Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-17 / 20. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. május 17. *• n ■■■■■■Mi —m fgplf Mozgalmas évtized Az első Tamás-miséről tudósító EvÉlet-számból vett idézettel kezdte prédikációját Gáncs Péter május 10-én este, a „keresők istentiszteletének” jubileumi alkalmán. Az elnök-püspök Lk 3,16 alapján utalt arra, hogy e formabontó istentiszteletet egy évtizeddeL ezelőtt nem véletlenül indították el a Deák téri evangélikus templomban éppen pünkösd vasárnapján. Az igehirdető reményét fejezte ki, hogy a Szentlélek újra és újra - így a jövőbeni Tamás-miséken is - lángra tudja lobbantani sokakban a hit parazsát. A születésnapi együttlét csúcspontját ezúttal is az úrvacsorái közösség jelentette, ám szinte mindenki élt a Tamás-misék „interaktív” elemeivel is. Az úgynevezett imajárásra több fővárosi gyülekezet is állított fel - elcsendesedésre, gyertyagyújtásra, imádkozásra késztető - „állomásokat" a templomtérben, a szolgálattevők sorában pedig angyalföldi, budavári, budahegyvidéki, fasori, (volt) kelenföldi, zuglói és szentendrei lelkipásztor is feladatot vállalt. A jubileumi alkalom liturgus lelkésze Darvas Anikó volt (címlapképünkön), házigazdája pedig Szeli Noémi. A fiatalos hangszerelésű - taizéi énekekben sem szűkölködő - „egyházzenét” a Lift! együttes szólaltatta meg. A Tamás-mise eredetileg „vándormisének" indult, az utóbbi három évben azonban a lágymányosi egyetemi gyülekezetben honosodott meg. Előkészítője mindazonáltal ma is több fővárosi evangélikus gyülekezetből verbuválódott közösség, amelynek tagjai a születésnapi istentisztelet után a Deák téri egyházközség termében még sokáig idézték fel - szeretetvendégség keretében - a mozgalmas évtized emlékezetes alkalmait. ■ Kiss Tamás felvételei Utántöltő-stratégia Bizonyára sokan ismerik a konyhák, fürdőszobák, munkahelyi mosdók tartozékait, a falra szerelt adagolókat. A papír kéztörlő, kézmosó, esetleg mosogatófolyadék felhasználását szoktak így önkiszolgálóvá, önadagolóvá, egyszóval praktikussá tenni. S hogy a feltöltők dolgát is megkönnyítsék, a folyadékot tároló doboz egyik oldalán egy kis kémlelőnyílás van: egy pillantás rá, és azonnal kiderül, hogy mennyi van még a dobozban. Az átlagos fogyasztás ismeretében pedig biztonsággal megállapítható, hogy mennyi ideig tudja még ellátni feladatát az adagoló. Talán valahogy így működik lelki energiáinkkal, tartalékainkkal, lelki erőnkkel való gazdálkodásunk is. Időnkéntfeltöltődünk, aztán egyszer csak elkezd fogyni az „anyag”. A napi harcok, az értelmetlen viták, a megalázó vereségek, a feleslegesen végzett munka mind-mind fogyasztják lelkünk utántölthető tartályának tartalmát. Ám ha hosszabb ideig szeretnénk használni sértetlenül a tartót, muszáj időnként a lelkünk állapotát jelző „ablakocskára” pillantanunk - felmérni pillanatnyi állapotunkat - és gondoskodnunk rendszeres utántöltéséről. Ki-ki életfilozófiája, tapasztalatai, identitása, családi hagyományai vagy éppen tanulmányai alapján dolgoz ki magának saját feltöltőstratégiát. Van, aki a kocsmát véli erre a legalkalmasabbnak, oda vonul vissza töltekezni, ahol a - csekély - lelki töltés mellé alapos (fel)öntéshez is hozzájuthat. Van, aki játékszenvedélybe menekül, vannak azonban, akik a munkába, saját fontosságuk és nélkülözhetetlenségük tudatába temetkeznek. Léteznek olyanok is, akik a nagy és sokszemélyes partikat vélik a töltekezés egyetlen lehetséges, hatékony módjának. Ismét mások pedig régi (vagy új) barátjukat hívják segítségül egy kis „lelkizéshez”. Hosszasan sorolhatnánk még az egyedi módszereket, amelyeknek közös vonása, hogy kinek-kinek van kis kémlelő-, információs ablaka, jelzőrendszere, amelyen keresztül láthatóvá teheti - kommunikálhatja -, hogy a feltöltődés megtörtént, ismét minden rendben, minden mehet tovább. De van egy jobb megoldás! A templom csendje, az igehallgatás tisztító ereje, a felcsendülő muzsika harmóniája, az istentisztelet semmihez sem hasonlítható élménye, a találkozások öröme, a lélekpezsdítő merengés és a Megváltóval folytatott párbeszéd, mely után légiesen könynyed, egyszersmind csordultig telt lesz a lélek. Sőt még ennél is van egy jobb lehetőség! Ha elkezdünk környezetünkben kukucskálni: nem üres-e valakinél éppen a tartály? S ha netán ráakadunk egyre, bátran próbáljunk meg segíteni a feltöltésben. Jó szóval, szelídséggel, meghallgatással, megértéssel, tanáccsal, odafigyeléssel. S ebben az a legcsodálatosabb és legkülönösebb, hogy aki segít, az aztfogja tapasztalni, ettől nem fogy lelki energiája, hanem éppen ellenkezőleg: egyre erősebb, egyre gazdagabb lesz. Vagyis úgy fogy, hogy valójában egyre jobban megtelik az utántölthető tartály. ■ Gyarmati Gábor Mi a te „jó gyakorlatod”? Manapság az üzleti és szakmai életben gyakran halljuk, a „jó gyakorlat” kifejezést, azt a gyakorlatot jelöli, mely megkülönbözteti az adott szervezetet a versenytársaitól. A kifejezés egyik definíciója: „Olyan módszer vagy technika, amely folyamatosan jobb eredményeket hoz, mint amelyeket egyéb eszközökkel el lehetne érni, és amelyet szintjeiként (benchmark) használnak... jó gyakorlattal, fejlesztésekkel javulás állhat be.” Bölcs dolog bármely szervezetnél számba venni a jó gyakorlatokat, nemcsak az összehasonlítás miatt, hanem azért is, hogy lássuk, hogyan lehetne vele továbbfejleszteni eddigi tevékenységeinket. Talán már tettél is lépéseket ez irányban a munkahelyeden. De úgy gondolom, bölcs dolog magánéletünkben is kiértékelni a „jó gyakorlatokat”. Évekkel ezelőtt egy nonprofit szervezetnél dolgoztam, mikor az egyik vezető megkérdezte, milyen a jövőképem náluk. A kérdés meglepett, mivel nem szándékoztam „megmászni a ranglétrát”. Munkakörömben, mint író és szerkesztő, elégedett voltam, és tudtam, hogy pontosan ott vagyok, ahonnan leginkább támogatni tudom a szervezet céljait. Abban az időben a „jó gyakorlatom” az volt, hogy tisztán láttam, mi az, amiben a legjobb vagyok, mi az, ami számomra a legértelmesebb és legkifizetődőbb. Nagyobb presztízzsel bíró munkakörért küzdeni számomra több adminisztrációt és kevesebb élvezetes munkát jelentett volna. Miközben elismertem, hogy ez nemes törekvés, tudtam, hogy én nem ezt az utat akarom járni. Amint Oswald Chambers, egyik kedvenc íróm mondta sok évvel ezelőtt: „A jó ellensége a legjobbnak.” Az előléptetés jó dolog lett volna, de esetemben nem a legjobb. Úgy látom, a Biblia pont ezekről az egyéni „jó gyakorlatokról” beszél. Számos példa van rá. Egy adott céllal jöttünk a világra. Alázatra int, ha belegondolunk, hogy még mielőtt megszülettünk volna, Istennek már terve volt az életünkkel. Amit teszünk, és amiben jók vagyunk, az nem véletlen. „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt’.’ (Zsolt 139,13-14) „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk’.’ (Ef 2,10) Másokkal együtt dolgozva „működünk” a legjobban. Minden szervezetnél vannak látványosabb, tekintélyesebb szerepek, de minden munka fontos a közös küldetés betöltésében. „Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? így bár sok a tag mégis egy a test’.’ (íKor 12,18-20) Leghatékonyabban úgy dolgozhatunk, ha kihozzuk a legtöbbet ajándékainkból és képességeinkből. Amikor egyéni, velünk született képességeinket és tudásunkat használjuk, több lelkesedéssel és szenvedéllyel tudjuk végezni munkánkat. így nagyobb elismerést fogunk kapni, s ez további munkára ösztönöz. „Ha látsz ügyesen dolgozó embert, az a királyok szolgálatába fog állani, nem marad az alacsony rangúak szolgálatában’.’ (Péld 22,29) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna SEMPER REFORMANDA „Eddig a pestis nálunk mindössze két vagy három embert ragadott el (s ezeket sem egyetlen nap). A szemközti szomszéd kovácsnál temettek el ma egy fiút, tegnap még egészséges volt. Egy másik fia megfertőzve fekszik. Röviden: a pestis itt van, és elég hirtelen kezdi borzalmas munkáját, különösen az ifjúság ellen. Azt tanácsolod Bartholomaeus magiszterrel együtt, hogy meneküljek el veled. De hova fussak? Remélhetőleg a világ nem fog összedőlni, ha Martinas testvér elpusztul. A szerzetes testvéreket - ha a pestis tovább terjed - mindenesetre szétküldöm, szerte az országba. Engem azonban ideláncol a kötelességem iránt való engedelmesség. Nem szabad elmenekülnöm, míg ugyanez az engedelmesség meg nem parancsolja. Nem azért maradok, mintha nem félnék a haláltól, hisz nem vagyok Pál apostol, csak a magyarázója, hanem azért, mert bízom, hogy az Úr kiment engem saját félelmemből.” H Luther levele Johannes Lángnak (Erfurtban), 1516. október 26. (Csepregi Zoltán, Virág Jenő fordítása) HETI ÚTRAVALÓ Az Úr Jézus mondja: „Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!’ (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a 6. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a földön szolgáló gyülekezetét bátorítják bizonyságtételre. Urunk a keresztre, majd a mennybe történt felemeltetése után sem hagyta magára egyházát, hanem Isten jobbján szüntelenül közbenjár érte. Pünkösd böjtjében a Lélek ígéretének birtokosai így kiáltanak: Exaudi - „Halld meg Uram, hívó hangomat!” (Zsolt 27,7) Isten meghallgatja erőtlen népe kiáltását: „az Úr az ő népének oltalmazója” (GyLK 687); és „az Úr gazdagon megáld mindenkit, aki őt segítségül hívja” (Róm 10,12; LK). Az Úr Jézus a világban maradt tanítványait a róla szóló tanúskodásra kéri. „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke..., az tesz majd bizonyságot énró lám; de ti is bizonyságot tesztek...” (Jn 15,26-27) Luther hozzáfűzi: „A Szenüélek valóban Vigasztaló, nem szomorító. Egyszersmind igazság Lelke is, mert senkit meg nem csal, s vigasztalása örök.” Pál Krisztus szeretetének megismeréséért könyörög Istenhez, és őt dicsőíti, „hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által (...), és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét”. S mindezért Istené,,« dicsőség az egyházban... örökkön-örökké”. (Ef 3,17.19.21) Ő megígéri fogságba jutott, választott népe hazatérését; és ekkor: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük... Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek’.’{Ez 11,19- 20) Előre felkészíti az Úr tanítványait a nagy megpróbáltatásra: „De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket... az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. (...) Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket!’ (Lk 21,12-13.19) Mindenkori követőit is hű bizonyságtételre bátorítja: „...ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt’.’ És ha ezért számon kérnek, „ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell”. (Lk 12,8.11-12) Még a pünkösd böjtjében így választották meg az öngyilkosságot elkövetett Júdás helyére két jelölt közül Jézus feltámadásának tanújául azt, kit ő megmutat: imádkoztak, és „sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt” (ApCsel 1,26). Kereszthalála előtt az Úr Jézus gondoskodott édesanyja földi sorsáról is: Jánosra bízta, akit szeretett (lásd Jn 13,23-25). „És ettől az órátólfogva otthonába fogadta őt az a tanítvány’.’ (Jn 19,27) Már a pünkösd előtti napon felcsendül Isten ígérete az ő angyala által, és „ezt az igét küldi az Úr Zerubbábelnek: »Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.«” Az ő „keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő kezefogja bevégezni. (...) Áldás, áldás szálljon rá!" (Zak 4,6.9.7) Tudhatod: „S élő kövekből épít már / Templomot itt a Szentlélek. / Jelen van Jézus közöttük.” (EÉ 288,4) S ne feledd el Pál e szavait: te is Isten szent temploma vagy (lásd íKor 3,16.17)! ■ Garai András
