Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-17 / 20. szám

Evangélikus Élet élő víz 2015. május 17. *• n ■■■■■■Mi —m fgplf Mozgalmas évtized Az első Tamás-miséről tudósító EvÉlet-számból vett idézettel kezd­te prédikációját Gáncs Péter május 10-én este, a „keresők istentisztele­tének” jubileumi alkalmán. Az el­nök-püspök Lk 3,16 alapján utalt ar­ra, hogy e formabontó istentiszte­letet egy évtizeddeL ezelőtt nem véletlenül indították el a Deák téri evangélikus templomban éppen pünkösd vasárnapján. Az igehir­dető reményét fejezte ki, hogy a Szentlélek újra és újra - így a jövő­beni Tamás-miséken is - lángra tudja lobbantani sokakban a hit parazsát. A születésnapi együttlét csúcs­pontját ezúttal is az úrvacsorái közös­ség jelentette, ám szinte mindenki élt a Tamás-misék „interaktív” elemei­vel is. Az úgynevezett imajárásra több fővárosi gyülekezet is állított fel - elcsendesedésre, gyertyagyújtásra, imádkozásra késztető - „állomáso­kat" a templomtérben, a szolgálatte­vők sorában pedig angyalföldi, buda­vári, budahegyvidéki, fasori, (volt) ke­lenföldi, zuglói és szentendrei lelki­­pásztor is feladatot vállalt. A jubileumi alkalom liturgus lel­késze Darvas Anikó volt (címlapké­pünkön), házigazdája pedig Szeli Noémi. A fiatalos hangszerelésű - taizéi énekekben sem szűkölködő - „egyházzenét” a Lift! együttes szó­laltatta meg. A Tamás-mise eredetileg „ván­dormisének" indult, az utóbbi há­rom évben azonban a lágymányo­si egyetemi gyülekezetben honoso­dott meg. Előkészítője mindazonál­tal ma is több fővárosi evangélikus gyülekezetből verbuválódott kö­zösség, amelynek tagjai a születés­­napi istentisztelet után a Deák téri egyházközség termében még so­káig idézték fel - szeretetvendégség keretében - a mozgalmas évtized emlékezetes alkalmait. ■ Kiss Tamás felvételei Utántöltő-stratégia Bizonyára sokan ismerik a konyhák, fürdőszobák, munkahelyi mosdók tartozékait, a falra szerelt adagoló­kat. A papír kéztörlő, kézmosó, eset­leg mosogatófolyadék felhasználá­sát szoktak így önkiszolgálóvá, ön­adagolóvá, egyszóval praktikussá tenni. S hogy a feltöltők dolgát is megkönnyítsék, a folyadékot tároló doboz egyik oldalán egy kis kémle­lőnyílás van: egy pillantás rá, és azonnal kiderül, hogy mennyi van még a dobozban. Az átlagos fo­gyasztás ismeretében pedig bizton­sággal megállapítható, hogy mennyi ideig tudja még ellátni feladatát az adagoló. Talán valahogy így működik lel­ki energiáinkkal, tartalékainkkal, lelki erőnkkel való gazdálkodásunk is. Időnkéntfeltöltődünk, aztán egy­szer csak elkezd fogyni az „anyag”. A napi harcok, az értelmetlen viták, a megalázó vereségek, a feleslegesen végzett munka mind-mind fogyaszt­ják lelkünk utántölthető tartályának tartalmát. Ám ha hosszabb ideig szeretnénk használni sértetlenül a tartót, muszáj időnként a lelkünk ál­lapotát jelző „ablakocskára” pil­lantanunk - felmérni pillanatnyi ál­lapotunkat - és gondoskodnunk rendszeres utántöltéséről. Ki-ki életfilozófiája, tapasztala­tai, identitása, családi hagyományai vagy éppen tanulmányai alapján dolgoz ki magának saját feltöltőstra­tégiát. Van, aki a kocsmát véli erre a legalkalmasabbnak, oda vonul vissza töltekezni, ahol a - csekély - lelki töltés mellé alapos (fel)öntés­­hez is hozzájuthat. Van, aki játék­­szenvedélybe menekül, vannak azon­ban, akik a munkába, saját fontos­ságuk és nélkülözhetetlenségük tu­datába temetkeznek. Léteznek olya­nok is, akik a nagy és sokszemélyes partikat vélik a töltekezés egyetlen lehetséges, hatékony módjának. Is­mét mások pedig régi (vagy új) ba­rátjukat hívják segítségül egy kis „lel­kizéshez”. Hosszasan sorolhatnánk még az egyedi módszereket, amelyeknek kö­zös vonása, hogy kinek-kinek van kis kémlelő-, információs ablaka, jelző­­rendszere, amelyen keresztül látható­vá teheti - kommunikálhatja -, hogy a feltöltődés megtörtént, ismét minden rendben, minden mehet tovább. De van egy jobb megoldás! A temp­lom csendje, az igehallgatás tisztí­tó ereje, a felcsendülő muzsika har­móniája, az istentisztelet semmihez sem hasonlítható élménye, a talál­kozások öröme, a lélekpezsdítő me­rengés és a Megváltóval folytatott párbeszéd, mely után légiesen köny­­nyed, egyszersmind csordultig telt lesz a lélek. Sőt még ennél is van egy jobb lehe­tőség! Ha elkezdünk környezetünkben kukucskálni: nem üres-e valakinél éppen a tartály? S ha netán ráaka­dunk egyre, bátran próbáljunk meg segíteni a feltöltésben. Jó szóval, sze­lídséggel, meghallgatással, megér­téssel, tanáccsal, odafigyeléssel. S ebben az a legcsodálatosabb és legkülönösebb, hogy aki segít, az aztfogja tapasztalni, ettől nem fogy lelki energiája, hanem éppen el­lenkezőleg: egyre erősebb, egyre gaz­dagabb lesz. Vagyis úgy fogy, hogy valójában egyre jobban megtelik az utántölthető tartály. ■ Gyarmati Gábor Mi a te „jó gyakorlatod”? Manapság az üzleti és szakmai élet­ben gyakran halljuk, a „jó gyakorlat” kifejezést, azt a gyakorlatot jelöli, mely megkülönbözteti az adott szer­vezetet a versenytársaitól. A kifeje­zés egyik definíciója: „Olyan mód­szer vagy technika, amely folyama­tosan jobb eredményeket hoz, mint amelyeket egyéb eszközökkel el le­hetne érni, és amelyet szintjeiként (benchmark) használnak... jó gya­korlattal, fejlesztésekkel javulás áll­hat be.” Bölcs dolog bármely szervezet­nél számba venni a jó gyakorlatokat, nemcsak az összehasonlítás miatt, hanem azért is, hogy lássuk, ho­gyan lehetne vele továbbfejleszteni eddigi tevékenységeinket. Talán már tettél is lépéseket ez irányban a mun­kahelyeden. De úgy gondolom, bölcs dolog magánéletünkben is kiértékel­ni a „jó gyakorlatokat”. Évekkel ezelőtt egy nonprofit szer­vezetnél dolgoztam, mikor az egyik vezető megkérdezte, milyen a jövő­képem náluk. A kérdés meglepett, mivel nem szándékoztam „meg­mászni a ranglétrát”. Munkaköröm­ben, mint író és szerkesztő, elégedett voltam, és tudtam, hogy pontosan ott vagyok, ahonnan leginkább támogat­ni tudom a szervezet céljait. Abban az időben a „jó gyakorla­tom” az volt, hogy tisztán láttam, mi az, amiben a legjobb vagyok, mi az, ami számomra a legértelmesebb és legkifizetődőbb. Nagyobb presz­tízzsel bíró munkakörért küzdeni számomra több adminisztrációt és kevesebb élvezetes munkát jelentett volna. Miközben elismertem, hogy ez nemes törekvés, tudtam, hogy én nem ezt az utat akarom járni. Amint Oswald Chambers, egyik kedvenc íróm mondta sok évvel ezelőtt: „A jó ellensége a legjobbnak.” Az előlépte­tés jó dolog lett volna, de esetemben nem a legjobb. Úgy látom, a Biblia pont ezekről az egyéni „jó gyakorlatokról” beszél. Számos példa van rá. Egy adott céllal jöttünk a világra. Alázatra int, ha belegondolunk, hogy még mielőtt megszülettünk volna, Is­tennek már terve volt az életünkkel. Amit teszünk, és amiben jók va­gyunk, az nem véletlen. „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhé­­ben. Magasztallak téged, mert félel­mes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt’.’ (Zsolt 139,13-14) „Mert az ő alkotá­sa vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok sze­rint éljünk’.’ (Ef 2,10) Másokkal együtt dolgozva „műkö­dünk” a legjobban. Minden szervezet­nél vannak látványosabb, tekinté­lyesebb szerepek, de minden munka fontos a közös küldetés betöltésében. „Márpedig az Isten rendezte el a ta­gokat a testben, egyenként mind­egyiket, ahogyan akarta. Ha pedig va­lamennyi egy tag volna, hol volna a test? így bár sok a tag mégis egy a test’.’ (íKor 12,18-20) Leghatékonyabban úgy dolgozha­tunk, ha kihozzuk a legtöbbet aján­dékainkból és képességeinkből. Ami­kor egyéni, velünk született képessé­geinket és tudásunkat használjuk, több lelkesedéssel és szenvedéllyel tudjuk végezni munkánkat. így na­gyobb elismerést fogunk kapni, s ez további munkára ösztönöz. „Ha látsz ügyesen dolgozó embert, az a királyok szolgálatába fog állani, nem marad az alacsony rangúak szolgálatában’.’ (Péld 22,29) ■ Robert J. Tamasy Forrás: Monday Manna SEMPER REFORMANDA „Eddig a pestis nálunk mindössze két vagy három embert ragadott el (s eze­ket sem egyetlen nap). A szemközti szomszéd kovácsnál temettek el ma egy fiút, tegnap még egészséges volt. Egy másik fia megfertőzve fekszik. Röviden: a pestis itt van, és elég hirtelen kezdi bor­zalmas munkáját, különösen az ifjúság ellen. Azt tanácsolod Bartholomaeus magiszterrel együtt, hogy meneküljek el veled. De hova fussak? Remélhetőleg a világ nem fog összedőlni, ha Martinas testvér elpusztul. A szerzetes testvére­ket - ha a pestis tovább terjed - min­denesetre szétküldöm, szerte az or­szágba. Engem azonban ideláncol a kötelességem iránt való engedelmesség. Nem szabad elmenekülnöm, míg ugyanez az engedelmesség meg nem parancsolja. Nem azért maradok, mint­ha nem félnék a haláltól, hisz nem va­gyok Pál apostol, csak a magyarázója, hanem azért, mert bízom, hogy az Úr kiment engem saját félelmemből.” H Luther levele Johannes Lángnak (Erfurtban), 1516. október 26. (Csepregi Zoltán, Virág Jenő fordítása) HETI ÚTRAVALÓ Az Úr Jézus mondja: „Ha felemelte­tem a földről, magamhoz vonzok mindeneket!’ (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a 6. héten az Út­mutató reggeli és heti igéi a földön szolgáló gyülekezetét bátorítják bizonyságtételre. Urunk a keresztre, majd a mennybe történt felemeltetése után sem hagyta magára egyházát, hanem Is­ten jobbján szüntelenül közbenjár érte. Pünkösd böjtjében a Lélek ígéretének birtokosai így kiáltanak: Exaudi - „Halld meg Uram, hívó hangomat!” (Zsolt 27,7) Isten meghallgatja erőtlen népe kiáltását: „az Úr az ő népének oltalma­­zója” (GyLK 687); és „az Úr gazdagon megáld mindenkit, aki őt segítségül hív­ja” (Róm 10,12; LK). Az Úr Jézus a világban maradt tanítványait a róla szóló tanúskodásra kéri. „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyá­tól, az igazság Lelke..., az tesz majd bizonyságot énró lám; de ti is bizonyságot tesztek...” (Jn 15,26-27) Luther hozzáfűzi: „A Szenüélek valóban Vigasztaló, nem szomorító. Egyszersmind igazság Lelke is, mert senkit meg nem csal, s vigasz­talása örök.” Pál Krisztus szeretetének megismeréséért könyörög Istenhez, és őt dicsőíti, „hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által (...), és így megismer­jétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét”. S mindezért Istené,,« dicsőség az egyházban... örökkön-örökké”. (Ef 3,17.19.21) Ő megígéri fogságba jutott, választott népe hazatérését; és ekkor: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük... Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek’.’{Ez 11,19- 20) Előre felkészíti az Úr tanítványait a nagy megpróbáltatásra: „De mindezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket... az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre. (...) Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lel­­keteket!’ (Lk 21,12-13.19) Mindenkori követőit is hű bizonyságtételre bátorít­ja: „...ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt’.’ És ha ezért számon kérnek, „ne aggódjatok ami­att, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek ab­ban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell”. (Lk 12,8.11-12) Még a pünkösd böjtjében így választották meg az öngyilkosságot elkövetett Júdás helyére két jelölt közül Jézus feltámadásának tanújául azt, kit ő megmutat: imádkoztak, és „sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt” (ApCsel 1,26). Kereszthalála előtt az Úr Jé­zus gondoskodott édesanyja földi sorsáról is: Jánosra bízta, akit szeretett (lásd Jn 13,23-25). „És ettől az órátólfogva otthonába fogadta őt az a tanítvány’.’ (Jn 19,27) Már a pünkösd előtti napon felcsendül Isten ígérete az ő angyala által, és „ezt az igét küldi az Úr Zerubbábelnek: »Nem hatalommal és nem erőszak­kal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.«” Az ő „keze rakta le ennek a templomnak az alapját, és az ő kezefogja bevégezni. (...) Áldás, áldás szálljon rá!" (Zak 4,6.9.7) Tudhatod: „S élő kövekből épít már / Templomot itt a Szentlélek. / Jelen van Jézus közöttük.” (EÉ 288,4) S ne feledd el Pál e sza­vait: te is Isten szent temploma vagy (lásd íKor 3,16.17)! ■ Garai András

Next

/
Thumbnails
Contents