Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-05 / 14. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. április 5. ► 7 Kunkovács László köszöntése ► Él közöttünk egy etnográfusfotóművész, aki hosszú évtizedek óta járja az országot, a nagyvilágot, hogy mentse veszendő értékeinket. Mikor - a hetvenes években - elkezdte gyűjtőmunkáját, még léteztek énekes koldusok, ősépítmények, tiszta arcú pásztoremberek, öreg halászok, táltoserejű férfiak... Voltak olyan vidékek, ahol kora tavasztól késő őszig ridegtartással legeltették a szarvasmarhákat, s az állatokat lasszóval fogták be a markos legények. Kunkovács László ezt a szép és nehéz, elsüllyedt világot örökítette meg képein. De nemcsak a szülőföldet, a szeretett falvakat, hanem Tibet szélverte pusztáit is, a Mongol-Altaj kazakjait, a varázslatos Dél-Szibériát, Jakutföld Isten háta mögötti tájait, az ótörök kőembereket. Tizenkilenc népnél járt hátizsákos tanulmányúton, és gazdag zsákmánnyal tért haza: fotókkal és néprajzi lejegyzésekkel. „Egybekötni igyekszik, ami korunkban szétszakadt: a tudományt és a művészetet, az elméleti tudást és a közvetlen tapasztalat becsületét” - olvashatjuk a szerkesztőségi ajánlást Kunkovácsról a Folkmagazin 2007. évi harmadik különszámában. Egyetlen izzó látomás tartja fogva: az ősvilág. A már régen letűnt századok. De ez nem igaz. Az ősvilág ma is létezik; ha nézem a kék-tiszta égen áttörő hajnali napot, az már titkokkal átitatott őskép. És ott a többi is: a zúgó szél, a kövekre írt üzenetek, a nádkunyhók vagy tapasztott viskók. „Alig-épületek” ahogy a mester nevezi őket. „Gabonatároló hombárok meg lacikemencék. (...) Többnyire aprók, de monumentálisak - írta Szepesi Attila. - Egyetlen tömbből valók. Megalit vagy pagoda formájúak. Némelyik egy-egy pöttöm katedrális. És ami szintén idetartozik: mindig hófehérre meszeltek. A fehér talán a leginkább szakrális szín. A Teremtőé, a fényé, a tisztaságé, a szellemé.” Ezeket gyűjti Kunkovács László fotográfiáin évtizedek óta. Magyarországon és a messzi Ázsiában. Ott, ahol sziklára hajló faág az idő: áll mozdulatlanul. Ahol az arra tévedő vándor az utak esőtócsáiban Isten-arcot lát a délelőttben. A megtalált és megörökített épületek közül a legtöbb már elpusztult, elenyészett. Jeges szél, hó fölitta. Szülőföldem, Hódmezővásárhely környékéről már eltűntek ezek a törékeny értékek, és a közelből is, Szentesről, a végtelen Alföld akácosa mellől. Hatalmas terepmunka esszenciája ez az értékes életmű. Akit megérintett, máshogy tekint az életre, a kétkezi emberekre, a hagyomány fogalmára. Az idei év kitüntetettjei közül Kunkovács László volt az az ember, aki talán leginkább megérdemelte a Kossuth-díjat! A kései megbecsülést. Az utóbbi időben megromlott a látása, de remélem, hogy a füle egészséges, és hallja a sok gratulációt. Milyen sokan örülnek az aranyszobornak, csodálatos könyveinek, amelyekkel megajándékozott bennünket! Csatlakozzunk mi is hozzájuk. Kedves Laci, az evangélikus testvérek nevében köszöntelek. Isten vigyázza és segítse életed még sokáig! ■ Fenyvesi Félix Lajos HETVEN EVE TÖRTÉNT... Egy templomjavítás története 1945. januar 20. Úgyszólván az első nap, hogy a hosszú kényszerfogság után a Margit híd közelében lévő bunkerból a napvilágra kerülök. A Berlin téren lopakodva, a fal mellett húzódva osonok át, kilesve az alkalmas pillanatot, amikor némileg szünetel a Budáról jövő becsapódás. A hóval borított tér közepén orosz közlekedési rendőr irányítja a forgalmat - nem tudom, kinek, mert csak egy-egy járókelő igyekszik elszántan keresztülhatolni a gránitbecsapódásokon. megyek vele a templomudvarra. Tőle kapom az első információkat, majd együttesen megyünk be szemrevételezni a templomot. A kép, mely odabent fogad, még a kiégett városképnél is siralmasabb. A töméntelen törmelék között alig lehet felismerni az egymás hegyén-hátán heverő padokat, melyeket a kókuszszőnyeg festett vérpirosra. A mennyezet a padló romjain hever. Eltűnt az udvar felőli karzat is, a pillérekkel együtt. Helyén egy nagy gödör tátong, melyben két megrakott dásokon felül is veszélyes volt az utcán való járkálás. Hogy kívánhattunk volna tehát munkát végeztetni, és kivel - élelem nélkül s a legelemibb szerszám és anyag hiányában? Mégis az Úr adta akaraterő legyőzte a nehézségeket. Bánkúty igazgatóval, Molnár Rudolffal s a karnagyunkkal megalakítottuk a „templomépítő bizottságot”, ahogy lelkészünk elkeresztelte. Nem sokat tárgyaltunk, hanem munkához láttunk. A parókia területén található lelkes hívekkel elkezdtük a romeltakarítást. i«É/jv A Deák tér 1945-ben Pestről Budára, Budáról Pestre szüntelenül lövik a várost. A Podmaniczky utca sarkán egy nagy kráter, körülötte emberi hullák. Alig százlépésnyire egy kapu alatti csoportosuláshoz közeledem, s akkor látom, hogy egy kimúlt ló trancsírozásán mesterkednek, s boldog, aki egy darab húshoz jut. Megint százlépésnyire egy szilánktól sebzett ember esik össze. Az Andrássy úton, kis szántalpakon deszkakoporsót húz - koráról ítélve - anya és leánya. így jutok el a Deák téri templomhoz, és megdöbbenve látom siralmas képét és környezetét. Ott söpri a havat egy régi, katonai esőkabátban, lehajtott szélű kalapban valaki. Úgyszólván az egyetlen élet a templom és a kiégett városháza környezetében. Közelebb menve felismerem a templom lelkészét. A felismerés öröme s az egymás környezete iránti érdeklődés után beszénásszekér is elférne. Az oltár mellett, a délkeleti sarok felett az egész tető hiányzik. De minden rom felett épen áll . büszkeségünk, az oltárkép és az oltár, melyre - mint reménysugár - beragyog a kék ég. Itt megállunk, és szemlélődésünk eredményeként azt állapítja meg lelkészünk, nem hiszi, hogy az idén lehet itt még istentiszteletet tartani. Felnézek az oltár felett beragyogó kék égre, s merész elhatározással közlöm: márpedig itt nagypénteken istentisztelet lesz, ha a jó Isten is úgy akarja! A mai életkörülmények között már nehéz elképzelni, hogy a nagy vonalakban fent ismertetett feladat abban az időben milyen problémát jelentett. Alig pár héttel az ünnep előtt. Még az itthon levő munkára foghatók sem igen merészkedtek ki az utcára, mert az állandó becsapóPapjaink istrángot vettek a nyakukba, s kis parasztszekereket húzva hordták ki a törmeléket a Dunára. Közben dilettáns iparosokra is szert tettünk egy műkedvelő ács és két kőműves személyében, akik addig csak szemlélői voltak a kőművesiparnak. Anyagot is szereztünk a Városliget mögötti anyagtelep maradványaiból. Tégla, mész, gerenda is jutott az építkezéshez. Az Aréna úti aluljárónál tartott pihenő közben meg is jegyezte egyik lelkészünk: „Ki fogja évek múlva elhinni, hogy a barettes pap nem halottat, hanem téglásszekeret húzott - a nagyobb biztonság kedvéért.” Hosszadalmas lenne az emberfeletti erőt igénylő, megfeszített munka s nem utolsósorban a helyzet adta leleményességek leírása. Csak epizódként említem meg, hogy amikor már úgy látszott, hogy megnyertük a tetőcsatát, és fedél van a fejünk felett, a böjti szelek egy szép napon nemcsak az új munkánkat tették tönkre, hanem még az ostrom alatt fennmaradt tetőrészt is lesodorták, mintha még nagyobb megpróbáltatást kívánt volna reánk mérni az Úr, vizsgálva, nem csüggedtünk-e az ő szolgálatában. De az ő segítségével ezt is legyőztük. Készen lett a szerkezet, de ekkor meg ötven tekercs kátránypapír megszerzése volt a feladat, ami elképzelhető, mit jelentett, amikor aranyláncokat adtak egy-egy tekercsért a hajléktalanok. Nekünk pedig sem aranyunk, sem pénzünk nem volt, de volt törhetetlen hitünk, hogy itt is megsegít az Úr. Segített is azzal, hogy küldött egy lelkes hívőt, aki megmenekülése örömére odaajándékozta az ötven tekercs papírt és a kötőanyagot. Megvolt a papír, most már mentesítve voltunk a beázástól, már csak a biztonsági munkák voltak hátra, mert a lelógó vakolattömbök veszélyeztették volna a hívek életbiztonságát. Ennek a munkának az elvégzéséhez azonban egy tizenhat méter magas létrára lett volna szükség. Már kaptunk volna, de probléma volt kihozni a rejtekhelyéről anélkül, hogy a környezet tudomást ne szerezzen a vagyont jelentő raktárról. A sötétség leple alatt úgyszólván kilopta tulajdonosa, s rendelkezésünkre bocsátotta, egyházunk iránti szeretetéből. Ünnep előtti napok voltak ezek, amikor már inkább a takarításra kellett volna gondolnunk, mikor a tizenhat méter magas egy szál létrán egy légtornász ügyességével tüntette el a lógó vakolatdarabokat egy lelkes hívünk. Úgyszólván a parókia minden tagja ott állt, a kötelet és a létrát fogva, vigyázva a magasban dolgozó életére. Hála Isten, nem is történt semmi baj. Nagycsütörtök reggelén a parókia apraja-nagyja - s a hívek közül is sokan - nekiláttak a takarításnak. Alig mostuk le magunkról a kormot, piszkot, már hívott is az idő a délutáni istentisztelet szent igéjére. Lelkészünk ajkáról felhangzott az ige és a hálaima, hogy a szent húsvét meghozta templomunknak is a feltámadást. ■ Sipkói László Az emlékezés megjelent az Evangélikus Családi Lapban, a Pesti Evangélikus Egyházközség 1947. évi pünkösdi körlevelében. A visszaemlékező presbiter személyén túli szereplők: dr. Kékén András lelkész, Molnár Rudolf segédlelkész, Bánkúty Dezső leánygimnáziumi igazgató, Weltler Jenő karnagy. Dr. Kékén András: Gyülekezeti élet 1945 tavaszán (Fiatalok előtt 1965-ben elhangzott, félig komoly, félig tréfás visszaemlékezés) 1. Istentiszteletek: az óvóhelyen, majd az iskolai tornateremben. Villany nincs. Gyertyák égnek. Katakombái hangulat. De a gyülekezet növekszik, s a remények is. 2. Hétköznapi alkalmak: a hívek hétköznap is jönnek reggel 8-tól délután 4-ig. Bibliaórára? Nem! Munkára. Gerendákat cipelnek, törmeléket hordanak. Az ácsmunkát egy volt cipész végzi, roppant ügyesen. Akrobataként járkál a templom megrongált tetőszerkezetének gerendáin. A kőműves valóságos kőműves, de öreg. A maltert éppen ezért egy nyugalmazott útbiztos rakja fel. 3. Egy nagyon használható gyülekezeti munkás káderlapja: a) Neme: ló. b) Neve: ugyancsak Bandi. c) Ára: egy liter rum volt és két kalap. d) Szolgálata: Bandi bácsi igazgatása alatt törmeléket szállít a Petőfi térre. e) Jellemzése: klerikális (egy óvatlan pillanatban majdnem bement a Szervita téri templomba). 4. Offertorium: mivel építőanyag csak aranyért vagy dollárért kapható, kérjük a híveket, hogy az adakozásnál ezt vegyék tekintetbe. A múlt vasárnapi offertórium: három aranygyűrű, négy arany fülbevaló, két bross, nyolc dollár stb. 5. Ismét végzünk funkciókat, de arra kérjük a fiatal párt és a tanúkat, hogy a biztonsági okokból bezárt kapuk valamelyikén intenzíven és folyamatosan zörögjenek. - A gyászoló családot arra kérjük, hogy reggel jöjjenek el a parókiára, innen együtt megyünk az új temetőbe - gyalog. Ha szükséges, elhunyt testvérünket kézikocsin vihetjük. 6. Megkezdtük a konfirmációi oktatást is: a gyerekek akkor jöjjenek, amikor tudnak. Óra után a gyermekek szöget fognak egyenesíteni. 7. Végre egy örömhír: templomunkat annyira sikerült helyreállítanunk, hogy nagyhét csütörtökén az esti úrvacsorái istentiszteletet már ismét ott tarthatjuk. Kérjük a híveket, jöjjenek el a hálaadásnak erre a szinte nem is remélt alkalmára. (A hívek eljöttek. Mindenki sírt.)
