Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-19 / 16. szám
2 -m .2015. április 19. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 2.VASÁRNAP (MISERICORDIA DOMINI) - EZ 34,10-16.31 Megélhetési pásztorok? [Lelkész:] Örök Isten, mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy kihoztad a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát. Gondoskodó szeretetedben bízva terjesztjük eléd kéréseinket. [Lektor:] Urunk! Kérünk, tedd szentté számunkra ezt a húsvéti időt! Add, hogy Krisztus feltámadásának örömhíre egész életünket átjárja, erősítse hitünket és szeretetünket! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, kérünk, add, hogy megtapasztalhassuk Jézus, a jó pásztor gondoskodását! Ő gyűjtsön össze minket, keresse meg az elveszettet, terelje vissza az eltévedtet, kötözze be a sérültet, erősítse a gyengét, vigyázzon az erősre! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, kérünk, őrizz meg bennünket nyájad közösségében! Adj szíved szerinti lelkipásztorokat, akik hirdetik nekünk törvényedet és evangéliumodat, szolgálnak közöttünk a szentségekkel, vigasztalnak, intenek és bátorítanak minket! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk mindazokért, akikre a vezetés felelősségét bíztad: politikusokért és munkaadókért, pedagógusokért és szülőkért. Kérünk, őrizd meg őket az önkényeskedéstől, és add, hogy pásztori hűséggel lássák el feladatukat. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, könyörgünk önmagunkért, akiket testvéreink és minden felebarátunk őrzőjévé tettél! Győzd le a ránk vágyódó bűnt, hogy a bennünk lakó gyűlölet helyett a te szereteted közvetítői legyünk szavainkban és tetteinkben! Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és áraszd ránk kegyelmedet! A te szabadításodra és vezetésedre, a te pásztorolásodra szorulunk: kérünk, vedd el önfejűségünket és uralkodási vágyunkat! Add meg nekünk mindennap húsvét örömét szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. SEMPER REFORMANDA „Az egész evangéliumban alig van kedvesebb kép, mint amellyel Krisztus pásztorhoz hasonlítja magát, aki az elveszett juhot tulajdon vállán viszi vissza a nyájhoz. Viszi manapság is - örökké. lm, ez az evangélium veleje: Krisztus országa a könyörülő kegyelem országa, ahol nincs is egyéb, hanem csak »hordozás«: Krisztus hordozza fogyatkozásainkat és betegségeinket. Bűneinket magára veszi, s türelemmel viseli hibáinkat; örökké a vállát nyomjuk, mégsem fárad bele a hordozásba. Kísértéseink közepette éppen ez a mi legnagyobb vigasztalásunk. Krisztus országában az a dolga az igehirdetőnek, hogy szeretettel vigasztalja s evangéliummal táplálja a lelkeket, hordozza a gyengéket, gyógyítsa a betegeket, az igét jól hasogassa, s kinek-kinek szüksége szerint adja elébe.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Bár a II. vatikáni zsinat deklarált szándéka volt a keresztény egységre való törekvés, római katolikus testvéreink mégis ekkor tértek el az egyházi esztendő addig közösen őrzött ősi rendjétől, és - a liturgikus naptárban bevezetett reformok részeként - a jó pásztor vasárnapját azóta egy héttel később ünnepelik. Ezzel a döntésével a zsinat az egyházainkat egymástól elválasztó különbségek számát növelte. A világ evangélikussága - az egyház ősi rendjéhez ragaszkodva - továbbra is a húsvét utáni második vasárnapon ünnepli a jó pásztor vasárnapját. Ezékiel próféciája - bár vitathatatlanul alkalmat kínál az egyház mindenkori pásztorainak bírálatára - elsősorban ezért a kijelentésért került a vasárnap textusai közé: „Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem megjuhaimat, és én viselem gondjukat’.’ A próféta természetesen a babiloni fogságban szétszóródott nyáj újbóli összegyűjtésére gondol. Hiszen ez pásztori feladat a javából. A fogság hetven éve alatt ugyanis új generáció nőtt fel, amely az atyák ősi földjét már csak hírből ismerte. Ez a generáció már Babilont tekintette otthonának. Itt születtek, ahol szüleik addigra már házat építettek, szőlőt telepítettek, gazdálkodtak és kereskedtek, többé-kevésbé jó egzisztenciát teremtettek. Semmi kedvük nem volt mindezt feladni és útra kelni egy nekik már idegen földre, ahol bizonytalan körülmények között kell majd mindent elölről kezdeniük. Túl nagy áldozatnak tűnt ez, amelyet csupán az atyák Istenéért és az ősök hagyományának megőrzéséért kellene vállalniuk. Ezzel a nehézséggel a papság Babilonban élő új generációja is tisztában volt. Ezért amikor a hazatérés lehetővé vált, a papok nem akarták vállalni a nép összegyűjtésének, útnak indításának és az őseik földjén való újbóli letelepítésének feladatát. Babilonban ugyan nem volt templom, ahol a Mózes könyvében rendelt áldozati istentiszteleteket végezhették volna, a papi törzs tagjai mégis jól megéltek a ticsupán e világi, hanem örök sorsában hoz üdvös fordulatot. Jézus, a juhok nagy pásztora, a halálból visszatérve nem a földi Babilon, hanem a lelki értelemben vett Babilon, a bűn és ennek következtében az Istentől való elszakítottság, az örök halál fogságából való szabadulás útját készí-A VASÁRNAP IGÉJE zedből, amely idegen földön is megillette őket. Dolguk is akadt, hiszen a fogság hetven éve alatt gyűjtötték össze és szerkesztették egységes könyvvé a Tórát és a többi szent iratot. Ezékiel mégis azzal vádolja őket, hogy olyan pásztorok, akik önmagukat és nem a nyájat legeltetik. Mai szóval megélhetési pásztorok, akik nem Isten akarata szerint, hanem a saját egzisztenciális biztonságukat szem előtt tartva végzik szolgálatukat. Isten nekik üzeni a próféta szavával: „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. (...) Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Iz' ráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén’.’ Isten az ószövetségi nép életében a történelem porondján vitte véghez szabadító tetteit. Ezek azonban csupán a nép földi sorsában hoztak meghatározó változást. De számunkra így is előképei Isten - Fia halála és föltámadása által véghezvitt - szabadításának, amely által Isten örök szövetségébe vonja újszövetségi népét, amivel nem tette el és nyitotta meg a benne hívők számára. Ennek az útnak a sírtól az örökkévalóságig vezető szakaszát egyedül ő ismeri, és csak ő tudja rajta juhait végigvezetni. Ezért - mint a vasárnap evangéliumában hallhatjuk - méltán nevezi magát jó pásztornak. De a sír ennek az útnak nem a kezdetén áll, hanem csupán határállomása. Az ószövetségi képnél maradva: Babilon határát jelenti. A határnál a jó pásztor - ígérete szerint - maga veszi át juhai vezetését. De a határ előtti szakaszon a nyáj összegyűjtését és az átkelésre való fölkészítését elhívott pásztoraira bízta. A képektől elvonatkoztatva ez azt jelenti, hogy az egyház valódi feladata a földön nem más, mint a Krisztusban való megváltás evangéliumának hirdetése és az ennek nyomán hitre jutók összegyűjtése és fölkészítése az Istennel örök közösségben való életre. Erre azért van szükség, mert az egyház népét újra meg újra megkísérti az a törekvés, amely az ószövetségi nép Babilonban született generációját is tőrbe ejtette, amikor kényelmesen berendezkedett a fogság földjén, és bár hitt Istenben, mégsem akart onnan továbbmenni arra a földre, ahol Babilon bálványaitól szabadon, Isten törvénye szerint élhetett volna. Az egyház népe és maga az egyház is újra meg újra hajlik rá, hogy itt a földön próbáljon minél komfortosabban berendezkedni. Ennek érdekében azután a Krisztusban hívők nap mint nap megkötik az önmaguk szemében aprónak és jelentéktelennek látszó kompromisszumaikat a világ szerinti gondolkodással és életmóddal. Amíg a hivatásukhoz hű pásztorok vannak többségben, akik igehirdetésükben - a korszerűtlenség vádját és nyomában a népszerűtlenséget is vállalva - újra meg újra emlékeztetik a nyájat, hogy „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14), és ezért az eljövendő világhoz méltó életre kell már itt is törekednünk, addig a helyzet nem reménytelen. De ha a megélhetési pásztorok kerülnek túlsúlyba, akik a népszerűségük és a biztos egzisztenciájuk megőrzésének reményében nem beszélnek arról, hogy a hitre jutást a világias gondolkodással és életmóddal való szakításnak is követnie kell, és emellett a mindenkori hatalommal is megkötik kompromisszumaikat az egyház komfortos földi berendezkedésének biztosítására, akkor az egyház olyan, önmagával meghasonlott házra kezd hasonlítani, amely nem kerülheti el összeomlását. Az a nap, amikor ez bekövetkezik, ítélet lesz a megélhetési pásztoroknak, de a nyáj reménysége akkor sem vész el, hiszen hűséges az Isten, aki nem vonja vissza, amit prófétája által kinyilatkoztatott: „Majd én magam keresem megjuhaimat, és én viselem gondjukat" ■ Véghelyi Antal „Aki engem úgy szerettél, hogy értem halálra mentél” ► Ahogy ígértük, a húsvéti időben a Dunántúli énekeskönyv (1911) legfontosabb énekszerzőit mutatjuk be. A százhetvenöt éve született Sántha Károly énekeinek elemzését az egyházi esztendőhöz kapcsolódó versekkel folytatjuk. Az Advent fejezet két Sántha-éneket tartogat számunkra. Az Áldott az Isten, mindnyájunknak Atyja (EÉ 145) - szerencsés ötlettől vezérelve - a Krisztus Urunknak áldott születésén (EÉ 158) dallamához kapcsolódik, így erősítve advent és karácsony összetartozását. Az eredeti hét versszakból öt átdolgozott strófa szerepel énekeskönyvünkben (1-2., 6., 5., 7.). Az egyik kimaradt szakasz: „O, magasságból származó csemete, / Akiben vagyon az üdv ismerete / Mi bűneinknek bocsánata által: / Áldunk hálával!" Az ének utolsó sorainak változtatása - a kor lenyomataként - a „szolgálat” gondolatát viszi bele az énekszövegbe, más hangsúlyt adva így a versszaknak. „Téged követvén, ím, fogadunk néked / Örök hűséget!” (1911) „Téged követni és szolgálni néked / Te adj hűséget!” (1982) Az Ezrek ajkán egy szívvel (EÉ 146) a Teljes minden éltemben (EÉ 526) dallamán kel életre. Hat versszakából négy maradt meg (1-2., 4., 6.), meglepő módon szinte változatlanul. Az eredeti 3. strófa problémás rím okán („Ó, jövel / És lövelj”), az 5. pedig nem keresztény (bosszúzsoltárba való) teológiai mondanivalója miatt hullott ki a rostán. Az eszkatologikus befejezés Mt 24,35 versbe szedése. „Az egész világ megreng, / Ég és föld elmúlnak; / Az ítélet szava zeng, / Csillagok lehullnak. / De megáll, mint kőszál, / Az Isten beszéde, / Nem lesz soha vége!” A Böjt, nagyhét fejezet részeként megbújó Keresztfán az Isten Fia (EÉ 190) alapja a - Jacopone da Todinak tulajdonított - Stabat mater dolorosa szekvencia. „Állt az anya keservében / sírva a kereszt tövében, / melyen függött szent Fia, // kinek megtört s jajjal-tellett / lelkét kemény kardnak kellett / kínzón általjárnia.” (Babits Mihály fordítása) Sántha verse nem parafrázis, az eredeti Stabat mater inkább csak kiindulópont a számára. A tíz versszakból hetet közöl mostani énekeskönyvünk (1-3., 5-6., 8., 10.). A himnusz formájú (8, 8, 8, 8) nagypénteki szöveghez 1911- ben a Győzhetetlen én kaszálom (EÉ 379), 1982-ben a Jer, temessük el a testet (EÉ 498) dallamát párosították. A Hiszek benned, Istenemben (EÉ 251) A Szentháromság dicsérete fejezetben található. Dallama az Eperjesi graduál egyik értékes tétele, az Ó, felséges Atya Isten (EÉ 91). Történeti érdekesség, hogy az 1911-ben megjelent ének 1955-ben kikerült az énekeskönyvből, 1982-ben pedig újra beválogatták. Az eredeti 14 strófából 9 maradt (1-5., 8., 10-11,, 14.). A sokrétű szöveg a Szentháromság tagjainak megszólítása szerint tagolódik. „Hiszek benned, Istenemben, / Teljes egész életemben, / Boldoggá tesz e hit engem. // Hiszek benned, Jézusomban, / Krisztusomban, én Uramban. / Isten Fia, légy oltalmam! // Hiszek tebenned, Szentlélek, / Segítséget tőled kérek, / Üdvöt általad remélek.” (1., 4. és 7. versszak) A Hova mennék, ha nem tehozzád (EÉ 103) a reggeli énekek sorát gazdagítja, és szintén visszavett ének. A versszakok száma mindkét énekeskönyvben öt, de a dallam nem azonos: 1911-ben a Ki dolgát mind az Úrra hagyja (EÉ 331), 1982-ben az Ó, bárcsak ezer nyelvem volna (EÉ 63). Az ének nem csupán reggeli fohász, hanem komoly bűnvallás is. Bár nem teljesen mai nyelvünkön, de fontos gondolatokat fogalmaz meg, ezért bátran énekeljük! „Ó, mert hozzám tapadt a vétek, / Mely elrabolja üdvömet; / De ha a szent keresztre nézek, / Melyen Megváltóm szenvedett: / Bizalmam, békém visszatér, / Bűnbánó lelkem újra él.” (4. versszak) Az Úristen, szánj meg irgalmazz nékem énekről így ír Kiss János 1950- es tanulmányában: „Amíg a gyónás és úrvacsora szertartása szervesen összetartozik, helyes ezt a tartalmilag megfelelő kis fohászkodást az úrvacsorái énekek közé sorolni, különben a gyónásról szóló énekek közé tartoznék.” A mondat ma is aktuális, és messzire vezet. Ez az ének most is az Úrvacsora fejezet része, és az itt található szövegek továbbra is keverednek, illetve nem egyértelmű a funkciójuk. Következő énekeskönyvünk fontos feladata, hogy rendet tegyen ezen a területen, megkülönböztetve a bűnbánó jellegű gyónási és a hálaadó alaphangú úrvacsorái énekeket. Másik idézetünk Gálos Miklós idei esszéjéből való: „Vajon tekinthe-CANTATE Eged Illen diczeríinc« tő-e még Sántha versének így átdolgozott és dallamcserén is átesett verse - melyet az énekeskönyv neki tulajdonít?” Hogy megértsük ezt a mondatot, lássuk az ének első strófáját mindkét változatban. „Atyám, kegyelmezz, Atyám, irgalmazz, / Töröld el én vétkem! / Ím, oltárodhoz bűnbánattal léptem.” (Dt 314; az Örül mi szívünk - GyLK 757 - dallamára) „Úristen, szánj meg, irgalmazz nékem! / Gyötör a sok vétek. / ím, oltárodhoz bűnbánattal lépek.” (EÉ 311; a Téged, Úristen, mi keresztyének - EÉ 41 - dallamára) Az énekeskönyv-szerkesztés nehézségeit mutatja be utolsó példánk is. Sántha lefordította az 1911-es énekeskönyv számára Paul Gerhardt Befiehl du deine Wege költeményét: Hagyjad az Úristenre (Dt 370), ahol a versfőkben - ha nem is maradéktalanul, de - megjelenik Zsolt 37,5. Mostani énekeskönyvünk verziója - Hagyd az örök Istenre (EÉ 342) - nincs tekintettel az akrosztichonra. A Gyülekezeti liturgikus könyv próbálta ellensúlyozni a veszteséget, amikor újra közölte Sántha Károly versét (GyLK 821). Gerhardt és Sántha éneke biztasson bennünket a következő héten: „Az Úrra bízzad dolgod: Könnyebbül a teher. // Őbenne vesd halálig / Reményed horgonyát!” ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
