Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-24 / 21. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. május 24. » 5 Állunk a sorban, bebocsátásra várva a siratófalhoz. Több irányból lehet a helyet megközelíteni, de csak szigorú biztonsági ellenőrzés után. Lassan totyogunk; én, mint mindig, zárom a sort, begyűjtőm a lemaradókat, a fényképezőket. El ne vesszen valaki. Mögöttem izraeli iskoláscsoport zajong. Lehetnek tán nyolc-tíz évesek. Vezeti őket egy tanító néni. Hallom, amint angolul biztatja a gyerekeket: kérdezzétek meg a bácsit, honnan jött. Ők rögvest körülfognak és kérdeznek. Mondom, Magyarországról jöttünk, ez itt előttetek a sorban egy magyar csoport. „És szereted Izraelt?” - szegezik nekem a kérdést. Keresztyén vagyok - gondolom. A választott nép története valahol az én történetem is. No meg már ötödször vagyok itt, vezettem már néhány zarándokcsoportot. Ismerős a táj, megfog a közel-keleti kavargás, eminnen a müezzin szól, amott a harangok zúgnak. Szakállas-pajeszos, fekete ruhás ortodox zsidók sietnek tán a közeli zsinagógába. Mit mondhatnék mást?- Izrael itt van a szívemben! - mondom a gyerekeknek. Mire ők csillogó, hálás szemmel simogatják a kezemet, a karomat... Ülünk a buszban, Galilea tájain suhanunk. Benn kellemes hűvös, kinn már a májusi nyár melege. A kukorica virágzik, a gabonát sokfelé már learatták, bálázógépek járják a földeket. Érik a szőlő a furcsa, „v” alakra nevelt karókon a madárvédő háló alatt. Az utóbbi húsz évben nagyot fejlődött Izrael szőlő- és borkultúrája. Errefelé is szaporodnak a jó nevű pincészetek. Ezen a tájon a szőlőtermelésnek sok ezer éves hagyománya Szentföld - újragombolva ENSZ-tagország a mai napig sem ismerte el Izrael Államot, ahogy Jeruzsálem főváros voltát sem. van, itt a károkozó fagytól nem kell tartani. A boltok polcain szinte csak helyi és minőségi borok sorakoznak. Izrael megteheti, hogy védi a saját piacát. Nézem, hogy majd minden földet behálóznak a csepegtető öntözés vékony, fekete csövei. Napraforgóhoz, kukoricához, gyümölcsfákhoz, de a városi parkok virágaihoz is így juttatják el az éltető folyadékot. Hiába, normálisan áprilistól novemberig ebben az országban nem esik az eső. Halljuk az idegenvezetőtől, hogy Izrael élen jár a csepegtető öntözési technológia kifejlesztésében és exportjában. Ahol kevés a víz, ott az ember megtanulja takarékosan használni. Lassan, meg-megállva ballagunk a különböző bibliai helyeken. A Szentföld nyitott történelemkönyv. Ősi kánaáni, későbbi zsidó építészeti emlékek keverednek a lovagkor és a sok száz éves török uralom még ma is meghatározó emlékeivel. A tizenegyezer éves Jerikó dombja - „tel”-je - mellett vezet el utunk, s rá nemsokára már Akkó keresztyén lovagvárát csodálhatjuk meg. Meglep, hogy Jeruzsálem óvárosának fényképekről is jól ismert falait Szulejmán török szultán építtette. A Via Dolorosán, a szenvedés útján járva itt-ott római kori utcaköveken tapos a lábunk - talán Jézus is járt erre valamikor? És az emberek. Betlehemben csadoros nők jönnek szembe, csak a szemük világít a ruha hasadékából. A járdaszigeten a dugóban várakozó autósoknak török kávét árul egy palesztin fiú. A „szukban” a bazárban mindent el akarnak adni az arra járónak. Hangosan, kiabálva, de egyáltalán nem mérgesen. Lehet alkudni, még így is ők fognak jól járni. És ott vannak a zsidók. Kik teljesen európai módon öltöznek, másoknak a fejét ékesíti a „kipa” a kis sapka, emlékeztetve a férfit, hogy fölötte mindig ott van az Úr. Aztán az ortodox zsidók, télen-nyáron, hidegben-melegben mindig ugyanabban a fekete kalapban, kaftánban - a haszidok kerek szőrmekalapban. Jeruzsálemben ott van a szatmári zsidók által alapított Meá seárim (Száz kapu) negyed, ahol szombaton az utcákat is lezárják a véletlenül behajtó autók elől - a nyugalom napját meg ne szegje valaki is. A Genezáret-tó partján lévő, ugyancsak magyar zsidók alapította Ma’agan kibuc idős alapítója-lakója egy debreceni zsidó asszony. Aki boldog, hogy magyarul beszélgethetett velünk. És végül a modern Izrael. Tel- Aviv és Netanya. Világvárosok, harminc-ötven emeletes toronyházakkal, kétszer öt sávos autópályákkal, épülő nagy sebességű gyorsvasúttal. Modern bevásárlóközpontok, éttermek, bárok várják a betérőt. A Földközi-tenger végtelen, homokos tengerpartja a májusi nyárban ellenállhatatlanul fürdésre csábít. És mindemellett ott vibrál a levegőben a szinte megoldhatatlan zsidó-palesztin ellentét. Jó néhány E nagyjából dunántúlnyi országban összesűrítve él együtt Kelet és Nyugat, Nyugat-Európa és a Közel- Kelet. A Mindenható egyszer úgy döntött, hogy itt, ezen a földön mutatja meg hatalmát és szeretetét egy nép sorsán, történelmén keresztül a föld minden lakójának. A zsidók Jeruzsálem felé fordulnak ima közben, imáikban folyton említik a nevét, és a húsvéti-széderesti ima immár kétezer éve minden évben ezekkel a szavakkal zárul: „Hasana haba be-Jerusalaim” azaz: „Jövőre Jeruzsálemben.” Úgy legyen. ■ Lupták György Huszonöt éve láthatók egyházi műsorok a Magyar Televízióban ■ Nagy László A rendszerváltozás új lehetőségeket jelentett a gondolkodásban, a képernyőn és az írott sajtóban való megjelenésben, egyáltalán mindabban, amit kommunikációnak nevezhetünk. Visszaemlékezve ezekre az időkre, határozottan idézhetők fel azok az események, akkor talán lényegtelennek, ma annál fontosabbnak tűnő gondolatok, találkozások, beszélgetések, melyek alakították, valamiképpen meghatározták az elkövetkező negyedszázadot. Visszatekintve sokan csalódottak, hiszen mást vártak ezektől a rendszerváltoztató évektől. Érdekes, hogy bár jó páran vagyunk, akik megéltük, mégis vannak, akik már-már mitológiát fogalmazva szépítik, torzítják az eseményeket, vagy másképpen mondják el, mint ahogyan megtörténtek. Önmagukat állítva pozitív hősnek, saját szemüvegükön keresztül látva és láttatva az elmúlt éveket. A szerkesztő emlékei De hát nem volt az olyan régen, hogy ne emlékezhetnénk szinte minden pillanatára, megnyilatkozására, állásfoglalására! Ezeknek az elemzése azonban most nem az én feladatom. Szubjektív, de tényékhez kötődő visszaemlékezéseimben mindössze azokat a benyomásokat, meghatározó találkozásokat, pillanatokat szeretném összefoglalni, melyek a képernyőn nem jelentek meg, talán nem is beszéltem még róluk, mégis meghatározták mindazt, ami azután az általam szerkesztett evangélikus vagy éppen az ökumenikus műsorokba bekerült. Elmondhatom, hogy ezek a találás ma is alakítják gondolkodásomat. Sok tekintetben ezért is volt ajándék számomra az elmúlt negyedszázad. Erről szeretnék írni az elkövetkező hetekben. A kezdet Nemeskürty István volt a Magyar Televízió elnöke azokban az időkben, amikor felvetődött a gondolat, hogy a közszolgálatiság jegyében induljanak el az egyházi, vallási műsorok, úgy, ahogyan a nyugati országokban már hosszú évtizedek óta rendszeresek voltak. A televízió részéről Czigány György kapott megbízást a szervezésre. És megkezdődtek a tárgyalások az egyházakkal. D. dr. Harmati Béla evangélikus püspök-elnök Feyér Zoltánt is bevonta a protestáns, elsősorban az evangélikus műsorok tervezésébe, hiszen Zoli nemcsak evangélikus teológiát végzett, de a Magyar Televízió elismert szerkesztője volt. Akkoriban éppen az Új hullám című műsora volt igen népszerű, melyben fiatal lelkészek többször is szerepeltek. így például Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész, aki teológiai akadémiánkon is tanult, diplomázott. így azután a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai mellett talán éppen ennek a személyes kapcsolatnak is köszönhetően ott voltak az unitárius műsorok is már a kezdet kezdetén. 1990-ben létrejött az az együttműködési megállapodás, melynek alapján az egyházi műsorok 50%-a katolikus, 25%-a református, 12,5%-a evangélikus. A többi 12,5% az unitárius, a baptista, a metodista, a magyar ortodox egyházi és a zsidó felekezeti lási műsorok területén ugyanezeket az arányokat követték. Kimondták azt is, hogy a vallási szerkesztőség műsoridejének kétharmadát az egyházi műsorok, egyharmadát pedig konkrét felekezethez nem kötődő vallási műsorok teszik ki. Ebben az időben a Magyar Televízió elnöke már Hankiss Elemér volt, egyházunk részéről pedig Harmati Béla püspök-elnök és Frenkl Róbert országos felügyelő vett részt az egyházi vezetők és a Magyar Televízió elnöksége között folyó tárgyalásokon. Itt kell megemlítenem Harmati Béla lelkes, emberközeli, ugyanakkor szakszerű hozzáállását, mellyel nemcsak a tárgyalásokon volt eredményes, de a mindennapi kapcsolatokban is elnyerte a televíziós stáb tagjainak megbecsülését. Mindig örömmel mentek hozzá. Szeretettel, barátsággal emlegetik ma is. Nagymértékben megkönnyítette ez az én munkámat. Újra és újra bizonyította, hogy normális emberi kapcsolatokkal többet lehet elérni, mint hatalmi szóval. A szerkesztőség vezetője - Czigány György javaslatára - Csiszér Ferenc lett, aki tizennyolc éven át a legnehezebb időkben és helyzetekben is példás diplomáciai képességekkel, ugyanakkor kiváló szakmai ismeretekkel, kapcsolatrendszerrel iránví-Az első Örömhír A Katolikus krónika mellett megjelenő protestáns egyházi műsorok címe, Fabiny Tamás javaslatára, Örömhír lett, alcímében pedig az szerepelt, hogy melyik felekezet műsora. Az evangélikus műsorok szerkesztésével engem bíztak meg, a rendező pedig Feyér Zoltán legközelebbi munkatársa, Nagy György lett, aki nemcsak rendezte, de maga is vágta műsorainkat. Sokat tanultam tőle. 0 ma az itthoni televíziózás meghatározó személyisége. A műsor gyártásvezetője Kiss Tibor lett, akivel a kezdetektől a mai napig készítjük adásainkat. 1990. május 14-én, hétfőn indultam az első forgatásra. Délelőtt az Evangélikus Országos Múzeumban forgattunk, hogy az ott felvett anyag segítségével bemutathassuk egyházunkat. Szerintem jól sikerült, ma is vállalható. Később valaki mégis maliciózusan megjegyezte, hogy már csak Luther zoknija hiányzott a bemutatásból. Délután Kőbányára mentünk, hogy egy kedves presbiter kertjében vegyük fel Fabiny Tamásnak, a gyülekezet lelkészének áhítatát, az ottani szenior ifjúsági tagok körében. (Találó elnevezése volt ez annak az örökifjú társaságnak.) Itt, a lelkészi hivatalban vettük fel első műsorunk beköszöntőjét is, melyet szintén Fabiny Tamás mondott. Az „Erős vár a mi Istenünk!” köszöntés mellett megszólította azokat is, akik „Áldás, békesség”-gel, „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-sal vagy egyszerűen csak „Jó napot kívánok!” üdvözléssel köszöntik egymást. Hiszen műsorunkkal minden otthonba szerptnénk plintni Pirókat, az evangélikusság határain túlnyúló üzenetet. Haraszti Zsolt volt az operatőr. Emlékszem, amikor kisbuszunkkal elmentünk az Üllői út 24. előtt, felelevenítette Grunwalsky Ferenchez és családjához kötődő baráti és az akkor éppen szomorúan aktuális munkakapcsolatát. Haraszti Zsolt és Feyér Zoltán sincs már közöttünk. És nincs közöttünk az az Ulbrich András sem, aki első műsorunk egyházunkat bemutató perceinek narrációját felolvasta. (Amikor találkoztunk, ezt mindig felemlegette.) Haláluk nagyon váratlanul ért mindannyiunkat. Másnap a fasori gimnáziumban forgattunk. Tóth tanár urat megkértük, hogy a fizikaórán valami látványos kísérletet mutasson be. A gyerekek legnagyobb döbbenetére be is tolta a rájuk csak pár év múlva váró kísérleti eszközöket. Mindenesetre látványos óra volt. Az adást Győri János Sámuel és felesége, Manyika ifjúsági összeállítása tette színessé. János anyagában, felvételei közt keresgélve bukkant rá rendezőnk, Nagy Gyuri a nagytarcsai szárnyas oltár húsvéti üzenetére. Ott, azon a felvételen is kinyílt lassan az oltár szárnya, és megjelent a feltámadt Jézus alakja. Ezt vettük fel azután mi is, és lett hosszú éveken keresztül műsorunk főcíme. 1990. május 20-án, vasárnap a Magyar Televízió egyes csatornáján 16 óra 35 perckor felcsendült azután szignálunk, az Erős vár..., és Fabiny Tamás köszöntésével elindultak útjukra az evangélikus műsorok. A szerző lelkész, újságíró, huszonöt éve ST7 OltfJIrtcrÓlilnic nrr+ihi Arri A SIRATÓFALNÁL - A SZERZŐ FELVÉTELE
