Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-01 / 5. szám
8 ■m 2015. február 1. FÓKUSZ Evangélikus Élet „Magyarok Istene, segíts!” Utolsó interjú Buzánszky Jenővel, a mélyen hívő sportemberrel végi telket, és hazafelé jövet mindig betérek a székesegyházba egy imára.- Az ötvenes években a bányászvidékeket és a sportot nem az aktív hitélet jellemezte...- Jellemezte, nem jellemezte, nem tudom; az biztos, hogy a háború előtti vidék még tartotta a hitet. Az 1945-ös, ’48-as korosztály még imával feküdt le: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország föltámadásában.” Talán rajtam kívül Grosics Gyula volt még hívő a csapatban, egyszer nyilatkozta is, hogy megfordult a fejében a papi pálya. Viszont nem csak a templomba járáson lehetett lemérni a hitet, a társaságban mindenkinek megvolt a maga belső lelkivilága. A Himnusz után az egész csapat a „magyarok Istene, segíts!” szavakat mondta együtt.- Az aranycsapat tagjainak java része fiatalon halt meg. Másképpen alakult volna az életük, ha a berni Wankdorf Stadiont győztesen hagyják el 1954-ben?- Badarság! Nem egy meccsen fordul meg a világ. Jön egy másik mérkőzés, s a játékos az előbbit elfelejti. Nem a múlttal kell törődni, hanem a következő feladattal. Az élet ment tovább, noha a legtöbben levontuk a tanulságot. Ma már mindenki számára világos, hogy a játékvezetők csalták el a meccset. Nem volt hasonló a sporttörténelemben, hogy egy csapat négy sorsdöntő mérkőzéséből hármat ugyanaz vezessen, vagy közreműködjön benne. Kár már ezen siránkozni. Az 1954-es vébédöntő hatvanadik évfordulójára engem is meghívtak az ünnepségre Bernbe. Berlinbe is hivatalos voltam, a megemlékezés sportszerű és korrekt volt. Az egykori ellenfelek között baráti szálak szövődtek. Amíg élt, a híres csatárral, Fritz Walterrel tartottam a kapcsolatot, többször találkoztunk. A győztes gárdájukból már csak ketten vannak az élők sorában: a fedezet, Horst Eckel és Hans Schäfer, aki balszélen volt ellenfelem. Sokan kérdezték, miért a németeknek drukkoltam a mostani vébédöntőben. Miért ne, a futball ilyen: örömből és méregből áll. Más szálak is kötnek a németekhez: a Rajna-parti tartomány és Komárom megye 1991 óta szoros kapcsolatban van. A csereprogram keretében fiatalok utaznak ki, s mi is vendégül látunk német iskolásokat, akikkel a foci is gyakran szóba kerül.- Emlékezzünk az aranycsapatra!- A válogatottban rend és fegyelem uralkodott. A külföldre járás csak a sportolók kiváltsága volt, az útleveleket a határon kaptuk meg, és senki nem vihette haza. így mindenki életbevágónak tartotta, hogy a kiváltságosak tagja maradhasson. 1950-től a forradalomig a csapat összeállítása nagyjából változatlan is volt. Ha nem jön 1956, senki nem ment volna el. Utána is érhettünk volna még el szép eredményeket, de a csatársor: Kocsis, Czibor, Puskás nélkül az egység felbomlott. Az aranycsapat hírnevén viszont nem fogott az idő, ma is mindenütt emlegetik, itthon és külföldön egyaránt. Egy vállalkozó mesélte, hogy amikor Dél-Amerikában a repülőtérről taxival mentek a szállodába, a sofőr, miután megtudta, hogy utasai magyarok, büszkén elsorolta a legendás felállást, s még pénzt sem kért a fuvarért. ■ Csermák Zoltán Az interjú Tusnádfürdőn készült 2014. július 25-én Újságunk előfizetői példányainak kézbesítése után egy nappal, január 30-án a budapesti Szent Istvánbazilikában helyezik végső nyugalomra Buzánszky Jenőt. A gyászszertartást 13 órakor tartják. Barátai, tisztelői a bazilikában vehetnek végső búcsút az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes hátvédtől. tonhoz is. Fontos, hogy a mai rohanó világban a gyerekek ne csak a futballpályát és a labdát lássák. Azon dolgozom, hogy minél jobban megismerjük egymást, a magyar gyerekek eljussanak Erdélybe és fordítva.- Annak idején, amikor külföldön jártak, az aranycsapathoz méltó volt az elhelyezésük?- Általában előkelő szállókban laktunk. A hotelnek elemi érdeke volt, hogy jól érezzük magunkat. Más csapattal ellentétben szakácsot nem vittünk magunkkal, a sportorvos feladata volt az étkezések összeállítása. Legfeljebb a „nem magyaros” fogásokra panaszkodhattunk. Szokatlan menüket is megkóstoltunk, Alma-Atában például tevehúst kínáltak. Sok helyen jobb is volt, hogy nem tudtuk, mit is eszünk.- Számos pályatársával ellentétben soha nem gondolta, hogy idegenben kamatoztassa tudását?- Erős magyarságtudatomnak köszönhetem, hogy soha eszembe se jutott a disszidálás vagy a külföldi szerződés. Amikor egy magyar milliomos, sportrajongó, egykori katonatársam Kaliforniába hívott meg, huszonegy napra mehettem, de a tizenhatodikon napon már elkapott a honvágy. Hiába éltem luxuskörülmények között, a házból kilépve a huszonhat fokos tengerbe gyalogolhattam közvetlenül, könyörögtem vendéglátómnak, hogy intézze el a korábbi hazamenetelemet. Amikor két nap múlva felszállhattam a gépre, nagy kő esett le a szívemről.- Külföldi útjain hogyan töltötte a szabad idejét?- Az időt általában akkor is szűkre szabták. A hétvégi meccsre - legyen az Svédország vagy Anglia - az akklimatizálódás végett csütörtökön utaztunk. Nemcsak a szállodában töltöttük el az időt, az adott várost is megismerhettük. Hivatalból ugyan kísértek minket, de viszonylag szabadon mozoghattunk. A csapat nimbusza itthon már akkor is nagyon nagy volt, így senki nem gondolt a kinn maradásra. A feszültség oldására gyakran mentünk együtt moziba. Minden országban, városban a legszebb hely a templom, ha csak tehettem, azokat megnéztem. így tettem Londonban és Párizsban is. De ne menjünk messzire! Ha szép istenházát szeretnénk látni, nyolc kilométerre fekszik tőlünk Esztergom, számomra - a Vatikán után - a legszebb bazilika. A város mellett vettem hét- Az előbbi beszélgetésben is többször említette az utazásait. Hány országba jutott el?- Pontosan nem tudom megmondani. Egy ideig pedig számon tartottam, de amióta megnyíltak a határok, és Európában szabadon mozoghatunk, már nem követem. Ausztrália kivételével minden világrészen megfordultam, emlékezetesek voltak kínai és amerikai útjaim. Noha az Újvilágban ötször jártam, Izraelbe pedig hat alkalommal jutottam el, a legkedvesebb számomra mégis Mázt legendás aranycsapat - Buzánszky Jenő balról a hetedik ► Január 11-én este az esztergomi kórházban meghalt Buzánszky Jenő. A legendás magyar futballcsapat, az aranycsapat jobbhátvédje, a Nemzet Sportolója 89 éves volt. Buzánszky december 12-én került kórházba, meg kellett műteni, de az operáció után is súlyos állapotban volt, a kórház intenzív osztályán ápolták. Az aranycsapat tagjai közül utolsóként távozott az élők sorából. Isztambul, 1956 - Lantos (háttal), Buzánszky és Bozsik, a kapuban Faragó Buzánszky Jenővel, a legendás jobbhátvéddel Puskás Öcsi hetvenedik születésnapi ünnepségén találkoztam először. Apátyi rendezvényen ővolta társaság lelke: ha leült a hangulat, táncolt, nótázott, mindenkihez volt egy jó szava. Legutoljára az elmúlt évben, július végén Erdélyben, Tusványoson láthattam; a közmédia programsorozatára Pásztor Zoltán, a Magyar Rádió Zrt. intendánsa hívta meg. Noha a jeles vendéggel már jó időben megbeszéltem az interjút, a program elhúzódott, a fiatalokkal zsúfolásig megtelt sátorban záporoztak a kérdések, majd az autogramkérők léptek a porondra. Füzetekbe, trikókra, zászlókra kérték az aláírást, egy csinos lány saját karjára „vésette” a kézjegyet. Amikor oszlott a tömeg kerestünk egy nyugodt zugot az interjúra. Kérdeztem, mennyi ideje van. Kedvesen nyugtatott meg hogy ráér, kérdezzek csak bátran. gyarország maradt. Magyarország és a Kárpát-medence. 1991-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnál a sportot képviselem, így támogatom, hogy egy értékes kezdeményezés alapján az erdélyi gyerekek győztes focicsapata a gyermeknapon Magyarországra jöhessen. Ilyenkor elvisszük őket a Hősök terére, a Citadellára s a Bala
