim is. Most viszont könnyűnek érzem magam, és a felada­taim szinte ajándékok számomra, hi­szen végezhetem, amit tennem kell, amit rám bízott az én Istenem. Honnan nyerek ennyi erőt és de­rűt a szolgálathoz? - kérdezte egy al­kalommal az egyik színész ismerő­söm. Ezt csak én tudom. Na meg ter­mészetesen az én küldő Uram, aki - mint a nap sugarai - melengeti reg­geli fényével az arcom. Magához ölel, felemel, és megtanít újrakezdeni. M. Simon Katalin költőnő sorai visszhangoznak fülemben: „...meg­tanultam újrakezdeni, / mindig újra és újra... // életet adni minden perc­nek, / s mint a Nap, ha elmúlt nyu­govója, / újrakezdeni mindig, újra és újra.” (Újrakezdeni) Vannak pillanatok, amikor azt kí­vánom, bárcsak ez a perc örökké tartana, bárcsak soha el ne múlna. Ez a reggel is azok közé tartozik. Ez volt az a perc, amikor összeért a lelkem a tiéddel, Uram, amikor kezem a kezed­be tehettem, amikor ajkam megnyit­hattam hálaadásra, és amikor végte­len gyöngédséggel átöleltél engem. A templom csendjében édesapám jutott eszembe, és a nagy kérdés, amelyet egy napsütéses őszi napon, a szőlőben dolgozva, kisgyerekként feltettem neki: „Miért sárgulnak és hullnak le a falevelek minden eszten­dőben?” „A »múló időre« emlékez­tetnek minket - válaszolta. - Minden gyümölcsfa egy emberi életet szim­bolizál. A rügyezéstől a lombhullá­sig, vagyis a születéstől a meghalásig.” Akkor nem értettem, amit ma már tudok. Nemcsak kezdet van a vi­lágon, hanem van vég is. Nemcsak el­Isten cselekvésének nyomát keresve Megújult és kibővült a rábapatyi evangélikus templom ► A Sárvárhoz tartozó rábapatyi leánygyülekezet tagjai október 11-én, vasárnap ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a templomukon elvégzett renoválási és bővítési munkákért. Az alkalmon Szemerei Já­nos, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igé­jét. A liturgiában Rostáné Piri Magda vasi esperes, Gyarmati István helyi és Deme Dávid nagykanizsai lelkészek, valamint dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi el­nöke működött közre. Énekével az esemény fényét emelte az egyház­­község kórusa. A meghívón szereplő Zsolt 122,1 alapján tartott prédikációjában Sze­merei János püspök a földi életet olyan zarándoklathoz hasonlította, amely Isten cselekvésének nyomait keresi a világban. „A templom az élő Istennel való találkozás helye. Ő tisz­teli meg jelenlétével azokat, akik a ne­vében összegyűlnek, akiknek a szíve nyitott feléje” - állapította meg. Az úrvacsorás istentisztelethez kapcsolódó közgyűlésen Horváth Zsolt gyülekezeti felügyelő tájékoztat­ta a jelenlévőket a templom múltjáról, illetve a most véghez vitt felújításról. Az 1898-ban átadott, egykor iskola cél­jára használt épület új vizesblokkal, illetve sekrestyéül is szolgáló kisterem­mel bővült. Átalakították az oltárte­ret, akadálymentesítették a bejáratot, új parkolóhelyeket alakítottak ki. Sikeresen lezajlott a nyílászárók cse­réje, illetve a fűtés és a világítás kor­szerűsítése is. Mindezt egy 2012-ben benyújtott pályázat elnyerése, va­lamint az országos egyház és az ön­­kormányzat támogatása, illetve a hí­vek adományai tették lehetővé. A közgyűlésen köszöntőt mondott többek között Rostáné Piri Magda esperes, dr. Hafenscher Károly zsinati elnök, az állami Reformáció Emlék­­bizottság miniszteri biztosa, Koszta István, a sárváriakkal partnerkapcso­latban álló brassói gyülekezet lelké­sze, valamint Ágh Péter országgyűlé­si képviselő, dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője és Dugovics Balázs, Rábapaty polgár­­mestere. A korábban a közösség­ben szolgáló lelkészek közül tisztele­tét tette az ünnepségen Deme Dávid nagykanizsai és Solymár Gábor nyu­galmazott lelkész. A hálaadó alkalom a felsőpatyi kultúrházban tartott szeretetven­­dégséggel zárult. ■ AM indulás, hanem megérkezés is. Ami pedig a kettő között van, az nem más, mint alkalom a hálaadásra. Alkalom arra, hogy a múló időben megkö­szönjem a Mindenhatónak mind­azt, amit értem tett. A hónap első vasárnapján aratási hálaadó istentiszteletek vannak temp­lomainkban. Néhány lelkes asszony segédkezett az oltár feldíszítésében, így templomunkba is beköltözött az őszi pompa és gazdagság. Szívem csordultig van hálával. Hirtelen meg­szólal a templomi kórus: „Járuljunk buzgó hálaadással / Az aratásnak urá­hoz, / Ki megvidít gazdag áldással, / S erőt nyújt minden munkához. / Jó­ságának, kegyelmének, / Zengjen ma ajkunkon ének!” (EÉ 491) Ez az, amiért érdemes élni, és ez az, amiért érdemes újrakezdeni. Aztán szívemben felrémlik az elmú­lás érzése is, de tudom, hogy a gyönyö­rű természet is csak pihenni tér, akár­csak mi, emberek. Téli pihenőre, hogy majd megújult erővel kezdhessük új­ra tavaszi feladatainkat a te segítséged­del, Uram. Az idő múlásával nem küzdhetek. Jelei ott vannak a homlo­komon. Először azt hittem, hogy csak ÉGTÁJOLÓ jelképes az egész, csak múló érzés, de ha a tükörbe nézek, ott látom a baráz­dákat a homlokomon... újra meg újra. És én mégis boldog vagyok, mert te erőt adsz nekem, Istenem. Velem vagy, és mutatod az igaz utat, s kezed letörli a homlokomról a múlandóság jeleit, és megtanulok mindig mindent újrakezdeni veled, Uram. Ez az iga­zi boldogság. . Zelenák Józsefpüspökhelyettes Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents