Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-13 / 37. szám
6 -m 2015. szeptember 13. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet A Kodály-módszerről a Fülöp-szigeteken Beszélgetés Csernyik Balázs zenetanár-egyházzenésszel ► A Fülöp-szigetek Kodály Társasága évek óta szervez az ottani iskolai szünetben kéthetes továbbképzést olyan zenetanároknak, akik szívesen megismerkednének a világszerte ismert és elismert Kodálymódszerrel. A tanárok között mindig van egy magyar is - idén Csernyik Balázs zenetanár, kórusvezető, evangélikus egyházzenész volt a Manilában zajlott képzés egyik oktatója.- Magyar részről Ön kapott ez év tavaszán meghívást a Fülöp-szigeteki Kodály Társaságtól. Ez hogyan történt?- A nővérem, Csernyik Réka Ausztráliában, a Sydneyi Egyetem konzervatóriumában tanít zenét. Az előző két évben ő volt az egyik oktatója ennek a pedagógus-továbbképzésnek, de idén nem tudott elmenni, ezért engem ajánlott maga helyett; a szervezők pedig elfogadták a javaslatát, és meghívtak.- Kérem, mutassa be dióhéjban a továbbképzést.- A Fülöp-szigeteken alapvetően nem a Kodály-módszer szerint tanítanak zenét, de van jó néhány élharcosa az ügynek. Ők minél szélesebb körben szeretnék elterjeszteni a zenetanárok körében ezt a magyar módszert. Az ottani Kodály Társaság ezért hirdette meg a képzést, amely három nyáron zajlik, három, egymásra épülő szinten, kéthetes turnusokban. Idén a körülbelül negyvenfős hallgatóságot - némelyek Indonéziából érkeztek - közel tíz tanár oktatta. A részt vevő pedagógusok között voltak általános iskolában és középiskolában tanítók egyaránt, de akadt olyan is, aki a doktori disszertációját írja éppen.- Tanárok az iskolapadban - milyen volt az órarendjük ez alatt a két hét alatt?- Nagyon intenzív volt a képzés. Mindennap reggel nyolctól fél ötig tartottak az órák. Reggel másfél órás szolfézzsal kezdtünk, majd Fülöp-szigeteki és ázsiai zenekurzus következett, aztán egyórás karvezetés- és vezénylésóra volt egészen az ebédszünetig. A délutáni blokk elején mind a három szint hallgatói közös énekkari próbán vettek részt. Én vezettem ezt a kórust; négy dalt vittem itthonról, ezeket nagyon szépen megtanulták a résztvevők. A tanfolyam végén remek koncertet adtunk.- Említette, hogy a Fülöp-szigeteken nem a Kodály-módszerrel tanítják a zenét. Át lehet ültetni az ottani dalokra ezt a zenetanulási rendszert?- Igen, mert az énekek hangkészlete sok esetben megegyezik a mieinkkel. Egy igen elismert professzor asszony például összegyűjtött jó néhány Fülöp-szigeteki gyermek- és népdalt, ezekre építette fel Kodály módszerét. Ezt próbálják elterjeszteni az országban.- Fia jól tudom, Önt a helyiek több kórus próbájára is meghívták, hogy tanácsot kérjenek.- A képzés alatt nagyon jó barátságok szövődtek, és mivel otthon többen is vezetnek kórust, elhívtak, hogy hallgassam meg őket, vagy tartsak foglalkozást nekik. Örömmel mentem, feledhetetlen élmény számomra, ha felidézem a lelkes, mosolygós gyerekarcokat vagy azt, ahogyan egy egyetemistákból álló énekkar megszólaltatta Deák-Bárdos György Eli, Eli! című darabját. Ez utóbbi kórussal egyébként júniusban Kassán is találkoztam, ahol európai koncertkörútjuk keretében ezt a művet is előadták - hozzáteszem, megrázó hatással.- Milyen benyomásokat szerzett a Fülöp-szigeteki emberekről?- Az leírhatatlan... Szíven ütött az az őszinte szeretet, amivel egymás iránt és irántam viseltettek. Olyan emberekkel találkoztam, akik nem szégyellik, hogy keresztények, és nagyon szeretik az Istent. Mindennap hálát adnak azért, hogy hozzá tartozhatnak. És bár ez világi szervezésű tanfolyam volt, a megnyitó- és a záróalkalom is imádsággal kezdődött. Nagy álmom, hogy visszamehessek Manilába tanítani.- Addig viszont itthon tanít. Egyházi vonalon szerzett már tapasztalatot a fóti kántorképzőben, volt pedagógusa evangélikus oktatási intézménynek, de világi kórust is vezet, illetve tagja a Capella Silentium a cappella énekegyüttesnek. Ezekről is ejtsünk néhány szót!- Ének-zene-karvezetés szakon végeztem 1999-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd ugyanott diplomáztam 2003-ban az egyházzene tanszakon. A hat éve alakult, Várkonyi Tamás karnagy vezette Capella Silentium énekegyüttesnek 2009 decembere óta vagyok tagja. Ezt főleg Zeneakadémiát végzett tagok alkotják, a repertoárunkon a kora reneszánsztól a 21. századig terjedő művek szerepelnek. Tavaly nyáron három helyszínből álló koncertturnén vettünk részt - felléptünk a keszthelyi és a dunaújvárosi evangélikus, valamint a veszprémi jezsuita templomban. Idén nyáron egyhetes erdélyi körúton voltunk. Feledhetetlen, ahogy például Marosvásárhelyen sírva énekelték velünk a résztvevők Kodály Zoltán Esti dalát. És ahogy említette, jó ideje én vezetem a húsz éve alakult Viva Voce kórust. A gregoriántól a 20. századig szerepelnek művek a koncertjeinken. Főleg karácsony táján és tanév végén lépünk fel, örömmel megyünk bárhova, ahova hívnak. ■ Boda Zsuzsa Hiánypótló könyv, élményszerű személyes érintettség Helyzetjelentés - ezzel a szóval lehet Győrf Károlynak a 21. század eleji keresztényüldözésről szóló, frissen megjelent könyvét a legtalálóbban jellemezni. A hagyományosan riporterekre jellemző személyes beszámolók, tudósítások atmoszféráját felidéző könyv szerzője ugyan nem járja a nagyvilágot, hanem a sajtó és az internet vonatkozó anyagait szűri és dolgozza össze, tudósítói szándéka és személyes megérintettsége azonban mégis élményszerű marad. Győrfi Károly olyan témához nyúl, amely drámai valóságához képest messze nem jut el az átlagos európai ember tudatáig, a tömegtájékoztatás érdektelensége pedig annál is inkább megdöbbentő, hiszen a nyugati civilizáció egyébként az erőszak, jogtiprás és szenvedés iránt más vonatkozásokban - nagyon helyesen - fokozott érdeklődést, érzékenységet mutat. Az egyes erre szakosodott intézetek és alapítványok tanulmányait, elemzéseit leszámítva globálisan is jellemző, hogy nemigen jelennek meg ehhez hasonló összefoglaló áttekintések. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ennek sokféle oka van: mindenekelőtt a téma történelmi-politikai, világnézeti és vallási érzékenysége, különösen is egy globális méretekben gyökeresen és állandóan átalakuló világhelyzetben. A vallási és politikai összetűzések frontvonalában olyan kisebbségi radikalizmust látunk mfndenfelé, amelyről ma heves viták zajlanak minden téren. Nem kisebb akadály az adatok gyűjtésének, ellenőrzésének, elemzésének a problémája a vallási ellentétek szempontjából talán még fokozottabban kiélezett időszakban. Győrfi Károly ennek tudatában vállalkozott erre a munkára, vállalva azt az elkerülhetetlen kockázatot is, hogy egy ilyen összeállítás bizonyos esetlegessége és „riporteri szubjektivitása” miatt számos irányból kaphat kritikát. Ennek tudatában kell mégis kijelentenünk: ez a keresztények üldözéséről írt, olykor szubjektív, mégis megrázó erejű helyzetkép ébresztő hatású és hiányzó információkat pótló könyv. Adatforrásként alapvetően két nemzetközi szervezetre támaszkodik: az Open Doors alapítványra és a Christen in Not havilap stábjára. Emellett több nemzetközi és hazai forrást is ismertet. Nyilván meg lehet kérdezni, hogy miért nem tért ki más egyházi vagy emberi jogi szervezetek anyagaira is, azt azonban nehéz lenne kétségbe vonni, hogy a globális keresztényüldözési helyzetről formált áttekintése reális és példákkal bőségesen illusztrált összképet ad az olvasónak. A könyv legnagyobb részét a keresztényeket leginkább üldöző ötven állam bemutatása teszi ki, amely mögött az Open Doors szervezet több évtizedre visszamenő, szakmailag sokszorosan ellenőrzött módszertanával összeállított lista áll. A megrázó példákkal kiegészített elemzés, a szerző által hozzáfűzött tartalmi észrevételekkel együtt, kötelező olvasmánya lehetne a mai - különösen is a nálunk, azaz Nyugaton élő - keresztényeknek. A kereszténység globális és helyi adatainak ismertetése, az eltérő lokális vallási és politikai környezet bemutatása nyilván mélyebb tájékozottságot is feltételez az olvasóról, mégis jelzésértékűén a történelemben kevéssé jártas érdeklődőnek is közvetíteni tudja a lényeget. A könyv folytatásában azonban sokkal szerencsésebb lett volna keresztényellenes atrocitásokról, mintsem keresztényüldözésről vagy keresztényellenességről írni akár globális és európai, akár hazai összefüggésben. Bátor lépés, hogy a szerző egyáltalán felveti ezekben az összefüggésekben is a témát, ez ugyanakkor gyökeresen különbözik az előző világrészektől. Mindenképpen más megközelítés lett volna indokolt olyan esetekben, ahol a kereszténység jelképeit érte támadás - de nem vallási, hanem politikai vonatkozásuk miatt, ahol nemcsak a támadókat, hanem a vallási jelképeket kisajátítani igyekvő politikai köröket is joggal érheti kritika. Az olyan fejezetek, amelyekben a szerző szubjektív politikai vagy világnézeti meggyőződése dominál, személyes állásfoglalásoknak tekinthetők, melyeknek keresztény és egyházi megközelítése különböző is lehet. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a könyv nem vallástudományi tanulmány, nem vallásszociológiai mélyelemzés, de nem is valamiféle stratégiai céllal készült háttéranyag - a szerző nyilvánvalóan nem is annak szánta. Ez a könyv az, ami: riporteri helyzetjelentés egy számunkra fontos témában, a szerző szemüvegén keresztül - amelyet először mindenképpen megismerni érdemes, s csak utána véleményt formálni róla vagy kritizálni a saját, személyes szemszögünkből. ■ Dr. Korányi András Győrfi Károly: Keresztényüldözés a 21. század elején. Kairosz, Budapest, 2015. 231 oldal. Ára: 3040 Ft.
