Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-28 / 26. szám
6 -m 2015. június 28. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Gályarabok a színpadon Nyíregyházi gimnazisták előadása a hitükhöz hű prédikátorokról „A magyar reformáció történetében gyászévtizedként tekintünk az 1671- 1681 közötti időszakra. Az ellenreformáció célja a magyar protestantizmus »lefejezése« volt. Ennek érdekében hazaárulással, a törökkel való szövetkezéssel vádolták meg a reformáció prédikátorait, tanítóit. A csúcspontot annak a negyvenkét prédikátornak az elítélése jelentette, akik nem voltak hajlandók megtagadni hitüket. Egyévi gályarabság után a holland de Ruyter admirális közbenjárására bocsátották szabadon a még életben lévő huszonhat prédikátort” - olvashatjuk egy videofilm kísérőszövegében (http://videotar.lutheran.hu/content/ video-149). „1673. szeptember 25-én 32 lutheránus és 1 református egyházférfi beidézésével vette kezdetét a protestáns lelkészek elleni hírhedt per, melynek következményeként 93 főt ítéltek előbb halálra, majd börtönbüntetésre, utóbb pedig gályarabságra. A pert vezető Szelepcsényi érsek célja a perrel a katolicizmus egyeduralmának visszaállítása volt, így az ügyészek - koholt vádak alapján, bizonyítékok és rendes vizsgálat nélkül - több száz lelkészt kényszerítettek áttérésre vagy önkéntes száműzetésbe, a makacskodókra pedig szenvedések sora várt” - írja on-line felületén a Rubicon című történelmi magazin (http://www.rubicon.hu/ magyar/oldalak/i673_szeptember _2S_a_protestansok_elleni_per_ kezdete/). #s Ht # Internettel persze könnyű. Félő azonban, hogy akik rég búcsút mondtak az iskolapadnak, mára elfeledték ezt az epizódot a történelemből - és vajon mit tudhatnak róla a mai fiatalok? A helyzet ugyanis az, hogy a tizedikes gimnazisták - bár az ellenreformációról már tanultak - a gályarabságra ítélt reformátorokról, prédikátorokról nem olvastak a tankönyvükben. Ehhez képest lényegtelen egyébként, hogy 41, esedeg 42 elítélttel vagy 93-mal számolnak a történészek - ha megértjük, mit jelentett az Isten, a benne való hit melletti töretlen kiállás, egynek a jelentőségét is érteni, értékelni tudjuk! Történt pedig a Krisztus-arcú egyház címmel legutóbb Debrecenben megtartott egyházkerületi missziói napon, hogy a protestáns gályarabok történetéről írt darabot adott elő - Tamási Melinda tanárnő betanításában - a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium színjátszó köre (képünkön). Szerzői a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, Réz-Nagy Zoltán, illetve a református Csorba Dávid, a Nyíregyházi Főiskola docense. A jelenetsor fontos élmény volt mindenkinek: nemcsak a debreceni Nagytemplomban összesereglett egyházkerületi közönségnek, de a történelemmel, a történettel megküzdő diákoknak is. Gaál Annával, Virág Rékával, Borvíz Attilával, Jávori Fülöppel és Komporály Benjáminnal - a színdarab szereplőivel - azt próbáljuk körülírni, hogy könnyű vagy nehéz feladat volt-e, élmény vagy kötelesség a gályarabok történetének megidézése.- Nehéz darab volt - értékel elsőként Gaál Anna, az egyetlen, akinek azelőtt is ismerős volt a gályarabságra ítélt reformátorok története, mert hallott róluk otthon, református lelkész szüleitől. - Ugyanakkor fantasztikus élmény is létrehozni magát az előadást! Mindenki önként vett benne részt, és igazán remek, hogy sikerült örömet szerezni vele a közönségnek. Az előadásban mindössze négy lány szerepelt - a viszontagságos életű egyházfiak emlékeiből előkúszó családtagként jelentek meg, a történet sajátosságából következett, hogy ide sok fiú kellett. No de ki látott már olyan gimnáziumi színjátszó kört, amelyikben sok fiú lenne! Ezért aztán Tamási Melinda tanárnő és Bozorády Ildikó iskolalelkész is meglepődött, milyen könnyen boldogultak a listára vett, alkalmasnak gondolt jelöltekkel. De nem csak abban, hogy vállalták a közreműködést!- Időben távoli események ezek, de hogy valakit meghurcolnak, bántalmaznak, ez most is előfordul. A mai világ gyerekei annyira tájékozottak, annyi mindent olvasnak, az internet úgy kitágította a világot, hogy ők tisztában vannak mindennel. Persze, volt, amit el kellett mondani: hogy a szakállt valósággal kitépték, ami kínzása is, megalázása is volt a férfiembernek. Vagy segítségre szorultak abban, hogy bizonyos érzelmeket hogyan lehet megjeleníteni a színpadon, de voltak olyan fiúk, akik az első perctől könnyedén, természetesen tudták átadni a mondanivalót - értékelte az előadást a tanárnő.- A darab tartalmával, mondanivalójával tudtak-e azonosulni? - tesszük fel a kérdést az iskolalelkésznek, Bozorády Ildikónak is: J; - Többen közülük olyan családból < érkeznek, olyan nevelést kaptak, hogy ^ komolyan veszik a hitüket, erős kap- 5 csolatot ápolnak gyülekezeti közösség£ gél. Sajnos a keresztényüldözés ismét terítéken van, beszélünk is róla akár hittanórán, akár az áhítatokon. Illetve volt egy pont a darabban, amikor a visszatérőt nem ismerte fel a saját felesége, és akkor visszakérdeztek, hogy ez vajon lehetséges-e. Ebből komoly, elmélyült beszélgetés lett, előkerült még a gulág is... és akkor valóban megértették, micsoda szenvedés lehetett az, ami úgy megváltoztatott valakit, hogy még a házastársa sem ismerte fel! Engem nagyon meghatott, hogy ennyi tinédzser fiú képes volt ilyen komolyan dolgozni, miközben vizsgáztak is sokan, hisz a páros évfolyamokon év végi vizsgák zajlottak az intézményünkben. Nagy ajándék volt nekünk ez az előadás! Fontos és mély élményként jellemzik a szereplők is. Ahogy Jávori Fü-Beck Ötvös Fülöp emlékezete ► Ki ne emlékezne a modern magyar irodalom legtekintélyesebb folyóiratának, a Nyugatnak az emblémájára? A jellegzetes „védjegyet” a Beck O. Fülöp szobrász- és éremmművész által készített Mikes Kelemenemlékérem adta, amely megjelent valamennyi lapszám címoldalán, jelképezve a „bujdosó magyar irodalmat” De Beck Ö. Fülöp keze munkáját számos más jeles alkotás is hirdeti; nemcsak több száz érme, hanem szobrai is. Gondoljunk csak a múlt századelő kiválóbbnál kiválóbb poétáját, íróját - Móriczot, Adyt, Babitsot - mintázó portrészobraira. Jellegzetes, maradandó alkotása szülővárosában, Pápán az első világháborús emlékrelief - ez napjainkban is szabadon megcsodálható a nagy múltú protestáns kollégium lépcsőházában -, illetve a város Erzsébet királyné nevét viselő ligetében az alkotó önportréja. Elmúlt századunk modern magyar szobrászaidnak, illetve ötvösművészetének kimagasló alkotója tizenhárom gyermekes pápai zsidó családban látta meg a napvilágot 1873. június 23-án. Igen korán kitűnt rajzkészségével, művészeti érdeklődésével, már igen fiatalon készített iparművészeti tárgyakat. A budapesti iparművészeti iskola ötvös szakára iratkozott be, s közben egy ideig Bécsben is tanult - oly sikeresen, hogy hamar ösztöndíjban részesült, mellyel aztán Párizsba mehetett, az École des beaux-arts-on Hubert Ponscarme szobrász, éremművész növendéke lett. Párizsból indult a millenniumi érempályázaton, és mindhárom első díját meg is nyerte. Figyelme ezután a szecesszió felé fordult. 1897-ben Münchenben, egy évvel később a budapesti Iparművészeti Múzeumban állított ki nagy sikerrel. Az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet, Milánóban 1906-ban nagydíjat nyert. Közben pedig tanulmányutakat tett Görögországban, majd Olaszország-szerte. Bizonyára az itt látottak indították arra, hogy megpróbálkozzék a kőszobrászattal. Ebben is sikeressé vált. Gödi műterméből nagyméretű szobrok kerültek ki, melyek még szélesebb körben ismertté tették alkotójukat. Ezek egyike a Kerepesi temetőben álló Baumgarten-síremlék, amelyet egy korabeli cikk nemcsak a temető, hanem az egész főváros egyik legharmonikusabb szoborműveként jellemzett. A neves, zsidó származású - Németországban evangélikussá lett - Baumgarten Ferenc Ferdinánd, a bőkezű irodalompártoló sírjára Beck Ö. Fülöp egy pihenő zarándokot mintázott. Nem véletlenül, mert Babits Mihály után „a nagyvilág fáradt zarándokaként” emlegették Baumgartent, aki a szűkölködő magyar írók anyagi gondjainak eny-Beck Ö. Fülöp mellszobra a pápai Erzsébet ligetben hítésére végrendeletében létrehozta a múlt századi magyar irodalom legjelentősebb magánalapítványát. Sírkövére Meyer A zarándok című versének egy sorát vésték: „Da sitzt ein Pilgerim und Wandersmann.” („Itt ül egy zarándok és bujdosó”) De Beck a legkedvesebb, mondhatni, főművének Aphrodité-szobrát tekintette, mely ma a Magyar Nemzeti Galériában található. Erről a különleges alkotásáról írta Bálint Aladár 1922-ben a Nyugatban: „Van valami döbbenetes e szoborműben, holott végtelenül egyszerű, látszatra nincsen benne semmi, ami titokzatos lenne, minden részében megoldott, szép arányait nem torzítják el önkényes rövidülések vagy hozzátoldások. Egy pillanatra - természetesen távoli és megfoghatatlan vonatkozásban - Rodin feleszmélő ifjú embere suhan fel emlékezetünkből, ez őskorból való üzenet, hol az acélos ifjú testben felgerjed az élet, megmozdul, nyújtózik, elindul...” Beck alkotásai iránt egyre többen kezdtek érdeklődni, állami megrendelők is akadtak, azonban túlságosan modern felfogása miatt a hivatalosság inkább mellőzte. De ez nem vette el alkotókedvét; fő törekvése, életcélja az elkövetkezendő generációk szolgálata volt, amelyek - reménye szerint - munkásságában a szobrászat teljes átalakítását és felvirágzását ismerhetik majd fel. A körülmények azonban tervei ellen dolgoztak. Az első világégés keresztülhúzta számításait, pár évre visszavett aktivitásából. Politikailag egyáltalán nem volt elkötelezett - igaz, akadt baja, amiért 1919-ben tanári állást vállalt. Egy ideig nem kapott megbízásokat, de aztán Horthy alatt is tovább alkothatott, sokoldalúságról téve tanúbizonyságot. Jó példák erre bérházakat, áruházakat díszítő épületplasztikái. De nem lett hűtlen a plakettekhez sem. Gyűjteményes anyagot mutatott be az Ernst Múzeumban, munkáiért neki ítélték a Szinyei Társaság nagydíját, s egyéb elismerésekben is részesült. A gyűlölet azonban dolgozott: Kölcsey Ferenc halálának századik löp mondja, próba közben jött rá, mennyire súlyos dolog volt az, hogy Magyarországról elhurcoltak lelkészeket a hitük miatt.- Jogilag se volt megalapozott az egész vád, inkább koncepciós pernek lehet mondani, mint a kommunizmusban!- A Biblia alapján prédikáltak. Mi volt ezzel a baj? - teszi fel a költői kérdést Benjámin. - Felségárulásról, hazaárulásról volt szó, bizonyítékok nélkül.- És az is nagyon érdekes volt, milyen lenézően beszélt a gályarabságra ítéltekkel az érsek, a szabaduláskor kapott levelek pedig a nyugati államok tiszteletét mutatták, és hogy mindenütt gyűjtöttek értük, és várták őket! - teszi hozzá Attila. További élmények után kérdezősködöm. Van, aki a Csokonai Színházban zajlott jelmez próbát-válogatást említi, ugyanis a debreceni színházból kaptak korhű kosztümöket, álszakállakat a szereplők. De többen emlegetik Veronka színre lépését is! A főszereplő prédikátor karon ülő gyermekét hagyja itthon a feleségével, vagyis játék babától búcsúzkodik. Ám a darab végén immár négyéves kislányt talált, akit az egyik szerző, Csorba Dávid kislánya jelenít meg.- A darab végén az apa lehajol, és felemeli magához a kislányt. És azt fantasztikus volt hallani a Kossuthgimi dísztermében, ahogy a nézőtéren ülő többi szereplő, vagy harminc fiú egyszerre felsóhajtott, hogy de aranyos! Csorba Veronikának a nyáron nem kellene hirtelen nőnie, jól jönne, ha ősszel is játszhatna négyévest. A gályarabokról szóló darabnak több bemutatóját tervezik ugyanis, hírek szerint a sárospataki kollégiumból is érkezett felkérés. ■ Veszprémi Erzsébet évfordulójára a budapesti vármegyeháza falára rendelt domborművét az ünnepélyes felavatás előtt egy nyilas lap ellene intézett támadásának hatására leszereltették. A támadások megviselték őt, az asszimilálódott zsidó hazafit, őt, aki a hagyományokkal, a magyar történelemmel mélyen azonosult, őt, aki kivételes tehetségével alkotásai által többször, illetve nagyon hangsúlyosan tett tanúbizonyságot hazaszeretetéről. Az üldözést ő sem kerülte el. A nyilasok hatalomátvételekor bujkálni kényszerült. Az ostrom idején Budán, egy barátjának pincéjében húzta meg magát, itt vetette papírra önéletírását. Nagyon nehezen bírta a bezártságot. Mielőtt véget értek a harcok, elment, és soha többé nem került elő. Utólag sem derült ki semmi érdemleges arról, hogy hol és hogyan vesztette életét. Hetven éve, 1945 januárjának utolsó napjaiban tűnt el nyomtalanul. Nem szabad elfelejtenünk Beck Ö. Fülöpöt s vele együtt a holokauszt ideje alatt áldozattá vált magyar művészeti alkotóközösség több tagját sem. Óriási veszteség! A hetven éve eltűnt-meghalt, méltatlanul elfeledett művész, Beck Ö. Fülöp emlékezetének fenntartására - ennyi idő távolából - jó lenne mind gyakrabban fellapozni emlékiratait, műveiből mind több tárlatot rendezni, alkotásait egyre több fiatallal újra megismertetni országszerte. ■ Kerecsényi Zoltán
