Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-18 / 3. szám
Evangélikus Élet ÖKUMENIKUS IMAHETI MELLÉKLET 2015. január 18. » 7 ■■■■■■MI ♦ ♦ ÖKUMENIKUS S-IMAHET a Krisztus-hívők egységéért 2015. január 18-25. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kiadásában megjelent imafüzet anyaga alapján Ez a hét az élő víz forrásához vezeti azokat, akik az imahét nyolc estéjén templomainkban hallgatják vagy hirdetik Isten igéjét. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai asszonnyal lélekben tanúsítja Isten népe számára, hogy az élet Isten ajándéka. Ezért kínálja ma is Jézus az élő vizet, hogy aki hallja az igét, abban tényleg az élő víz forrása fakadjon éltető erejével. A 2015. esztendő imahetének anyagát a Brazil Keresztény Egyházak Nemzeti Tanácsa készítette el. Külön munkacsoport dolgozott azon, hogy az imahéten jelen levő templomi közösség találkozzék az életet kínáló Jézussal. A bibliai történetben a hely és a találkozó személyek kiemelt szerepet kaptak. A hely Jákob kútja, s akik találkoztak: a názáreti (galileai) Jézus és a sikári (samáriai) asszony. A kút ugyan messze Keleten található, a Garizim és Ebal hegyek közötti völgyben, kilométernyire Sikártól, a fővárostól, mely ma Aszkar néven található a térképen. A kút harminckét méter mély. Két méter az átmérője. Forrás táplálja. Fedett. A fedélen két merítőnyílás van. Innen vitték az ivóvizet a város lakói. Ez a kút Petőfi Sándor szavait juttatja eszünkbe, amint a János vitéz írása közben maga előtt látta: „Tündérországnak egy tó állott közepén (...) // Hát az élet vize volt ez a tó itten...” Mi templomunkban fedezzük fel az élet forrását. Ott hullott fejünkre a keresztelőkútnál az élet vize. A hangzó ige hallatán Isten igéjét hallgatva felfrissült a szívünk és az értelmünk. Templomunk jut eszünkbe, mely Isten jelenlétének helye, ahol összegyülekeznek az emberek; aki szomjas, annak Jézus ad inni az élet vizének forrásából (Jel 21,6). A tér és idő feletti mindenható Isten hatásaival sokféle módon tud jelen lenni az anyagvilágban. Akár egyetlen helyen többféleképpen is. Kitüntetett módon találkozunk vele templomainkban. Krisztusban kedves Testvérek! Megjelenik előttünk az éden folyója is, amely az élet folyama, és a négy égtájat élettel árasztotta el (íMóz 2,10), és amely az Isten és a Bárány forrásából eredt (Jel 22,2). Nekünk ez az éden a templom. Isten közellétének a helye. Itt ered a mindent éltető víz (Ez 47,1). Azt olvassuk a próféta könyvében, hogy a templom küszöbe alól ered a forrás. Ott ered, ahol az érkező belép a templomba, hogy találkozzék Istennel. Ott ered, ahol az igehallgató, a szentségekkel élő kilép a templomból, hogy az élő víztől felfrissültén járjon az életúton. Tudjuk - mert tapasztaltuk -, hogy ez több és egészen más, mint az, hogy víz nélkül nincs élet! A templom az a „kút", ahol valóban minden élet adója az Isten! Amikor Jézus kínálja az élő vizet, az isteni békét, az üdvösséget kínálja fel. Ezért ne felejtse senki, hogy a forrás „űz Úr házából” fakad (Jóéi 4,18). A szomjazónak sose oltotta szomját a jó szó. A vigasztalás is csak üres korsó! A szomjazó Jézushoz fordul. Ott van az élő víz. Jézus a valódi élet forrása. Jézus enyhíteni tudja az élet utáni szomjat. Ezt sehol másutt nem lehet megtalálni! Az idei imahét hívás az élő víz forrásához, Jézushoz. Jó, ha mi is átadjuk hitünk örömét a világnak, ahogyan a samáriai asszony a Jézustól kapott vízzel ment a városba, s Sikem városát elárasztotta élő vízzel. Polgártársainak elmondta, hogy a Messiással találkozott a kútnál, és azok hittek neki. A keresztények mit visznek magukkal a templomból? Árad-e a Jézusban hívők életéből az élő víz - vagy csak a száj szól, és a szív dobog? A tanúságtételben az egész ember benne van. Testestül-lelkestül. Érzelemvilágával és gondolatvilágával. Szavaival és cselekedeteivel. Nagy szüksége van magyar népünknek erre a jézusi élő vízre! A szomjat nem oltja sem az üdítő, sem az energiaital, sem az alkohol, csak a tiszta víz. Jézus meg tudja adni az életet, szeretettel hív bennünket erre az örök, isteni életre. Aki Jézustól kapott életet, ott marad a kútnál, mert ott a forrás, ott az élő víz! Ahol a forrás van, ott van az oázis. Ahol az oázis van, ott van az igazi élet! Ezzel nyújtjuk át az ökumenikus imahét 2015-ös heti programját, áldáskívánással hívogatva mindenkit az élő víz forrásához, a kúthoz, Jézushoz - a templomba! ■ Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ■ Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke Imahét a keresztények egységéért A 2015. évi ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete január 18-án, vasárnap 19 órakor lesz a budapesti Szent István-bazilikában. Szentbeszédet mond dr. Erdő Péter bíboros, prímás, igét hirdet Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke. Az ökumenikus istentisztelet liturgiájában a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgálnak. Minden kedves testvérünket szeretettel várjuk! Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” Bevezetés az imahét gondolatkörébe Aki iszik ebből a vízből... Utazás, perzselő napsütés, fáradtság, szomjúság... „Adj innom!” Ilyenkor ez minden ember kívánsága. Isten, aki Krisztusban emberré lett (Jn 1,14), és kiüresítette magát, hogy emberségünkben osztozzon (Fii 2,6- 7), képes arra, hogy megszólítsa a samáriai asszonyt: „Adj innom!” Ugyanakkor ez az Isten - aki azért jön, hogy találkozzon velünk - az élő vizet ajánlja: „...aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó vízforrásává lesz benne’.’ (Jn 4,14) Jézus és a samáriai asszony találkozása arra hív minket, hogy próbáljuk ki, milyen a más kútjából vizet inni, és hogy valami keveset a miénkből is adjunk. Sokszínűségünkben egymást gazdagíthatjuk. A keresztény egységért rendezett imahét az imádság, a találkozás és a párbeszéd kitüntetett alkalma. Alkalom arra, hogy felismerjük a másikban rejlő, a miénktől különböző gazdagságot és értéket, és arra kérjük Istent, hogy adja meg az egység ajándékát. „Bárki, aki ebből a vízből iszik, visszatér ide” - tartja egy brazil mondás, amely akkor hangzik el, ha egy látogató épp távozik. Egy frissítő pohár víz vagy a chimarráo (hagyományos, speciális zöld teából készült ital), a kávé, a tereré (hideg vízzel készült, teaféle ital) az elfogadás, a párbeszéd jele. Az érkező vendég vízzel kínálásának bibliai gesztusa (Mt 10,42) mint az üdvözlés és javaink megosztásának jele Brazília minden területén szokás. A szöveg tanulmányozása és az azzal kapcsolatos meditáció az imahét folyamán arra szolgál, hogy az egyes emberek és a közösségek felismerjék Jézus tervének - amelyet mi Isten országának hívunk - párbeszédes jellegét. A történet megerősíti, hogy az az ember, aki tisztában van saját identitásával, nem tekinti fenyegetésnek a másik embert. Ha nem érezzük magunkat fenyegetettnek, akkor felfedezhetjük, mi az, ami a másikban kiegészít minket. Önmagában egy személy vagy kultúra nem elég! Jézus „Adj innom!” mondata a kiegészítésről szól: valaki másnak a kútjából inni jelentheti az első lépést ahhoz, hogy megtapasztaljunk egy másfajta létezést. Ez vezethet az ajándékok cseréjére, amely mindenképp gazdagít minket. Ahol elutasítják a másik ajándékát, ott nagy károk keletkeznek a társadalomban és az egyházban egyaránt. A János-evangélium 4. fejezetének összefüggésében Jézus idegen, aki fáradtan és szomjasan érkezik. Segítségre van szüksége, és vizet kér. Az asszony hazai területen van: a kút az ő népéé, az ő hagyományához tartozik. Övé a vödör, és ő tud vizet meríteni. De ő is szomjas. Találkoznak, és ez a találkozás mindkettőjük számára váratlan lehetőséget rejt magában. Jézus nem szűnik meg zsidónak lenni attól, hogy ivott a samáriai asszony által neki adott vízből. A samáriai asszony marad az, aki volt, miközben elfogadja/megismeri Jézus útját. Amikor fel tudjuk ismerni eltérő szükségleteinket, akkor egymás kiegészítése gazdagítóbb módon történik meg az életünkben. Az „Adj innom!” feltételezi, hogy mind Jézus, mind a samáriai asszony azt kéri, amire szüksége van a másiktól. Ez a felszólítás annak felismerésére késztet minket, hogy az egyes embereknek, közösségeknek, kultúráknak, vallásoknak és etnikumoknak szükségük van egymásra. Az „Adj innom!” magában foglal egy etikus cselekedetet, amely kifejezi, hogy szükségünk van a másikra, amikor az egyház küldetését gyakoroljuk. Hozzáállásunk megváltoztatására késztet, hogy sokszínűségünk közepette is odaszánt élettel keressük az egységet. Mindez a keresztény spiritualitás és imádság sokféle formája felé való nyitottságunkban valósulhat meg. Egyházi és vallási helyzet Brazíliában Brazília nagyon vallásos országnak tekinthető. A hagyomány szerint bizonyos szívélyesség jellemzi a társadalmi osztályok és etnikai csoportok kapcsolatát. Manapság azonban növekszik az intolerancia, amely az erőszakos cselekedetek nagy számában mutatkozik meg. Különösen igaz ez a kisebbségekkel és a kiszolgáltatottakkal szemben: a feketékkel, a fiatalokkal, a homoszexuálisokkal, az őslakókkal és az afrikai-brazil vallásukat gyakorlókkal szemben. Folytatás a 8. oldalon
