Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-20 / 38. szám
Evangélikus Élet MM PANORÁMA 2015. szeptember 20. ► 9 n k o v o s a n g y a lo k a t? Elhagyott, romos épületek Veled vagyok Egy üres alagsori helyiségben néhányan esténként összegyűltünk imádkozni, igét olvasni, sőt úrvacsoráztunk is. Öt felekezet, felavatott lelkész nélkül! Zsinatok, évszázadokig tartó féltékeny, szűkkeblű egyezkedések nélkül. (A rendkívüli helyzetre való tekintettel a katolikus srácok kaptak minderre engedélyt.) Kék melegítőfelső alá rejtettük az Útmutatót, a zsolozsmáskönyvet. Minden alkalommal elolvastuk az evangélikus Útmutató igéit, és együtt zsoltároztunk. Bencésektől kaptunk ostyát, amelyet néha eltördeltünk, hogy jusson mindenkinek. Borunk nem volt, de hiszem, hogy így is teljes volt a „liturgia”. Egy középre tett kopott hokedli szolgált asztalként. Úgy voltunk együtt, mint az őskeresztyének. Más alkalommal Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát érkezett a laktanyába. A katolikusok nagyon várták. Beengedték egy tanterembe, kiállított fegyverek közé. A folyosón sorba álltak a gyónni szándékozók. Én is közéjük álltam. „Nem tudok katolikus módra gyónni, de jöttem beszélgetni” - mondtam Asztriknak. Jó volt ez így. Azóta is barátságban vagyunk. Az egyik alkoholproblémával küzdő tiszthelyettes a Jelenések könyvéről és a világ végéről érdeklődött. Kért tőlem Bibliát. Egyszer bement a helyi templomba. Főnöke megtudta, és egész nap állatta az irodája előterében. Beszéltem neki a helyzetemről. Javasolta, hogy kérjek orvosi vizsgálatot, ehhez jogom van. Bevittek a zalaegerszegi SZTK-ba. Az eredmény alapján a gyengélkedőn (a laktanyán belüli kórház) töltöttem a kiképzési idő hátralévő részét, egy hetet. Nagyszerű találkozásokban, beszélgetésekben volt részem ott is. Bach a laktanyában Egy matekzseni azért, hogy leszereljék, úgy juttatott vért a vizeletébe, hogy megszúrta az ujját. Amikor egyik társunkat, Omegát (ez volt a beceneve) köszöntöttük születésnapján Assisi Ferenc imájából írt gitáros énekkel (Minden, mi él, csak téged hirdet), annyira megtetszett neki az ének, hogy éjszaka megtanult gitározni. Persze csak annyira, hogy ezt az egyszerű dalt énekelni tudja. Reggelre véraláfutásosak lettek az ujjai a gyakorlástól. Emlékezetes az is, hogy egy tönkrement pianínón, melynek egyes billentyűi is hiányoztak, a katolikus Polgár Peti Bachot játszott. Ó, Istenem, Bach a lenti laktanyában! Egy másik katolikus fiú a mellettem lévő ágyon feküdt a gyengélkedőn. Sokszor voltak gyomorgörcsei. Intelligens, érzékeny embernek ismertem meg. Sokat beszélgettünk, például Jób könyvéről. Kisétáltam egy napos vasárnap délután az udvarra. Magas, szőke tiszt ment el mellettem. Rossz érzés fogott el. Este tudtam meg, hogy a laktanya egyik kutyájának kölykeit pisztollyal végezte ki aznap. Maga marha, lőtt egyet! A kiképzés végén az tehetett esküt, aki levizsgázott lövészetből. Meneteltünk hosszan a lőtérre egy erdőn keresztül. Egyszer csak kiesett a szemüvegemből az egyik vastag lencse, és nem találtam meg az avarban. „így nem tudok célozni, lőni” - jelentettem a főhadnagynak, aki majd felrobbant a hír hallatán. Felvetettem neki, hogy visszamehetek a körletbe a tartalék szemüvegemért. „Futólépésben!” - kiáltotta. Kezembe adtak egy gépfegyvert, lehasaltattak, és egy távoli célpontra kellett összpontosítanom. Előtte soha nem lőttem ilyen fegyverrel (csak a Vidám Parkban légpuskával), mert a lövészeti kiképzésen a gyengélkedőn való tartózkodásom miatt nem vehettem részt. Áll fölöttem az ideges tiszt, rám szól: „Lőjön már!” Elsült a fegyver, és akkorát szólt, hogy azt hittem, felrobbant a kezemben - de talán a lőtér és az egész világ is. Felpislogtam a tisztre, és kiszáradt szájjal-torokkal azt kérdeztem, hogy most mi történt. A tiszt őrjöngött: „Maga marha, lőtt egyet!” A három lövésből egy sem érte el a céltáblát. Most mi legyen, így nem tehetek esküt. Elzavartak gyakorolni. Kis idő múltán jelentkeztem az ismétlésre. Újabb három lövést adtam le, most már imával is megsegítve az akciót. Háromból egy a körök közepén lyukasztotta ki a papírt, a másik a szélén, de a harmadiknak nem volt nyoma. A főhadnagy azt kérdezte, hogy hol van a harmadik golyó nyoma. Nem volt más ötletem, azt mondtam, bizonyára a célkeresztben lévő lyukon ment át az is... Le ne térjenek az útról! Honvédségi mentővel vittek Pestre, a katonai kórházba. Kiképzőtisztem, amikor tudomást szerzett erről, azt kiabálta: „Szeverényi honvéd, értse meg, nem fog leszerelni, itt tölti a két évet, mert maga teológus!” A döntő vizsgálat előtt a folyosón ezt mondtam az Úrnak: „Nem akartam katona lenni, de te, Uram, itt is velem voltál, megáldottál. Sokat tanultam, fejlődtem hitemben, emberismeretemben. Uram, nem azt kérem, hogy szereljek le, és engedj haza, hanem azt, hogy legyél továbbra is velem, és legyen meg a te akaratod.” Leszereléssel senki sem biztatott, de arra volt remény, hogy enyhébb kategóriába kerülök. Behívtak a rendelőbe. Az adminisztrátor hölgy tudta, hogy teológus vagyok. Azt súgta nekem, hogy nagyon vallásos a főorvos úr, az alezredes elvtárs. Alapos vizsgálat után azt kérdezte az orvos, hogy ha ő most leszerelne engem (nagyot dobbant a szívem!), el tudnám-e kezdeni még ősszel a teológiai tanulmányaimat, hogy ne veszítsek évet. Azt válaszoltam, hogy bizonyára igen. Beírta a katonai könyvembe a nagy jelentőségű „E” betűt. Ez lényegében annyit jelentett, hogy leszerelek. A huszonhárom teológus zárt körben tett esküt. Aznap engedték ki a csapatot a városba először egy hónap zártság és őrület után. Egyenesen a katolikus templom sekrestyéjébe mentünk. Ott az egyik görögkatolikus fiú édesapja, aki pap volt, misét tartott nekünk. Mivel sietett a vonathoz, a másfél órás liturgiát fél órába sűrítette. Ilyen gyorsan és sűrűn keresztet vetni addig még nem láttam. Mint a heringek a dobozban, úgy betöltöttük a kis sekrestyét. Gyönyörű ajándék volt ez nekünk. Harminchat év után, idén nyáron meglátogattam feleségemmel a régi laktanyát. A katonaság itt már régen megszűnt, több épületet lebontottak. A portáról szigorú ember jött elénk. „Mit akarnak?” - kérdezte. „Látni szeretném a valamikori laktanyát, ahol honvéd voltam, lehetséges?” - válaszoltam. „Látták most, nem?!” - kérdezte kioktatóan és elutasítóan. Gyanús volt ez a stílus. Kiderült, hogy nyugdíjas tisztje az egykori helyi alakulatnak. Mégiscsak beengedett. És mint a régi időben, parancsszerűen utánunk kiáltott: „Aztán le ne térjenek az útról!" Először bosszantott, hogy így beszél velünk, de azután arra gondoltam, igen, igaza van, nem szabad letérni az Útról. ■ Szeverényi János leszerelt lövész honvéd, az Úr katonája Katonai szótár bungi - olyan hely, beosztás, ahol nem kell dolgozni helybetopi - büntetés, nem engedélyezik a hazautazást kopasz (gyík) - újonc kőbaltás - ezredfodrász motoros fóka - söprűre csavart rongy surranó - bakancs tápos - előfelvételis 1 gazoI vén y mámm : 1. Csniátii és utóneve: f V£7t£A/y/ 1 ....... .............7-----------J'tA'O S' I 2. Születési helye I----------- " 13. -SaSíkiéd Idéfe <?£. <?3 . I 4- Anyja neje : ‘ST/ /&A 7 7? I 5. Kiállító páráin ■«aokság megnevezése: r Magya; ’ HADSEREG ;c -.r4 i* tv. A szerző katonakönyve FOTÓK A SZERZÓ ARCHÍVUMÁBÓL
