Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-25 / 4. szám
12 4i 2015. január 25. IFJÚSÁGI OLDAL PALACKPOSTA Tovább is van Néhány napon belül megérkeznek a félévi értesítők, véget ér a vizsgaidőszak. Egyesek elégedetten hátradőlve megpihenhetnek, mások bosszankodva nyugtázzák magukban, hogy ez a félév nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna... De hogyan kellene mindezt elmondani a szülőknek? Fekete István A bizonyítvány című novellájában saját kétségbeeséséről ír, mikor két tantárgyból is megbukott félévkor. A bukott diák az iskolai értesítőt megpróbálja becsempészni kérges szívű szülei napi olvasmányai közé, majd korcsolyázás közben nagy elhatározásra jut: el kell dobnia magától az életét a bukás okozta szégyen miatt. Jó hely lehet erre a befagyott Szokola vékony jege. Aztán mégiscsak meggondolja magát, hazaindul, s meglepetten látja, hogy szülei fekete ruhába öltözve elmentek otthonról. Vajon hová mentek? A rendőrségre, kerestetni eltűnt gyermeküket? Netán az iskola igazgatójához, beszélni az elégtelen érdemjegyekről? Tovább erősödik benne a félelem, de mikor észreveszi, hogy a bizonyítványát még nem látta szigorú apja, újabb tervet eszel ki: világgá megy. Az úttól megfáradva egy poros fészerben húzza meg magát éjszakára, s úgy határoz, majd másnap folytatja útját. A hidegben hamar elnyomja az álom, s az éjszaka csöndjében valami neszre ébred. Megijed, rablókra gyanakszik, s úgy gondolja, itt a vég. De nem más jön érte, mint az édesapja, kinek végre meleg kezébe simulhat a keze, miközben hazafelé tartanak. „És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébefutott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le!Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott’.’ (Lk 15,20-243) A tékozló fiú példázatából idézett szakasz a legcsodálatosabb örömhír azok számára, akik most legszívesebben világgá mennének, hogy ne kelljen bevallani: ebben a félévben elszalasztottuk a kínálkozó lehetőségeket, nem használtuk ki megfelelően az erőtartalékainkat, eltékozoltuk az időnket, a tehetségünket. De van tovább! A mulasztásainkra, elkövetett hibáinkra van bocsánat, s megvan az újrakezdés lehetősége, hiszen előttünk áll a második félév, illetve a pótvizsgaidőszak, melyben van esélyünk jobban teljesíteni. Egyik gimnáziumi hittanosom szinte egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy megkérdezze: „Mikor lesz már végre vége ennek az állandó számonkérésnek és megfelelésnek?” Neki is csak azt tudom mondani, hogy a tanulási folyamat nem ér véget az iskolaévekkel, hiszen egész életünkben teljes óraszámban látogatjuk az Élet nevű szabadegyetemet, ahol nemcsak arra nyílik lehetőségünk, hogy mindennap hasznos vagy lényegtelennek tűnő ismereteket szerezzünk, hanem közben állandó vizsgaszituációban is vagyunk. A sikertelen kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az eredményesek. Csakhogy a számonkérés ott már nem egy témazáró vagy kollokvium formájában történik, hanem maga az élet Ura kérdez. ■ Asztalos Richárd Névjegy: Asztalos Richárd §**►/ ^ A Toka) és Környéke Evangélikus Egyházközség szórványgyülekezeteiben és a Miskolci Egyetemen szolgálok evangélikus lelkészként. Feleségemmel és kislányommal Tokajban élünk; most várjuk a második gyermekünket. Kedvenc igeversem:„A?em ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket...” (Jn 15,16a) Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit ► Felekezetköziség, evangéliumiság, öntevékenység, bibliatanulmányozás és imádság - röviden: MEKDSZ. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség diákköreiben az egy testhez tartozás megélése nem korlátozódik az ökumenikus imahét idejére; tagjai hétről hétre tapasztalják, hogy Krisztus egyetemes. Az 1904-től 1949-ig működő, majd kényszerű szünet után 1989-ben újjáalakult MEKDSZ célja az, hogy tagjai ismereteik bővülésével párhuzamosan Isten megismerésében is növekedjenek. Jobb mint harminc hazai felsőoktatási intézményben működnek önszerveződő diákkörök azért, hogy a különféle felekezetű keresztény diákok a Szentírás tanulmányozása, az imádság és a közösség gyakorlása által egyre mélyebb személyes kapcsolatba kerüljenek Jézus Krisztussal - és így legyenek készek arra, hogy párbeszédet kezdeményezzenek nem keresztény diáktársaikkal, részt vegyenek Isten világméretű missziójában. Alább kétfiatal - az ökumené jegyében szándékosan nem evangélikus - lány gondolatait olvashatjátok arról, nekik mit jelent a MEKDSZ. Megpihenni Isten jelenlétében Bolyki Sára Biatorbágyon lakik, az ottani Keresztyén Testvérgyülekezetbe jár. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) népi ének szakos, másodéves hallgatója.- Ha a MEKDSZ-re gondolok, akkor először a táborok jutnak eszembe. Az itt tapasztalható tengernyi áldás közül talán azt emelném ki, mennyire megrendítő az a nyitottság, szeretet és biztonságérzetet adó elfogadás, amit több száz, teljesen különböző hátterű és érdeklődésű ember között átélhetek ezeken a kincset érő alkalmakon. Az első MEKDSZ-élményem is egy téli tábor volt 2013-ban. Barátnőmmel kíváncsiságból, elvárások nélkül mentünk el, és azzal az elhatározással jöttünk haza, hogy újraindítjuk a Zeneakadémia diákkörét. Ez két hónap múlva meg is valósult. Diákkörünk azóta az oázis, a béke szigete a hét közepén. Alkalom és lehetőség, hogy kizök-Evangélikus Élet mekdsz KRISZTUS EGYETEMES kenjek a folyamatos rohanásból, hogy megpihenjek Isten jelenlétében, és erőt merítsek a társaimmal való együttlétből. Gazdagodom a közös dicsőítés - még úgy is, hogy néha nem bírjuk ki, és szakmázni kezdünk közben -, a Biblia tanulmányozása, a többiek bizonyságtétele, meglátásai, kérdései és válaszai által. Gazdagodom a különbözőségeinkre való rácsodálkozás révén. És gazdagodom az élmény által, hogy minden különbség ellenére a kegyelem mindannyiunk életének alapja, és Krisztusban egyek vagyunk. Egybegyűlni - az ő nevében- A tavaszi szemeszterben hallottam először az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának keresztény diákköréről - írta Takács Fruzsina nyíregyházi jogászhallgató a postit.mekdsz.hu oldalon olvasható beszámolójában -, és azonnal éreztem, hogy nagyon szeretnék a tagja lenni ennek a felekezetileg sokszínű, fiatalokból álló közösségnek. Sajnos akkor egy szemináriumi időpontütközés miatt még nem tudtam belépni, de az egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy amint lehet, szeretnék csatlakozni. Egy hirtelen fordulat folytán idén ősszel valóban sikerült olyan késő délutáni-esti órát találni, amikor én is részt tudok venni a csoport alkalmain - az időpontváltozással egyértelműen megszólítva éreztem magam! Római katolikus vagyok, és szinte minden héten járok misére, ami nagyon fontos számomra, és óriási hiányát érzem, ha olykor kicsit hosszabb időszak telik el nélküle. Ugyanakkor számos református istentiszteleten is részt vettem már, melyek sok tekintetben szintén nagyon tetszettek! Ha tehát a hitemről, vallásomról kérdeznek, kereszténynek szeretem vallani magam, és határozottan ellenzem a felekezetek közötti ellenségeskedést. A diákkörhöz hasonló „ifinek” korábban nem voltam a tagja, és most érzem csak igazán, hogy mennyire hiányzott ez eddig az életemből! Hálát adok Istennek, amiért csatlakozhattam ehhez a valóban szeretettel befogadó közösséghez, amelyben olyan erős a közös kapocs, hogy biztosan nem kell számítani a más szervezetekben olykor sajnálatosan megjelenő „klikkesedésre”. Mostanra azt is nyugodt szívvel merem állítani, hogy Isten igaz-barátokkal ajándékozott meg a diákkör által. Minden héten részt veszek a közös alkalmakon. Leírhatatlan, hogy milyen lelki felüdülést tudnak hozni ezek a közös éneklések, imádkozások, Biblia-tanulmányozások a csütörtök estéken, egy-egy nehéz, stresszhelyzetekkel teli hét után. Ráadásul a tagság egyre csak bővül - korábban imádkoztunk ezért, és nagyon gyorsan érkezett is a válasz. Az életem alakulására való tekintettel kétségtelenül megállapítható, hogy a legjobbkor csöppentem bele e közösségbe. A családtagjaim, barátaim, ismerőseim közül is egyre többen észlelik rajtam a pozitív változásokat, és én is egyetértek velük; kiegyensúlyozottabb és vidámabb lettem az elmúlt hónapokban. Úgy érzem, szebb zárást nem is találhatnék élménybeszámolómnak, mint az általunk egyik legtöbbször idézett bibliai részletet: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük!’ (Mt 18,20) A MEKDSZ hivatalos honlapja: mekdsz.hu. A MEKDSZ-diákkörök közösségi b lógj a: postit.mekdsz.hu (szerkeszti: Rab Fanni). „A szemlélődő imában Jézust szólítjuk meg” ► A MEKDSZ idei téli túlélőtáborának - február 5-8. között - egyik szemináriumán Kása Balázs vezet majd beszélgetést a belső imáról mint a szemlélődés útjáról.- Ha kategorizálni szeretnénk a szemlélődő imát, akkor tulajdonképpen a meditáció egy formájának nevezhetnénk. Persze ez a kijelentés a keresztény hívők nem elhanyagolható'részénél azonnal beindíthatja a vészcsengőket. Különbség viszont más technikákhoz képest, hogy itt a Szentháromság Istent, konkrétabban Jézust szólítjuk meg. Rajta kívül mást nem hívunk be a szívünkbe, és más egyéb módon sem nyitjuk meg magunkat okkult erők előtt. Emellett olyan keresztény hagyományról van szó, melynek gyökerei legalább a sivatagi atyákig nyúlnak vissza, a Kr. előtti 3. századba.- Hogyan lehet elsajátítani az Úrral való beszélgetésnek ezt a formáját?- A szemlélődő ima rendkívül egyszerű. Annál a módszernél, amelyet én tanultam - és amely Jálics Ferenc jezsuita atya nevéhez köthető -, legelőször a légzésünkre koncentrálunk. Hagyjuk, hogy megtörténjék, s figyeljük. Ha elkalandozna a figyelmünk, és ezt észleljük, visszatérünk. Ez eleinte percenként legalább egyszer megtörténik, de általában jóval gyakrabban. Azt mondják, ez nem csupán ebben az esetben van így, hanem az élet minden területén, például istentiszteleten is. Ha viszont valamiben igazán el szeretnénk mélyedni, meg kell tanulni odafigyelni rá. Az első gyakorlat ezt készíti elő, emellett le is csillapít. Később a légzés mellett a tenyerek középpontjára is ráirányítjuk a figyelmünket. Ez egy furcsa mozzanat, s eleinte nem is igazán fogtam fel az értelmét. Idővel azonban kialakul ezen a területen egy energia-középpont vagy -áramlás, amely nagyban megkönnyítheti az éber figyelem hosszú távon történő fenntartását. Utolsó lépésként Jézus nevét kezdjük el mondani.- Mi történik az emberrel a kontempláció során?- A szemlélődő ima hatásai legelőször sok esetben pszichológiai természetűek. Úgy emlékszem, Jungnál olvastam, hogy valójában éber állapotunkban is álmódunk, csak a tudatos elme gondolatai, cselekedetei eltakarják a tudattalan történéseit, s amikor elalszunk, csupán a tudatos elme kontrollja törik meg. A kontemplációban valami hasonló történik: a hosszú csend és figyelő észlelés megfosztja a tudatos elmét a megszokott cselekvéseitől, s ily módon sokkal könnyebben felszínre bukkanhat a tudattalan tartalma. Ezek sok esetben fájdalmasak is. Elnyomott emlékek, rejtett motivációk, melyek feldolgozása sokszor napokig, hetekig elhúzódik, és kellemetlen, sötét érzésekkel jár, ám mindez már a gyógyuláshoz tartozik. A tisztulással párhuzamosan személyiségünk egy másik rétege is egyre inkább feltárul valamiképp a tudattalan alól. A fénynek, az örömnek és a boldogságnak a Világa. Egy olyan cinikus ember számára, mint én, csupa émelyítő fogalom egészen addig, amíg ebbe bele nem kerül. Egyiptomi Nagy Makáriosz írja: „Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, az szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten iránti vágyakozásban, lángra lobban az Isten utáni sóvárgástól, és elnyeri a tökéletes szentség kegyelmét.” Itt ő nem általában az imádságról beszél, hanem konkrétan a szemlélődő imáról.- És ha nem konkrétan a szemlélődő imáról, hanem általában az imádságról, az imaéletedről kérdezlek?- Egy családi tragédia óta szavakkal igazán komolyan nem szólítottam meg Istent, kivéve a kötött szövegű imádságok szavait. Kérni nem is igazán mernék tőle semmit se. Ha valakit kedvelsz, és tudod, hogy vannak gyenge pontjai, azokat nem firtatod. Más emberek miatt sem. Milyen alapon kérnél valamit, amikor nekik sokkal fontosabb dolgok sem adatták meg? Jürgen Moltmannt idézve: „Ha életünkben, szenvedésünkben és cselekvésünkben oly sok minden függ a véletlentől és sorstól, akkor nyilvánvalóan nem igazságos az a világ, amelyben élünk: nem nyújtja mindenkinek ugyanazt az esélyt, és nem biztosítja mindenkinek ugyanazokat a jogokat. A minden ember életét másképp meghatározó véletlenből és sorsból nem olvasható ki semmiféle isteni igazságosság.” De persze azt is szeretném, ha mindez nem lenne igaz. A szemlélődő ima nem menekülés, de többek között azért is fontos számomra, mert úgy találkozhatom ezzel a Valakivel, hogy akkor és ott mindez nem számít. ■ V.J. Névjegy: Kosa Balázs Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán dolgozom adjunktusként immáron kilenc éve. Itt is végeztem alkalmazott matematikusként, de jártam az Evangélikus Hittudományi Egyetemre is, jelen pillanatban pedig újra hallgatója vagyok az intézménynek teológus MA-szakon. A józsefvárosi evangélikus gyülekezet tagja vagyok, de nem tartozom sajnos a legszorgosabb istentisztelet-látogatók közé. A MEKDSZ-hez annak idején harmad- vagy negyedéves egyetemistaként csatlakoztam, és egész sok kezdeményezés elindításában vettem részt. Falumissziókat szerveztünk, imaéjszakákat, beindítottuk az El Mondo újságot, majd a kávéházat.
