Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-10 / 19. szám
2 ■* 2015. május io. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP (ROGATE) - 2MÓZ 32,7-14 „Az Úr szánalomra indult...” [Lelkész:] Istenünk! Taníts minket imádkozni, hogy kitartóan és hűségesen forduljunk hozzád. Jézus Krisztus biztatására visszük eléd könyörgéseinket most is. [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglássuk egyházunk bűneit. Te segíts, hogy megszabaduljunk bálványainktól. Add Szentlelkedet, hogy igazan hirdessük igédet, és állhatatosan vegyünk részt a szentségben. Bölcsességeddel taníts minket Krisztust élni, hogy Szentlelked nyitott életeket találjon, hogy mindannyian élő hittel vágyakozzunk rád. Krisztus Jézusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglássuk a világ bűneit. Te add békédet, hogy békességet teremthessünk. Te vezess ki minket az emberiség válságából, hogy Szentlelked közösséget teremtsen köztünk. Krisztus Jézusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglássuk családunk és a magunk bűneit. Add, hogy a házastársak a te szereteteddel szeressék egymást. Segíts gyermekeinket jól nevelni, hogy megismerhessenek téged, és veled éljenek akkor is, ha felnövekszenek. Add, hogy jelenlétedet megtapasztalva hozzád ragaszkodjunk életünk minden órájában, és a te utadon járjunk. Krisztus Jézusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglássuk, hogy bűneink visznek minket a betegségbe, a nyomorúságba és a félelembe. Te add, hogy bűnbocsánatodból éljünk, és ezzel elmúljon minden betegségünk. Te add bölcsességedet, hogy elkerüljünk minden nyomorúságot. Te adj nekünk hitet, hogy elmúljanak félelmeink. Krisztus Jézusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki tükröt tartasz elénk Jézus Krisztusban, engedd, hogy belenézve meglássuk, bűneink miatt a halál ítélete vár ránk. Te add reménységedet, hogy megtapasztaljuk az örök élet ajándékát, amelyet Jézus halálában és feltámadásában kinyilatkoztattál nekünk, és ezzel benned reménykedve készüljünk utolsó földi óránkra. Krisztus Jézusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Istenünk, aki Jézus Krisztusban megmutatod bűneinket, add, hogy megtapasztalhassuk bűnbocsátó szeretetedet őbenne, aki veled és a Szentlélekkel egy Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. ■mi rr ELŐ LAPUNKRA! Egyik oldalon áll az egész nép, a másik oldalon áll Mózes egymagában. A nép egyhangú szavazással döntött az aranyborjú megalkotása mellett. Nem istencseréről van itt szó. A szakaszt bevezető mondatok ezt egyértelművé teszik: „És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a fiiléből, és odavitte Áronhoz. Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről. Ezt látva Áron, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron, hogy holnap az Úr ünnepe lesz. Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek” Az aranyborjút a nép az élő Istennel, az Úrral azonosította, akit azért ábrázoltak ki ilyen formában, hogy a bemutatott áldozatok erejével rákényszeríthessék akaratukat: vezesse vissza őket Egyiptomba, a húsosfazekak mellé. Amíg nem ábrázolták ki Istent, és nem mutattak be neki áldozatokat, addig Isten szabott számukra nekik nem tetsző útirányt. Úgy gondolták, hogy mostantól viszont ők fogják irányítani Isten mindent legyőző, még a fáraó hadait is elsöprő erejét. A nép tehát abszolút többséget szavazott Istennek, de azzal a feltétellel, hogy Isten a jövőben az ő kívánságaikat fogja kiszolgálni. Nem ők engedelmeskednek Istennek, hanem Isten engedelmeskedik nekik. Ez a botrány a bálványimádás lényege. Rogate vasárnapján imádságainkat mindenekelőtt ezen a mérlegen kell megmérnünk. Mielőtt meg nem hallgatott imádságaink alapján úgy ítélnénk, hogy nincs értelme imádkozni, vizsgáljuk meg, hogyan viszonyulnak kéréseink az Úrtól tanult imádság fő kéréséhez: „Legyen meg a te akaratod!” Mert a „Legyen meg az én akaratom - Isten segítségével és erejével!” tartalmú imádságainknak valóban nincs értelme. Mózes - aki akkor egyedül állt úgy Isten előtt, hogy nem akarta akaratát se áldozat, se imádság erejével Istenre kényszeríteni - mégis értelmét látja a legsúlyosabb bűnbe esett népéért való közbenjárásnak. Imádsága nem is marad eredménytelen, mert: ,Az Úr szánalomra indult, és nem hozta rá népére azt a bajt, amit mondott” A VASÁRNAP IGÉJE Mi volt Mózes sikerének titka? Az, hogy nem népe bűnét próbálta menteni vagy kicsinyíteni, nem is a maga hűségével érvelt, hanem kizárólag Isten korábbi szabadító tetteire és ígéreteire hivatkozott. Arra kérte Istent, hogy a nép méltatlansága miatt ne bánja meg azt a jót, amelyet már az ősatyáknak megígért, és amelyet az Egyiptomból való csodás szabadulással már elkezdett megvalósítani, hanem vigye véghez. A nép bűnbeesése miatt ne változtassa meg akaratát, amelyet korábban kinyilatkoztatott. Hiszen az ő jóakarata nem törhet meg a nép bűnén! Nem lehet, hogy a bűn diadalmaskodjék Isten akarata fölött. Isten akaratának kell a bűn fölött diadalmaskodnia. Mózes önzetlen szeretetről tanúskodó imádságában a hit bizonyossága szólal meg: Isten jóakaratának minden akadályt legyőzve érvényesülnie kell, hiszen Isten valóban Isten, és nem bálvány. Rogate vasárnapján - húsvét fényében - ezt azzal kell kiegészítenünk, hogy imádságainkban Isten sokkal nagyobb szabadító tettére hivatkozhatunk, mint Mózes. Hiszen Krisztus halála és föltámadása által Isten minőségileg más szabadításban részesített bennünket, mint amikor ószövetségi népét az egyiptomi fogságból kivezette, hogy a pusztán át az ideig való földi Kánaán felé indítsa úrnak. Isten bennünket a bűn és a halál fogságából szabadított meg, hogy földi életünk hátralevő idejében az el nem múló, örök Kánaán felé vándoroljunk. De ne feledjük, hogy miként a puszta az ószövetségi nép számára a megkísértés és a kísértésben való elbukás helye volt, úgy számunkra teljes földi életünk „pusztán” át vezető zarándokút, amelynek során nap mint nap kísértések lesnek ránk. Ezek között számunkra is az rejti a legnagyobb veszélyt, hogy - hívőként - Isten hatalmát földi céljaink szolgálatába szeretnénk állítani. Meg kell értenünk azonban, hogy Isten soha nem lesz földi vágyaink kiszolgálója. Erről alkuba sem hajlandó bocsátkozni velünk. Semmilyen fogadkozással vagy fölajánlással nem vehetjük rá, hogy akaratával ellentétes kéréseinket teljesítse, vagy megvalósulásukat támogassa. Viszont mindig számíthatunk Isten könyörületére, ha Krisztus halálában és föltámadásában véghezvitt szabadító tettére hivatkozunk, még akkor is, ha el kell ismernünk, hogy naponként vétkezünk, és így újra meg újra méltatlanná válunk ígéreteire. Ha elismerjük, hogy híjával vagyunk minden igazságnak, de naponta kérjük, hogy Isten mégse engedje Krisztus áldozatát kárba veszni rajtunk, hanem méltatlanságunk ellenére részesítsen annak gyümölcseiben, akkor bátran remélhetjük, hogy Isten irántunk is éppúgy szánalomra indul, mint ahogyan egykor a bálványimádás bűnébe esett népét is megszánta, és nem veszítette el a pusztában. Az imádság tehát semmi másra nem apellálhat, mint Isten könyörülő irgalmára. Az Istennek tetsző imádság mindenekelőtt Isten korábban számtalanszor megmutatott és Krisztusban kinyilatkoztatott jóságát és hűségét magasztalja, és erre hivatkozva mer kérni bármit, ami összhangban áll Isten ígéreteivel. Az ilyen imádság Istent szánalomra indítja, ami ma sem jelent mást, mint hogy nem hozza rá övéire azt a bajt, amelyet bűnükért kilátásba helyezett, hanem korábban tett ígéreteit teljesíti, üdvösségükre. Nem nehéz belátni, hogy az „öreg kontinens” és rajta hazánk hitében elbizonytalanodott kereszténységére számos, minden eddiginél nagyobb baj leselkedik, nem utolsósorban a militáns iszlám fenyegetése miatt. Ezért sosem volt még ennyire aktuális a mai vasárnap felhívása: Rogate! Imádkozzatok! Ha nem talál süket fülekre ez a felszólítás, akkor Isten talán szánalomra indul irántunk, és nem hoz ránk olyan bajt, amely könnyen végzetesnek bizonyulhat. ■ Véghelyi Antal „Mindenkor megnyugtat bölcs intézkedésed” ► Folytatjuk a Dunántúli énekeskönyv (1911) szerzőit bemutató sorozatunkat: ma Payr Sándor, Gyurátz Ferenc, Zábrák Dénes és Csengey Gusztáv énekei közül ismerhetjük meg azokat, amelyeket megőrzött mostani gyűjteményünk is. Már Sántha Károly életművének áttekintésekor is megemlítettük a 19- 20. században keletkezett énekek többségének hátrányos helyzetét: nincs önálló dallamuk. Másrészt se nem elég régiek, se nem elég újak ahhoz, hogy a figyelem rájuk irányuljon; énekeskönyvünk - amúgy logikus - szerkesztési elvei miatt pedig többnyire eltűnnek a fejezetek végén. Éppen ezért nem árt időnként leltárt készíteni: hadd szólíthassanak meg minket újra meg újra. A Dunántúli énekeskönyv szerkesztését, az anyag válogatását nagyrészt Payr Sándor (1861-1938), a soproni teológiai fakultás egyháztörténet-professzora végezte. Szerzőként nagyon szerény volt, csak két önálló énekét vette fel az énekeskönyvbe. Hetvenöt ének fordítása, illetve átdolgozása kötődik a nevéhez (és neki tulajdoníthatjuk a jelzés nélküli énekek nagy részét is). Mára négy fordítása maradt. Egyetlen saját — az 1955-ös kihagyás után 1982-ben visszavett - éneke a Véget ért az aratás (EÉ 490; a Teljes minden éltemben - EÉ 526 - dallamára). Olyan jelentős átdolgozáson esett át, hogy bizonyos versszakaiban alig lehet felismerni a közös eredetet (az első két strófa összevonásán túl a szöveg nagy részét áthelyezték egyes számból többes szám első személybe). Leginkább az eredeti 3. vers maradt meg: „Amit Isten megígért / Még Noénak régen, / Hogy amíg lesz ez a föld, / Aratás is lészen: / ím, betölt, mert a föld / Termését megadta: / Hű a népek Atyja!” Payr Sándor méltatására Ittzés János szavait hívjuk segítségül (Payr Sándor-emlékkönyv, Luther Kiadó, 2011): „Hatalmas életművét túlbecsülni nem lehet, alábecsülni pedig hálátlanság lenne - ezért (...) szívesen idézem Sartoris Jánosnak, a 18. század jelentős dunántúli lelkészének bölcs mondatát: »Mi mindnyájan elődeink vállán állunk, ezért látunk tovább náluk.« És ahogy - a Dosztojevszkijnek tulajdonított mondás szerint - az orosz realista írók mind Gogol köpönyegéből bújtak ki, ugyanígy elmondható, hogy a hazai evangélikus egyháztörténet-írás elmúlt bő száz esztendejében - így vagy úgy - mindenki Payr Sándor tanítványa. Igen, az ő széles vállán állunk mindnyájan.” Gyurátz Ferenc (1841-1925) pápai lelkész, majd dunántúli püspök emlékezetét híven őrzi egyházkerülete: nevét viseli egy pedagógusokat kitüntető díj és a pápai általános iskola. Két énekszerzőnket nemcsak az énekeskönyv, hanem más munka is összeköti: Payr Sándor Gyurátz püspök mellett dolgozott missziói lelkészként, majd püspöki titkárként. Gyurátz Ferenc tíz énekéből kettőt örököltünk meg. Az Isten, ki bölCANTATE csen vezérled az időknek folyamát (EÉ 176; a Jézus, örömmel fogadlak - EÉ 143 - dallamán) óéveste kísérője. Hat versszakából négy található énekeskönyvünkben (1., 2., 5., 4.); a második strófát kivéve kevés változtatással. Ilyenkor különösen helyénvaló, hogy megszólal a bűnbánat és a hálaadás hangja is: „Fogadd megtérő szolgádat / Egyszülött szent Fiadért, / Ki értem is ontott vért. // Te, ki mindeddig hordoztál, / Jó Atyám, hű pásztorom, / Lelkem téged áld, magasztal, / Hála zendül ajkamon.” (3- 4. versszak) A Nagy Isten, ki a világot alkottad, s bölcsen kormányzód (EÉ 486; a Jövel, Szentlélek Úristen - EÉ 229 - dallamán) a hazaszeretet két éneke közül az egyik. Hat strófájából három maradt (1., 4-5.), az első kettő minimálisváltoztatással. „Te adtad nekünk e hazát, / Itt munkálod néped javát. / (...) Te légy erős sziklavárunk!” Zábrák Dénes (1852-1913) soproni lelkész öt önálló énekkel és 98 fordítással-átdolgozással szerepelt 1911- ben. Mára ugyanúgy négy fordítása és egy saját éneke maradt, mint Payr Sándornak. A közkedvelt Menynyei jó Atyánk, e gyermeket te védd meg (EÉ 296) a keresztelési énekek csoportját gazdagítja. A versszakok száma nem változott - a Szentháromság tagjait szólítják meg -, de főleg az első strófában jelentős az átdolgozás. A másodikból több maradt meg: „Megváltó Jézusunk, / (...) Ki híveid közé / Ma őt is felveszed, / Bűntől, csábítástól / Óvja meg hű kezed!” A Dunántúli énekeskönyv az Isten, ó szent Isten (EÉ 436), mostani gyűjteményünk a Jer, dicsérjük Istent (EÉ 40) dallamára alkalmazza a verset. Csengey Gusztáv (1842-1925) már teológiai tanulmányai előtt népszerű költőnek számított, leginkább A fogoly lengyel című verse miatt. Lelkészi és tanári vizsgát tett. Az aszódi gimnázium igazgatója volt, majd az eperjesi teológián és jogakadémián oktatott. A jogakadémia 1919- ben kénytelen volt Miskolcra költözni, így Csengey utolsó éveit itt töltötte. Emlékét szobor őrzi a belvárosi evangélikus templom udvarán. Csengey Gusztáv 1911-es tizenhárom énekéből egy őrződött meg mostani énekeskönyvünk Bizalom Istenben című fejezetében: Rád bízom sorsomat, Uram, mindhalálig (EÉ 354; a Hirdetek tinéktek - EÉ 159 - dallamára). Változatos a története az eredeti hat versszaknak. Az elsőt szó szerint megörököltük, a második teljesen kimaradt; a harmadik strófa egyetlen sora változott, a hatodikban egy-egy szót cseréltek ki. A negyediket és ötödiket pedig összeolvasztották egy versszakká: így jött létre a mi négy szakaszunk. Kívánhatunk-e mást, mint hogy képesek legyünk szívből így imádkozni és gondolkozni: „Rád bízom sorsomat, / Uram, mindhalálig, / Akárhogy intézed, / Csak javamra válik. //Az Isten útjának / Te vagy-e bírája? / Csak végezd munkádat, / Merre hív a pálya!” (1. és 3. versszak) ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
