Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-11 / 41. szám

Az igazi indíttatás Zenés istentisztelettel nyitották meg a reformáció hónapját a Deák téren Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhat­­ja egymást - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó múlt csütörtöki istentiszteleten. A járókelők és a turisták nagy ér­deklődése övezte a reformáció hó­napjának országos nyitó istentisz­telete előtt felcsendülő térzenét és harangjátékot. A kamerák és okos­telefonok kereszttüzében a Bocskai István Református Oktatási Köz­pont Egressy Béni Művészeti Kö­zépiskolájának - Tóth Tamás vezé­nyelte - fúvószenekara vezette fel az ünnepi alkalmat október í-jén Bu­dapesten, a Deák téri evangélikus templom lépcsőjénél. W Folytatás a 4. oldalon Nyilatkozatot adtak ki az LVSZ európai alelnökei ► Hazánkban találkoztak a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) európai régióinak alelnökei. Az egyházi vezetők október 3-án közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben megfogalmazták álláspontjukat a menekültkérdésről. Alább a nyilatkozat fordítását adjuk közre. A menekültkérdés nagy kihívást jelent számunkra, melynek hatása napjainkban és valószínűleg a kö­vetkező években is érezhető lesz. Mi, a Lutheránus Világszövetség európai régióinak alelnökei azért gyűltünk össze Budapesten, hogy köszönetét mondjunk a Magyaror­szági Evangélikus Egyház fáradozá­saiért, és támogassuk abban, hogy Magyarországon is lehetőség le­gyen menekültek ésszerű mérték­ben történő fogadására. Különösen fontosnak tartjuk az Evangélikus Diakónia krízishelyzetben végzett munkáját. Bátorítunk minden evangélikus egyházat, hogy ere­jükhöz mérten vállaljanak részt az érkező menekültek keresztényi be­fogadásában. Európai evangélikus egyháza­inknak körülbelül negyvenmillió tagja van. Egy hetvenkétmilliós evangélikus világközösség részei vagyunk, mely követi Jézus útmu­tatását: „...valahányszor megtetté­tek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tet­tétek meg!’ (Mt 25,40) Ezt a feladatot összeurópaiként értelmezzük, és bátorítunk minden európai kormányt arra, hogy felada­tukat közösen végezzék. Hálásak va­gyunk azoknak az országoknak, Közös nyilatkozat amelyek Jordániához, Libanonhoz és Törökországhoz hasonlóan óri­ási erőfeszítéseket vállalnak. A nyitott európai határokkal kapcsolatos szerteágazó tapasztala­tok ma - éppen huszonöt évvel az­után, hogy megszűnt a német és az európai megosztottság - arra kész­tetnek minket, hogy felelősen cse­lekedjünk a mélyreható szakadások elkerülése érdekében. A kerítések és falak nem alkalmasak arra, hogy elősegítsék az emberek egymás mellett élését. Minden európai országtól elvár­juk, hogy fogadja be a menekülte­ket, és találja meg a közös feladat hosszú távú megoldásának útjait. A menekültekről való gondosko­dás a kezdetektől fogva meghatá­rozta a Lutheránus Világszövetség munkáját. Evangélikus egyházak­ként együttműködünk és segítünk abban, hogy békés és lehetőség szerint igazságos életviszonyok ala­kulhassanak ki. Ezért szeretnénk még jobban megerősíteni a hozzánk érkezők támogatását. A Lutheránus Világ­­szövetség jelenleg világviszonylat­ban több mint kétmillió menekül­tet támogat. Az evangélikus egyhá­zak idén több mint kétszázmillió eurót fordítanak a menekültek se­gélyezésére. Az anyagi segítség mellett mindenekelőtt élelmiszert, lakóteret, takarókat és fűtést bizto­sítunk a téli időszakban. Különösen fontos, hogy kezünket üdvözlésre nyújtsuk ki. Kérjük a menekültek érintett származási országait, hogy kezde­ményezzenek béketárgyalásokat, és teremtsenek biztonságos életkö­rülményeket. Emlékeztetjük ezek­nek az országoknak a vezetőit és irá­nyítóit Isten és az emberek előtti fe­lelősségükre, és felhívjuk őket arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy senkinek ne kelljen elhagynia a hazáját. A nemzetközi közösséget felhívjuk arra, hogy ennek érdeké­ben tegyen felelős lépéseket. Helga Haugland Byfuglien, a Norvég Egyház püspöke, az észak-európai régió alelnöke Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, a kelet-európai régió alelnöke Dr. h. c. Frank Otfried July, a Württembergi Protestáns Tartományi Egyház püspöke, a nyugat-európai régió alelnöke Fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna Megújuló istendicséret !► 7. oldal Félek Krisztus példája útba igazít !► 8. oldal Teremtés heti záró istentisztelet !► 9. oldal hinni Ökumenikus női területi találkozó !► 9. oldal Tudd, kik a barátaid! !► 11. oldal valamiben Gyümölcsöző templomkert !► 13. oldal ► 10. oldal Hova vezet a damaszkuszi út? Prőhle Gergely Az elmúlt hetekben egyházunk or­szágos központjában szinte egymás­nak adták a kilincset a különböző nemzetközi egyházi szervezetek de­legációi. Az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség képvi­selőinek vagy akár Heinrich Bedford- Strohmnak, a német evangélikusok elnök-püspökének a látogatása per­sze inkább a menekültválságról, s nem a számunkra oly kedves - és egyébként minden figyelmet megér­demlő - magyarországi lutheránus diaszpóra helyzetéről, állapotáról szólt. Vagy talán mégis? Sokszor hallani értetlenkedő han­gokat azzal kapcsolatban, hogy miért is kell annyit foglalkozni a nemzetkö­zi kapcsolatokkal, hiszen a világmé­retű folyamatokat befolyásolni úgysem tudjuk, a „külföld” értetlenségét a mi sajátosan magyar viszonyaink iránt pedig nem tudjuk megváltoztatni. Igaz ez a vüági közegben, de talán még inkább igaz az egyházban, ahol - egyébként okkal - a hitélet és a min­dennapi feladatok többsége a gyüle­kezetre, egy jól áttekinthető közösség­re korlátozódik. A szembeállítás akkor válik igazán veszélyessé, amikor a világlátott ki­sebbség provincializmussal vádolja a „röghöz kötött” többséget, vagy ép­pen fordítva: a „való élet ismerői” uri­­zálással vádolják a nemzetközi kap­csolatok érdekében tüsténkedőket. A 2015. év megmutatta, hogy e gyakran mesterségesen is gerjesztett ellentét valójában mennyire mond­vacsinált. A migránsok, menekültek tömegeinek megjelenése Magyar­­országon és Európában mindenki számára világossá tette, hogy a világ­­politika bármikor megjelenhet töb­­bé-kevésbé békésnek hitt közvetlen környezetünkben is - és nem csak a televízió képernyőjén. Érthető, ha a fejlemények láttán kü­lönböző érzések, indulatok kavarog­nak mindnyájunkban. Az is természe­tes, hogy egyszerre imádkozunk a valóban segítségre szoruló háborús menekültért és a gyülekezetünkhöz tartozó, épp a déli határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrért. A keresztény közösséghez egyva­lami lenne méltatlan: a félelem. A fé­lelem megeszi a lelket - ahogy Fass­binder híres filmjének címe mondja, de ha ez esetleg túlzás is, az bizonyos, hogy gyakran tehetetlenséghez, rossz reakciókhoz vezet. Az elmúlt hónapok tanulsága, hogy - köszönet érte elsősorban a diakóniai munkaágnak - egyházunk a legsúlyosabb helyzetben, a leg­hangosabb politikai összecsapások és a hazai egyházakat ért vádaskodások közepette is képes nem hivalkodva, kérkedve, hanem csendben, módsze­resen, bátran s valóban elhivatva dolgozni a menekültekért - anélkül, hogy elfelejtené lehetőségeink korlá­táit s persze az egyház életének min­dennapi valóságát. Ezt állapították meg egyébként külföldi látogatóink is. A velük va­ló beszélgetésekből világosan kide­rült: korántsem igaz az, hogy ne le­hetne megváltoztatni a Magyaror­szággal kapcsolatos, a nemzetközi sajtóban sajnos közkeletű hamis el­képzeléseket, a tőlük kapott bátorí­tás ugyanakkor annak jele, hogy nekünk, a „diaszpórában” élő ma­gyarországi evangélikusoknak is megvan a felelősségünk, feladatunk a világméretű folyamatok kezelésé­ben, a problémák enyhítésében. S noha vendégeink elsősorban a menekültválság miatt érkeztek, meg-A keresztény közösséghez egyvalami lenne méltatlan: a félelem. A félelem megeszi a lelket... kockáztatom, hogy nagyon pozitív képet kaptak evangélikus közössé­günk állapotáról. De hát hol is kapcsolódhatna össze jobban a keresztény hit által százmil­liókat összekötő, világméretű felelős­ség a közel ötszáz éve az anyanyelvén Bibliát olvasó ember helyhez kötött tettrekészségével, mint az evangéli­kus egyházban? Erről szólt az evan­gélikus presbiterek országos találko­zója is, és erről fog szólni - immáron műhelymunkaszerűen - a felügyelők november 6-án kezdődő országos összejövetele is. Hová vezet a damaszkuszi út? - szól a találkozó címe, nem véletlenül számos áthallással. Szó fog ugyanis esni - igaz, ezúttal csak röviden - a Szíriában és térségében zajló folya­matokról, de ami a legfontosabb: az egyház, a gyülekezetek, a keresztény közösség tagjainak életét, nehézsé­geit, örömeit oly jól ismerő Pál apos­tolt fogjuk segítségül hívni, hogy a ciklus közepén érdemben beszéljünk a 2018-ig elvégzendő feladatokról. A zsinati elnökség előadásában hal­lunk majd az egyházszervezet átala­kításának lehetőségeiről, az intézmé­nyek közötti együttműködés feltéte­leinek javításáról. A felügyelők körében megszo­kott nyíltsággal szeretnénk megvitat­ni mindazon kérdéseket, amelyekről azt gondoljuk, hogy a jövőben dön­tően befolyásolják majd gyülekeze­teink, egyházunk életét - különösen helyi tettrekészségét, cselekvőké­pességét. A szemünk előtt zajló vi­lágméretű folyamatok, a Damasz­­kuszból - és tágabb környékéről - Európa felé vezető úton elindult tö­meg láttán talán nem tévedünk, ha azt mondjuk: erre egyre nagyobb szükség lesz. A szerző egyházunk országos felügye­lője, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának helyettes államtitkára

Next

/
Thumbnails
Contents