Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-06-14 / 24. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. június 14- *• 3 Anya, leány, társ? Zsinati fórum az egyházközségek jogi státusáról ^ Közösség, gyülekezet, egyházközség, jogi személy? címmel zsinati fórumot tartottak június 6-án a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében. A különböző egyházközségi formák jogi személyiségének szabályozásáról szóló törvényjavaslat koncepciójának megvitatására az ország számos pontjáról érkeztek gyülekezeti felügyelők és lelkészek. Jogállásukat, státusukat tekintve a Magyarországi Evangélikus Egyház önkormányzatai igencsak vegyes képet mutatnak. Az egyházközségek és részeik jogi személyiségét szabályozó új törvény meghozatalában kétségkívül indokolt a minél szélesebb körű egyeztetés. A törvénytervezet jelentőségét és problematikus voltát mutatja, hogy a zsinat elnöksége első alkalommal hívott össze fórumot, amelyen a gyülekezetek képviselői fejthették ki álláspontjukat. A fórumot Abaffy Zoltán, a zsinat nem lelkészi elnöke vezette. Átlátható és kezelhető rendszert kell létrehozni, megtalálva az optimális megoldásokat - nyitotta meg a nyilvános vitát Bárdossy Tamás. A gyülekezeti és hittanreferens figyelmeztetett: érvényesülnie kell a megélhetőség szempontjának is, érzelmileg és a működtethetőség szempontjából is. A javaslat előterjesztője, Dobrovolni Máté Dél-Pest megyei másodfelügyelő, a zsinat törvény-előkészítő bizottságának tagja ismertette a jelenlegi szabályozást és a tervezet két modelljét. Az egyik modell szerint csak az egyházközség tarthatná meg a jogi személyiség státusát, a másikban az egyházközségen kívül a társegyház (a társult egyházközség része) is jogi személy maradna. Az ingaüantulajdonok jogi személyre való átírását, valamint az egyházközségrészek belső önállóságát meghatározó megállapodások szabályozásának szükségességét mindkét tervezet tartalmazza. Társult egyházközség (Dombóvár- Kaposszekcső-Csikóstöttös) lelkészeként Szabó Szilárd elmondta, hogy a korábban anyaegyház státusú három gyülekezete csak a lelkészi állás finanszírozására fogott össze. Felhívta a figyelmet az ingatíanok tulajdonjogára és a járadékok kérdésére, mert az erős érzelmi kötődés, illetve a korábbi pályázatoknál fennálló jogi kötelezettségek - például a Széchenyi terv esetében - nagy sérelmekhez vezethetnek. A Győr-Mosoni Egyházmegye felügyelője, Rácz András az érzelmi szempontokat helyezte előtérbe. Szerinte el kell kerülni, hogy az új szabályokat „kolhozosításnak” éljék meg a gyülekezetek. A Nógrádi Egyházmegye esperese, Szabó András is kifejtette, hogy a tulajdonviszonyok megváltoztatása biztosan feszültséget gerjeszt a gyülekezetek között, vannak helyzetek, amelyekben egyik modell sem hozna megoldást. A zsinat törvény-előkészítő bizottságának elnöke, Ittzés András örömét fejezte ki, hogy a lelkészek is megszólalnak a kérdésben. A felelősség kiemelésével hangsúlyozta, hogy a jó rend érdekében mindenképp meg kell alkotni az új szabályozást. A Kelet-békési Egyházmegye esperese, Kondor Péter is a jogi személyiséggel együtt járó felelős gondolkodást húzta alá, az állami ellenőrzésekre, számvevőszéki vizsgálatokra is hivatkozva. A tulajdonjogok kérdését normatív módon kell szabályozni. Az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese, MekisÁdám elmondta, hogy közgyűlésük egyhangú határozatban utasította el a leánygyülekezetek jogi személyiségének megszűnését az ingatlanok tulajdonjogi kérdésének rendezése okán. A tulajdonjogok átírása nyomán támadó békéüenségek miatt aggodalmának adott hangot Cserhátiné Szabó Izabella és Szakos Csaba lelkész is, míg Szabó Szilárd az állami kényszer hiányára hivatkozott. Válaszában Kondor Péter a számviteli törvényt és a polgári törvénykönyvet hozta fel példának mint állami előírást, Dobrovolni Máté pedig az előre gondolkodást, a jogi problémák megelőzését hangsúlyozta. Az országos iroda részéről Cservenák Anna főkönyvelő reagált a felvetésekre, saját szügyi gyülekezetének példájával. Ahol belső rend uralkodik, a döntésekben kölcsönösen támogatják egymást, a társulás nem jelenthet gondot. A kiválasztandó megoldás egyszerre kell, hogy szolgálja a helyi közösségeknek és az egyház egészének az érdekeit. A fórum nyilatkozat- és ajánlástétel nélkül zárult. A zsinat által le nem zárt elvi vita alapjául szolgáló tervezetet a következő lépésben a teológiai bizottság tárgyalja majd. ■ WalkóÁdám Idegenek vagy angyalok „Nyitott Európa” a mottója annak a pódiumbeszélgetésnek, amelynek a stuttgarti Kirchentag utolsó előtti napján részese lehetek. Erdélyi szász és szlovák püspöktársam, valamint egy német szociológus társaságában arra a kérdésre keressük a választ, milyen következménnyel jár országainkra és egyházainkra az a tény, hogy munkavállalóként egyre többen hagyják el a kelet-közép-európai régiót. Szó esik a határok megnyitásával együtt járó társadalmi mobilitásról, legálisan és feketén vállalt munkáról, agyelszívásról és prostitúcióról. Történeteket mondunk és adatokat idézünk azzal kapcsolatban, hogy egyrészt magasan iskolázott, másrészt a mélyszegénységből kilépni akaró, gyakran roma emberek miként lelnek rövidebb-hosszabb időre új hazára. „Az orvosaink kellenek, a cigányaink nem?” - kérdezem kissé sarkosan. Egy filmbejátszásból megismerhetjük azoknak az „euroárváknak” nevezett romániai gyerekeknek az életét, akiket szüleik nyugateurópai munkavállalása miatt jobb esetben a nagyszülők nevelnek, rosszabb esetben magukra maradnak, és elvadulnak. Természetesen mindennek egyházi vonatkozása is van, hiszen szolgálatunkkal mind a migránsok, mind a hátrahagyottak körében jelen kell lennünk. Persze az egyházi helyzet is változik. Jó példa erre a stuttgarti magyar protestáns gyülekezet. Annak idején ez igazi emigráns közösség volt, hiszen a háború után, majd 1956-ban, aztán a Kádár-korszakban ide érkezett honfitársaink részben politikai, részben gazdasági menekültek voltak. Idővel jöttek közéjük akkori „jugoszláv” vendégmunkások, illetve a Ceausescu-diktatúra elől menekülők. Ma már viszont szép számmal vannak köztük olyan munkavállalók, akik élnek a „nyitott Európa” által kínált lehetőségekkel. A hazai közvéleményt az elmenőknél is jobban foglalkoztatja az a tény, hogy országainkba egyre nagyobb számban jönnek vagy jönnének más kultúrák képviselői. Ezzel pedig meg is érkeztünk a menekültek és a legális vagy illegális bevándorlók kérdéséhez. Nem szabad elfelejteni, hogy a Kirchentag legtöbb programja - a reggeli bibliatanulmányoktól a késő esti gyertyagyújtásig - kifejezetten lelki tartalmú, de tagadhatatlan, hogy mindig is napirenden vannak közéleti kérdések. Ezeket idén szinte uralják a migránsokkal kapcsolatos témák. A spiritualitás és a politikum azonban mindig is jól megfért egymással a Kirchentagokon. Ennek jelét látjuk a záró istentiszteleten is, ahol Nora Steen hildesheimi lelkész igehirdetésében hatalmas gyülekezet előtt éppen a migránsok ügyét tematizálja. A német egyházak segítő szándékának jelét láthatjuk abban is, hogy e záróalkalom perselypénzét szíriai, iraki és más menekültek támogatására ajánlották fel. A Lehetőségek piacán számos egyház és szervezet foglalkozik a vándorlók sorsával és az azzal kapcsolatos egyházi válaszokkal. Installációk szemléltetik, mit jelent a politikai vagy vallási üldözés előli menekülés, hogyan kell sokszor mindent hátrahagyva új hazát keresni. A Leonhardtemplom melletti diakóniai negyedben egy busz áll: rövidfilmeket kínál, láthatók a menekültekről szóló híradó-tudósításokból oly jól ismert motyók. A vetített filmek és az áldozatkész munkatársak elbeszélései nyomán aztán arcot kapnak ezek a sorsok. Az egyház migránsok közötti szerepvállalásáról szól egy fórum keretében Ulrich Möller vesztfáliai egyházfőtanácsos. Elmondja, hogy a Kirchentag után egy csoportjuk Spanyolországba, egy másik pedig Olaszországba utazik, hogy közelről tanulmányozzák, miként érkezik Európába a nagyszámú bevándorló. Számos - adott esetben sok ezer fős hallgatóság előtt elmondott - előadásban is hangot kap a bevándorlás kérdése. Angela Merkel német kancellár hihetetlenül természetes megszólalása azzal zárul, hogy nem szabad megfeledkezni azokról, akik a világ legszegényebb országaiból kívánnak a mi jóléti társadalmunkba bebocsátást kérni. Joachim Gauck államelnök sok keresztény politikus dilemmáját fogalmazza meg, amikor d a „teológiai igen” és a „politikai nem” I egymásmellettiségéről szól. Ennél sokkal radikálisabb Margót Käßmann reformációi nagykövet. A Kirchentag egyik legnépszerűbb előadója Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát idézi, amely szerint minden ember szabadon választhatja meg lakóhelyét. Szokásos kapitalizmuskritikáját ezúttal így fogalmazza meg: „Ne a tőke globalizációjáról, hanem az emberek globalizációjáról beszéljünk.” Hangsúlyozza, hogy ez összhangban áll a bibliai történetekkel, amelyek közül Ábrahámtól Pálig menően számos elbeszélést idéz. Közös bennük, hogy a migránsélet áldások forrása lehet. A Szentírásban a határátlépés mindig pozitív tartalmat hordoz, és az újrakezdés bátorságát és az isteni segítség tényét jelzi. A korábbi püspök szorgalmazza, hogy a német társadalom az eddiginél is befogadóbb legyen: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg” - idézte Zsid 13,2-t. Arra gondolok: de jó lenne ezt a mondatot plakátokon hirdetni. Egészen más háttérből érkezett, viszont lényegében e bibliai idézetet gondolja tovább nagy hatású előadásában Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének korábbi főtitkára. A mély keresztyén elkötelezettségű államférfi emberséges menekültpolitikára hív fel. Hangsúlyozza, hogy a bevándorlás kérdése nem oldható meg szögesdróttal és kizsuppolással. Igazi csemegét jelent az a Fellbachban megrendezett fórum, amelyen a mai német politika két kiemelkedő, jóllehet egymással gyakran szemben álló párthoz tartozó politikusa vesz részt. A CDU-s Thomas de Maiziére szövetségi belügyminiszter és Katrin Göring- Eckardt, a Zöldek frakcióelnöke egyaránt hitvalló keresztyén. Előbbi kiáll amellett, hogy Európának több menekültet be kellene fogadnia. Mindezt azonban kiegészíti azzal, hogy a megengedőbb szabályozás viszont együtt kell, hogy járjon az illegális csatornák konzekvens kizárásával. Utóbbi pedig megengedően nyilatkozik a Kirchenasylnak nevezett gyakorlatról, amelynek értelmében templomok és egyházi épületek otthont nyújthatnak azon üldözötteknek, akiket a hatóságok kiutasítanának az országból. A fórum előadói között szerepel egy húszéves eritreai fiatalember, Amaniel Petros Habte is. Elmondja, hogy a brutális katonai szolgálat elől előbb Szudánba menekült, ahol magyar vízumért folyamodott. Nálunk azonban a menekültszálló zsúfoltsáÉGTÁJOLÓ gát és a skinheadek fenyegető fellépését tapasztalta meg, így Németországba ment tovább, ahol csakis az egyházak hathatós segítségével maradhatott. .Nincs alkalmam jobban tájékozódni az eritreai fiatalember rossz magyarországi tapasztalatairól. Az ő története azonban lassan visszavisz saját hazámba. Ebben persze segítségemre van egy apró epizód is. Az utolsó este a szarvasiak csapatának vezetésével az evangélikus diakónia munkatársai rendeznek ingyenes ételosztást a Leonhard-templom környékén. Szép számmal jönnek német fesztiválozók, aztán feltűnően sok magyar szót hallok. Megtudom, hogy a közeli utcák piros lámpás negyedének prostituáltjai és futtatóik jöttek megkóstolni a gulyást és a lecsót. Ezek legtöbbjüknek hazai íznek számítanak, hiszen feltűnően sokan vannak köztük magyarok. Számukra természetes dolog a mobilitás a nyitott Európában. Egyrészt mély szomorúság van bennem, hogy Stuttgartnak ilyen magyar látványossága is van, másrészt ott és akkor úgy érzem, hogy a Jézustól tanultak jegyében tudjuk őket asztalunkhoz hívni. Hiszem, hogy ennél a közös asztalnál sok a hely. A stuttgarti Kirchentag a meghívás, a közösség vállalásának alkalma. Annak meghirdetése s megélése, hogy helyet szoríthatunk a másiknak asztalunknál és a szívünkben. A vendégszeretetről meg ne feledkezzünk, mert ezáltal - tudtunkon kívül - angyalokat vendégelhetünk meg. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület Margot Käßmann reformációi nagykövet és Fabiny Tamás püspök Beszélgetés a magyarországi diakóniáról
