Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-12 / 28. szám
FORRÁS 2 ■m 2015. július 12. Evangélikus Élet ■■■nm Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy amiként vigyáztál ránk az elmúlt héten, ugyanúgy figyelsz mindarra, amire most szükségünk van. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat. [Lektor:] Hálát adunk, Istenünk, a teremtett világért, a még ki nem pusztult állatokért, az éltető esőért, a szép környezetért. Kérünk, te őrizd meg a természet tisztaságát, te adj jó termést a gazdáknak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, te jónak teremtetted világunkat, és az emberre bíztad, hogy őrködjön felette. Megvalljuk, hogy nem tudtuk betölteni hivatásunkat, és egyre inkább úgy érezzük, valami eltörött. Nálad keressük a kiutat. Tőled kérjük a megoldást, mert a szenvedés láttán mi is szenvedünk. Légy a szenvedőkkel, a gyógyítható és a gyógyíthatatlan betegekkel. Mutass kiutat a szenvedélybetegségekből. Karold fel az elnyomottakat, a menekülteket. Bátorítsd azokat, akik már lemondtak az életről. Istenünk, oly sok még a szenvedő és a szenvedés, de hisszük, hogy szereteted átalakíthatja ezt a világot. Könyörülj rajtunk Jézus Krisztusért... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, Istenünk, kérünk, adj nekünk olyan egyházi közösséget, amely segít és támogat minket, mint egy nagy család, és mindig segít a helyes út megtalálásában. Segíts nekünk, hogy mindezt átélhessük, és hasznos tagjai legyünk gyülekezetünknek. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk fiataljainkért. Adj nekik tartalmas, pihentető nyári szünetet. Kísérd őket épségben haza táborokból, kirándulásról. Kérünk családunkért, add, hogy sokáig lehessünk együtt boldogok. Külön is kérünk, hogy segítsd a házaspárokat abban, hogy mindhalálig összetartsanak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Urunk, hálát adunk minden ajándékodért, amellyel elhalmozol nap mint nap, és ezért dicsérünk és áldunk téged örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Kegyelem és békesség Krisztusban! Tekintetes és tiszteletre méltó, kedves Uram és Komám, mint nemrég kértem, úgy kérem megint Krisztusért, a mi Urunkért, hogy Nagyságod alázkodjék meg Isten dicsőségére, és az én kisfiamnak, akit ma éjjel Isten kedves Käthemnek ajándékozott, legyen támasza és segítsége, hogy az Ó-Ádám-alakjából Krisztusban újjászülessen a keresztség szentsége által, és a szent kereszténység tagja lehessen, hátha az Úristen új ellenséget fog belőle támasztani a pápa és a török számára. A vespera idején gondoltam megkeresztelni, hogy ne maradjon soká pogány, és annál biztosabb lehessek a dologban. Vegye Nagyságod a fáradságot erre, és segítsen meghozni ezt az áldozatot Isten dicsőségére. Ha tudom, készséggel és szívesen viszonzom. Ezzel az övéivel együtt Istennek ajánlom, ámen! Éjjel egykor, Szent Pál napja utáni szerdán, 1533-ban." M Luther levele Hans Lösernek (Csepregi Zoltán fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP - ÉZS 43,1-7 Személyes szövetségkötés Istennel Egyedül. „Anya, én nagyon félek, hogy milyen lesz az az úszás. Mit fogunk ott csinálni? És te nem leszel ott? Vagy ott leszel? Az elején? A végén is? És kedves lesz az úszós néni? Az óvó néni is jön? És be kell tenni a fejemet a vízbe? Ki segít felvenni az úszósapkát? De én akkor is nagyon félek. Anya, te nem szoktál félni? Mert én szoktam nagyon.” „De igen, szoktam félni. Nagyon gyakran előfordul, hogy félek. El sem hinnéd, kislányom.” Tagadhatatlanul jelen van mindannyiunk életében a félelem. Kinek ritkábban, kinek gyakrabban dörömböl a szívében ez az érzés, de az egészen biztos, hogy ismerjük a félelem szorítását. Igen, mert olyan szívbe'markoló tud lenni, hirtelen tud meglepni és elhatalmasodni felettünk. Nem tudom, ki hogy van vele, de én leginkább akkor félek, vagy akkor lesz úrrá rajtam ez az érzés, amikor egyedül vagyok. Amikor lelkileg egyedül maradok. Lehet, hogy körülvesznek emberek, és egyáltalán nem vagyok egymagám, de egyedül maradok valamilyen véleményemmel, problémámmal, aggodalmammal, a szeretteim körében nem talál megértésre vagy elfogadásra egy ötletem, javaslatom. A számomra fontos emberek nem értenek egyet velem, lenézik vagy lekicsinylik a problémámat, úgy érzem, nem hallgatnak meg, vagy nem figyelnek rám. Lelkileg egyedül maradok. Van egy tapasztalható, kézzelfogható formája is az egyedüllétnek, amikor valakinek nincs társa, nincs egy igazán jó barátja, vagy olyan életszakaszba került, amikor rosszul éli meg, hogy sokat van egyedül, és ez küzdelmet jelent számára. Talán mindannyiunknak volt már ilyen időszak az életében, ismerjük az egyedüllét nehéz terhét. Valahogy ilyen helyzetekhez kapcsolódik a félelem érzése. A lelki vagy társtalan egyedülléthez. A kislányom attól félt, hogy hiába lesz ott sok ismerős kisgyermek, hiába lesz ott az óvó néni, nélkülem mégis egyedül lesz, egyedül egy új, ismeretlen, félelmetes helyzetben. Idegen földön. Isten kiválasztott népe nagyon egyedül érezte magát a fogságban, idegen földön, idegen nép között. Elveszettnek, elhagyottnak érezte magát szinte minden ember, hiába volt ott a családja vagy sok ismerős sorstársa. Elveszett a biztonság, a megszokott rend, mindaz, ami keretet és formát adott az addigi mindennapoknak, és most üresnek, céltalannak, értelmetlennek, sőt félelmetesnek tűnt minden. Az érzés ugyan tompult, de nem múlt el évek, évtizedek múltán sem. Amit féltve őriztek, ami minden közt a legbiztosabb volt, az erő forrása, a reménység alapja, az nem volt más, mint az élő Istenbe vetett hitük. E nélkül bizonyosan legyőzte, legyűrte volna őket a félelem érzése, amely a hitben való megmaradás ellenére szüntelenül ott lebegett felettük. A próféta dinamikus erővel és ugyanakkor szelíd szeretettel teli szavai csodálatos hatással lehettek ezekre az emberekre. A megpróbált, félelemmel küzdő, de Istenre figyelő, Istenben reménykedő seregre. Menni kellett. Eszembe jut nagyszüleim kálváriája, akiket a második világháború után sok-sok társukkal együtt telepítettek ki Felvidékről, a Szlovákiához csatolt magyar földről, addigi hazájukból idegen földre. Egyik napról a másikra menni kellett, otthagyni hazát, házat, rokont, barátot, templomot, gyülekezetét. Sok ezer, sok tízezer embert kényszerítettek új hazába, és noha ők akkor még reménykedtek, többé nem volt számukra visszaút. A nagyszüleim hitben nevelkedett, istenfélő emberek voltak, amikor ez a tragédia bekövetkezett az életükben, ifjúságuk delén. Olyan jó volt később hallani tőlük ezt a történetet, amely a sírig fájt, de hogy a nehézségek és fájdalom közepette mégis megmaradtak Isten útján. Az Isten ígéretébe, erőt adó szavaiba, megtartó szeretetébe kapaszkodtak, és egy életen át hűséges, imádkozó, hitükről bizonyságot tevő emberek maradtak. Szoros szövetségben. Mert hogyan, ha nem szilárd alapokon állva? Hogyan maradt talpon idegenben a fogságba került izráeli nép, hogyan maradt hívő, bizonyságtevő lélek sok hazájából kényszerrel idegen földre kitelepített ember? Az Isten vigasztaló jelenlétéről, szeretetéről hangzó ígéretek azok számára jelentenek igaz reménységet, igaz erőforrást és a bajban is megmaradást, akik Istennel szoros szövetségben járnak! Akik nem azt várják és nem azt remélik, hogy Isten sosem hagyja, hogy baj érje őket, vagy azt, hogy minden úgy alakul az életükben, ahogy számukra kényelmes, hanem az marad meg, aki kősziklára építi házát. Nagyon jól tudjuk, hívő emberként éljük és tapasztaljuk, hogy semmivel sem könnyebb és problémáktól mentesebb az életünk, de azt is tudjuk, A VASÁRNAP IGÉJE hogy mindeközben mégis angyalszárnyon hordoztatunk. Isten elkészíti számunkra a kiutat, a menekülést, a lehetőséget, amelyet meg kell ragadni. El kell fogadni és meg kell látni, hogy Isten útjai nem a mi utaink, sőt ezek sokszor nem egyeznek! El kell fogadni és meg kell látni, hogy Isten nálunk jobban tudja, mire van szükségünk, és olykor kemény próbák elé állít ennek megfelelően. Elbizakodottságunkban nem hagy meg minket, összetör és megszégyenít. De azt is mondja: szeretlek. Drágának és becsesnek tartalak. Megmentelek, megszabadítalak. Összegyűjtelek, hordozlak, segítek hordani terhedet. Megváltottalak. A kiút és a menekülés drága híre, hogy megváltott ember vagyok, a teremtő Isten oly becsesnek tartott, hogy a legnagyobb mélységből hozott ki, abból készítette el számomra a kiutat. Megújította életemet, és nem bezárt, hanem kinyitott előttem kapukat. Ha ezt elfogadom, akkor a félelmeimben valóságos erőforrás lehet az ő szava, valóságos életúj ulás lehet az ő vigasztaló ígérete. Ha szoros és személyes szövetség ez, akkor hiszem, hogy ő a javamat akarja és formálja minden helyzetben, életem minden napján. ■ Keczkó Szilvia Imádkozzunk! Megváltó Istenünk! Te ismered arcunkat, azt is, milyen arc van a látható mögött. Szeretetedre szomjazunk félelmekkel teli mindennapjainkban. Igazi arcunkat látva jöjj, és oszlasd el a rettegés homályát szívünkről a megváltás minden félelmet legyőző erejével! Ámen. „Töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal!” ► Múlt heti írásunkban kezdtük el Mendelssohn Paulus oratóriumának bemutatását; most az első rész második felével folytatjuk a felfedezést. Sault, a későbbi Pált a Damaszkusz felé vezető úton megszólítja az élő Úr: ez a sokkoló találkozás egész egzisztenciáját gyökerestül megváltoztatja. * Egy nagyszerű felvételen Philippe Herreweghe vezényli együtteseit; Pál apostolt Matthias Goerne személyesíti meg (https://www.youtube. com/watch ?v=LWCi TIZfFqk). Emlékezzünk az oratórium első jelenetére: itt Saul egy azok közül, akik végignézik István megkövezését. De nem csupán passzív szemlélő: a tanúk a felsőruháikat az ő lába elé teszik le, ő pedig egyetért István kivégzésével. A meggyőződés, hogy Isten ügyét védi, hajtja Sault akkor is, amikor üldözi és pusztítja a formálódó keresztény közösségeket. Ezt ábrázolja a tenor recitativo, majd a Paulust megszemélyesítő bariton tüzes, őszinte felháborodást tükröző áriája. A szövegkönyv nagy része - hasonlóan az eddigiekhez - az Apostolok cselekedeteiből származik. „Saul csapattal ment Damaszkuszba, parancsa és hatalma volt a főpapoktól arra, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe” (9,1-2 nyomán) - folytatja az elbeszélést az alt recitativója. Az ariosóban a kereszténység hangja szólal meg: „De az Úr nem feledkezik meg az övéiről, gondol gyermekeire. Boruljatok le előtte, ti büszkék, mert az Úr közel.” A következő recitativo és nagyszabású kórus összefüggő drámai jelenet. „Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: »Saul, Saul, miért üldözöl engem ?« Ő pedig megkérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az így válaszolt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.«” (9,3-6) Jézust a recitativóban éteri női kar személyesíti meg; ezzel érzékelteti Mendelssohn a találkozás földöntúliságát. A D-dúr, fényes, trombitás kórustétel az ismert próféciát idézi (amelyet már G. F. Händel is megzenésített a Messiás egyik áriájában): „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad!’ (Ézs 60,1-2) Ph. Nicolai koráljának kissé átdolgozott versszaka zárja a jelenetet: „Harsány szó kiált az éjbe: / »Föl! Ébredj, Jeruzsálem népe! / Kit vártok, itt van már közel!« / Jön már a Vőlegény. / Lobogjon fáklyafény! / Halleluja! / Mily menyegző, / Üdvöt szerző, / Vár reátok, mihelyt megjő!” (EÉ 493,1) Tenor recitativo vezet tovább: „A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott’.’ (ApCsel 9,7-9) Paulus áriája, amely a balladai tömörségű történet valószínű lélektani részleteit bontja ki, az oratórium legmegrendítőbb tétele: Dávid király fohászát fogalmazza újra (Zsolt 51). Mendelssohn az oratórium- és operaáriák szokásos ABA formájában komponál: most bepillantunk a zenei megvalósítás részleteibe. Az A rész szövege: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! /Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem!/A töredelmes és megtört szívet nem veted meg Istenem!” (Zsolt 51,3.13.19) Az önmagában is visszatérő szerkezetű főrész tonalitása h-moll: a fájdalom, a szenvedés, a fohászkodás hangneme (mint /. S. Bach h-moll miséjének első Kyriéje vagy a János-passió Es ist vollbracht áriája). A basszus dallamára a fagott és a brácsák motívumai reflektálnak. A B rész különböző zenei megoldásai a szövegből következnek. Recitativoszerűen indul: „Hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád’.’ (Zsolt 51,15) A „megtérjenek” szónál rézfúvósok dúsította korálszerű dallammal jutunk az emelkedett D-dúrba: „Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám!’ (Zsolt 51,17) A h-mollba mesterien visszatérő A rész rövid sóhajtás és összefoglalás: „Töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Uram, ne vess el!” (Zsolt 51.3.13)............................. CANTATE Eged lilén diczcriinc, Az őszinte bűnbánat után az újjászületett ember megkapja a feladatát, az Úr Anániást küldi hozzá: „Megfogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért’.’ (ApCsel 9,16) A basszus és kórus szövegének összefonódása a válasz a történtekre: „Magasztallak, Uram, Istenem, teljes szívből, és tisztelem nevedet örökké. Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél’.’ (Zsolt 86,12-13) „Az Úr letöröl a szemükről minden könynyet.” (Jel 21,4 nyomán) „Anániás ezt mondta: »Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.«” (ApCsel 9,17) A zene egy szempillantás alatt izgatottá, élettelivé válik: „És egyszerre mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, és azonnal prédikálni kezdett a zsinagógákban Jézusról, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus.” (9,18 nyomán) A „pálfordulás” nagy csodája láttán himnikus kórussal zárul az oratórium első része: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége!Milyen megfoghatatlanokaz ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Övé a dicsőség mindörökké. Ámen’.’ (Róm 11,33.36) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa SS c tét
