Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-08 / 6. szám
-oi5. február 8. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Köszönjük ígéretedet, hogy mindenkor bátran eléd léphetünk imádságainkkal, és kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Urunk, ha a világ eseményeire, a forrongásokra és háborúkra tekintünk, meg kell látnunk, milyen sok minden rémíti az emberek szívét. Tudjuk, hogy te nemcsak megteremtetted, de mindenkor meg is tartod világunkat és az egész emberiséget. Kérünk, hogy oltalmazó kezeddel munkálkodj ott, ahol az erőszak és az elvakult hatalomvágy árnya vetül rá egész népek mindennapjaira. Te adj bölcsességet és tisztánlátást azoknak, akikre a hatalom gyakorlását bíztad. Tanítsd meg a népek politikai és gazdasági vezetőit, hogyan hozhatnak felelős, neked tetsző döntéseket. Könyörgünk sok sebből vérző magyar népünkért. Kérünk, adj gyógyulást társadalmi feszültségeinkre, az itt élő emberek tesi-lelki bajaira. Segíts minket a káosz erőivel és az önpusztítással szembeni küzdelmünkben. Segíts, hogy lázas útkeresésünk közben megtaláljuk azt az utat, amelyet te jelöltél ki számunkra. Hálát adunk neked egyházunkért, hogy legelőd nyájává tettél minket szeretett Fiad, a jó pásztor által. Meg kell, hogy valljuk előtted aggodalmunkat az egyre inkább megfogyatkozó és elöregedő gyülekezetek láttán. Kérünk, vezéreld Szentlelkeddel a pásztorokat és a közösségek vezetőit, hogy igédet ne csak szavakkal, de egész életük bizonyságtételével hirdessék. Te adj növekedést az így elvetett magvaknak, hogy minél több ember eljusson Krisztus megismerésére, és életük sok gyümölcsöt teremjen a te dicsőségedre. Gondoskodó szeretetedre bízzuk mindazokat, akik terheket hordoznak. Kérünk, légy a betegek gyógyítója, a magányosak útitársa, a gyászolók vigasztalója és a haldoklók reménysége. Állj minden szenvedő testvérünk és embertársunk mellé, és minket is indíts el a köztük végzett szolgálatra. Segíts, hogy ne legyünk közömbösek, amikor mások hiányt szenvednek ruhában, élelemben vagy jó szóban. Hadd legyünk Jézus nyomdokán haladva mi is szereteted követei a rászorulók között. Köszönjük, Urunk, hogy Jézus Krisztust szabadításunk kősziklájává tetted, és hogy erre a sziklaszilárd alapra építhetjük az életünket. Ne engedd, hogy akár egy percre is elfelejtsük, milyen árat fizettél értünk, és hogy a tieid vagyunk. Őrizz meg minket mennyei országod számára, és vezérelj a feléd vivő úton Jézus Krisztus követésében. Ámen. HIRDETÉSEK Taizé-ima és énekegyüttlét A rákosszentmihály-sashalmi evangélikus gyülekezetben (1161 Budapest, Hősök tere 10-11.) minden hónap második keddjén, legközelebb február 10-én, 19 órától Taizé-ima és énekegyüttlét. Minden alkalommal van igehirdetés is. Információ: gyertyafény, lutheran. hu. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! HATVANAD VASÁRNAP (SEXAGESIMA) - LK 8,4-15 Nem a mag hibája „A mai evangélium alapján szent kötelességünk önvizsgálatot tartani, hogy felismerjük helyünket, és miután megértettük, hogy az igehallgatók melyik típusához tartozunk, minden erőnkkel arra törekedjünk, hogy Isten igéje jó talajba hullva százszoros termést hozzon az életünkben. Az Úr az igehallgatók egy részénél azt látja, hogy életükben az ige sorsa olyan, mint az útra hullott magé: eltapossák az arra járók, vagy felkapkodják a madarak. Termés itt szóba se jöhet. Másodszor vannak olyanok is, akik a meghallott igéről nemcsak beszélgetnek, hanem hitre jutnak, sőt növekedni kezdenek a hitben. Mégis olyanok az ige számára, mint gabonamagnak a köves föld, amelyben a kikelt vetés néhány tikkasztó nyári nap után kókadtan fekszik el, mert nincs gyökere, és nem jut nedvességhez. Az ilyen emberek hite nem tűrőképes, ezért az üldözések idején, a rájuk törő kísértések között elesnek, mielőtt a hit igaz gyümölcsei megmutatkoznának életükben. A harmadik csapat a legismertebb. Ők azok a keresztények, akik a tövisek közt felnőtt gabonaszálhoz hasonlóak, mely - ha szárba szökkent is - termést mégsem hoz, mert a burjánzó tövis megfojtja. A negyedik kategóriát azok a jámbor tanítványok alkotják, akiknél az ige magja tiszta szívbe hull. Ők megtartják az igét, és béketűrően kitartanak, míg gyümölcsei megérnek. Készséggel elviselik, amit Isten igéje szerint kell elszenvedniük. Hűségesnek bizonyulnak az Isten iránti szeretet-A VASÁRNAP IGÉJE ben és a neki való engedelmességben. Némelyikük százszoros, némelyikük hatvanszoros, némelyikük pedig harmincszoros termést hoz. (...) Értse meg tehát mindenki, hogy az evangélium ebben a világban sosem számíthat jobb sorsra. Az Úr ebben a példázatában elég világosan megmutatja, hogy Isten igéje által milyen kevesen javulnak meg, és válnak igazán kegyessé, miközben háromszor annyian vannak, akik megbotránkoznak rajta. (...) Emiatt senki ne káromolja az evangéliumot. Mindezért nem az ige a felelős, hanem sokak kevély és gonosz szíve, amiben az ördög vett szállást. Miként nem a mag tehet arról, hogy az útfélen, a sziklás talajon vagy a tövisek között nem tud kihajtani és termést hozni. Ne csüggedjünk hát az ilyen kellemetlenség miatt, hanem - mint jó szántóföld - igyekezzünk a magot befogadni. Kérjük Istent, hogy kegyelme és Szentlelke által nyissa meg szívünket, és készítsen fel mindnyájunkat, hogy amikor az igét halljuk, az szívünkben meg is gyökerezzen, és termést is hozzon a megpróbáltatások békességgel való tűrése által. így üdvözöljünk a Krisztusban való hit által, amit a Szentlélek az ige és a szentségek segítségével plántál belénk.” Luther hatvanad vasárnapi igehirdetéséből idéztem a fenti mondatokat. Mi ugyan úgy tartjuk számon, hogy az ő munkássága nyomán Európában „mintha angyalszárnyakon terjedt volna az evangélium” reformátorunk sokkal reálisabban értékelte a helyzetet. Komolyan vette, hogy egy tanítvány sem lehet különb a Mesternél. Ezt mondta: „Talán Krisztus, János és az apostolok hibája, hogy abban az időben, amikor ők prédikáltak, szintén nagy botrányok keletkeztek, és sokan rettenetes bűnöket követtek el? Mit mondasz erre? Amikor Keresztelő Szent János fellépett és prédikált, az emberek tódultak hozzá, hogy tanítását hallgassák. Mindenki szentnek tartotta, és mégis meg kellett érnie, hogy ördöngösséggel vádolják, és azt mondják, ördög szállta meg. Heródes király pedig - aki az evangélisták tanúsága szerint sokszor és szívesen hallgatta őt - végül kivégeztette. Igen, magát Krisztust, Isten Fiát is hallgatták, és látták, amint halottakat támaszt fel, és sok hatalmas csodát tesz, mégis keresztre feszítették. Miért nem mondod erre is, hogy Krisztus, János és az apostolok sem voltak igaz tanítók, különben az emberek nem lettek volna olyan gonoszok, hanem inkább az igaz tanítás eredményeként megjavultak volna?” Hogy a munka eredménye nincs egyenes arányban a munkavégző fáradozásával, azt a világi életben is tapasztalhatjuk. Hiába fáradozik a földműves, ha a termést elveri a jég, vagy tönkreteszi az aszály. Hiába követ el mindent az orvos, a beteg nem biztos, hogy meggyógyul. A munka és a munka eredménye közé mindig beférkőznek kiszámíthatatlan tényezők. A világ szerint gondolkodók úgy mondják, hogy szerencsés esetben nem marad el a jó munka jó eredménye. A hívő inkább úgy fogalmaz, hogy az ember fáradozása önmagában nem elég, Isten áldása teheti azt eredményessé. Fokozottan igaz ez az Isten munkájában fáradozók, az igehirdetők szolgálatában. Megeshet, hogy a hamis tanítás vagy az evangélium tanítását helyettesítő pótcselekvés megtölti a templomot. Viszont lehet, hogy a tisztán hirdetett evangélium előtt bezárulnak a megkeményedett szívek. Mert a szívek előkészítése és alkalmassá tétele az ige magvetésének befogadására nem áll az igehirdetők hatalmában, nem is feladatuk. A szívekben a Szentiéleknek kell elvégeznie a kemény ugar feltörését, a sziklák szétmorzsolását, a tövisek kigyomlálását és a gaz eltakarítását. A Lélek pedig - Jézus szava szerint - olyan, mint a szél, amely ott fúj, ahol akar, és amikor akar (lásd Jn 3,8). A Lélek munkája nincs hatalmunkban. Mégsem kell kétségbeesnünk, mert a Magvetőtől csodálatos ígéretet kaptunk: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11,13) Az ige magvetésének, az evangélium hirdetésének eredményessége nincs az igehirdetők hatalmában, és nincs az egyház hatalmában. Az igehirdetők csak akkor végezhetik eredménnyel munkájukat, ha azt az egyház egész népének a Szentlélekhez kiáltó szüntelen imádsága támogatja: „Veni, Creator Spiritus, pasce pastorem, due ducem, da daturo, aperi aperturo, emittis Spiritum Tuum, et creabuntur, et renovabis fadem terrae.” „Jöjj, teremtő Szentlélek, pásztorold a pásztort, vezesd a vezetőt, adj az adni készülőnek, szólj a megszólalóhoz, áraszd ki Lelkedet, és élet támad, és megújítod a föld színét.” ■ Véghelyi Antal Kántoraink kényszerszabadságon ► Igen, kántoraink kényszerszabadságon vannak, de megnyugtatásul már itt, a cikk elején jelzem, hogy helyetteseik helytállnak immár hatvanöt éve. Az Evangélikus Kántorképző Intézetben tanult önkéntesek sokasága próbálja elvégezni azt a munkát, amelyet főállású kántorokra méreteztek. Igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy szolgálatukkal meg van oldva az egyházzene ügye. Gyülekezeti kántornak tudniillik az erre a munkára elhívott munkatársat nevezhetjük, aki az egész gyülekezet zenei munkájáért felelős, sokoldalúan ellátja a zenei misszióból adódó összes feladatot. Ilyen kántorokkal - főállású egyházzenészekkel - leginkább csak Skandináviában, Finnországban és Németországban találkozhatunk, s ilyenek voltak az iskolák államosítása előtt a magyarországi kántortanítók is. Felhasználva a zene léleknevelő hatását irányították a fiatalságot, és zenei szempontból vezették a gyülekezet összes istentiszteletét, kazuális szertartását. Igen nagy felelősség bízatott a zenei szolgálatra az egyházban. Tudót - tan a legerősebb evangélizációs eszközök közé tartozik a zenei evangélizáció. A musica sacrán keresztül képet kapunk az anyagtalan világ valóságáról, imádságaink kettős erővel hangzanak énekelve, s az éneklésen keresztül nemcsak a jelen gyülekezetével kerülünk közösségbe, hanem az előttünk élő nemzedékekkel, sőt az időtlen egyház minden éneklő tagjával is. Kicsit tréfásan - de zenészként büszkén - így is fogalmazhatunk: a mennyországról igen keveset tudunk, de abban egybehangzóak a profetikus kijelentések, hogy kórust alkotva áldjuk majd az Urat. CANTATE Eged literi tliczcriinc. Mikor zilálódott szét egyházunk kántori kara? A szocialista államberendezkedés első lépései között lehetetlenítette el a kántortanítók egyházi szolgálatvállalását. Iskola vagy templom? Fizetés vagy létbizonytalanság? Alig valaki merte tovább vállalni a gyülekezeti szolgálatot. Egyházunk - angyali erőket megmozdító szolgatársak által - hamar lépett a nehéz helyzetben: Foton, a Zászkaliczky család jóvoltából megkapott Mandák-villában Kiss János és Trajtler Gábor vezetésével kántorképző intézetet alapított. Megdöbbentő gyorsasággal készítettek fel fiatalokat és időseket a helyettes kántori szolgálatra. Néhány hónap, néhány év harmóniumgyakorlás után a jelöltek képesek voltak legalább a vasárnapi istentisztelet zenei szolgálatát ellátni. Tanulás közben hitükben is megerősödtek a diákok. A színvonal évtizedről évtizedre emelkedett: a kántori oklevélhez szükséges vizsgán egyre komolyabb orgonaművek szólaltak meg, mind több tantárgyat vehettek fel a diákok, de így is csak „vasárnapi orgonisták” képzésére volt mód. A hetvenes években úgy tanultuk: a lelkész legközvetlenebb munkatársa a kántor, s amíg nem alkalmazhatnak a gyülekezetek egyházzenészeket, addig nekünk, önkénteseknek kell helytállnunk helyettük; de szép lassan hozzászokott a magyarországi evangélikusság ahhoz, hogy kántor nélkül éljen. Sajnos a gyülekezetek éneklési kultúráján és a lutheránus zenétől lassan elidegenedő lelkész! karon is látszik a képzett kántorok hiánya. Átmenetileg segített, hogy a lelkészképzésben 1992-re felismerték: zenei munkatárs híján a gyülekezetek zenei életét is a lelkészeknek kell irányítaniuk, így megalapították a teológiai akadémia egyházzenei tanszékét, komoly zenei képzést biztosítva ezzel. (Sajnos azóta erősen megcsonkították ennek lehetőségeit.) Sőt 2007-ben már a kántor szak is megalakulhatott, hogy az egyház újra kibocsáthasson zenei misszionáriusokat, éneklő evangélizátorokat, közösséget teremtő énekvezetőket, a liturgiát értő és átélő gyülekezeti munkatársakat. De miért nem alakultak újra a kántori állások a szocialista berendezkedés megszűnésekor? Beleszoktunk az igénytelenségbe? Nekünk így is jó? Úgy látom, a megerősítő tapasztalat hiánya okozza az igénytelenséget. Mára talán már nincs élő tanúja annak, hogy mi mindent tesz egy jó kántor a gyülekezetben. Csak a külföldön tanult vagy dolgozó egyházzenészeink élhették át, mennyire összetett feladat kántornak lenni: egyszerre művész és közösségszervező, hűséges látogatója a bibliaóráknak, és zenei nevelője a gyülekezetnek. Alkalmi zeneszerző és hangszerkarbantartó. Tanítja a fiatalságot, és a sírig kíséri az időseket. A lelkész állandó munkatársa és a gyülekezet zenei képviselője a templomon kívül is. Hiszem, hogy a politikai akadályok megszűnte után huszonöt évvel itt az ideje újra felismerni a kántori szolgálat jelentőségét és állásokat alapítani: hadd térjenek vissza a „kényszerszabadságról” képzett egyházzenészeink! Hogyan lehet e folyamatot beindítani? Első lépésként az egyházi iskolák melletti gyülekezetekben kaphatnának helyet a kántorok: heti néhány órában tanítanák az egyházzene tantárgyat, jól együtt tudnának működni az iskola énektanárával és hitoktatójával is. Hidat képeznének az iskola és a gyülekezet között, s a végzős diákokból megoldódna az utánpótlás a templomi kórusban. Ugyanígy lehetséges lenne egyházmegyénként alapítani egy-egy kántori állást. Az esperesség kántora - amellett, hogy gyülekezetében elvégzi a teljes zenei munkát - vezetője lehet a környék önkéntes orgonistáinak, segítheti, tanácsolhatja tevékenységüket. Természetesen az is jól működő modell, ha a kántor egyben hitoktató is, hiszen így igen komoly hatása lehet a következő nemzedék zenei ízlésére, s ügyes szervezőként megelevenítheti a gyülekezet zenei életét. Egyházi vezetésünk szándéka szerint igyekszünk a következő hónapokban többet beszélni erről a kérdésről, figyeljük a megnyíló ajtókat, mert nem szeretnénk készületlenek lenni a kegyelem idején. ■ Dr. Bence Gábor
