Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-21 / 25. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2015. június 21. *■ 7 Kirchentag Stuttgartban Andreas Burner Kirchentag-elnök, Ellen Ueberschär -titkár és Frank Otfried July tartományi püspök a napok jelmondatával Szigorúan szubjektív teológiai reflexiók ■ Szabóné Mátrai Marianna Rutinos Kirchentag-látogató vagyok. Normál esetben jegyzetfüzettel a hónom alatt rohangálok egyik helyszínről a másikra, mert ezt is, azt is látni-hallani szeretném, és nem lenne jó lemaradni valami fontosról. Stuttgartba másként készültem. Semmi spirálfüzet, semmi céltudatosság, nem fogok beszámolót írni. Amolyan műkedvelőként készültem, kritikus szakmaiság nélkül. Végül mégis rengeteg gondolkodnivalót adott a rendezvény teológiai mondanivalója. Igaza van egy beszámolónak az Evangélikus Élet múlt heti számában: a Kirchentagnak két fókusza van, a lelki tartalom és a közéleti kérdések. Rám a kettő találkozása van mindig a legnagyobb hatással. A keresztyén ember életének nincs két különválasztott területe, a lelki meg a világi. Minden kérdés érinti a hitemet, és bármiről gondolkodom vagy döntök, azt meghatározza a tény, hogy Krisztus követője vagyok. * * # Egy Kirchentagnak mindig markáns a mottója. Figyelemfelkeltő, és a jelent foglalkoztató legfontosabb kérdésekről árulkodik. Hol a reménység van a középpontban, hol a generációk közötti kapcsolat, hol életünk, amely áldás lehet, hol a „mennyi az elég?” kérdése. A mottó valahogy mindig azt a témát ragadja meg, amely a világot pillanatnyilag foglalkoztatja, amiért aggódunk, vagy amire vágyódunk. Idén egy furcsa félmondat adta a főtémát. Magyar változata szép bibliai idézet: „... hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12b) Eredeti nyelven felkavaróbb a mottó, mert a témáért felelős teológuscsoport nem a ma használatos Biblia zsoltárversét, hanem a Luther által fordított szöveget választotta: „...hogy általa okossá váljunk.” A szövegösszefüggés pedig: „Taníts megfontolni, hogy meg kell halnunk, hogy ezáltal okossá váljunk.” Mi tagadás, Luther nagyvonalúan bánt a héber szöveggel, ám abban is biztos vagyok, hogy tudatosan választotta meg a szavakat. Vajon miért a lutheri verzió? Ez akkor kezd foglalkoztatni engem, amikor az egyik pódiumbeszélgetésen a szociológusprofesszor a kérdésre - mit jelent okosnak lenni? - egyebek között azt válaszolja: rendelkezni azzal a képességgel, hogy valaki helyesen ítéli meg a helyzetet, és annak megfelelően cselekszik. Szóval egyáltalán nem az egyre bővebb ismeretanyag elsajátításáról és az egyre mélyebb tudás megszerzéséről van szó, hanem tájékozódásról, a dolgok számbavételéről és az adott helyzetben szükséges cselekvés végrehajtásáról. Okos helyzetfelmérésről és okos következtetésről. Pontosan erről beszél a 90. zsoltár. Az emberi élet végességéről, törékenységéről: olyan, mint az elszáradó fű, az elillanó álom, az elszálló sóhajtás. Kesereg a zsoltáros a múlandóságon: van tán hetven, legfeljebb nyolcvan évünk, nagyrészt az is hiábavaló fáradság. Aztán hirtelen megtöri a halál logikáját, és Istenhez fordul, aki viszont örökkévaló. Ám nem azt kéri, hogy szabadítson meg a múlandóságtól vagy a törékenységtől, nem halhatatlanságot kér, vagy örök ifjúságot, hanem okos gondolkodást (milyen igaza van Luthernek!): annak tudatában rendezzem be az életemet, hogy múlandó vagyok. így válasszak utakat, fontosságokat. így mérjem fel a helyzetet. így döntsék súlyos és elhanyagolható tennivalók között. Ezt az okosságot azonban nem iskolában osztogatják. Erre az élet Ura tud megtanítani, mégpedig többes szám első személyben: minket. Nem engem, hogy okosabb legyek, mint te, hanem minket. Kapcsolatokban, felelősségben, dolgok megfontolásában, a következményekkel is számolva. És mindenekfölött a bizalomban, hogy aki örökkévaló, az akkor is kegyelmesen fordul hozzám, amikor eluralkodik körülöttem a tanácstalanság, amikor egyik krízisből a másikba jutok - egyénként is, és világméretű közösségként is. Pont a mostani krízisekkel teli időben Istentől kell tanulni az okos döntést és cselekvést. * # * Nyolcfős, igencsak megtalpalt teológuscsapat dolgozta ki idén a tematikát, és választotta a textusokat. A zsoltár értelmében vett okosság különféle aspektusait, konkrét megjelenéseit reprezentálják a bibliatanulmányok textusai. Margót Käßmannt hallgatom a hamis sáfár példázatáról (Lk 16,1-13). Briliáns, mint mindig. Röpködnek az aktualitások, szellemes utalások - Görögországtól a DAX indexig, a börzehírekig -, amelyeket olyan izgalommal tolmácsol az illetékes kommunikációs szakember két perccel az esti híradó előtt, mintha legalább a foci-vb döntőjét közvetítené. Mi lenne, ha ebben az időpontban azt közölnék ilyen lelkesen, hogy a mai napon mennyi gyerek született, vagy hány embernek sikerült végre munkát találnia?! Szóba elegyedünk a szomszédokkal: én ki nem hagynám - lelkesedik az asszony. Sokan mondják, a reformációi nagykövet népszerűséghajhász, túl populáris, naiv világjobbító, én azonban egy órával korábban beülök a csarnokba, hogy biztosan beférjek. Hogy mit tanul az okos ember a hamis sáfártól? Kássmann szerint az a poén, hogy ez az ember áttörte a pénz és a piac megfellebbezhetetlen törvényszerűségeit. Nem vagyunk kiszolgáltatva a rendszernek - mondja. Cselekvőképesek vagyunk. Okos tettekre képesek. Fulbert Steffensky, a bölcs öregember a Prédikátor bölcsességéről beszél (Préd 3,9-13). Tegnap vibrált az aktuális jelen idő, ma lelkigondozás folyik érzelemmel, élettapasztalattal, lelki kincsekkel és nagy nyugalommal. Isten szépre teremtette a világot (11. v.), nemcsak jóra, hanem szépre is. A teológus prédikátor mondja ezt, és ezzel túlmutat a konkrétumokon, átsegít a negatív tapasztalatokon, látni tanít azon a horizonton, ahol mindenen túl, minden mögött ott van az Isten a maga szentségében. Ez az élmény mélyen megérinti az embert, megsejtünk valamit Isten szépségéből, és ez vigaszt hoz és gyógyulást. Richard testvér a taizéi közösségből a szemét sem emeli föl a jegyzeteiből. A Bibliából sem lép ki egy gondolat erejéig sem. Mindent megtudunk viszont esküvőről, vőlegényről, fáklyáról és olajról (a tíz szűz példázata, Mt 25,1-13). Irigység? Konkurenciaharc? A diakónia megtagadása? Okosság és butaság? Életrevalóság és tompaság? Az egyik erős, és megszerzi, a másik meg „így járt”? Végül megtanuljuk, hogy nem ezek a kategóriák. A fáklyába való olaj egyszerűen nem átadható. A Lélek kiárad bárkire, de helyetted én nem fogadhatom be. Az okosság pedig az az éberség, amely nyitottan fogadja a személyesen felé áramló, életet adó Lelket. A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője Bölcs vagy okos? * Enghy Sándor Mitől okos is az ember, vagy ki mondható bölcsnek? Nem érdekes a fogalmak árnyaltsága, különbsége? Amikor mi okosnak tartunk valakit, akkor a logikáját csodáljuk. Azt, ami az adott pillanatban nyilvánvaló. Ez azonban messze nem bölcsesség. Arról akkor beszélünk, ha valaki mögött élettapasztalat van, és az határozza meg gondolkodását, abból adódóan reagál a környező világ eseményeire. Ez több mint tudás, logikus következtetés, agymunka, intelligencia. A bölcs nemcsak az eszét használja, hanem a szívével is lát. Abban a bibliai igazságban, mely szerint „a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld 9,10), az az alapvető emberi tapasztalat fogalmazódik meg, hogy nem elég agyilag leképezni, feldolgozni a világot és emberileg tudni, mi a különbség a jó és a rossz között. Valami ott kezdődik ezen a területen a tájékozódásban, ahol emberileg megszűnnek a lehetőségek a logikával együtt, és átéljük a hordoztatás élményét. Azt, hogy van tovább ott is, ahol emberileg, logikailag mindennek vége, és ez a tudás járja át minden ídegszálunkat, kezdi meghatározni gondolkodásunkat, magatartásunkat, reagálásunkat a környező világra, s ezen az úton tudatosan gyűjtjük a tapasztalatokat. Ez a tudat egészen más ahhoz képest, amit a nyelvtudásról mondunk, hogy az okos azt mondja, amit akar, a buta azt, amit tud. Mert a megszerzett, megharcolt ismeret elemeiből van mit használni, míg ennek hiánya lépten-nyomon megmutatkozik. Ez a tudás túlmegy azon az okosságon, amelyet bölcs tapasztalatban keres az ember, mert arra vágyik, annak átélését keresi. Mennyi ilyen logikus tapasztalata van az embernek, amely okos logikával tönkreteszi a bibliai bölcsességből adódó bizonyosságot! De kire volt jellemző ez a bibliai bölcsesség valójában? Arra, akit az Úr Lelke betöltött, átjárt, vezetett. Áron ruháinak elkészítéséhez bizonyára szükség volt logikára, szakmai ismeretekre, de arra a gondolkodásra is, mely tisztában van a helyzettel: most az Úr papjának felszenteléséhez kell a ruha (2MÓZ 28,3). Olyan ez, mint amikor elvárjuk, hogy a kapcsolataink működjenek. Azért bánjon velünk úgy az orvos, mert a barátunk. Tegye meg mindazt, ami a kapcsolatunkból következik, ami lehet, hogy másnak nem jár, de nekünk igen, pont azért, mert ismerjük egymást, nem is kicsit. Ez a kapcsolatból adódó, az abban megalapozott ismeret a kulcsa annak a tudásnak, mely több mint szakma. Az is, persze, de minősített tudás, annak használata, személyes vonatkozásaiból fakadóan odafigyelve a részletekre, túl a maximális ismeret agymunkáján odafigyelve mindarra, ami szíwel-lélekkel történhet csak. Egészen biztos, hogy nem véletlenül áll kapcsolatban a bibliai bölcsesség a görögök számára a kibernetikával, a hajó irányításának tudományával, hiszen veszélyek között célba érni nem tud akárki, az művészet (Péld 1,5). Az élet tengerén veszélyek közepette révbe érni talán nem művészet? Olyan természetes a hajóskapitány tudása az élet tengerén? De ki is a kapitány? Ennek ismerete aZ igazi bölésesség. Bölcsessége volt az alapja Tírusz hajósai meggazdagodásának, mely a tengereken nem minden népre volt jellemző a bibliai időkben. Ezért lett legendás a tíruszi jólét, mely még nagyobbá tette a bukást, Isten ítéletét (Ez 27,8-9). Vele szemben semmilyen életművészet, tudás, tapasztalat, logika nem védi meg az embert. A 90. zsoltár egy sajátos gyűjtemény központi helyén egyedi darabként Mózes nevéhez kötődik, aki Isten ígéreteinek útján vezette Isten népét a beteljesedés, a célba érés felé. Ennek logikáját feszegeti a költemény, mely szerint - ahogy Luther értette - véges a tanulságok levonására kapott emberi lehetőség. A napok számontartásának (12. vers) felelőssége azt jelenti, hogy az ember megérti: az élet véges. Luther bizonyára értetté a bibliai bölcsesség összefüggéseit, és tudta, hogy a bölcsesség az Úr félelmével kezdődik (Péld 9,10), de azzal is tisztában volt, hogy ez nem agymunka, hanem az ember legbensőbb régióiból indul ki, döntéseinek, érzelmeinek centrumából. Az Istenbe vetett hit által kormányzott, meghatározott, Isten szavával megérintett, szíven talált ember érti az élet összefüggéseit igazán. Az élet részleteinek bensőséges ismerete olyan etikai parancs, mely személy szerinti igénnyel, felelősséggel formál olyan közösséget, ahol a logikán túl a szívével látja az ember azt, ami a szemnek láthatatlan. Egy szívtelen korban ez a megoldás. Luther jól döntött, amikor okos logikára apellált, demonstrálva, hogy ez az egyetlen realitás az élet megmaradására. Kilogikázni az élet darabjait összerakva: sürgetően itt van az idő, ha menteni akarjuk, ami menthető. Szabad ennek megértésére használni az embernek az agyát. Ezen az úton gyűlik szépen a tapasztalat, hogy a Nagy Kormányos miként juttatja célba a hajót. Mindenesetre a Kirchentag 2015- ben Stuttgartban engem ebbe az irányba vitt. Köszönöm nektek, evangélikusok! A szerző református lelkész, a Sárospataki Refomátus Teológiai Akadémia tanszékvezető egyetemi tanára
