Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-14 / 24. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. június 14. » 5 mmrnm Át (k) öltések Pavimento - Tettamanti Zsófia textilgrafikái Tettamanti Zsófia nevével talán egy múzeumpedagógiai konferencián vagy kiadványban találkoztam először. Persze ismerősen csengett, hiszen a családnevet bizonyos Béla (nagybácsi) szarkasztikus, mégis míves rajzai miatt egészen zsenge koromban megjegyeztem. Zsófi teljes neve három és fél trocheus lüktetésével olyan játékos, hogy nem lehet nem mosolyogni a hallatán. Miközben szerény lénye mögé rejti tehetségét, műveltségét, kreativitását, már számos titkos rajongójáról tudni: a manzardcafe.blog szerzőjétől addig a néhány száz családig és baráti körig, ahol rendszeresen kerül esténként az asztalra a - mindössze ötszáz példányban megjelent - Felcsigázó csendéletek című társasjáték, önfeledt órákat és kultúrkalandot szerezve a játékosoknak. Zsófi a Szépművészeti Múzeumban dolgozik, ahol - kulcsot adva a kezükbe - változatos módon vezeti be a gyerekeket a képek csodálatos világába. A közelmúltban finn barátokkal látogattam meg egyik kedvenc üzletemet, a Holló Műhelyt a belváros szívében. Pest talán egyetlen ép copf stílusú lakóháza remek helyszín kis koncertek és még kisebb kiállítások rendezésére is. Néhány napra Dél- Itália költözött a vastag falak közé. Most nehogy azt higgye bárki: fotókiállítást láttam lenyűgöző műemlékekről vagy hangulatos képeket ciprusokról és antik romokról! Valami egészen más történt. A kicsiny teremben szőnyegek lógtak a falakon. Folt hátán folt, színek kavalkádja, archaikusán egyszerű alakok, míves öltések... Talán sokan ismerik az érzést: mi ez, mi ez, tudom én, érzem - vagy mégsem? A gondolatnak megvannak a távoli rokonai: matyó tulipán Lechner Ödön épületeinek homlokzatán, historikus ornamens egy modern ékszeren, Lesznai Anna mintakendője a tejesbögrén. A messzi párhuzamokban az a sugallat a közös, hogy vannak őseink, elődeink, vannak, akiknek a nyomában járhatunk, és megadatott, hogy a magunk módján tegyük sajátunkká közös örökségünket. Zsófi - saját bevallása szerint is - ilyesmit csinál. Átkölt, átölt. „A csizma sarkában, türkiz tengerek partján, Otrantóban egy normann katedrális. Padlója járható imaszőnyeg - apró, kicsi kövekből rakta Pantaleone szerzetes (s. k.?) az Úr 1163-tól 65-ig számlált esztendeiben. Ninive királya megszaggatja ruháit, Nóé fiaival szőlőt kapál, Ádám és Éva kiűzetnek, Nagy Sándor griffek hátán mennybe megy, az emberiség meg serényen tesz-vesz minden zodiákus alatt. 2015-ben mindezt újragondoltam. Míg egy követ rak Pantaleone, addig egy öltést öltök én.” Pantaleone Isten előtti alázatának megfogható jele megannyi kövecskéje a hatalmas felületű padlón. Nem múzeumok falán, még csak nem is oltáron, ahová felfelé néznek az emberek. Pantaleone padlóuniverzumán évszázadok óta járnak: saruk, csizmasarkak, piszkos talpak koptatták, s talán csak az igazán alázatosok vették észre, akik lehajtott fejjel léptek a szent térbe. Zsófi tiszteleg a szerzetes munkája előtt, kövecskéről kövecskére híven követi - miközben öltésről öltésre hozzánk közelíti. A középkor kemény imaszőnyegét hozzálágyítja elkényelmesedett térdünkhöz és szemléletünkhöz. Munkájának nem az a célja, hogy mindent elmondjon a katedrálisról, és felfedje a normann mozaikok stíluskapcsolatait, vagy megújítsa a textilművészetet, hanem a játék. Hasonló ahhoz, amit - bármily furcsa is itt ez a szó - munkájáról vall: „Képekkel, művészettel játszom nap mint nap. Akik ellátogatnak hozzánk, azokkal közösen műalkotásokat nézünk, beszélgetünk róluk, alkotunk, játszunk. Egyszóval: megpróbálom felcsigázni az érdeklődésüket minden lehetséges módon.” Nem baj, hogy nem minden egyértelmű, nem baj, hogy vitatkozni kell. A játék célja a játék maga. A játék, amely felfedezés, öröm, kreativitás, boldogság. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA HUSZONÖT ÉVE INDULTAK AZ EGYHÁZI MŰSOROK A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN - 4. (BEFEJEZŐ) RÉSZ A szerkesztő emlékei Forgatás a Budakeszi Vadasparkban. Gyüre Tamás technikus, Szirmai Béla operatőr és Nemes Takách Ágnes rendező Amikor átgondoltam, hogy miről is írjak visszaemlékezésem utolsó részében, akkor éreztem meg igazán, hogy még rengeteg dologról kellene szólnom. Az ifjúsági műsorokról, melyek formáját szüntelenül kerestük az évek során. Voltak ismeretterjesztő, beszélgetős és eseményekről tudósító adásaink. Szólnunk kellene a Lelki útravalókról - ezek napjainkban Hajnali gondolatok címmel mennek adásba. A kapcsolatokról, amelyeket a felvételek révén alakíthattam ki a különböző felekezetű szolgatársakkal. Vagy az Útmutató címet viselő ökumenikus műsorokról. Interjúk, portrék, hitvallások Különösen is kedves volt számomra, amikor Jeleníts Istvánnal készíthettem interjút. Mindig tanultam belőle, mindig kaptam egy új gondolati irányt. Ugyanezt elmondhatom id. Hafenscher Károlyról, Prőhle Károlyról, Reuss Andrásról is, hogy csak néhány nevet említsek a teljesség igénye nélkül. Id. Fabiny Tibor professzor hiányát állandóan érzem. Kevesen vannak, akik nem csupán tudói a történelemnek, de előadásukon keresztül érezhetjük, hogy mindennapjaikban is jelen vannak az évszázadok szereplői. Több önálló adást is készítettünk együtt. Például Luther végrendeletéről, az eredeti kéziratot felvéve; Bitskey Tibor részleteket olvasott fel belőle. Ez volt az első evangélikus műsor, melyet Nemes Takách Ágnes rendezett. A Pest környéki evangélikus kastélyokról szóló adást pár héttel Fabiny professzor halála előtt vettük fel. Velünk jött mindenhova. A helyszíneken, Aszódon, Ácsán, Szirákon rögzítettük az ismertetőit. Soha nem felejtem el ezeket a számomra maradandó, kedves élményt jelentő forgatásokat. A Mai hitvallások az én ötletem volt. Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha ismert emberek szólnának életükről, munkájukról, a végén pedig mindarról a motivációról, amelyet Jézus szeretete, útmutatása jelent az életükben. Az első adást Eperjes Károly színművésszel rögzítettük. Azután olyan pótolhatatlan portrék készültek, mint az Andorka Rudolf szociológusprofesszort bemutató utolsó film, de forgattunk Polgár Rózsáról, Szokolay Sándorról, az építészek közül Benczúr Lászlóról, Nagy Tamásról, Krizsán Andrásról is. Az evangélikus orvosok közül bemutattuk Manninger Jenőt vagy - hogy csak a legutóbbiak közül említsek egyet - Szabolcs Zoltán szívsebészt. És akkor még nem szóltam a Gryllus Dánielről és Vilmosról vagy a Levente Péterékről készült adásunkról. Dokumentumértékű felvételek ezek. Alapkőtől szentelésig Dokumentumértékűek a templomok építését az alapkő letételétől a szentelésig kísérő műsoraink is. Vallom, hogy az eseményekben mindig benne rejlik a misszió. Látszólag egy épület elkészültéről van szó, aztán a szentelés protokolláris eseményéről, de mindebben benne van egy-egy gyülekezet akarata, hite, összefogása. Olyan események ezek, melyeken keresztül más gyülekezetek is megérezhetnek valamit egy kis közösség öröméből, és talán erőt kaphatnak belőle. Egy kicsit jobban megismerve ezen építkezések történetét, emberi sorsok rajzolódtak ki. Valahogy úgy éreztem ilyenkor, hogy testközelből élhettük meg és rögzíthettük az egyház történetének igen fontos eseményeit. Hiszen sokszor a külső feltételek megteremtésével elindult egy minőségibb munka is a gyülekezetekben. A rendszerváltozás után épült templomokról, szentelésükről kivétel nélkül beszámolhattunk, néhánynak - például a dunaújvárosinak, a budahegyvidékinek - a megszületését az alapkő letételétől a szentelésig követhettük. De ott voltunk Sepsiszentgyörgyön is az új templom szentelésén. Minden alkalommal elmondhattam, hogy az ezekről szóló műsor több volt egyszerű híradásnál. Azután elkészült az Evangélikus templomok című sorozatunk is, bemutatva nem csupán a templomokat, de a történelem során egy-egy település életében az evangélikusság közösséget formáló, megtartó erejét is. A történelem üzent a német nyelvű evangélikusok kitelepítéséről vagy a málenkij robotra elhurcoltakról szóló adásainkban is. Nem feledkeztünk el a szlovák tradíciójú magyarországi és a Felvidéken élő magyar anyanyelvű gyülekezetekről sem. Horváth Tamás rendezővel róluk is külön műsort készítettünk. A reformáció jubileumi évéhez közeledve jó felidézni a reformáció városairól szóló, kétrészes adásunkat vagy a Linköpingben forgatott Wallenberg-műsort is. D. dr. Harmati Béla püspöknek nagy szerepe volt a létrejöttükben. Versek pincében és kastélykertben Különösen is kedves számomra két versműsorunk. Mindkettőnek a rendezője Nemes Takách Ágnes volt. Az elsőt Reményik Sándorról készítettük. Jól emlékszem a felvételre, Martonvásáron, a Brunszvik-kastély parkjában zajlott. Amikor Kiss Tibor gyártásvezetővel egy hétvégén felkerestük forgatásunk helyszínét, minden csendes, ideális volt. A felvételt azonban traktortól vonatzakatolásig sok minden zavarta. Néhány versnek persze még jót is tett az az indulat, amellyel immár negyedszerre mondta el a színész... Számomra felejthetetlen marad Jancsó Adrienne versmondása, de ugyanígy Kubik Anna, Papp János és Papp Zoltán szavalata is. A műsorhoz a képeket azután Erdélyben vettük fel. Kolozsvár mellett felejthetetlen a forgatás Radnaborbereken, a hegyek között. Operatőrünk Szirmai Béla volt, akivel Gyóni Gézáról szóló műsorunkat is készítettük. Az utóbbinak a felvételéhez ideális helyszínt találtunk budavári templomunk pincéjében és a budakeszi vadasparkban is. Az összekötőket Gyónón vettük fel. * * # Most látom, hogy sorozatomból lassan elmaradtak a sztorik, inkább leltár lett, vagy mondhatjuk úgy is: visszaemlékezés. Talán ez sem volt hiábavaló. Sok minden kimaradt belőle, de lehet, hogy egy másik alkalommal szólok még róluk. Hálát adok Istennek a találkozásokért, élményekért, a lehetőségekért, amelyeknek részese lehettem az elmúlt huszonöt évben. ■ Nagy László lelkész, szerkesztő A szerző a Magyar Televízió régi, Szabadság téri székháza előtt NEMES TAKÁCH AGNES FELVÉTELE
