Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-18 / 3. szám
2 ■m 2015. január 18. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyi Atyánk! Te Fiad által arra biztattál bennünket, hogy bizalommal osszuk meg veled mindazt, ami aggaszt, amiért felelősséget érzünk, és kérjük azt, aminek hiányában nem tudunk teljes életet élni. [Lektor:] Könyörgünk ezért a világért, amelyet otthonunkul teremtettél, és amelynek értékeit, csodáit mi mégis veszélyforrássá is tettük. Kérünk, segíts felismernünk az értékek felelőtlen kiaknázása és a velük való felelős gazdálkodás közti különbséget. Segíts, hogy azon fáradozzunk „hogy mindenki biztonságos otthonra találhasson teremtett világodban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk az emberiségért. Közösségre teremtettél bennünket, mégis milliók életét keseríti meg mások önzése, közönye, felelőtlensége. Kérünk téged, éleszd fel a politikai, gazdasági, üzleti élet felelős vezetőiben a másik ember méltóságának tiszteletét, hogy ne uralkodni és meggazdagodni akarjanak mások kárára, hanem az emberséges élettér kialakításán fáradozzanak. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. ' [Lektor:] Könyörgünk országunkért. Kérünk, te segíts a másként gondolkodó emberek felé való nyitottsággal kezelni konfliktusainkat. Te adj bölcsességet azoknak, akikre különösképpen is rábíztad annak a felelősségét, hogy országunkban mindenki emberi körülmények között tölthesse be azt a hivatását, amelyet te rábíztál. Segíts, hogy mindig legyenek olyanok, akik azokat az értékeket, amelyek valóban fontosak, képviselni tudják és akarják közöttünk. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a testi-lelki szenvedőkért - a reménytelenekért, a betegekért, a gyászolókért, a hajléktalanokért, a magukra hagyott öregekért, a helyüket kereső fiatalokért, a munkájukban örömet nem találókért, a halállal tusakodókért. Kérünk, hirdettesd örömhíredet minden emberi mélységben, hogy gyógyuljon szívünk, megszabaduljunk a bennünket fogva tartó szenvedéstől. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a kereszténységért. Az ökumenikus imahéten is te éreztesd felelősségünket az egységért. Te adj nyitottságot, hogy a másikban is a Jézus Krisztusban testvérre találjunk. Te tedd hitelessé az egyházak igehirdetését és szolgálatát, és te adj erőt, hitet, hogy Krisztus Urunk „Kövess engem!” hívó szavára ne legyünk restek indulni és bizonyságot tenni terólad. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Könyörgünk egyházunkért és gyülekezetünkért. Köszönjük neked azt a bizalmadat, hogy ott, ahol élünk, ránk bízod evangéliumod hirdetésének felelősségét. Kérünk, segíts hitelesen bizonyságot tenni rólad. Készíts számunkra újra és újra olyan alkalmakat, amelyekben igéd megszólíthat bennünket, és adj nyitottságot számunkra minden ajándékod előtt. Kérünk a megújulásért, a testvéri közösségért. Gyülekezetünkben, minden testvérünkben erősítsd azt a hitünket, hogy mi minden fogyatékosságunk ellenére hozzád tartozunk, általad élhetünk, és Krisztus Urunk által helyet készítettél abban az országban, amelyet kegyelmedből nekünk ajándékozol e világ múltával. [Gyülekezet]: Ámen! VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - 2MÓZ 33,14-23 Isten „háta” „Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli. Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a »hátát« a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja föl” - írja Luther a Szent Ágoston-rend 1518- ban Heidelbergben tartott teológiai disputájára készített téziseiben. Majd a magyarázatban kifejti, hogy Isten a láthatatlan dolgai - ereje, istensége, bölcsessége, igazságossága, jóakarata - alapján, amelyeken a skolasztikus teológia spekulatív módon igyekszik tájékozódni, nem ismerhető meg. Istent és Istennek az ember iránti szándékát csak a hit képes megismerni. A hit azonban Isten látható dolgain, azaz a megtestesült Isten emberségén, erőtlenségén és íKor 1,25 értelmében vett „bolondságán” tájékozódik. „Mivel ugyanis az emberek visszaéltek az Isten teremtett műveiből származó ismerettel, Isten a szenvedések által kívánta magát megismertetni, hogy akik nem tisztelték, amikor teremtett dolgaiban nyilatkozott meg, azok most tiszteljék, amikor szenvedései alatt elrejtőzve nyilatkoztatja ki magát, miként íKor 1,21 mondja.” Luther tehát Isten „hátán” mindenekelőtt a Krisztus keresztjét és szenvedését érti. Mert Isten a kereszten nem arcának dicsőségével fordult a világ felé, hiszen azt ember nem tudta volna elviselni. Miként Mózes sem tudta volna elviselni, ezért Isten a kezével betakarta, amíg teljes dicsőségével elvonult előtte, és így csak Isten „hátát” láthatta meg. Az ószövetségi történetet Luther úgy magyarázza, hogy Mózes csak A VASARNAP IGEJE utólag érthette meg, hogy Istennek mi volt a szándéka mindazzal, amit népével az egyiptomi fogságban, a fogságból való csodálatos kiszabadításában, majd a negyvenévi pusztai vándorlás megpróbáltatásai során cselekedett. Mindebből nekünk is meg kell értenünk - vallja -, hogy Istennek a bennünket körülvevő világban zajló és a személyes sorsunkat alakító eseményekhez mindig köze van, de hogy milyen módon, azt nem foghatjuk fel, amíg az események folyamatban vannak, mert Isten az eseményekben rejtve munkálkodik. Ám ha hiszünk, utólag beláthatjuk, hogy egyegy esemény miként simult Isten üdvözítő akaratába. A hitünknek éppen ezért mindig el kell fordulnia a folyamatban lévő eseményektől. Nem szabad belőlük semmilyen következtetést levonnia sem Istenre, sem önmagunkra nézve. Ha igazán hiszünk, akkor a kedvezőtlennek tűnő, esetleg kisebb vagy akár nagy testi vagy lelki szenvedéssel járó vagy éppen személyes kudarcunkként megélt eseményekből nem következtethetünk arra, hogy Isten haragszik ránk, esetleg már lemondott rólunk, és elvetett bennünket. De a kedvezőnek tűnő, örömteli eseményekből sem következtethetünk arra, hogy Isten meg van velünk elégedve. Akkor sem, ha a tőlünk nem függő, tágabb vagy szűkebb körülményeinkben áll be javulás, és akkor sem, ha az események a személyes sikerünket látszanak igazolni. A hit, amikor Isten az eseményekben szembejön vele, tisztában van vakságával. Ezért soha nem akar kihívóan az Isten „szeme közé nézni” hanem leborul, és eltakarja arcát. Eközben hálát ad mindenért, akkor is, ha nem érti, mi az Isten szándéka mindazzal, ami történik, amit talán nem kis megpróbáltatásként kell átélnie. A hit tekintetét ilyenkor nem Isten arcára, hanem Isten „hátára” Krisztus keresztjére szegezi, mert számára egyedül a Krisztus keresztje beszél hitelesen Istenről, Isten iránta való indulatáról, bűnbocsátó és a halálból életet teremtő, mentő szeretetéről. A hit nem varázseszközt lát a Krisztus keresztjében. Mint ahogy a pusztai vándorlás idején sem varázseszköz volt a rézkígyó, amelyet Mózes Isten parancsára szegezett egy póznára, hogy arra feltekintve életben maradjon mindenki, akit megmartak a kígyók. A hit számára Istennek a hozzáfűzött ígérete jelentette a biztos kapaszkodót. Éppen ezért csak az nézett fel a rézkígyóra, aki hitt. De aki felnézett rá, az valóban életben maradt. És akkor a minden előzetes tapasztalat híján az ígérethez ragaszkodó hite megbizonyosodott róla, hogy nem szedték rá. A mi hitünk számára egyedül a Krisztus keresztje jelenthet minden körülmények között biztos kapaszkodót. De szigorúan csak a hitünk számára. Mert a Golgota keresztjén egyedül a hit képes Isten irántunk való szeretetének kinyilatkoztatását szemlélni. Azt a szeretetet, amelyről - miután kereszthalálát a rézkígyó felemelésével állította párhuzamba -maga Jézus vall így az „aranyevangéliumnak” is nevezett kijelentésében: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen’.’ (Jn 3,16) A Krisztus keresztje számunkra abban az értelemben is „Isten hátát” mutatja, hogy a múltban történt, kétezer esztendővel ezelőtti eseménnyel szembesít, és tesz részesévé. A kereszt a hitünket arról győzi meg, hogy bár üdvösségünk még csak reménybeli, a bűn és halál fogságából való megváltásunk kétezer évvel ezelőtt egyszer s mindenkorra elvégeztetett. És ezen semmi sem változtathat. Bármit kelljen átélnünk ma, és bármit hozzon is a holnap. Akár a világ számára, akár népünk számára, akár a személyes sorsunkban. Nem jöhet olyan fordulat, amely ezen változtathatna. Isten döntött, és a megtestesült Isten, Krisztus gyalázatos halálával a bűn és halál uralma alól felszabadított, és örök életre, üdvösségre szánt bennünket. Ami kívülről ér vagy fog érni bennünket - legyen bármilyen keserves is -, az ezt nem teheti érvénytelenné. Egyedül a mi hitetlenségünk teheti ránk nézve érvénytelenné az Isten soha vissza nem vonható ígéretét. Miként a pusztában a megmenekülés ígérete azokra is vonatkozott, akik nem néztek föl a rézkígyóra. De akik nem néztek föl, azok mégsem menekültek meg. De ezt nem külső körülmény okozta. Ezt a saját hitetlenségük hozta rájuk, mert nem hallgattak Isten ígéretére, hitük nem tudott benne megkapaszkodni. Ettől óvjon meg bennünket ma és életünk minden napján Isten kegyelme. ■ Vég helyi Antal .Dicséretet mondjatok az Istennek a szenteknek gyülekezetiben!” ► Mai cikkünk címét Huszár Gál 1560-as énekeskönyvének címlapjáról kölcsönöztük: „Psalmo CXLIX” ígéretünkhöz híven folytatjuk e fontos 16. századi kiadvány ismertetését. A zsoltárvers - a kötet alcíme - mai fordításban: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!’’ (Zsolt 149,1) Jelzi, hogy az énekeskönyv szerkesztésénél a gyülekezeti, istentiszteleti használat volt az elsődleges szempont. A kötet kilenc részből áll - érdemes a címeket szó szerint végigolvasni, ezáltal betekintést nyerhetünk a reformáció korának gondolkodásába, értékrendjébe: „(I.) A Szentlélek ajándékáért való könyörgések prédikáció előtt; (II.) A prédikáció után való könyörgések; (III.) Az Úristennek való hálaadás és könyörgés..., kit szoktunk énekelni, mikor a község a prédikációra összegyülekezik; (IV.) Halott-temetéskor való éneklés; (V.) A Krisztus születéséről való dicséretek; (VI.) A Krisztus feltámadásáról való dicséretek; (VII.) A Krisztus mennybemenéséről való dicséretek; (VIII.) A psalmusokból való isteni dicséretek; (IX.) A Krisztus vacsorájáról.” Ma először két olyan énekünket vizsgáljuk meg, melyek szövegének elsődleges forrása ez az énekeskönyv (és amelyekről már történt említés a Cantate rovatban). A karácsony utáni hét énekének - Itt a karácsony! Itt a Megváltó! (EÉ171) - a Nékünk születék mennyei Király (EÉ 179) kölcsönzi a dallamot. Ez az ének e cím alatt található Huszár énekeskönyvében: „Új esztendőben, a Na tus est nobis nótájára” (M3-M4). CANTATE Eged Illen diczeríinc, Itt hét versszakkal szerepel, de előfordul hat-kilenc strófás változatokban is - mi hat versszakkal énekeljük. Ezt a refrénes népéneket a reformáció előtt latinul, utána pedig már magyarra fordítva használta mindhárom felekezet. Telegdi Miklós püspök 1577-ben nyomtatott prédikációs könyvének függelékében kalendáriumi énekként szerepel: eredeti szövege ugyanis napról napra mutatta be a karácsonyi idő egyes ünnepeit. A „kiskarácsony” ünnepére való ének szövegét mély biblikus tartalom, a gondolatok egysége és tartalmi fokozása, az újévi öröm és hálaadás, a Krisztus testet öltése felett érzett boldogság és a Szentháromság egy igaz Isten dicsőítése foglalja egységbe. Kiteljesíti képünket, ha látjuk a kimaradt strófákat. „Régen megírták ezt a próféták, / Hogy fiat szülne egy nemes virág. // Nincsen a bűnnek hatalma rajtunk, / kiknek ez gyermek lészen oltalmunk.” (2., 6.) Érdekesség, hogy a mi 3. versszakunk - „Nyolcadnapon a templomba vitték, / Isten törvényét így betöltötték” - Huszár Gálnál még nem szerepel, a 18. századi énekeskönyvekben viszont igen. Az ének dallama az 1778-as debreceni énekeskönyvben található meg; távoli rokona egy himnuszdallamnak, amely karácsonyi és vízkereszti szöveggel is összekapcsolódik (GyLK 656,657). Gregorián eredetét jelzi kiegyensúlyozott dallamvezetése és hangkészlete, valamint hogy bár d hangon indul, e hangon (4. tónus, írig modus) zár. Népzenei gyűjtések sokasága tanúskodik arról, hogy a nép mennyire szerette és ismerte ennek az éneknek különböző dallamváltozatait (újév táji és vízkereszti népszokásokban találkozunk velük). A Hallgass meg minket, nagy Úristen (EÉ 275) böjt első vasárnapjának graduáléneke. Az ismeretlen szerzőtől származó versnek mind az öt versszaka majdnem változtatás nélkül került bele énekeskönyvünkbe. Népszerűségét jelzi, hogy szinte valamennyi protestáns énekeskönyvben helyet kapott a 16-18. században. Felirata Huszár Gálnál: „A prédikációnak előtte, avagy utána való könyörgés; a Jer, mi kérjünk Szentleiket nótájára” (HG 1560, B8). A nótajelzés Luther pünkösdi énekére (EÉ 232) utal. A vers 16. században egyedülálló metruma - a9, 39(4,5), an(6,s), 312(7,5), as - lehetőséget ad arra, hogy az utolsó, rövid sorok nyomatékosítsanak, értelmezzenek. így az egyes versszakok utolsó két sora mintegy összefogja a teológiai üzenetet. „Hogy ne essünk kétségbe, hitetlenségbe, / Ördög kezébe! // És szomorú lelkűnkben te vagy vigasság, / Örök boldogság. // Hogy nyilván elérhessük a boldogságot, / Örök országod. // Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak, / Jézus Krisztusnak! // Megerősítesz inkább az igaz hitben, /ígéretedben'.’ Az ének dallama először az 1744-es kolozsvári gyűjteményben jelent meg. Ez a dallam és Luther említett éneke közös mintára, egy 12. századi német leis-énekre -Nu(n) bitten wir den Heiligen Geist - vezethető vissza. A magyar variáns továbbformálásában mutatkozó invenció és önállósulás különösen a dallam második felében szembeszökő: ez a szakasz Tinódi Lantos Sebestyén és kortársai históriás énekeivel rokon. Tanulságos példa ez arra, miként alakul át egy külföldi dallam a befogadó nép jellemének képére és hasonlatosságára. A Mindenható Úristen, mi bűnös emberek (EÉ 405) szövegének és dallamának - legalábbis énekeskönyvünk hivatkozása szerint - egyaránt Huszár Gál 1560-as énekeskönyve a forrása. Az igazság viszont az, hogy ez a dallamvariáns az 1744-es kolozsvári énektár közlésével egyezik. Az ének eredeti címe: „Bűneinkről való közönséges vallástétel az Úr Istennek előtte a keresztyéni gyülekezetben” (HG 1560, D8-E2). Húsz versszakából mi hatot éneklünk (1., 2., 7., 12., 13., 20.), majdnem változatlan formában. A többnyire lépegető eol dallam jól illik a két hosszú - históriás énekekre emlékeztető - sorból álló strófához: ai3 (7,6), ai3 (7.6). Zárjuk mai írásunkat e közgyónó ének egyik kimaradt, teológiailag kifogástalan versszakával: „De minekünk megbocsáss te szent Fiad által, / Hogy mi üdvözülhessünk ő irgalma által.” (19. vers) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa