Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-31 / 22. szám

io it 2015. május 31.

FÓKUSZ

Evangélikus Élet

——i

WiailMgMM

„Nekem ezen túl kellett esnem”

► Puskás Réka különös tulajdonságokat kapott a Jóistentől: pozitív és optimista szemlélettel tekint a jövőbe. Ez a szemlélet kísérte őt tavaly nyáron is, amikor rákos daganatot diagnosztizáltak nála az orvosok. Több mint félévnyi küzdelem van mögötte - és az utolsó eredményei szerint legyőzte a rákot. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tizennyolc éves diákjával betegségéről beszélgettünk. Közben kiderült az is, hogy a mögötte álló egyházi iskola hogyan tudta támogatni őt a nehéz helyzetben.

A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium Facebook-oldalán tették közzé a hírt: egyik tanulójuk, Puskás Réka is szerepelt abban a fotósorozatban, amelyet Nánási Pál fényképész készített leukémiás gyerekekről és sztárokról a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára. A sorozat képei megindítóak voltak: az ismert emberek maguk is kopaszon álltak a hajukat vesztett gyerekek mellett. A képek mégis erőt és bátorságot sugároztak.

Felvettem a kapcsolatot a gimnázium vezetőivel, és érdeklődtem Réka iránt. Interjút szerettem volna tőle kérni, de ilyenkor visszafogott az ember... Nem is tudja, hogyan is kérje. Mit is akarok? Beszélgetni az élet és a halál mezsgyéjén táncolóval. De a betegségről nehéz beszélni. Egy ilyen interjú tele lehet fájdalommal és könnyel. Mégis erőt adhat azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, és azoknak is, akik kísérnek egy beteget.

Réka nyitott volt a lehetőség iránt, de időt kért. Még egy fontos eredményre várt. Arra az eredményre, amelyből megtudhatta, hogy az immáron több mint fél éve tartó küzdelem milyen kimenetellel járt.

Vártunk. Aztán húsvét előtt jött a levél az örömhírrel: a vizsgálatok szerint Réka meggyógyult, legyőzte a betegséget. Indulhattunk Nyíregyházára a beszélgetésre.

Bár Réka még magántanuló, az iskolájában beszéltünk meg találkozót. Pontosan érkezett, az anyukájával, aki - mint kiderült - lánya betegsége óta az intézményben dolgozik takarítóként.

Fantasztikusan optimista, csupa mosoly lánnyal találkoztunk. Nyoma sem volt rajta az átélt, átküzdött hónapoknak. Amíg Győri András Timotheus kollégám felszerelte a kamerákat, a

► Tomika ma hatéves, élénk és mozgékony, derűs kisfiú. Az orvosok hároméves kora után azt mondták, nem fog járni, mert oxigénhiány miatt sérültek az agyi funkciói. A szakemberek aztán nem értették, hogyan lehetséges a javulás. Szinte csodáról lehet beszélni. Tomi édesanyjával Benedek Bernadett beszélgetett.- Miután Tomi megszületett, mindent rendben találtunk nála, de ahogyan teltek a hónapok, a fejlődése vontatottá vált, és nem tudtuk az okát. Egyéves korában nagyobb kivizsgálásra vittük. A mágnesesmagrezonancia-vizsgálat (MR) kimutatta, hogy valahol időközben megsérült, agyi elváltozás keletkezett. Oxigénhiányra jellemző tüneteket állapítottak meg az orvosok, de nem tudták megmondani, hogy a sérülés pontosan mikor történt, magzati korban vagy a születést követően.

Születéskori oxigénhiány a betegség megnevezése, ami miatt az agyi funkciók sérültek. De hivatalos diagnózisunk a mai napig nincsen. Amikor Tomit meglátják, azt mondják, autisztikus, de ez is csak feltételezés. A fejlesztőprogramok, memikrofonokat, és beállította a fényeket, beszélgetni kezdtünk.

Réka tizennyolc éves. Öten vannak testvérek, négy lány és egy fiú. A Nyírség szívében, Nyíregyházától tizenkét kilométerre, Napkoron élnek. Gyermekkora óta sportol, néptáncol, szívesen vesz részt tanulmányi versenyeken is. Kedvenc tantárgyai a testnevelés, az angol és a magyar. Korábban állatorvos szeretett volna lenni, de most a betegség alatt eldöntötte: embereket szeretne gyógyítani.

2014. augusztus elején derült ki a baj. Fájtak a végtagjai, és egyre nehezebben kapott levegőt. Rövid idő alatt sokat fogyott. Először vírusfertőzéssel kezelték, majd egy mellkasröntgen és egy hasi ultrahang után derült ki: hatalmas tumor van a mellkasában. A kórházból már haza sem engedték. Először a nyíregyházi kórházba vették fel, majd elszállították Debrecenbe, ahol az azonnali operáció mellett döntöttek.

Rékánál Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak, amely a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása. Nála a szív mellett lévő csecsemőmirigy rákosodott el. A felgyülemlett vizenyő eltávolításával, kemoterápiás és sugárkezeléssel állították meg a folyamatot.- Valamilyen szinten sokkolt, amikor a betegségemről értesültem, de mivel a családunkban sok ilyen megbetegedés volt, nem lepődtem meg, hanem számítottam arra, hogy a közeli vagy a távoli jövőben lesz nekem is ilyen jellegű problémám - mondta, amikor arról faggattam, hogyan fogadta ezt a hírt.

A kórházban aztán szembesült azzal is, hogy nála sokkal fiatalabbak, gyerekek is vannak, így szinte a nagy testvérükké vált. Sok esetben ő öntött lelket az osztályon lévő kis betegekbe.

lyekre jártunk, bizonyos szintig elvitték, de mindig újabbat kerestem. Három és fél éves korában azonban a fejlődésneurológus azt mondta, sohasem fog járni. Én ezt nem fogadtam el, és azt mondtam, hogy márpedig ez a gyerek járni fog. Kértem Istent, hogy mutasson még mozgásterápiákat, mert nem hittem el, hogy nincs más megoldás. Akkor Nyíregyházán találtam újabb fejlesztő programot. Otthon végeztem vele a gyakorlatokat, és egy év múlva Tomi talpra állt.- Mi volt a környezet reakciója Tomi állapotára, és mennyi segítsége volt Önnek?- Mondhatni, hogy szinte alig volt segítségem. A védőnők azt mondták, hogy a gyerek kicsit lusta, engem hisztérikás anyukaként kezeltek. A család sem fogadta el az aggodalmaimat. A férjem mellettem volt, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A környezetemben is megszóltak, egyáltalán nem éreztek velem együtt. Az édesanyát szokták ilyenkor hibáztatni, ezt teljesen igazságtalannak éreztem. Akkor nagyon nehéz helyzetben voltam. Ez jó pár évig tartott; csak imádkoztam, és nem jöttek az imáimra válaszok.- Hívő keresztényként Ön hogyan látta Tomi betegségét?

Réka története- Attól függetlenül, hogy milyen okból kerülünk oda, nagyon jó a hangulat a kórházban - tudom meg tőle. - Ott lesz egy másik családja is az embernek, ahová mindig szívesen megy vissza, és ahol mindig szívesen látják. Összetartó közösség vagyunk. Sokszor most is hiányoznak a bentiek. Sajnos vannak olyan gyerekek is, akiket elveszítettünk, de akik meggyógyultak, és rendszeresen kontrollra mennek vissza, azokkal még most is szoros kapcsolatban vagyok.

Ennyire pozitív gondolkodású emberrel még nem találkoztam. Úgy beszélt az életveszélyes daganatról, mintha csak egy náthából gyógyult volna fel:- Nagyon jól viseltem a betegséget. Sokan mondták, hogy egyszer majd túl lesz rajta az ember, de most úgy érzem, soha nem fogom elfelejteni ezt, és nem is szeretném elfelejteni. Az életem részévé vált. Emlékeztet arra, hogy mire vagyunk képesek. Hogy egy ilyen betegséget is le tudunk győzni, és túl tudunk lépni rajta valamilyen szinten.

Hogy is mondjam: butaságnak hangzik, de jó volt ez a betegség, és nem szeretném visszacsinálni. Ha lehetne választanom, újra végigcsinálnám. Nekem ezen túl kellett esnem. Sok mindent megtanultam magamról, összekovácsolta még jobban a családot, nemcsak a szűkebb, de a távolabbi rokonokat is. Nagyon sok embert ismertem meg, akiket nem ismernék, ha nem lettem volna beteg.

Molnár Nikolett általános iskolás kora óta ismeri Rékát. Most is a legjobb barátnője.- Nagyon megdöbbentem és megijedtem, amikor megtudtam, hogy Réka beteg - mesélte. - Nem sajnáltam, mert tudtam, hogy Réka erős lány. Tudtam, hogy túl fogja tenni magát ezen. Sokat változott a betegség hatására. Sokkal erősebb lett. Érdekli a másik ember sorsa. Vannak céljai, és végig tudta, hogy meg fog gyógyulni.

De honnan merítette az erőt ehhez?- Nem tudom megfogalmazni, mi ad erőt - gondolkodott el a kérdésen Réka. - Nem vagyok hívő ember, bár görögkatolikus vagyok. Én magam eldöntöttem, hogy ezt az egészet hogyan szeretném csinálni, és ehhez tartottam magamat. De nemcsak magamból merítettem erőt, hanem erőt kaptam másoktól is. Rengeteg barátom és ismerősöm bátorított, támogatott, hívott telefonon, vagy a családomat kereste.- Az iskola a lelki támogatásra helyezte a hangsúlyt, de a gyógykezelések, az utazások bizony súlyos anyagi terhet róttak a családra, ezért anyagiakban is próbáltunk segíteni. Többször szerveztünk jótékonysági rendezvényeket - mondta Kecskemétiné Szilvási

Hittel látni- Optimistán tekintettem az állapotára. Ha visszanézek, csodálkozom azon, hogy Isten mennyi erőt adott a mindennapokban hordozni ezt a terhet. Iszonyú nagy felelősségről van szó, Tomiról egész nap le sem vehetem a szemem, a fejlődése érdekében minden rezdülésére kell reagálnom. Ez kialvatíansággal és fáradtsággal jár, de ettől függetlenül új erővel kezdek minden napot. A család most már jó pár éve támogat, de a férjem nélkül nem ment volna.- Miként változott Tomi állapota?- A szakemberek értetlenül állnak a fejlődése előtt. Igyekeztem tudatosan elhárítani a negatív feltételezéseket. Arra akartam tekinteni, amilyen képet nekem Isten adott Tomiról, hogy amikor felnő, milyen emberré válik. Szerettem volna óvodába vinni, de nagyon csúnyán bántak vele, a gyógypedagógusok nem akarták, hogy ott legyen. Most fejlesztőházba járunk, ahol én is részt veszek vele a foglalkozásokon.- Konkrétan miben tapasztalta, illetőleg tapasztalja Isten segítségét?- A szülőnek két választása van, ha a gyermeke ilyen elesett helyzetbe kerül: vagy így hagyom egész életében,

vagy segítek neki. Én segíteni akartam mindenáron. Ehhez kaptam az erőt és az utakat, hogy megtaláljam azokat a módszereket, amelyekkel tudom őt segíteni. Hiszem, hogy további erőt és útmutatást kapok ahhoz, hogy úgy tudjam támogatni, ahogyan az leginkább a javát szolgálja. Sokszor nehéz kivárni a következő fejlődési szakaszt, főként, ha nem jönnek a várt eredmények. Néha a hitem is meginog. Nincs az ember mindig fent, ha Istennel jár, akkor sem, mert vannak mélypontok a lélekben. De Isten igéje mindig felemel, és segít abban, hogy ne a körülményekre tekintsek, ne arra nézzek, ami látható, hanem arra, ami a szemnek láthatatlan.

Az elmúlt években mindig azzal kezdtem az évet, hogy elolvastam Jób könyvét. Innen kaptam egy igét: ha Istentől elfogadjuk a jót, akkor el kell fogadjuk a rosszat is. Ha ebben teljes békességet kapok - eddig még nem jutottam, de ülepedik bennem -, akkor békességgel fogok tudni végigmenetelni ezen a nehéz életszakaszon. „Az Úr pedig jobban megáldd a Jób életének végét, mint kezdetét..!’ (Jób 42,12; Károli-fordítás) Ezekbe az ígéretekbe tudok kapaszkodni, mert nekem szólnak, erre a speciális élethelyzetre vonatkozóan.- Mi volt eddig a legnehezebb?

Zsuzsanna igazgatóhelyettes. - Az iskolában a gyerekek karácsonykor külön gyűjtöttek Réka számára, és előadásokkal jelentkeztek azokra a rendezvényekre is, amelyeket jótékony céllal rendeztünk.

Az egész iskolában gyűjtődobozok voltak kihelyezve, amelyekbe nemcsak pénzt, hanem üzeneteket, rajzokat, gumi karkötőket, fülbevalókat is bedobtak Rékának. Többször voltunk családlátogatáson náluk, és örültünk neki, hogy amikor az egészsége engedte, meglepetésszerűen bejött hozzánk az iskolába is.

Az iskolalelkész, Bozorády Ildikó szerint egy evangélikus egyházi gimnázium egyik legfontosabb célja az, hogy rendszeresen imádkozzon azokért is - akár tanulók, akár tanárok -, akik súlyos helyzetbe kerülnek.- Bíztunk abban, hogy imádságaink meghallgatásra találnak majd. A szülőkkel, a testvérekkel és Rékával folytatott beszélgetések során átgondoltuk azokat a lépéseket, amelyekkel a család számára segítséget tudunk nyújtani. A nagycsaládnak megvan az előnye, hiszen egymást jobban tudják hordozni, támogatni. Ez a nehéz hónapokban Rékáéknál is megmutatkozott.

Az édesanya is rendkívül nyitott volt arra, hogy könyörögjünk az Úristenhez azért, amire mindannyian a leginkább vágytunk: hogy Réka meggyógyuljon, és hogy kapjanak elég erőt ahhoz, hogy a küzdelmes hónapokat hittel és bizakodással vegyék.

Réka betegsége alatt mindig arra gondoltak, hogy milyen jó lesz, ha a következő nehéz lépésen is túl lesznek. A kitartó odafordulásnak, a sok beszélgetésnek meglett az eredménye.

Az egész család pozitív, optimista szemlélettel tekint a jövőbe, és én abban bizakodom, hogy ők látják ezen az úton keresztül is Isten szeretetét, különös kegyelmét és gondoskodását, hogy neki gondja van a legkisebbekre és a leggyengébbekre is. És meg tudja erősíteni mindazokat, akik hittel kérik tőle! - mondta Bozorády Ildikó, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze.

■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Forrás: Evangélikus.hu- Szembesülni az MR-vizsgálat eredményével. Illetve hogy speciális esetnek számítunk, mert az orvosok nem tudták megmondani, mi a kimenetele ennek az egésznek. Nagyon nehéz volt így terápiákat találni. Nem jött a kívánt eredmény, így nem akarták a kezeléseket sem folytatni. Nem tudtak mit kezdeni a helyzetünkkel.- Mit tanácsol a hasonló helyzetben lévő szülőknek?- Elsősorban azt, hogy higgyenek, és ne csupán a körülményekre tekintsenek! Ha azt akarják, hogy változás legyen a gyermekük életében, az vezesse őket, ami az ő szívükben van a gyermeküket illetően. Ha negatív kijelentéseket hallanak a gyermek állapotáról, ne ez határozza meg azt, hogy mit tesznek, hanem vigyék a helyzetet Isten elé, és amilyen képet Isten ad a gyermekükről, azt tartsák szem előtt.

Nem a szakemberek, az orvosok véleményét akarom leszólni ezzel! Csupán azt vallom, hogy ha az anyuka ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig a gyermek állapota változni fog, s ebben a ragaszkodásában Isten megerősíti azáltal, hogy „képet ad” róla, akkor ez így is lesz. Nekem azt mondták, hogy Tomi soha nem fog talpra állni. És Tomi jár. ■