Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-06 / 36. szám
2 4i 2015. szeptember 6. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki Fiad által örök szövetséget kötöttél velünk, hogy életünk legyen, hallgasd meg könyörgésünket. [Lektor:] Egy új munkaév kezdetén könyörgünk gyülekezetünkért. Segíts bennünket, hogy újrainduló alkalmaink a veled való találkozás alkalmai lehessenek. A megszokott időpontokat te tedd megszentelt idővé. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Mennyei Atyánk, különösen is kérünk gyermekeinkért, fiataljainkért. Te látod, mennyire leterheltek, és mennyi mindent vár el tőlük a tanulás időszaka. Kérünk, segíts nekik, hogy a közeledben fellelhető örök értékek felé is meglegyen bennük a nyitottság. Ne érezzék újabb tehernek a hittanórát, az ifjúsági órát. Áldd meg mindazokat, akikre nevelésüket bíztad. Add, hogy egész gyülekezetünk fellelje a fiatalokban azokat az értékeket, amelyekkel megajándékoztad őket. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egész országunkért. Látod tanácstalanságunkat, tehetetlenségünket a minket érő kihívások közepette. Urunk, te teremts köztünk békességet, mert magunktól csak gyűlölködni, hazudni, rombolni tudunk, és olyanokat is megsértünk, akik nálunk is sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk minden szenvedőért. A szenvedő világért óg a ezcnvcdő emberéi i. Mindennek mélyén csak a veled való megújult kapcsolat lehet orvossága betegségeinknek. Adj erőt azoknak, akiket arra hívtál el ebben a világban, hogy enyhítsék a szenvedést és a fájdalmat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Jobban tudod nálunk, mire van szükségünk. Segítsd meglátnunk minden napon a valóban szükségest. Hálát adunk neked, hogy bízhatunk abban, hogy ezenfelül is elhalmozol bennünket ajándékaiddal, kezedben tartod életünket, és megtartasz bennünket abban a szövetségben, amelyet kötöttél velünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Ennek a szentségnek a gyümölcse a közösség és a szeretet, amely erőt ad a halál és minden gonosz ellen. A közösség pedig kettős: egyik az, hogy mi Krisztus és az összes szentek javában részesülünk; a másik pedig az, hogy mi adjuk oda magunkat minden keresztyén ember javára, amennyire csak képesek vagyunk, és ők kívánják. Ekképpen az önző szeretet ezzel a szentséggel önmagát irtja ki, és helyet enged a minden ember iránti önzetlen szeretetnek: így lesz a szeretetben való átalakulás révén egy kenyér, egy ital, egy test, egy közösség: ez az igazi keresztyén testvéri egység.” M Luther Márton: Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról (Wiczián Dezsőfordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP - GÁL 5,16-24 Vadócból rózsát virágzó szeretet Falusi gyerek lévén, számomra a nyár mindig a gyümölcsérést, az ősz meg a szüreti időt jelentette. Ismertem a nyáregyházi kerteket, szőlősöket, bejártam a falut körülölelő erdők minden zegét-zugát, tudtam, hol, mikor és mi érik. A falusi gyerek szabadsága volt ez. A mai napig számban érzem a régi nyarak és őszök ízét. De mindez már tovatűnt, a gyermekkorral együtt a múlt magába zárta azokat a falusi kerteket, az őszi csatangolásokat is... Ezen a szüretidős vasárnapon gyümölcsökről szól hozzánk Isten igéje. Rossz gyümölcsökről, de jó gyümölcsökről is. A test cselekedeteiről és a Lélek gyümölcseiről. Bruno Ferrero szalézi szerzetes egyik történetében egy kútnál három asszony ül, beszélgetnek. A fiaikkal dicsekednek, mint oly sok édesanya. Beszélgetésüket csendben hallgatja egy öregember. így dicsekszik az egyik asszony: az ő fia kiváló akrobata, oly gyors és ügyes, hogy senki sem ér a nyomába. A másik asszony rákontrázik, mondván, hogy az ő fia olyan szépen énekel, hogy amikor dalra fakad, még a madarak is megilletődve hallgatnak a fákon. A harmadik csendben ül, mire kíváncsian faggatják őt is az asszonyok: „Hát a te fiad? Mihez ért?” „Nem tudom, mit mondjak róla - válaszolja szerényen. - Jó fiú, de nincsenek különleges képességei.” Kis idő múlva az asszonyok elindulnak hazafelé, cipelik a nehéz vizesvödröket. Az öregember látja, hogy az úton jön egy fiatalember; előbb dupla szaltót csinál, majd cigánykereket hány, s az édesanyja büszkén nézi: „Látjátok, ő az én fiam!” Pár perc múltán újabb fiatalember érkezik, ő meg csodálatosan énekel, hangja mindenkit elbűvöl. Az asszonyok őt is megcsodálják. Végül feltűnik egy harmadik ifjú, de ő se nem énekel, se nem produkálja magát különféle mutatványokkal. Odalép az édesanyjához, kiveszi kezéből a két vödröt, és cipeli tovább. Az asszonyok kíváncsian fordulnak az öreghez: „Na, mit szólsz a fiainkhoz?” „A gyermekeitekhez? - kérdezi az öreg. - Mert én csak egyet láttam...” Mi lakik a másikban? Vajon mi módon tudjuk embertársunkról megállapítani, lakozik-e benne Isten Szentlelke? Hallottam valakiről, aki egy gyülekezetben bemerítésre jelentkezett. Több ízben is leült vele egy bizottság, beszélgettek, faggatták - s végül elutasították a kérését. Létezik-e valamiféle kérdéssor, amely alapján egyértelműen eldönthető a másikról, hogy mi lakozik benne? Rendelkezünk-e a másik hitét megítélni képes látással? Az az igazság, hogy olyan terület ez, amelyet csak a mindenható Isten lát tisztán és jól. Mi, emberek soha nem vagyunk és nem leszünk abban a helyzetben, hogy a másik ember hitéről százszázalékos biztonsággal megállapításokat tegyünk. Sokat tudunk és látunk, de sohasem mindent. Mert emberek vagyunk, emiatt tökéledenek. És a másik is ember, ő meg önkéntelenül is fényezni képes a róla kialakult képet. Mutasd meg a gyümölcseid, megmondom, ki vagy. A probléma azonban adott, nem kerülhetjük el, hogy időnként véleményt mondjunk. És Pál apostol Jézus Krisztust hívja segítségül, így nyújt nekünk segítséget. Gyümölcsöket említ, egyszerűen arra a közérthető képre utalva, miszerint a jó fa jó és élvezetes gyümölcsöt terem, míg a rossz fa élvezhetetlent. Ijesztően hosszú a test cselekedeteinek a listája - összesen tizenhét bűnből áll! És rögtön az elején négy cselekedet, amely mind a szexualitás körébe tartozik. De nyugodtan idesorolható az ötödik, a bálványimádás is. Mert ma sok-sok embertársunk életében minden mást kiszorítva első helyre férkőzött be a szex. S ami a legfontosabb, ami minden mást megelőz az értékrendben, az bizony bálvánnyá lett. Annyi minden szól a szexről, az erotikáról, bármerre nézünk, valahol biztosan belebotlunk. Istennek ez a csodálatos és csak a házasságon belülre szánt ajándéka mostanra a totális szabadosság rabságába esett. A Lélek gyümölcsei. Mi azonban figyeljünk ma inkább arra a másik, rövidebb listára, a Lélek gyümölcseinek a felsorolására! Ez a lista bár csak kilenctagú, mégis milyen nagyszerű gyümölcsöket tartalmaz! „Szeretet, öröm, békesség türelem, szívesség jóság hűség szelídség önmegtartóztatás” No de hogyan teremhetünk mi is ilyen gyümölcsöket? Mert gyümölcsöt csinálni nem lehet, a gyümölcs, az terem. És minden fán pontosan olyan gyümölcs terem, mint amilyen az a fa. Az is tény, hogy a Lélek gyümölcseit nem lehet sem neveléssel, sem tanítással, sem jutalmazással, sem büntetéssel kicsikarni az emberből. Mert a Lélek gyümölcsei eredendően nem nemes emberi tulajdonságok, hanem krisztusiak. Lám, Nikodémus is, aki vélhetően komoly istenhívő, kegyes életű, nagy tudású zsidó ember volt, őszintén kutatta a létező legjobb utat. De Jézus ennek az A VASÁRNAP IGÉJE embernek is azt mondta: „Újonnan kell születnetek.” (Jn 3,7) Nem tudunk magunktól megváltozni. Ez képtelenség, egyszerűen lehetetlen. De ezért jött Jézus! Ezért lett Isten Fia emberré, hogy általa nyerjünk új természetet, pontosabban, hogy nekünk ajándékozza az ő természetét. Ha a test cselekedeteinek súlya alatt görnyedő ember végre szabadulni szeretne, ha végre megérik benne az elhatározás, hogy szebb, jobb élete legyen, akkor ragyoghat föl neki a Krisztus. Akkor értheti meg, hogy Jézus Krisztus bűntörlő vére moshat csak tisztára a sok gonoszág és gyarlóság alól. És akkor tudja csak behívni őt az életébe, és azt mondani: Uram, mostantól te parancsolj nekem, ne az én bűnöktől átitatott, gyarló testem! Ezért oly hangsúlyos Pál apostol leveleiben a „Krisztusban” kifejezés. Mert csak így teljesedhet ki az életem, ha nem csupán mellette, ha nemcsak a közelében vagyok, hanem ő bennem van, és én őbenne. Ez az átélt bűnbocsánat nagyszerű ajándéka. Ugyanis csak így lakozhat bennem is a Lélek. S az új élet gyümölcsei így nem az én „termékeim" lesznek, hanem ahogy Pál mondja: a Lélek gyümölcsei. így lesz mássá a világ is körülöttünk, a költő Mécs Lászlót idézve: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” ■ Lupták György Imádkozzunk! „Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus! / így száll imám most feléd. / A lelkem oly csüggedt és fáradt, / Jöjj szívembe, jöjj ma még! // Szívembe jöjj! Szívembe jöjj!/Jöjj szívembe most, Úr Jézus!/Ó, jöjj ma még lakója légy, /Jöjj szívembe most, Úr Jézus!” Ámen. Hogyne dicsérném az Istent zengedező énekkel! ► Szeptemberben újabb kis sorozattal jelentkezik rovatunk: Paul Gerhardt néhány énekének bemutatásával szeretnénk erőt és bátorítást adni az új munkaév kezdetén. - Elemzés és meditáció egyházzenész és lelkész tollából. Paul Gerhardt (1607-1676) mind a mai napig a német evangélikus énekeskönyv (EG) legjelentősebb énekköltői közé tartozik. Énekeiből több mint egy tucat klasszikusnak számít. A Gerhardt nevével összekapcsolódott százharminckilenc költeményből német nyelvterületen kereken harminc van még használatban (az EG törzsanyaga ezekből huszonhatot tartalmaz). A mi énekeskönyvünk huszonegy Gerhardt-éneket közöl. Tizenkettőről jelent már meg elemzés rovatunk hasábjain; a következő hetekben újabb négy következik. A Hogyne dicsérném az Istent (EÉ 53) legszebb hálaadó énekeink közé tartozik. A Sollt ich meinem Gott nicht singen? (LG 325) 1653-ban jelent meg Johann Crüger Praxis pietatis melica énekeskönyvében; eredeti formája tizenkét versszakos (a németek ma tíz verssel közlik). A nagyívű strófaforma - a8, b7, a8, b7, c8, d7, d7, c8, e7, e7 - nagyszerűen érzékelteti az ujjongó öröm minden határt átlépő tágasságát. A metrumot frissíti, hogy a negyedik sorpárban megfordul a szótagszám (8, 7 helyett 7, 8). Az ötödik sorpár pedig refrén, amely az utolsó versszak kivételével azonos szövegű, és rögzíti bennünk a legfőbb üzenetet. A dallamot Johann Schop komponálta - eredetileg Johann Rist húsvéti énekéhez (Lasset uns den Herren preisen) -, és 1641-ben adta ki Himmlische Lieder című gyűjteményében. Crü-CANTATE Eged Klen diczeriinc, ger tájékozottságát és érzékenységét dicséri, hogy ezt a tág ölelésű, nagy hangterjedelmű dallamot és Gerhardt versét énekeskönyvében párosította. A dallam eredeti formája jelentősen eltér attól, amit mi ismerünk: leginkább lejtésében, metruméban (a kiegyenlített ritmussal szemben hármas lüktetésű, táncos karakterű), de hangnemében is (nem moll, hanem dór). Ez a verzió - a felütéses kezdő szótagokkal - még inkább segíti a hálaadó tartalom érvényesülését. Az éneket magyarul először a Zengedező mennyei kar bővített kiadásában találjuk meg (ZMK, 1735, 188). A Dunántúli énekeskönyv (1911 és 1955) válogatott versszakokkal (1-4., 6., 11-12.) közli; ezt a verziót vette át (apróbb változtatásokkal) mai énekeskönyvünk is. Payr Sándor többnyire korrekt fordításának gyenge pontja a refrén. Az „Alles Ding währt seine Zeit, / Gottes Lieb in Ewigkeit” sorok értelme inkább az, hogy kimondja az örömhírt: az emberi világ múlandóságával, időbeli meghatározottságával szemben az isteni szeretet örök. ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa Húsvéttól pünkösdig - az 5. liturgiában - bizonyos rendszerességgel zengik a templomok: „Minden elhagy, elfeled, / Isten vég nélkül szeret.” Németországban pedig valahogy így: „Minden dolognak kiszabott az ideje, / (de) Isten szeretete örök.” Régebben nagyon féltem attól a ponttól, amikor az istentiszteleten a kegyelemhirdetés után elérkeztünk ehhez az énekhez, mert gyerekként azt éreztem, hogy a magas dallamívek túl nagy kihívást jelentenek nekünk. Nagy utat jár be az énekhang, míg elmondja, hogy Isten milyen, és mit cselekszik az életünkben, és ezen a nagy úton megmutatkozott, ki hogyan is áll a magasságokkal és mélységekkel. Kántorként éreztem meg először, hogy ennek a dallamnak a magasságai és maga az út ezekhez a magasságokhoz mekkora erőt rejt, és hogy másodpercek alatt mennyire képes átmosni az embert. Megremegtetni és megtisztítani. Amit talán gyermekként még csak elszenvedtem - kamasz kántorként kihúzott háttal és mély levegőkkel végigdolgoztam -, azóta remegő és katarzisra vágyó szívvel kutatom és éneklem. Istentiszteleten talán sosem énekeltem az ének többi versszakát, pedig nagyon gazdagon beszél a keresztény ember világáról. Katekézis, igehirdetés és imádság keveredik a strófákban egy folyamatosan magasságokat és mélységeket kereső dallam útján. Felfedezhetjük ebben a keresésben hitünk és gondolataink útkeresését, kríziseit és fénypontjait is... Az ének felütése nagyon fontos gondolattal alapozza meg a kereszténység létét és megnyilvánulásait: „Hogyne dicsérném az Istent?” Hogyan is lenne lehetséges, hogy nem szólok az Úristenről? Hogyan is lenne elképzelhető, hogy nem beszélem el azt, hogy közöm van hozzá, hogy tapasztalom az életemben? Ámósz próféta írja: „Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?” (Ám 3,8) Pál apostol pedig arról beszél, hogy Krisztus szeretete szorongat bennünket (2Kor 5,14), és ez a szeretet, a Jézus Krisztusról való ismeret és beszéd dolgozik, és kimondásra, továbbadásra vár. Ha Isten szól, ki maradhat mellette néma? Ha Isten cselekszik, ki maradhat közömbös a jelenlétében? Azért beszélünk és azért fáradozunk, mert Isten okolja bennünk ezt a mozgást. És mindezek között a legszebb, amikor az Istenről való tudás és tapasztalás megnyitja az ember szívét és torkát, hogy elénekelje mindazt, amit megtudott és megérzett az Úristen titkából és szeretetéből. „Hogyne dicsérném az Istent”, az áldások Atyját, a bölcset, a szentet, aki csupa jóság és szeretet! Aki kezdetemtől fogva ismer, életet ad, vezet, véd, szeret. „Hogyne dicsérném az Istent” aki kegyelméből szent Fiát adta értem! „Hogyne dicsérném az Istent” akihez fordulhatok, ha szükségben vagyok, ha félek, aki lehajol hozzám, meghallgat, és boldogsággal tölt be! Ha tehetném, elmondanám a tizenöt évvel ezelőtti önmagámnak: lehet, hogy olykor kihívás az éneklés, de Isten dicsérete érdemes arra, hogy az ember az utolsó szufláját is beleadja. „Minden elhagy, elfeled, / Isten vég nélkül szeret!” ■ Molnár Lilla
