Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-10 / 19. szám
„A Nepálban szolgálók neveit nem írhatjuk le egyetlen médiumban sem. Bár az országot terrorizáló maoista erők háttérbe szorulásával enyhült a helyzet, még mindig veszélyes lehet, ha testvéreinkről kiderülne, hogy keresztény misszionáriusok.” Megrendültén, de rendületlen küldetésben !► 4. oldal „Felkavaró és megnyugtató események egyaránt voltak az én időmben is, ám lényegében egész munkánk az imádságon alapul. Én magam mindenesetre a legnagyobb jelentőséget mindmáig annak tulajdonítom, hogy Istennel meg lehet beszélni a dolgokat.” Látogatás Tóth-Szöllős Mihálynál *• 7. oldal „Mennybemenetel ünnepe nem az egek kémlelésére szólít, hanem arra akar megtanítani, hogy a mélységben lássuk meg az Istent.” Az ünnep igéje !► 11. oldal Intézményátvételekről - reálisan !► 3. oldal Ádám almái... W’ 3. oldal Az ember nem egyenlő a bűnével W- 5. oldal Kanadai panoráma W- 8-9. oldal A lét filozófusa !► 13. oldal A CrossSound fesztivál víziója !► 14. oldal a halálbüntetést Öt ország zászlaja az asztalon Inter)úkötetben tekint vissza életére a nyolcvanéves lelkész ► Szűkebb pátriájától nem messze, Balatonszárszón mutatták be a somogymeggyesi születésű, Hamburgban élő nyugalmazott evangélikus lelkész, Weisz Jenő Küldetésben című interjúkötetét. Az Evangélikus Élet korábbi szerkesztőségvezetője, Boda Zsuzsa által írt és szerkesztett, magánkiadásban megjelent könyv az interjúalany nyolcvanadik születésnapja alkalmából készült. A kötetet D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök méltatta május 3-án az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban. ^ Folytatás a 10. oldalon HIRDETÉS A halálbüntetés a Magyarországi Evangélikus Egyház - hitvalláson és a keresztyén etikán alapuló - meggyőződése szerint elfogadhatatlan. Felhívjuk minden testvérünket arra, hogy közös imádsággal erősítsük a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását, ami az élet feltétlen tiszteletével teheti biztonságosabbá világunkat! A magyarországi bűnözési statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta - amiben elévülhetetlen az első Alkotmánybíróság érdeme, s amit megerősített több országgyűlési döntés is - számottevően csökkent az életellenes bűncselekmények száma. A még így is tűrhetetlenül sok szörnyű tett minden egyes áldozatáért imádkozunk, szeretteik fájdalmában osztozunk. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy nem szolgálja sem az ő megnyugvásukat, sem a közbiztonság erősödését, ha a politika vagy a média a jézusi szeretettanítással összeférhetetlen ösztönökre apellálva, a bosszúállás és elrettentés hamis ködképével mérgezi a lelkeket. Nyújtsunk testvéri segítséget, vigaszt és támaszt a veszteséget szenvedőknek, azok pedig, akik a közbiztonság fenntartására, erősítésére és az igazságszolgáltatásra hivatottak, minden valóban hatékony és alkotmányos eszköz felhasználásával gondoskodjanak az élet védelméről! ■ Gáncs Péter elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő, Fabiny Tamás püspök, Fábri György felügyelő, Szemerei János püspök, Mészáros Tamás felügyelő, Hafenscher Károly, a zsinat lelkészi elnöke, Abaffy Zoltán, a zsinat nem lelkészi elnöke ■ Lengyel Anna, egyházunk országosfelügyelő-helyettese a nyilatkozattal kapcsolatban különvéleményt fogalmazott meg: „Magyarországon törvény tiltja a halálbüntetést. A hívő embereknek ráadásul a Tízparancsolat (Ne ölj!). Nem tartom helyesnek, ha egyházunk aktuálpolitikai játszmákban vesz részt." A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége ' KÖSZÖNJÜK adója egyházi 1%-át, amivel fogyatékkal élőknek segíthettünk! . Ewgélikus Magyarországi Evangélikus Egyház Technikai szám: 0035 Az élet védelmében ■ Prőhle Gergely Egy gyilkosság megrázza az ország közvéleményét. A gyász, a tehetetlen düh ösztönös reakciókat vált ki, s hamar a szemet szemért, fogat fogért ősi farkastörvénye kerekedik felül a közvéleményben - vagy legalábbis annak egy részében. A lefóliázott kaposvári trafikban elkövetett brutális gyilkosság után is ez történt. A „nép hangja” - ha van ilyen - bosszúért kiált, mert a felvilágosult jogállami keretekben csalódnia kellett. Hiába a büntető törvénykönyv szigorítása, hiába a rendőrség személyi és anyagi megerősítése, a szörnyű tett mégis megtörténhetett. Természetes, hogy e jelenséget észlelve a politika reagál. Különösen akkor, amikor a politikai arénában egyre hangsúlyosabban van jelen egy olyan párt, a Jobbik, amelyik - tekintettel arra, hogy még sohasem kormányzott - sokak számára az újdonság varázsát hordozza, s az egyszerű megoldások ígéretével ügyesen gondoskodik a közélet tematizálásáról. Tudjuk jól, hogy ők mit gondolnak a halálbüntetésről, mint ahogy sok minden másról is; e gondolatok egy részét - elsősorban a rasszista megnyilvánulásokat - keresztényi alapállásból csak kőkeményen elutasítani lehet. Ugyanakkor óvnék attól, hogy egy ilyen helyzetben - amely akár egy gyülekezeten belül is előfordulhat - egyszerű minősítgetésekkel, lesajnálással kerüljük el az érdemi vitát. Orbán Viktor miniszterelnök Pécsett, ahol nemrég szintén egy fiatal lány halála rázta meg az embereket, arról beszélt, hogy napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Hogy valóban szükség volt-e a diskurzusnak már ebben a fázisában ilyen magas szintű megnyilvánulásra, abban korántsem vagyok biztos, ugyanakkor a „napirenden tartani” megfogalmazást tekinthetjük úgy is, hogy akkor mostantól a miniszterelnök is közvetlenül követi a vitát, amely tehát már zajlik. Mint néhány nappal később kiderült, ez messze nem a halálbüntetés visszaállításának támogatását jelenti. A miniszterelnöki megszólalás kapcsán aztán óriási nemzetközi felháborodás tört ki, s néhány napon át a magyarországi közvélemény is csak találgatta, hogy akkor most vajon mit is jelenthet pontosan a „napirenden tartás”. Ebben a fázisban jelent meg egyházunk országos elnökségének nyilatkozata, mely egyértelmű állásfoglalás a halálbüntetés visszaállítása ellen. Egyházunk elnökségének egy híján összes tagja is „napirendre vette” tehát a halálbüntetés ügyét, éspedig azért, mert a magyar közéletben amúgy is oly sokszor hangzanak el - konkrétan vagy utalásszerűén - hivatkozások különböző hitbéli alapelvekre, hogy az egyház egyszerűen nem teheti meg, hogy pont e valláserkölcsileg oly súlyos témában hallgatásba burkolózzék. Azóta egyébként egy jobbikos politikustól is érkezett konkrét felkérés annak érdekében, hogy egy lehetséges népszavazásra már az egyházak véleményének ismeretében kerülhessen sor. A halálbüntetés kérdésének megdöbbentően nagy irodalma van, amelyben akár kicsit is elmélyedni komoly szellemi kaland. Lássuk be: évszázadokon át zajlott az emberi életek kioltása a Jóisten és az egyházak nevében, aminek voltaképp csak az a felvilágosodás vetett véget, amelyet egyébként oly sokszor kárhoztatunk az elvallástalanodás aggasztó elterjedéséért. Mi, protestánsok előszeretettel mutogatunk a szentnek mondott inkvizícióra, de ne legyenek illúzióink: Luther és Kálvin is hitet tett a halálbüntetés mellett, mondván: Isten felhatalmazása alapján az Isten által előírt parancsok megsértőivel szemben életük kioltása is megengedett. Amint Tóth Zoltán kiváló jogtudós rámutat, a hóhér ez esetben nem az uralkodó parancsának Végrehajtója, hanem Isten eszköze. Egyelőre nem látjuk, hogy a halálbüntetésről szóló vita milyen fordulatokat vesz majd - feltéve, ha valóban napirenden marad. Az nem kétséges, hogy Magyarország - mint az Európai Unió tagja - szerződéses kötelezettséget vállalt arra, hogy jogrendszerében a halálbüntetés nem jelenik meg. Kérdés, hogy ilyen körülmények között a napirenden tartásnak egyáltalán mi lehet a célja. Ugyanakkor ne higgyük, hogy a nyugati kritikusok helyesen járnak el, ha a kérdésről szóló vita újbóli kibontakozását a Lajtától keletre uralkodó vadkeleti viszonyok számlájára írják. Egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a fiatal német jogászok egyharmada érvel a halálbüntetés újbóli bevezetése mellett. Az eredmény magyarázatában nagy hangsúlyt kap az, hogy válságos időkben a biztonság mindig előbbre való a szabadságnál, vagyis az emberi jogok érvényesülésénél. Talán ez magyarázza azt is, hogy 2009 óta 17-ről 25 százalékra nőtt a halálbüntetést támogatók aránya. Ugyanakkor, ha több évtizedes távlatba helyezzük a tendenciákat, Németországban az 1950-es 55 százalékhoz képest a mostani számok jelentős csökkenést mutatnak. Nálunk más a helyzet. Egy néhány évvel ezelőtti közvélemény-kutatás szerint a támogatók aránya továbbra is 50 százalék felett van. Ezek a realitások. De ha már tragikus módon napirendre került a kérdés, elengedhetetlen, hogy világossá tegyük az élet minden körülmények között való védelme iránti elkötelezettségünket. Akár az aktuális politikai diskurzustól teljesen függetlenül is. A szerző egyházunk országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára
