Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-18 / 42. szám
„Eleinte a Halleluja dalait gitárosítottuk meg, majd 1965 adventjére az Ó, mennyi szív vár és az Új reménység című énekkel szolgáltunk. Ez utóbbinak - a Bábel tornya cíművel együtt - édesanyám, Győri Jánosné írta a szövegét.” Ötvenéves a Hermons !► 10. oldal „Sem a pénz, sem a tehetség, sem a társadalmi befolyás nem arra való, hogy általuk az ember saját maga számára csikarjon ki előnyöket, hanem arra, hogy velük szolgáljon abban a közösségben, amelyben él.” A keresztyén sáfárságról !► 11. oldal „A szervezeti szabályzat szerint az intézet egyik rendeltetése »az evangélikus mezőgazda-, iparos- és tanulóifjúságnak a Biblián és hitvallásainkon alapuló keresztyén életre való eljuttatása és a mindennapi életben szükséges gyakorlati és elméleti tudással való felszerelése« volt.” Andrásfalvy Bertalan előadása Nagytarcsán !► 13. oldal Kántori életpályamodell? !► 2. oldal Lelkésziktatás Pakson W 3. oldal HeroíKon konferencia !► 4. oldal Mába érő történelem 5. oldal Sokarcú evangélikusság !► 7. oldal Fiatal önkéntesek a közösségért * 15. oldal Országos evangelizáció, 2015 „Árral szemben is lehet” Győri András Timótheus szerkesztő-operatőr jóvoltából egyházunk internetes honlapján (EvangeliKUs.hu) videofelvételekről is meghallgatható-megtekinthető a Deák téri evangélikus templomban múlt szombaton megtartott országos evangelizáció számos programja. Az Evangélikus Élet olvasói hetilapunk panorámaoldalán találják meg képes összeállításunkat az igazi lelki töltekezést nyújtó, egész napos fővárosi alkalomról. W 8-9. oldal Ökumenikus találkozás Békésen - az egység jegyében ^ Idén Békés városa adott otthont a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Missziói Bizottsága által évente szervezett őszi missziói napnak. Október 11-én öt békési és két mezőberényi protestáns gyülekezetben - köztük két evangélikus egyházközségben - más felekezetű lelkész hirdette az igét a délelőtti istentiszteleteken, míg délután a találkozó fórumbeszélgetéssel és közös istentisztelettel folytatódott. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az ilyen rendezvényeken igyekszik a településeken élő hívekhez és lelkészekhez közelebb hozni az ökumenikus egység gondolatát. A szervezet hetvenkét esztendeje, 1943-ban, a második világégés idején a zsidók tarthatatlan helyzete miatt tiltakozó református és evangélikus összefogásból nőtte ki magát - ismertette a záró istentiszteleten dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára. Elmondta még, hogy a tanács jelenleg tizenegy egyházat - köztük öt ortodox egyházat - tömörít, melyek a keresztények egységéért munkálkodnak. „Az eltelt évtizedekben számos történelmi kihívást éltünk meg. 1990- ig sokan elfordultak az egyházaktól, és az elvilágiasodás ma is folytatódik” - állapította meg Fischl Vilmos, hozzátéve, hogy bár korunkban jelentős érdeklődés érezhető valamiféle transzcendens iránt, de ez nem jelenti automatikusan a keresztény egyházak felé fordulást. Az összefogás emiatt is elodázhatatlan. A záró istentiszteleten dr. Fekete Károly tiszántúli református püspök Lk 11,29-32 alapján hirdette az igét a békési baptista imaházban. Arról beszélt, miképpen lehet a ma egyháza, a ma hívője győztes, nem szem elől tévesztve a jeleket és a viszonyulási pontokat. „Jónás jelétől el kell jutni Jézus jeléig, nagypéntek és húsvét szimbólumáig, a keresztig” - szögezte le mondanivalója velejeként a püspök. Az október 11-i missziói nap délutánján fórumbeszélgetés is folyt. A MEÖT Missziói Bizottságának tagjai számoltak be a nap során vendég prédikátort fogadó gyülekezetek lelkészei és az érdeklődő hívek előtt az egyes egyházak missziós munkájáról. Evangélikus részről Szeverényi János országos missziói lelkész arról beszélt, hogy a korábban jól működő népegyházi keretek felbomlóban vannak, és hitvalló közösségekké 0 kell formálódni. „Isten állandóan 1 munkálkodik. A népegyházaknak, ^ de a kisebb szabadegyházaknak is foí lyamatos megújulásra van szükségük, ö Ennek felismerése létkérdés.” 1^ Folytatás a 4. oldalon ■ Stifner-Kőháti Dorottya Reggel van, már nem annyira korán, de szombaton ilyenkor még alszik a város. Csak a kávézók nyitottak ki. A város szívében azonban szokatlan mozgolódás. Sürgés-forgás, szépen öltözött emberek, várakozással teli arcok. Kinyílik egy nagy kapu, bent fény, halk hangok. Szállingóznak, majd kis idő múlva már csoportosan, egyre többen jönnek... Sokan készülnek bevetni magukat ezen a hétvégén „több mint 200 márka több mint ezer üzletébe” mert elérkezett a várva várt őszi gardróbfrissítés, a nagy shoppingünnep, hála a kuponnapoknak, melyeket bizonyos magazinok piros betűs napként íratnak be jó előre olvasóikkal a határidőnaplójukba. Hirtelen egy mondat tűnik fel. Négy szó csak az egész. Nem, nem, a szlogen nem egy plázáé, amely „kihagyhatatlan" akciókkal készül letörni az árakat és megkaparintani értékes szabadnapunkat, hogy szombaton magához láncoljon, és hihetetlenül jó árakon „gazdagítson” szükséges és/vagy szükségtelen holmik tömkelegével. „Árral szemben is lehet” - ez a gondolat történetesen nem egy zsúfolt bevásárlóközpontban, hanem egy zsúfolt templomban szólította meg az embereket. A tábla a budapesti Deák téri evangélikus templom oltárterében állt, és az október 10-i országos evangelizációt szervező Evangélikus Missziói Központ „reklámhordozója” volt. A plakáton halak úsznak a vízben, szépen, sorban, kisebbek és nagyobbak, rendben, egy irányban. Ám egy közülük, egy nagyobbacska, téglaszínű halacska az árral szemben halad. A kereszténység ősi szimbóluma Jézus Krisztusra és a Krisztus-követő emberre egyaránt utal. A hal valamiképp az egész közösséget is jelképezi, amely követi Krisztust. (Merthogy a hal görögül ikhthüsz - e szó betűi pedig megegyeznek a „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó” jelentésű görög kifejezés kezdőbetűivel: lészusz Khrisztosz Theu Üiosz Szótér. Ezért a hal az üldözések idején a keresztények titkos jelképe volt.) Nos, október 10-én, bánatos, borús, hideg, őszbe fordult időben sokan korán keltek, és elindultak az ország számtalan településéről, hogy megérkezzenek Budapest központi terére. Sok kis téglaszínű halacska úszott ide az Insula Lutherana, az evangélikus sziget partjaihoz az árral szemben - az árral, amely visszatartotta, eltérítette, lebeszélte volna: menj inkább oda, intézd inkább azt, vásárolj be, maradj otthon, hiszen esik az eső, nem kell neked mindenütt ott lenned. Ám ezek a halacskák minderre nem hallgattak. Sokszor beszélünk arról, hogy szekularizált világban élünk, és nehéz megszólítani, elérni, közösségbe vonni az embereket. Hogy annyi a teher, az elfoglaltság, a teendő, a nyűg, a „végreszabadnaponelintéznivaló” hogy nagyon rizikós nagy rendezvényekben gondolkodni; inkább kisebb, egy-egy jól körülhatárolható területhez kötődő programokkal lehet (talán...) megmozgatni a közelieket. Van is ebben igazság. Látjuk és tapasztaljuk, hogy megváltoztak régi, bevett szokások, hogy egyre több a statisztikákban a „maga módján vallásos” még ennél is több a semmilyen valláshoz, felekezethez nem kötődő, és hogy meg kell küzdeni fásultsággal, közönnyel, kiábrándultsággal, érdektelenséggel. Ez a szombat most (megint) cáfolat és bizonyíték volt. Ahogy tavaly is ugyanezt konstatálta, aki akkor a Deák téren járt. Jézus hívó szava, az evangélium, az igehirdetés tiszta hangja egész napra egy nagy-nagy körbe ültetett le mintegy ezer főt. Ismerősök örültek egymásnak, és ismeretlenek lettek ismerőssé. Akik, lehet, egy év múlva fognak ismét itt egymásra ráköszönni. Lassan véget ér a nap, a templomban már zárják az oldalajtót, a gimnáziumban is pakolásznak a szervezők. A borult ég szürkéje feketére vált. Az utcákon emberáradat tart hazafelé, fáradtan, mintha harcból térne meg. Itt-ott a tömegben téglaszínű halacskák úsznak. Az árral szemben. Mert úgy is lehet. Jeltolmács „közvetíti” Szeverényi János köszöntését az országos evangelizáción
