Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-13 / 37. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. szeptember 13. » 7 Händelfalvi barangolások Margaret Isabel Dicksee: Az ifjú Händelt megtalálják szülei Haliéba vezető hosszas autózásunk „útimarsallja” természetesen nem lehetett más, mint maga Georg Friedrich Händel, a város szülötte. Utazásunk utolsó szakaszában ugyanis - erőt adó háttérzeneként - az ő leghíresebb művét, a Messiást hallgattuk, egészen a megérkezés pillanatáig. A hallei mesternek egyébként először nem ezzel az alkotásával találkoztam, hanem Sámson című oratóriumával, amelynek címszerepét Pécsett 1954-ben, hároméves koromban nagybátyám énekelte, s természetesen hónapokig próbálta is, így Händel muzsikája volt az első komolyzenei kóstolóm. Ilyen előzmények után talán természetes, hogy első utam a Händelházba, Európa egyik legszebb (még a híres brüsszeli hangszermúzeumnál is hatásosabbra komponált!) és leginkább interaktív zenei múzeumába vezetett. Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2005-ben már jártam itt, de a Händel - Európa embere és a Történelmi hangszerek című kiállításoknak akkoriban még csak nagyon fakó és szegényes előzménye létezett. Nehéz lenne felsorolni a rengeteg látnivalót, illetve a szemlélőket Händel életébe és életművébe be is vonó lehetőségeket. A számtalan interakcióból, amelyek egy része a felnőtteket, másik része a gyerekeket mozgatja meg, most csak kettőt említek. Egy szellemes, arcváltoztató érintőképernyőt, amelyen előhívhatók a zeneszerző portréjának helyenként egészen drámai változásai, ifjúsága németországi éveitől egészen londoni aggastyánkoráig. A portrék sorában a leginkább megdöbbentő egy, a huszonöt éves zeneszerzőt ábrázoló pasztellkép (lásd az illusztrációt), amelyet Luzie Schneider készített Christopher Platzer 1710-es miniatűrje nyomán. Nagy kár, hogy a város sokszor erőnek erejével s olykor a jó ízlés határát súroló módon mindent, de mindent „elhändelesit.” E turistacsalogatási hevület szellemében a megvásárolt reprodukció máskülönben elegáns kis tasakján ez a parlagi humorú és sem Händelhez, sem városához egyáltalán nem méltó aranyköpés díszeleg: „Halle-lujah!” De félre az ünneprontással, s gyönyörködjünk el egy pillanatra a Händel-rajongásban felnőtt, Viktória korabeli angol festőnő, Margaret Isabel Dicksee romantikus, a hallei kiállítás nézőit még fekete-fehér metszetváltozatban is magával ragadó, 1893-as festményében, amelynek címe: Az ifjú Händelt megtalálják szülei. A képen egy ijedt fiúcska látható, fehér vászon hálóingben és hálósipkában. Az őt keresők éppen a klavikord mellett, muzsikálását hirtelen megszakítva érik tetten. Az ajtónyílásból ámulva nézi őt apja, a szigorú s nem éppen zenebarát hallei kirurgus, s anyja, Dorothea Taust, egy helybéli evangélikus lelkész minden művészi szépségre érzékeny lánya, s mögöttük a jómódú Händelrezidencián szolgálók. Nézzünk be most egy kicsit a hangszerkiállításra is. E gazdag gyűjtemény legemlékezetesebb darabja egy csaknem Händel korabeli, az ő halála után éppen tizenegy évvel készült orgona, Johann Gottlieb Mauer Tegkwitz munkája 1770-ből. A díszes hangszerkirálynőn ez a felirat olvasható: „Singet und spielet dem Herrn in eurem Herzen” - „Szívből énekeljetek és muzsikáljatok az Úrnak”. Nem feledkezhetünk meg a kicsi, de nagyon elegáns virtuális színházteremről sem, ahol gombnyomásra - a másik interaktív érdekesség -, a látogatók választása szerint, sorrarendre „színre lépnek” a Händeloperák hősei, ezek a könnyed, papírkivágás-szerű árnyjátékfigurák, az „előszólított” darabhoz illő zenével. Különleges hangzáscsemegeként a szomszédos termekben elgyönyörködhetünk olyan hangszerritkaságok muzsikájában és látványában is, mint az üvegharmonika. * * * Amikor a Németországban szokatlan hőségben visszalépünk a hallei belvárosba, ismét nyakig merülünk a jelenkori, ha már nem is „szocreál”, de „hóttreál” valóságba. A közeli gyógyszertár természetesen „Patika a Hándel-házhoz” névre hallgat - ez még bocsánatos bűn, hiszen a zene és a gyógyítás összefüggéseivel a Bibliában is találkozhatunk. Egy világhírű német autógyártó cég helyi irodájának kisbuszán azonban már korántsem hat természetesnek a főtéri Händel-szobor hatalmas, színes és széles vásznú fényképe. Ezen a téren azután előbb-utóbb a kezünkbe nyomják a Verliebt in Halle (Beleszeretni Haliéba) című turistacsalogató füzetkét, amelynek címlapján természetesen Szász-Anhalt másik nagy szülötte, maga Luther is ott díszeleg, a füzet kellős közepén pedig, éppen a reformáció atyjának képe mellett, egy elképesztően gügye versike fogad bennünket: „Am Anfang war das Wort und Halle war der Ort.” Ez szabad fordításban, a rím kedvéért kisebb engedményt téve a szó szerinti hűségnek, annyit tesz: „Kezdetben vala az Ige, s Halléban termett, izibe." De legyünk igazságosak: létezik itt, Halléban nagyon komoly evangélikus és református kultúra is. Ennek jegyében egy olyan, kétszereplős kamaradarab aratott itt s még számos német városban júniustól kezdve nagy sikert, amely Luther Mártonnak és egyik ősellenségének, Albrecht bíborosnak a titkos találkozását és eddig ismeretlen (képzeletbeli!) vitáját mutatja be, amely szigorú inkognitóban egy kocsmában zajlott (volna) le 1527-ben. A színdarab szövege nem az írói képzelet szülötte: kettejük indulatos hangvételű levelei nyomán készült. A Luther versus Albrecht incognito című, országjáró sikerdarabban Luthert Hilmar Eichhorn, a bíborost pedig Reinhard Straube alakítja. * * * Ha már a Luther Mártont színre szólító darabnál tartunk: bár írásom címe az egyszerűség kedvéért „händelfalvi” látogatást ígér csupán, kár volna megfeledkezni két, immáron teljesen a reformátor alakjához kötődő élményről. Elsőként egy eislebeni látogatásról, amely születésének helyszínétől halálának helyszínéig vezetett. Itt, ebben a nagyon hangulatos szász városkában mindenütt makadámba ágyazott Luther-rózsák mutatják az utat a két nevezetes épülethez; ez a finom és magával ragadó jelzés még a kötelező „Luthergyógyszertárat” is feledteti az árnyalatokra érzékenyebb látogatókkal. S ha már Halle és Eisleben, akkor természetesen a viszonylag közeli Wittenberg sem hagyható ki, ahol a reformáció egyik nevezetes festő krónikása, az ifjabbik Lucas Cranach ötszázadik születésnapjának tiszteletére megújult Cranach-képek pompás kiállítása és egy, a Cranachok - apa és fiú - munkásságát feltérképező új kötet várja a látogatókat. Méltó helyszínen, a sokáig restaurált s még mindig napról napra tovább tökéletesített városi templomban. A képek között apa és fiú évszázadok szennyétől megtisztított, híres oltárképe, amelynek legalsó táblájáról, predellájáról a korán meghalt Magdalene Luther, Lenchen mosolyog le ránk. Különleges élmény végignézni azt is - egy érintőképernyős program segítségével -, hogyan ment végbe a Petrőczi Éva „Segner Hungarus” Segner János András emlékére (Pozsony, 1704 - Halle, 1777) Ez Halle Házsongárdja, szép német szóval „Isten földje” néven, sorsok és sírkövek vibrálnak most előttem, búcsúzó augusztusi fényben. Köztük a tiéd, János András, akit itt, illőképpen csak Johann Andreasnak ismert a kedvesen hideg, tógás-parókás egyetemi nép. De álmod holtig magyarra váltott, bejártad újra, s újra ifjúságod mindhárom kedves városát, Pozsonyt, Győrt, Debrecent és szádon mindhalálig lángot vetett a rövidke mondat, ha csöndesen kimondtad: „Segner Hungarus.” E két deák szó, míg elmormolászom, szemembe fut. képek restaurálása. A bemutató során ezt lépésről lépésre követhetjük, megcsodálhatjuk. # * * Lépéseket emlegetve el kell mondanunk: egészen döbbenetes a németországi évfordulós előkészületek dinamizmusa, változatossága, sokszínűsége. Most csak kettőt említek meg. Az első a Lutherwege in Sachsen-Anhalt (Luther-utak Szász-Anhaltban) program, amely egy sokdimenziós, de nyilvánvalóan nem bűntörlő, bűnmegváltó, nem üdvözüléssel üzletelgető, hanem hitmélyítő és ismereteket kínáló protestáns zarándoklat a reformáció bölcsőhelye körül. A másik a kicsit „vagányabb” nevű, de nagyon rokonszenves és ugyanakkor célszerű Lutherfinder program, amelynek során a német evangélikus egyház legjobb szellemi erőinek, lelkészeknek, tanároknak, egyházzenészeknek, művelt egyháztagoknak a bevetésével speciális idegenvezetőket képeznek ki a 2017-es jubileumi események idejére. Hasonló, kifejezetten egyházi „nyomkeresők” képzése (a német „Lutherfinder” az angol pathfinder, vagyis nyomkereső nagyon fülbemászó és szellemes változata!) itthoni közegben is, magyar evangélikus és református szakemberek bevonásával minimális befektetéssel könnyen megvalósítható volna az igényes és tartalmas ünneplés érdekében. Nyilvánvaló, hogy a „Lutherfinder” sem egyéb, mint „makaróniszó”, de kifejező, nagyon találó és figyelemfelkeltő. Egyáltalán nem olyan - hogy a legrosszabb példa se maradjon ki -, mint a szegény Wittenbergre idényjelleggel ráakasztott, nemzetközinek szánt, de meglehetősen idétlen és erőltetetten egynyári, idei becenév, a „Cranachcity”. * * * Talán ebből a rövid beszámolóból is kitűnik: sok örömet és tanulságot, talán a mi reformációs előkészületeinket is segítő ötleteket s legfeljebb a kis stílusficamok nyomán ébredő, apró és felejthető bosszúságokat termett számunkra 2015 mediterrán izzású németországi nyara. S - természetesen - feldolgozásra váró kutatási nyersanyagokat, cikk- és verstémákat is. ■ Petrőczi Éva ■■ in niBiiyy A városi templom Wittenbergben
