Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-06 / 36. szám
6 -m 2015. szeptember 6. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet „Örökségünk a békés együttélés is” ► Balogh Kálmán cimbalomművésszel életútjáról, a roma zenészek virágkoráról, a magyarság és a cigányság közös múltjáról és jövőjéről, hagyományokról és társadalmi problémákról beszélgettünk az Evangélikus Roma Szakkollégium szervezésében lezajlott nyári ökumenikus szabadegyetemen tartott Hagyomány és emlékezet című előadása okán.- Zenész roma családból származik, mégis mérnöknek szánták a szülei. Hogyan kötött ki végül a cimbalomnál?- Apai nagyapám hegedült, ő öt-hat éves koromban meghalt, tőle nem tanulhattam zenét. Apám ugyan tanult hegedülni a nagyapjától, de nem tetszett neki az az életmód, amit a nagyapám űzött. Vízvezeték-szerelő lett, nagyon elismert mestere a szakmának. Én pedig jó fejű gyerek voltam, szinte kitűnő. Az volt a terv, hogy apám mellett fogok dolgozni. Gondoltuk, hogy ha mérnöknek taníttat, akkor csak hasznára lehetek. Nagybátyám, Balogh Elemér világhírű, zseniális cimbalmos volt, azóta sincs párja, de ő Budapesten működött, és emellett rengeteget utazott külföldre, mi pedig Miskolcon éltünk. Egyszer, úgy tizenkét éves koromban följöttünk Budapestre meglátogatni őt. Odavitt a hangszerhez, hogy „mégis tanuljon ez a gyerek valami zenét” Előtte soha nem játszottam hangszeren, cimbalmot még nem is láttam. Mutatott nekem egy román dallamot, amit akkor tanult a lemezfelvételére, és én ezt megtanultam ott, helyben nagyon hamar. Ebben az lehetett a meglepő, hogy a cimbalmon a hangok elrendezése különös logikával történik; nem úgy, mint a zongorán, tehát vizuálisan egyáltalán nem átlátható, például a magasabb hang lejjebb van. Nagyon meglepődött, hogy ez ilyen könnyen megy nekem, viszonylag muzikálisan is játszottam, és javasolta a szüleimnek, hogy taníttassanak. Ezután a nővéremmel együtt elvégeztem az összes zenei iskolát, amit lehetett ezzel kapcsolatban, és így lettem én cimbalmos.- Él egy olyan általános vélekedés, hogy a cimbalom a romák hangszere. Mennyire felel ez meg a valóságnak?- Valóban van egy ilyen sztereotípia, de ez nincs így. A jelenlegi tanítványaim között például nincs egyetlen cigány sem. De ezt a hangszer érdekes és színes története is alátámasztja: már a Bibliában említést tesznek az elődjéről, és ókori ábrázolásokon számos helyen lehet látni hárfákat, ezek voltak a cimbalom közvetlen elődei. A reneszánsztól kezdve a barokkon át is használták, és nemcsak tánczenéhez kíséretként, de templomokban is. Az 1800-as évektől kezdve, a régi polgári világban a cimbalom volt a magyar zongora, a családokban nagyon sok nő cimbalmozott, az egész Kárpát-medence tele volt cimbalommal, cimbalomtanárral. Volt a cimbalmosoknak külön folyóiratuk, amelyben híres, akkori slágereket is közreadtak, és az érdeklődő családok otthon eljátszhatták őket. Ez volt a magyar nóta, a csárdás, a verbunkos korszaka, a magyar öntudatra ébredés első nagy időszaka, és ennek különös módon éppen a cigány zenészek lettek az egyik legfontosabb eszközei. Mert az igaz, hogy az 1800- as évek közepétől rengeteg nagyon jó cigány zenekar alakult, és nagyon nagy szükség is volt rájuk, mert amikor a verbunkos útjára indult - ők voltak ennek a műfajnak a legnagyobb virtuózai -, nagy divat lett cigány zenészeket tartani a magyar nemesség körében a Felvidéktől Kárpátalján át Erdélyig, mindenütt. Amennyire a Beatles hihetetlenül népszerű volt a hatvanas években, ugyanilyen népszerűek voltak a magyar cigány zenészek az 1800-as évek közepén. A legnagyobb uralkodók Európa-szerte szerették és mindenhová hívták őket zenélni, akár az orosz cár, akár az angol, a francia vagy a német uralkodó.- Minek köszönhették ezt a népszerűséget?- Az 1700-as évektől kezdve az volt a divat, hogy a zenészek kottából muzsikáltak. Amikor Bécsbe kihívták Bihari Jánosnak, az egyik leghíresebb cigányprímásnak a zenekarát, akkor nemcsak a repertoár és a stílus ejtette rabul a közönséget, hanem az is, hogy kotta nélkül játszottak, több órán át, így a koncert sötétben is folytatódhatott. Ez nagyon nagy szenzáció volt, és hamar híre ment. A cigányok megtanultak harmonizálni, és művelt zenészekké váltak, de nagyon sokan továbbra is kotta nélkül játszottak. Ma is hallásból muzsikálnak, emellett olyan kamarazenei tudás van a birtokukban, amit csak a dzsesszhez lehet hasonlítani. Az, hogy a prímás vezeti a zenekart, a többiek pedig árnyékként követik, szintén egészen sajátos változata a nyugat-európai kamarazenének, alapos népi fűszerezéssel. Tehát több szempontból is korszakalkotó jelenség volt, amit a cigány zenészek műveltek. Hihetetlenül virtuózok voltak, ezt a szintet nagyon kevés nem cigány tudta elérni.- Ezért él az a kissé romantikus előítélet, hogy minden cigány ért a zenéléshez, ezért ezt az irányt kellene erősíteni?- Lehet, de azt fontos hangsúlyozni, hogy a zenei nevelés nem vér kérdése. Ezt láthatjuk a táncházas mozgalom néhány magyar családjánál is: ahol a szülők zenével veszik körül a gyereket, és maguk is folyamatosan művelik, a gyerek olyan tudás birtokában lesz, ami nem lehet a sajátja valakinek, aki „csak úgy” heti kétszer félórában zenét tanul. Az sem úgy van, hogy a cigány gyerek vonóval születik, viszont egy zenészcsaládban felnőtt cigány gyereknek hatalmas szakmai hagyománya és háttere van, ami óriási előny a számára. A különbség körülbelül olyan, mint a nyelvtudás egy olyan gyerek esetében, aki valóban tud franciául beszélni, és egy olyan gyerek esetében, aki el tud mondani néhány verset franciául, de fogalma sincs a szavak jelentéséről. A cigány zenészeknek akkora a szakmai hátterük, hogy a kevésbé tehetséges, gyenge képességű zenész - mert van ilyen is köztük, csak a laikusoknak nem tűnik fel -, még ha nem is lesz kiemelkedő, nagyon erős szakmai szinten jól tud játszani, mert a cigánymetódus nagyon más. A gyerekek egész fiatal korban, öthat évesen kezdik el a szakmát, nekik egész más céloknak kell megfelelniük, mint azoknak, akik műkedvelő szinten tanulnak zenét. Magas, fontos és pontos elérendő célok vannak: hogy minél hamarabb elérjék a lehető legmagasabb képesítést, és olyan kiváló zenészek legyenek, amilyenek csak lehetnek. Ezáltal kerülhettek ugyanis a legjobb zenekarokba, és kereshették a legjobb pénzeket; kikerülhettek külföldre, ahol még több pénzt kereshettek, hogy aztán biztonságos családi életet élhessenek. Egy cigány zenésznek úgy kellett felkészülnie, mint egy szamurájnak az ő szakmájára: minél hamarabb minden hangnemben muzsikálni, a nagyon széles repertoárból mindent ismerni, nemcsak a magyar népdalokat és népi csárdásokat, de a városi repertoárt, a szerzett dalokatnótákat, azokat a modernebb slágereket, amelyek az 1920-30-as évektől kezdve Magyarországon és külföldön népszerűek voltak. Ismerniük kellett országonként azt is, hogy mire van igény; Bécsben például abécsi keringőket, operanyitányokat kedvelték, és így tovább. Egy cigány zenész egyik dalra sem mondhatta azt, hogy én ezt nem tudom cisz-mollban lekísérni, mert D-mollban tanultam meg. Hogyha a vendég abban énekelt, akkor abban kísérték le.- Léteznek ma még ilyen zenészcsaládok?- Létezik ma még néhány hagyományos kultúrában felnőtt cigány zenész, de már nem adják zenésznek a gyerekeiket, mert nem lehet megélni belőle. Annak nincs értelme, hogy beleteszik ugyanazt a munkát, ugyanazt a felkészülést, és közben éheznek, mert nem tudják eltartani a családot. Ma már a leghíresebb cigány zenészcsaládok gyerekei elmennek például ügyvédnek, vagy ha mégis zenei pályán maradnak, akkor inkább a klasszikus, a dzsessz- vagy a popzenét választják, mert abból még esetleg megélhetnek valahogy. De az a világ elmúlt, amikor olyan sztárok voltak a cigány zenészek, mint ma a popzenészek. Megváltozott az ízlés is. Az egy romantikus-szentimentális világ volt, ők azt a fajta zenét tudták, és akkor ez nagyon kellett. Ma már ez nem így van.- Él egy olyan elképzelés is, hogy a cigány hagyományokhoz, hagyományos foglalkozásokhoz kellene visszatérni. Milyen ellenérvek fogalmazódhatnak meg ezzel kapcsolatban?- Fontos látni, hogy régebben a zenélés a társadalmi munkamegosztás része volt. Amikor a cigányság bejött Európába, elkezdtek különböző szakmákat űzni, olyanokat, amelyekre volt igény, de mások nem igazán művelték. Amivel ők foglalkoztak, az csereképes volt az akkori társadalomban: a kosárfonás, a kovácsmesterség, az agyagtapasztás vagy a zene. Akkor a magyar társadalom még ezt a tudást be tudta építeni. A kapitalizmussal elkezdődött egy olyan világ, amivel a cigányság nem tudott lépést tartani. Ebből adódnak a problémák, mert a cigányság félelmetesen leszakadt mostanra. Elveszítette az identitását és a vallását. De a problémát nem lehet csak a cigányságra leszűkítve orvosolni, mert ez globális jelenség: a kilátástalanság, az elszegényedés. Maga a kortünet általános társadalmi probléma Magyarországon is. Az ugyan igaz, hogy a cigányság mindig a társadalmi ranglétra legalján helyezkedett el, de ez nem volt mindig ennyire rossz. Amikor a magyar társadalom jobban élt, egészségesebb volt, akkor a cigányságnak is nagyobb esélye volt az életben maradásra.- Ön szerint mi oldaná mega leszakadó cigányság problémáit? A szegénysorban élő emberek problémái - legyenek cigányok vagy nem cigányok - ugyanazok. Nemcsak az anyagi, hanem a szellemi javaktól is elszigetelten élnek, és ezt a kettőt együtt kellene biztosítani számukra. Ugyanis amíg valaki nem tudja, hogy hol él, mi az, hogy Magyarország, mi az, hogy magyar kultúra, addig önmagát sem tudja képbe helyezni. Ha nekem korlátlan mennyiségű pénzem vagy lehetőségeim lennének, akkor népművelést végeznék. Ahová információt, kultúrát és jövőképet viszünk, ott történik valami. És hihetetlen igény van erre. A csillogó szemű szegény gyerekeknek - mindegy, hogy milyen nemzetiségűek - élményeket, tanítást kell adni. Tudatos, megtervezett, jól átgondolt szervezésre lenne szükség, és komoly pénzeket kellene beletenni. Tudom, hogy vannak emberek, akik erre az életüket ráteszik, hogy kevés pénzből, önmaguk emberségét hozzáadva próbálnak meg tanítani, nevelni, de nem áll mögéjük apparátus a megfelelő pénzzel és szándékkal. El kellene menni a legeldugottabb faluba is, oda kellene elvinni a kultúrát, meg kellene mutatni a történelmet, a hagyományt és azt is, hogy milyen volt kezdetben a magyarság és a cigányság egymáshoz való viszonya.- Ma úgy látszik, hogy ez kezdetektől feszültségekkel teli kapcsolat volt.- Keveset beszélünk róla, de amikor a cigányság elkezdett Európába bevándorolni - ahogy én tudom az elérhető történelmi lejegyzésekből -, Magyarországon voltak a legtoleránsabbak velük. Máshol, Nyugat-Európában is nagyon hamar kitoloncolták vagy felakasztották őket, vagy elvették a gyerekeiket. Magyarországon ezzel szemben szabadon mozoghattak, és nagyon hamar letelepedhettek, különböző jogokat kaptak - ezekről tudni lehet írásos feljegyzésekből. Itt tudtak a legjobban beépülni, itt volt szükség a munkájukra, a zenéjükre. Fontos lenne tudatosítani, hogy ez is az örökségünk része. A régi faluban, ahol együtt élt magyar, zsidó, cigány, román, tudtak egymásnak köszönni, tudták egymás dalait, táncait, ismerték a másik kultúráját, mindenkinek megvolt a maga helye és feladata, kialakult egy sajátos életvitel. Viszonylagos békében és ugyan nem hierarchiától mentesen, de mégis munkamegosztásban éltek. A probléma mindig akkor kezdődött, amikor valamilyen érdek elkezdte ezeket a különbségeket kiélezni és kihasználni.- A nyíregyházi szabadegyetemen Hagyomány és emlékezet címmel tartott előadást. Össze tudná foglalni röviden, miről beszélt?- Érdekes volt a témafelvetés, és arról beszéltem, amit itt is érintettünk: hogyan hagyományozódik át például a zenélés, és az én esetemben ez hogyan történt. Az üzenet az volt, hogy amíg van némi kapcsolat az előző generációkhoz és kultúrához, addig nem veszünk el teljesen ebben a félreértelmezett városi létben. Arról is szó volt, hogy ha messziről nézzük Közép- Európát vagy a Kárpát-medencét, akkor látjuk, hogy nagyon sok a hasonlóság. Az ellentétek, különbségek csak akkor lesznek élesek, ha túl közel jövünk. Például a magyar konyhából is annyiféle van. Egy erdélyi, egy soproni és egy beregi töltött káposzta teljesen más, de azért mind töltött káposzta. Ugyanaz a dallam megvan Nyugat- Magyarországtól kezdve a csángókig, sőt megvan a szlovákoknál, románoknál - csak kicsit másképp, de attól az még ugyanaz a dallam. A zenében, a költészetben, a táncban és az ételekben is ott van ez a közös, középeurópai alap, amely nagyon kis különbségekkel működik. A cigány zenészek virtuózabbak, temperamentumosabbak, de ha nyugatabbra megyünk, a nyugat-európai szinto cigányok nem tudnak így megmozdulni. Ez a kultúra nem létezik a skandináv országokban, de a Balkánon sem. Azért kellene ismerni a kultúránkat, hogy rájöjjünk: ez egy kultúrközösség. Ezt a szervességet kellene tudatosítani és a gyerekeknek az iskolában megmutatni, hogy lássák, ez mind milyen szép, és hogy ezek mind mi vagyunk. ■ Laborczi Dóra W Olvassa el Balogh Kálmánnal készített interjúnk hosszabb változatát az Evangélikus.hu oldalán! RAFFAY ZSÓFIA FELVÉTELEI
