Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-17 / 20. szám
12 -m 2015. május 17. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet REFORMÁCIÓ ES OKTATÁS Az ószövetségi törvényektől Jézus etikájáig Interjú dr. Varga Gyöngyivel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensével -1. rész ► Tudod, hogy Mózest bízta meg Isten azzal, hogy kivezesse Izráel népét Egyiptom földjéről - de arra is emlékszel, hogy ő ezt az elhívást elsőre lehetetlen küldetésnek látta? Kapásból felsorolod mind a tíz parancsolatot - de azzal is tökéletesen tisztában vagy, hogy mi volt velük Jahve szándéka? Ismered Jézus példabeszédeit - de azt is tudod, honnan merítette őket? Kétrészes interjúnkban az idei, reformáció és oktatás tematikus év apropójából Mózesről, a Tízparancsolatról, a Tóráról és a Talmudról, a törvények tanulmányozásának hagyományáról, illetve Jézus etikájáról kérdezzük dr. Varga Gyöngyi evangélikus lelkészt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének docensét. PALACKPOSTA Napsugár, friss szellő - és a kegyelem Másfél óra múlva kezdődik a ballagás a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban, amikor ezeket a sorokat írom - és hámlik az orrom hegyén a bőr. Néhány óra múlva ott fogok állni az oltár előtt, Luther-kabátban, hámló orral, szemben a ballagó diákokkal, szüleikkel és nagyszüleikkel. Biztosan sokaknak az arcát fogják kipirosítani az érzelmek, szemek, arcok, talán orrok is játszanak majd a piros sokféle árnyalatában. De az én orrom már most piros. Hogy miért, annak története van - ma ezt a történetet fogom rábízni a palackpostára. Az orrom azért piros, mert leégett. Több mint hat órán keresztül ott felejtettem magamat a tűző napon, egy futballpálya szélén. Ritkán járok meccsekre, és még ritkábban kerülök a pálya szélére, ez a nap viszont különleges volt: a fasori gimnázium csapata lépett pályára Győrben a Péterfy-kupáért. A csapat kapitánya megkérdezte tőlem, hogy volna-e kedvem elkísérni őket, én pedig örömmel mondtam igent. A csapat legtöbb tagját jól ismerem, hittanórákon, áhítatokon, az iskola folyosóin gyakran találkozunk, néha a lelkészi szoba ablakából is látom őket edzeni, de tétmérkőzésen még soha nem láthattam őket. Szép játékot vártam, esetleg győzelmet is. Nagyon készültek, és nyerni akartak. Nem is csalódtak, sem ők, sem én, szépen játszottak, és megnyerték a Péterfy-kupát. De többet kaptunk, mint amit vártunk. Szívet-lelket megragadó élményt, mintha nemcsak a napsugár égette volna és a friss szellő simogatta volna az arcunkat, hanem a kegyelem is megérintett volna bennünket. » A mérkőzések során ugyanis igazi dráma bontakozott ki. Dráma a csapatok között, természetesen, hiszen többen is meg akarták nyerni a kupát, és mindenki szeretett volna felkerülni a dobogóra. Barátságos mérkőzéseket játszottak a csapatok, de közben komolyan is vették magukat, és nem engedték át egymásnak a lehetőségeket valamiféle, a sportversenyhez nem illő előzékenység jegyében. Az a dráma viszont, amely engem megragadott, a fasori gimnazisták szívében zajlott. A második mérkőzésük után ugyanis kialakult egy heves szóváltás, és az a veszély fenyegette őket, hogy a játék során elszenvedett, vélt vagy valós sérelmek elragadják őket. Előttük volt még a torna hosszabb fele, négy fontos mérkőzés. Ők is pontosan tudták, hogy indulattal, esetleg megkérdőjelezhető bírói döntéssel később is találkozhatnak, meg kell születnie tehát bennük a védelemnek ezekkel szemben, hogy ne ragadhassa el őket az indulat. Rövid, komoly beszélgetés után léptek ismét pályára, és onnantól fogva uralkodtak az indulataikon. Egymást is támogatták ebben. Amikor egy nagy erejű fiú kirobbant volna, két társa állt elé, néhány perc múlva pedig felcserélődtek a szerepek, akkor az előbb lefogott fiatalember csillapította le egy határozott szóval a társát. így küzdöttek végig, nemcsak - a szintén nagyon jól játszó - ellenfelekkel, nemcsak fáradtsággal, nemcsak a nappal és a széllel, de saját magukkal is. Hagyták, hogy belülről megragadja és formálja őket a kegyelem. Küzdöttek és győztek. Én pedig mindeközben annyira megfeledkeztem magamról, hogy a szemüvegem keretéig megégett az orrom. Most már csak hámlik a bőr, és ha megérintem, mindig a magukat is legyőző fiúk jutnak az eszembe, és elmosolyodom. Az olvasónak pedig, aki kinyitja majd a palackpostát, azt kívánom, hogy az arcát fürdesse meg a napfény, cirógassa meg a szél, és világosítsa meg a kegyelem, ahogyan az a mi arcunkkal is történt április 24-én Győrben. ■ Dr. Csepregi András Névjegy: Dr. Csepregi András Iskolalelkész vagyok a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit- Az Ószövetség legkiemelkedőbb személyisége kétségkívül Mózes. Teológiai értelemben csak Dávid, Izráel nagy királya ér föl hozzá, akinek házából a Messiás származik. Mózes alakjában papi, prófétai vezetői tulajdonságok, a kegyes ember személyiségjegyei, karizmatikus szabadítói képességek alkotnak egységet. A vele kapcsolatos gazdag hagyomány és a személye iránti érdeklődés magyarázza azt a komplex, mármár „Superman-szerű” Mózes-képet, amely a Bibliából elénk tárul. Mózes küldetése — „vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból” (zMóz 3,10b), mert „elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból... a tejjel és mézzel folyó földre” (2Móz 3,17) - valóban nem kis feladat. Ennek az elhívásnak azonban egészen hosszú előzménye, előtörténete van a bibliai hagyomány szerint.- A Biblia első könyvének végén (íMóz 47) arról olvasunk, hogy Jákob ősatya és fiai Egyiptomba vándoroltak, ahol József, kedvenc gyermeke - akit testvérei irigységből eladtak - már „befutott” gazdasági vezető a fáraó udvarában. Mózes első könyve nagy éhínséget említ, amely a kiváltó oka ennek az elvándorlásnak. Ma azt mondhatnánk, hogy Mózes elődei a fáraó országában „megélhetési migránsok” voltak, akik Gósen földjén, a Nílus-delta déli területén telepedtek le. 2MÓZ 1,5 szerint hetvenen voltak, akik aztán elszaporodtak Egyiptom földjén, és „megtelt velük az ország’’. Ez a kijelentés minden bizonnyal erősen túlzó, hiszen néhány sorral lejjebb azt is olvassuk, hogy mindössze két bábára volt szüksége ennek a közösségnek. Az egyiptomi tartózkodás első, békés időszaka után sajnos rosszra fordult a helyzetük. A következő fáraó a trónon - aki talán II. Ramszesz lehetett - rabszolgáknak tekintette a jövevényeket, és kemény munkával sanyargatta őket.- Nem sokkal később pedig az uralkodó azt parancsolta egész népének, hogy minden újszülött héberfiút dobjanak a Nílusba. Mózesre is ez a sors várt volna, anyja azonban három hónapig rejtegette, majd amikor már nem tudta tovább titokban tartani gyermekét, gyékény kosárba fektetve a folyó partján a sás közé tette...- Mózes valószínűleg a kitelepültek harmadik-negyedik generációjához tartozhatott. Apját Amrámnak, anyját Jókebednek hívták. Lévi törzséből származott, abból a klánból, amely a hagyomány szerint a papság és az istentiszteletekkel kapcsolatos szolgálatokat végzők törzse volt. Nem véletlen hát, hogy bátyja, Áron később papi funkciót tölt majd be. Mózesnek a bátyján kívül volt még egy nővére is, akit Mirjámnak hívtak. Ő volt az, aki a kis Mózest a Nílus partján a fáraó leányának gondjaira bízta. Mózes megmenekült, és a fáraó udvarában nőtt föl, a fáraó leányának adoptált fiaként. Neve egyiptomi eredetű, amely egész egyszerűen „embert” „férfit” jelent. Ez a „mss" mássalhangzósor rejtőzik például Thotmesz és Ramszesz fáraó nevében is. Gyökereit, identitását Mózes a felnőttkorában fedezte föl, amikor szembesült népének szomorú sorsával.- Ha nevesíteni kellene Mózes életének legfontosabb pillanatait, melyek lennének ezek?- Mózes hosszú életútjának alapvetően négy nagy eseményét emeli ki az ószövetségi hagyomány. Az első a csipkebokorélménye a pusztában, amikor elhívását kapta Istentől (2MÓZ 3). A második nagy esemény az Egyiptomból való kivonulás (2MÓZ14), amikor száraz lábbal vezette át népét a Vörös-tengeren, eredeti nevén Nádas-tengeren. A harmadik nagy jelentőségű esemény a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatás és szövetségkötés, amikor Mózes átvette Jahvétól a törvény kőtábláit. A negyedik, egyben végső fordulópont Móáb pusztájában, Nebó hegyén következett be, amikor Mózes hosszú beszédet tartva elbúcsúzott népétől, és meghalt.- Milyen kép bontakozik ki ezeken a történeteken keresztül Mózesről? Mit tudunk a személyiségéről, a tulajdonságairól konkrétan is?- Mózes, mint autoritás, ahogy már említettük, az egész Ószövetség vezéregyénisége. A történet elején a kis Mózes maga is tapasztalta a kiszolgáltatottságot, a halál fenyegetését, akárcsak héber sorstársai. Ahhoz, hogy később Istentől rendelt szabadítóvá válhasson, először neki magának kellett átélnie a szabadulás, megmenekülés élményét. Mózes személyisége hallatlanul összetett: fény- és árnyoldalakkal, testi fogyatékossággal (dadogás), ugyanakkor igazi vezetői karizmákkal. Mielőtt Jahve szolgálatába állt volna, már volt „priusza”: felnőtt férfiként hirtelen haragjában megölt egy egyiptomit. Emiatt menekülésre kényszerült, és a luxus világából hirtelen a földönfutók, számkivetettek között találta magát. Egy midjáni pap, Jetró fogadta föl pásztornak; az itt szerzett ismereteit Mózes a későbbiekben is jól tudta kamatoztatni - mint népének pásztora. Amikor elérte őt Isten hívása, Mózes már nem volt fiatal. A szolgaságból szabadítás feladata elsőre inkább „mission impossible-nek”- lehetetlen küldetésnek - tűnt számára. Isten azonban Áront, a bátyját rendelte Mózes mellé, így ketten már jobban boldogultak. Áron lett Mózes „szája” mai kifejezéssel élve „kommunikációs menedzsere”. Mózesnek Jahvéval egészen bensőséges, sőt egyedülállóan szoros volt a kapcsolata. Egyedül ő az, akivel - a bibliai hagyomány szerint- Isten szemtől szemben beszélt. Mózes Isten és a nép között állt közvetítőként - mediátorként feladata volt ugyanakkor a generációk összekötése is - főképpen a hosszú vándorlás ideje alatt.- Milyen helyzetben kapta meg Izráel népe a Tízparancsolatot?- Az exodus, a kivonulás csodája után két hónappal érkeztek el Izráel fiai és leányai Mózes vezetésével a Sínai-hegyhez. Ez a különös vándorút valójában a szabadság ajándékával való együttélés próbaútja volt. Isten népe a szűkösség világából, a fáraó elnyomó rendszeréből indult el, és a közös jó felé zarándokolt. Amit itt, a szövetség hegyénél felfedezhettek, az a „salom”: a megbékélés és a testvériség ajándéka. Immár lett energiájuk arra, hogy együtt a közös jóért fáradozzanak. A közösséget, szomszédságot, a szolidaritás kötelékét fedezték föl a hegy közelében. Ott, helyben mindjárt meg is fogadták: „...te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt’.’(5MÓZ 5,27) Izráel új elköteleződésének tanúságtétele ez. Mennyire különbözik a Sínain kapott isteni rendelkezés a fáraóétól! Isten kijelentett Tórája azt fejezi ki, hogy Jahvénak van egy álma a testvériségről, és van szándéka a közös jó elérésére. Az ínség aggodalma után a csodás bőség: a vízfakasztás, manna, fürjek adományának tapasztalatain át a testvérré válás nagy céljáig vezet az út.- Mit jelentenek az Úrtól kapott kőtáblák, törvények az Ószövetség népének?- A Tízparancsolat nem moralista törvény. Nem is csupán a „common sense” vagyis általánosan elfogadott szabályok gyűjteménye. A tíz ige nem azért adatik, hogy sakkban tartson, ledorongoljon embereket, hogy megvonja tőlük az élet örömét. Ezek a rendelkezések mindenekelőtt arról szólnak, hogy miként szerveződjön a szociális rend Izráel körében, milyen az Isten által legitimált, másokat szolgáló hatalom, és miként valósítható meg a közösség közös jóléte. Az első három parancsolatból Izráel azt tanulhatta meg, hogy Jahvét kell szeretnie, szolgálnia, benne bíznia, nem a fáraó uralmában. Ez lényegében hatalomváltást jelent: Isten uralma melletti elköteleződést. Ha Izráel számára Jahve az egyetlen Isten, akihez ragaszkodik, akkor a következő rendelkezések is maguktól értetődők, betarthatók lesznek. A 4. parancsolatból Izráel azt tanulta meg, hogy a szombati nyugalom az agresszív, nyughatatlan kizsákmányolás alternatívája. A szombat elsődleges szerepe eredendően nem az istentisztelet volt, hanem a munkavégzés szüneteltetése. Annak a visszautasítása, hogy az ember életének értékét a teljesítménye és a fogyasztása alapján határozzák meg. A produktivitás és konzumálás a saját jó felé vezeti az embert, nem a közös jó felé. A fáraó rendszerében nem volt helye a szombatnak, senkinek nem volt pihenőnapja a szolgák között. A nyugalom napja a teremtés céljára: az ünnepre, Jahve és népének találkozására teszi a hangsúlyt. Az 5-9. parancsolatból Izráel azt tanulta meg, hogy minden embertársat, felebarátot tisztelni és védelmezni kell, és nem szabad cserbenhagyni, kizsákmányolni senkit. A testvér, társ nem eszköz a saját jólétem eléréséhez, hanem útitárs a közös jó felé vándorlásban. Ezek a rendelkezések határt szabnak a tekintetben, hogy az ember saját szabadsága a másik ember közös jóra való jogánál végződik. A10. parancsolatból pedig Izráel azt tanulta meg, hogy a kapzsiságnak határt kell szabni. Ez a rendelkezés nem elsősorban a jelentéktelen irigységre teszi a hangsúlyt, hanem a ragadozó gyakorlatokra. A mohó gazdasági rendszerekben már senki sem lehet biztonságban a nagyobb erővel szemben. A kapzsiságnak Jahve nagyvonalú királysága szab gátat. ■ Vitális Judit (Folytatjuk) Mózes a Sínai-hegyen átveszi a törvénytáblákat
