Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-14 / 24. szám
8 -m 2015. június 14. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet m PALACKPOSTA Földön járva - égre nézve Bár itt a tanév vége, én mégis a tanulásról írok, hiszen az életünk véget nem érő tanulás, és mindig van lehetőségünk tanulni másoktól. Számomra nagyon szimpatikus, hogy a római katolikus egyház is - az evangélikushoz hasonlóan - újabban tematikus éveket hirdet meg, vagyis az életünk egy bizonyos területére fókuszálva próbálja a „világiak” figyelmét is az égiekre terelni. így volt már a papság éve, a családok éve, a hit éve, idén pedig a megszentelt életet helyezik a figyelem középpontjába. Azt gondolom, hogy a megszentelt élet éve szlogenjének - „Rendben vagyok - Földön járok, égre nézek” -, amelyet most a magyarországi szerzetesek választottak maguknak, nem csupán az a szerepe, hogy felhívja a figyelmet erre a különleges hivatásra, esetleg nyíltan toborozzon-közéj ük. Nem is az a cél, hogy az ember elálmélkodjon azon, mennyire más az ő életük a miénkhez képest, és még inkább fokozza a különlegességüket, elérhetetlenségüket. Sokkal inkább arról szól, hogy ki-ki a saját életében hogyan kerülhet közelebb a saját keresztény küldetéséhez. Mit is jelent az, hogy életünk egy megszentelt térben zajlik? Tudatosítjuk-e, hogy a szentek - azaz az Istenhez tartozók - közösségének részei vagyunk? A www.rendbenvagyok.hu oldalon ezt olvastam a szerzetesekről vallóktól: „Amikor őket hallgatjuk, velük beszélgetünk, akkor megállunk kicsit, figyelünk és elgondolkozunk. Szavaik, életük példája, derűjük és szeretetük magával ragad, megtart, és örömöt ad.” Igen, az embernek szüksége van társakra, emberekre, akik örömöt, megbecsülést, társaságot adnak. Persze nem egyoldalú vagy önző birtoklási vágy ez, mert mi is lehetünk mások számára hasonlóan segítőtársak. Az a többlet, amivel egy szerzetes él, az Istennel való elmélyült kapcsolat, mindannyiunk számára vágyott eszmény. Azaz szeretnénk mi is közvetlenebb, élőbb, szorosabb közelségben lenni az Istennel, és ezt az életünk során sokféleképpen próbáljuk el is érni. Evangélikusként is sok-sok kapocs köt engem személy szerint is hozzájuk. A dobogókői jezsuiták Manréza Lelkigyakorlatos Házának, a bakonybéli bencések Szent Günter Vendégházának visszatérő látogatójaként is mondhatom, sok-sok lelki ajándékot kaptam és kapok általuk Istentől. Persze eszünkbe jut ilyenkor az a sok nem szerzetes útitársunk is, akik hasonló szerepet töltöttek be az életünk bizonyos pontján. Nagymamáink, tanáraink, professzoraink, akiknek volt idejük ránk. Akik hiteles életükkel újra és újra lendületet adtak megrekedt lelkesedésünknek. Akiknél úgy éreztük, ők a helyükön vannak. Ők rendben vannak önmagukkal és az égiekkel. Az említett honlapon bemutatott szerzetesekről szóló szövegek utolsó mondata mindig ez: „X. Y. testvér boldog, X. Y. testvér rendben van.” Kívánom, kedves olvasó, hogy elmondhasd te is: „Boldog vagyok, rendben vagyok.” ■ Bogdányi Mária Névjegy: Bogdányi Mária Egy nagyszerű családban, fizikus-informatikus férjemmel és négy iskolás gyermekünkkel (Veronika, Rózsa, Boróka és Márton) élek a Győrhöz közeli Sokorópátkán. Immáron három éve a győri egyetemisták körében végzek egyetemi lelkészi szolgálatot. Tizenkétezer nappali tagozatos hallgató tanul Győrben; közéjük küldettem, és próbálom ezt a cseppet sem mindennapi lelkészi hivatást közöttük-velük megélni. Életmód-tanácsadóként, nordic walking oktatóként és egyre többet tapasztalt biokertészként is - ezek hobbiként űzött tevékenységeim - próbálok a test és lélek egységét és egészségét figyelembe véve élni, és igyekszem így végezni a rám bízottak: családom és gyülekezetem szolgálatát. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit EHE-futás a Balaton körül ► Szeretjük a Balatont. Északról, délről és nyugatról nézve, evangélikus templom vagy konferencia-központ udvaráról, fürdőzős hőségben és éjszakai holdfényben - sokféleképpen ismerjük ezt a gyönyörű tavat. Eddig is sok élmény kötött hozzá, de minket, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) öt oktatóját és öt hallgatóját most még eggyel több kapcsol ide. Ugyanis a Balaton mellett a futást is szeretjük. Ezért úgy döntöttünk, május utolsó hétvégéjén mi is körbefutjuk a Balatont. 23 óra 59 perc 26 másodperc alatt meg is tettük! S hogy milyen élményekkel gazdagodtunk? Rexona föld között futottam az éjszakában. Leírhatatlan volt az az érzés, amikor az (akkor még) tiszta csillagos ég alatt futva része voltam a sötét éjszakában egy hosszú, fejlámpákból és biciklilámpákból alkotott, fénylő gyöngysornak. Mintha a hegyek között egy fénylő ösvény vezetett volna az út végéhez, a célhoz, amelyet megpillantva mosoly terült el az arcomon. Mert e kicsiny fények sora egy ponthoz vezetett, egy kivilágított templomhoz, amelynek tetején erőt és célt adva fénylett a dicső kereszt. Bácskai Károly egyetemi adjunktus: Mi a közös a maratonban és a Balatonban? Nemcsak a rím, de a futás is, ráadásul mindkettő lehet „ultra”. Ultramaraton, ultrabalaton, vagyis nem egyszerűen néhány településnyi távolság a tó partján, hanem kétszázhúsz kilométer emelkedő és lejtő, kanyar és egyenes, szőlőhegy és síkság, aszfalt, föld és kőzúzalék. Tízen biztosan tudjuk a teológiáról, hogy a Balaton körbefutható, általunk 34 másodperc híján éppen egy nap alatt. Napsütésben és árnyékban, hideg szélben és esőben, világosban (Világoson!) és éjsötétben, amikor a fejlámpák fénye megannyi szentjánosbogárként kíséri a kitartók lépteit a balatoni utakon. A fénypontok mint emlékek úgy kötik össze tízünket a másik hatezer indulóval, hogy vonallá rajzolódva jelzik: ezek az utak nyitottak az ég alatt. Visszavárnak jövőre is. Szabó Adrienn katekéta szakos hallgató, 111. évfolyam: Életem egyik legfontosabb és legjobb eseménye az ultrabalaton. Nagyon jó érzés volt, hogy egy ilyen jó csapat tagja lehettem. Jó volt megtapasztalni, hogy milyen jó együtt időt eltölteni, együtt akadályokat, kilométereket leküzdeni. Sok nevetéssel, emlékkel és tapasztalattal tértem haza. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki támogatott, bátorított, szurkolt nekünk, hiszen elmondhatjuk, ha kérdeznek: „Futottatok?” „EHE!” Magyar Tamás lelkész szakos hallgató, IV. évfolyam: Februárban érkezik hozzád egy hír: május utolsó hétvégéjén körbefutjuk a Balatont tízen, mit szólsz? Természetesen vállalom. Huszonhárom éves, sportszerető emberként ez nem is volt kérdéses. Abba már bele sem gondoltam, hogy vizsgaidőszakban talál engem a dolog. Ráadásul egyháztörténet-szigorlat előtt. Viszont az élmény semmihez nem fogható. Akár ott futod a távodat, és küzdesz az elemekkel, akár az autóban izgulsz a társadért. Felejthetetlen, ahogyan öt tanár és öt diák huszonnégy órán belül lefut több mint kétszázhúsz kilométert. Németh Gábor teológus szakos hallgató, V. évfolyam: Elhatároztuk. Megszerveztük. Nevet adtunk neki. A sajátunknak éreztük. Készültünk rá. Aztán elindultunk. Futottunk. Hegyre föl és hegyről le. Nappal nagyon melegben, este erős szélben, éjszaka hideg esőben, másnap párában. Láttunk más futókat, akik minket biztattak, vagy akiket mi biztattunk. Láttunk szurkolókat, út szélén állókat, tapsolókat. Drukkoltunk, vártuk és váltottuk a célba érkező társunkat. Sokat beszélgettünk, sokat nevettünk. Éjszaka összebújva aludtunk. Együtt voltunk. Egy csapattá értünk. Megcsináltuk! Körbefutottuk! Együtt, Istennel! Kodácsy-Simon Eszter egyetemi adjunktus: A második szakaszom egy erdőbe vezető bicikliúton kezdődött. Éjfélkor. Még sosem futottam éjszaka. Az erdő után réteken futottam keresztül, mögöttük a holdvilágos Balaton idilli képe, majd sorra hagytam el magam mellett ezt az éjszakai világot: egy kuruttyoló békacsapatot, a susogó nádast, egy ismeretlen madár hangját a fa tetején, egy csapat halkan neszező lovat, helikopter mellett felhangzó emberi beszédet, a déli parti villámlást, a göröngyös-emelkedős bicikliutat, egy távoli város fényét, az éjszakai meleg szellőt. Előttem ott volt a váltópont. Ki a következő? Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész: Futni jó. Amikor az ember rendszeresen edz, és érzi a fejlődést, minden szempontból - testileg és lelkileg is - sokat gazdagodhat általa. Sok versenyt végigfutottam már, de az ultrabalatonra most nem tudtam eleget készülni. A versenyen való részvétel mégis újra megerősített abban, hogy érdemes megtalálni a legsűrűbb elfoglaltságaink közepette is az időt a sportolásra, a lelki életünk fizikai megerősítésére. A verseny hangulata, a csapattagokkal való közösségi élmény felejthetetlen emlék marad! Jövőre is ott leszünk az ultrabalaton futóversenyen! Kodácsy Tamás EHE-n habilitált oktató: Futottunk, ahogyan a Föld jókedvében pörög egyet a Nap előtt. Természetes zsoltározás volt ez - közösségben, nevetve, lihegve, egymást váltva és biztatva, szabad ég alatt aludva, napsütésben, esőben, világosban és sötétben, az egyik szélétől a másikig, örültünk a Nappal „mint egy hős, hogyfuthat pályáján" (Zsolt 19,6). Hegedűs Gábor lelkész szakos hallgató, IV. évfolyam: Életem egyik felejthetetlen élményét kaptam szombat este, mikor Köveskál és Sal-Szemerei Benjámin lelkész szakos hallgató, III. évfolyam: Mit jelent körbefutni a Balatont? Víz, rántott hús, kilométer, etap, boksz! Víz, mert bal kéz felől egész álló nap ott hullámzott, vagy éppen csak visszaverte a napfényt a Balaton, és mert a kiizzadt nedvességet pótolni kellett. Rántott hús, mert egy egész álló nap kellett az energia. Kilométer, mert egész álló nap nem tudtunk más mértékegységben számolni. Etap, mert annyira tetszik a szó, hogy egész álló nap csak ezt hajtogattam. Boksz, mert egész álló nap csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó érzés 23,5 kilométeren keresztül „egyedül” lenni, fáradtan küzdeni, majd a kimerülés előtti utolsó percben előttem lévő cél felé futva csak arra gondolni, hogy milyen jó lesz beérni váltópontra és a levegőbe öklözni. De valójában nem mondtam igazat, nem egy egész álló nap, csak 23 óra 59 perc 26 másodpercnyi idő kellett hozzá. Béres Tamás egyetemi tanár: Otthon ott van, ahol az élményeknek van idejük rétegződni az emlékezetben. Nem is untatnék most senkit a Badacsonyhoz kapcsolódó pár évtizednyi élményeim részletezésével. Maradjunk annyiban, hogy felettébb színesek, és hogy kívülről nézve sokban hasonlíthatnak másokéira. Persze az élményeket értelmetlenség kívülről nézni. Ahogy kívülről nézve tízünk futása, egy kisbusz belső tere, az elhangzott poénok sokasága, a fejlámpás éjjeli badacsonyi futás és a fáradtságunkat enyhítő közös ebéd sem tűnhet különösen jelentősnek. Ám „belülről” nézve ritka és jelentős megállapítást kell tennem a múlt hétvégi programunkról: ilyen még nem volt! Otthon itt van, ahol új élmények rétegződnek a régiekre, barátok és ismerősök társaságában. Összeállította: Kodácsy-Simon Eszter Mr I éKI ■ Iw«
