Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-22 / 12. szám
Evangélikus Élet FÓKUSZ 2015. március 22. 7 Luther-konferencia Van-e okunk ünnepelni? Gondolatok 2017-ről a 2015. évi Luther-konferencián ■ Dr. Hafenscher Károly Jóllehet október 31-ét évről évre megünnepeljük, hiszen reformáció ünnepe része az egyházi évnek - vagy még kifejezőbben: a liturgikus évnek mégis évről évre érezzük, hogy kilóg a többi egyházi ünnep közül. Mondhatni, kakukktojás az egyházi évben. Ennek sok esetben külső jelei is vannak: ilyenkor másként ünnepelünk, s nem egy helyen inkább történelmi megemlékezés jellege lesz azáltal, hogy az istentisztelethez előadás kapcsolódik „reformációi emlékünnepély” címen, amelyet nemegyszer protestáns módon ökumenikus rendezvényként tartunk meg. S talán mi, lelkészek azt is őszintén be merjük vallani, hogy az október 31-i prédikációra való felkészülés nem tartozik a legkönnyebb igehirdetői feladatok közé. Mert miről is, kiről is beszélünk, kire-mire emlékezünk, mit is ünnepiünk ilyenkor? Talán sokat elárul az is, hogy kevésbé kopott oltárterítőink egyikét használjuk ezen a napon. Azt a pirosat, amelyik pünkösd jeles napján jelképezi az egyház születését, Lélekkel való indulását; azt, hogy a holtpontra került tanítványok a Szenüélek munkája nyomán újra elindultak - már nem „csak" Jézus követésében, de Jézus követségében is -, és hirdették, prédikálták a Krisztust. Az egyház ezzel jelét adta az elmúlt fél évezredben annak, hogy reformáció pünkösd folytatása, és október 31. a Lélek által megrendezett Krisztus-esemény ünnepe. Ünnepeink az üdvösségtörténet eseményeivel kapcsolatban alakultak ki. A jeles események Isten nagy tetteit dicsérik és emlegetik fel. A Krisztus-eseményeket. Az üdvösség történetének főbb állomásai ezek. A bibliai időkkel azonban nem ért véget sem a kinyilatkoztatások sora, sem pedig Isten üdvösséget szerző munkájának programja. Másfél ezer év után történt valami, lezajlott egy olyan eseménysor, amelyben Isten különleges módon népének üdvösségét munkálta. Ez volt a reformáció. Engedte, hogy az Istentől távolodó egyház megújuljon, és reformot éljen át. Kiválasztott emberén keresztül, különleges történelmi pillanatok összetalálkozásával olyan eseménysor vette kezdetét, amely meghatározta a világot, az egyházat az elmúlt fél évezreden át. Két év múlva e folyamat jelképes kiindulópontjára gondolunk majd. Egyre nagyobb sürgés-forgás Azt tapasztaljuk, hogy világszerte és hazánkban is komolyan elindult a 2017. évi jubileum előkészítése. Természetesen hatalmas a készülődés Németországban. Egyházi és kormányzati vezetők és csoportok dolgoznak a terveken, már zajlanak a programok, hiszen tematikus évek formájában már a jubileumot megelőző tíz esztendőben feldolgozták-feldolgozzák a reformáció hatását bemutató legfontosabb területeket. Beruházások is folyamatban vannak- elsősorban az emlékhelyeken programokat is rendeznek az egyházi, a művészeti, a társadalmi élet számos „színpadán” Wittenberg megújul- szinte újjáépítették. Szászország történelmi települései új pompában várják a Luther élete és munkássága iránt érdeklődőket éppen úgy, mint a reformáció kultúrtörténeti emlékeit kutatókat. Türingiában: Erfurtban, Gothában, Eisenachban, Weimarban, Jénában egymást érik a nagy rendezvények. Wartburg vára teljes fényében ragyog, s az odalátogató átfogó képet kap a reformáció történetéről, hatásáról. Berlinben jelentős rendezvényekkel készülnek a jubileumra, de a művészvilág is kiveszi a részét emlékező, figyelemfelkeltő, gondolkodásra és újraértékelésre indító alkotásaival az ünneplésből. A könyvkiadás szinte áttekinthetetlenül gazdag választékot kínál: történeti, teológiai, irodalmi művek sokasága készül. Néha az az ember érzése, hogy a Gutenberg-korszak végén, amikor - akarjuk, nem akarjuk, de így van - háttérbe szorul a nyomtatott olvasnivaló, mintha még egy utolsó nagy dömping jönne, amely megmutatja a reformáció kincseit. A jubileumra készülők a média ingerküszöbét is újra meg újra megpróbálják elérni. Flashmobok („villámcsődületek”) sora, honlapok, mobilapplikációk mind erre utalnak. Előbbiek közül az egyik legelhíresültebb az volt, amikor ötszáz színes műanyag Luther-szobrot helyeztek el Wittenberg főterén. Oda is figyelt rá a sajtó. Jól kell értenünk és értékelnünk ezeket. Az elektronikus médiaeszközöket használva azonban sohasem feledhetjük el, hogy mi nem látványpékséget akarunk működtetni, ahol a kinézet a fontos, nem pedig az igazi tartalom, sőt a látvány érdekében a „pékek” még arra is hajlandók, hogy kevésbé egészséges anyagokkal „tápláljanak” bennünket. Mi az igazi tartalomnak - az evangéliumnak - adunk teret, s minden megmozdulásban az újra felismert örömhírnek kell dominálnia. Ahogyan egykor a reformáció felhasználta a friss kommunikációs eszközt, a könyvnyomtatást, úgy él a mai reformációünnep a legmodernebb technikával és médiumokkal. Hadd ajánljunk három weblapot az érdeklődők figyelmébe. Két német honlap kiválóan mutatja be a reformáció hazájának ünnepi készülődését: Reformationsoo.de, illletve Luther2017.de. Bár a holland és a svájci egyházak készülődése még nem olyan intenzív, nem szabad figyelmen kívül hagyni a „Refo50o” nevű hálózatot (refosoo.nl), amelyet egy holland professzor alapított, s mára már egész Európát átjárva meghatározza az igényes jubileumelőkészítési munkát. Beindult a vallási turizmus Európában, sőt már hazánkban is. S ha nem protestáns „zarándokutak” indulnak is, de nagyon tudatos szervezőmunka eredményeképpen végig lehet járni hosszabb-rövidebb, látványosabb vagy kevésbé mutatós, de sok spirituális tartalmat hordozó utakat - a reformáció nyomán, a reformáció értékeit megismerve, a reformáció mondanivalóját újra végiggondolva. Magyarországra is igaz ez a sürgésforgás. Évekkel ezelőtt megalakult a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottsága. Az Evangélikus Élet hasábjain, egyházunk honlapján és számos rendezvényen megismerhettük azt a nagyon tudatos munkát, amellyel a magyar lutheranizmus készül a jubileumra. Számos projektet emlegethetnénk, de hármat talán érdemes külön is kiemelni. Nagy szellemi adósságunk törlesztése a Luther-kötetek sorozata, amelyből már három megjelent. Nemzetközi érdeklődésre számíthat a Luther életét bemutató rajzfilmsorozat. Folyamatosan zajlik a - némettől némileg eltérő - tematikus évek sorozata; idén a „reformáció és oktatás” témát dolgozzuk fel számtalan formában és műfajban. Evangélikus egyházunk a Ref0rmaci0500.hu internetes lapon tájékoztatja olvasóit az ünnepi készülődés eseményeiről. Közben „civil” szerveződések is indulnak sokatmondó címekkel. Ilyen például a „Mert a reformáció megmozgat -1517 kilométert futnak 2017- ig” mozgalom, amelynek már több száz, rendszeresen futó tagja van. Református testvéreink - a gazdag programsorozatot kínáló Kálvin-évek után - most már velünk együtt készülnek a nagy évfordulóra, melyhez számos beruházás, konferencia, kiállítás kapcsolódik. Külön érdekessége a magyar előkészületeknek, hogy a protestáns egyházak mellett, de velük összehangoltan Magyarország kormánya is - a miniszterelnök elnökletével - létrehozott egy Reformáció Emlékbizottságot. Ennek feladata nemcsak az, hogy segítse, támogassa, koordinálja az egyházi megemlékezéseket, hanem hogy az egész magyar társadalom számára felmutassa a protestáns múlt kincseit és azokat a ma is ható értékeket, amelyek a magyarság mindennapjait - sokszor tudattalanul - átjárják. A bizottság mellett munkacsoportok és miniszteri biztos segíti, hogy a tudományos, kulturális programok, a kutatási pályázatok, a műveltségi versenyek méltó ünneplésre készítsenek fel. Ebben az elképzelésben kiemelt jelentőségű a fiatalok megszólítása és a határon túl élő magyarság reformációhoz kötődő értékeinek megmutatása, megóvása. Az emlékbizottság tevékenységéről a Ref0rmaci02017.hu honlapon kaphatunk számos információt. Ünnep vagy megemlékezés? Érdemes végiggondolni, mi is az ünnep, és mit jelent a megemlékezés, hogy azután konkrétan, 2017-tel kapcsolatban is meg tudjuk fogalmazni válaszunkat. Az ünnep találkozás, értékmentés és tudatosítás, összefoglalás és előretekintés, mérföldkő és új kezdet, emelkedett pillanat és erőgyűjtés. A visszaemlékezés tudatos visszatekintés a kezdetekre, a múlt megismerő felfedezése és felidézése, a megtörtént események megjelenítése, jelenvalóvá tétele úgy, hogy átélhessük őket, és megérezzük a történelem nagy személyiségeinek kisugárzását. Mire emlékezünk, mit ünnepelünk 2017-ben? Nem Luthert ünnepeljük, nem az egyházat, még csak nem is az egyház születés- vagy újjászületésnapját. Nem az egykori történések kulturális hatását vizsgáljuk. Nikolas Schneider, az EKD (Németországi Protestáns Egyház) egykori tanácselnöke így fogalmazott: a reformáció jubileuma nemzetközi és ökumenikus Krisztus-ünnep kell, hogy legyen. Krisztus-ünnep - az egész jubileum sikere, értelme, üzenete azon múlik, hogy Krisztus-ünnep lesz-e 2017. Emlékezünk Isten nagy tetteire, saját örömeinkre, nagy élményeinkre, hiszen aki nem ismeri a múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni. És lehetünk büszkék a történetünkre - emberi módon. Nagyszerű emberek, fantasztikus események vannak mögöttünk - de mindezekben is ott sejtjük, érezzük (látjuk?) a történelem Urát. Saját bűneinkre is emlékezünk a jubileum kapcsán: Margót Käßmann, az EKD reformációi jubileumának nagykövete arra szólította fel egyházát, hogy foglalkozzon a reformáció árnyoldalaival is, még akkor is, ha az súlyos problémákkal (például vitákkal, veszekedésekkel vagy zsidógyűlölettel) terhelt... Van mit megbánnunk, így a reformáció nagy ünnepe is - mint minden keresztény emlékezés - hálaadás azért, amit Isten tett, és bűnbánati esemény amiatt, amit mi elrontottunk. Isten jelenlétét ünnepeljük. Azt, hogy itt van közöttünk, s mi felismerhetjük őt Krisztusban. A lehetőséget ünnepeljük, hogy a kegyelmes Istennel közösségben élhetünk. A győzelmet ünnepeljük, Krisztus győzelmét, hogy legyőzte mindazt, ami eltakarta őt szemünk elől. A reménységet ünnepeljük, hogy Isten kegyelmének köszönhetően bízhatunk a jövőben, s érdemben sokat tehetünk érte. Felvetődik: 2017 az út vége, mérföldkő vagy újraindulás? Mindhárommá kell válnia. Van-e okunk ünnepelni? - hangzik hát a kérdés, s benne további kérdések sora fogalmazódik meg. Honnan indult? Hol tartunk most? Élő egyház vagyunk, vagy múzeummá válunk? Van-e átütő mondanivalónk? Közel tudjuk-e vinni a mai emberhez a megújulás evangéliumát, a reformációban újra felismert krisztusi értékeket? Reformációi jubileum és ökumené Hiszem és vallom, hogy a 2017. évi jubileum lényege szerint ökumenikus kell, hogy legyen. Mindenekelőtt a belső protestáns ökumenének kell megerősödnie. Annyi tisztázatlan kérdés van, amelyről beszélgetnünk kell és együtt kell gondolkodnunk! Bár a történelem - s ez különösen is így van a magyar evangélikusok és reformátusok kapcsolatában - nagyon közel hozott minket egymáshoz, vannak mélyen húzódó feszültségek, és vannak ki nem beszélt témák, tanítások, kegyességi gyakorlatok. Ha meg tudjuk húzni a határvonalakat, máris jobb esélyünk van arra is, hogy a határok ne elválasszanak, hanem összekössenek minket. Különösen is izgalmas kérdés, hogy miként tudjuk, akarjuk s lehet római katolikus testvéreinkkel együtt megélni az ötszázadik évfordulót. Nem lenne jó, ha római testvéreink úgy éreznék, 2017-et „ellenük ünnepeljük”. Mint ahogy nem lenne jó az sem, ha bárki azt érezhetné, hogy miután Magyarországon létrejött a Reformáció Emlékbizottság, a magyar katolikus egyházvezetés a protestánsokkal szemben jelentette be, hogy 2016 Szent Márton-év lesz. Az ökumenikus elkötelezettség mindkét fél részéről egyértelmű, s a jubileum felé közeledve ennek még inkább erősödnie kell. (Sokan fáradozunk azon, hogy számos külföldi példát követve megmutassuk: a két Márton testvér - Szent Márton és Luther Márton - szolgálata összecseng, Krisztus tanúi voltak mindketten.) A vatikáni megnyilatkozások reménységre is adhatnak okot. Az egyház egységét előmozdító pápai tanács vezetője, a svájci származású Kurd Koch kardinális újra meg újra a sajtó nyilvánossága elé áll, hogy beszéljen arról, ami minket összeköt, s arról, hogy a Szentszék számára is kihívás, hogy miképpen tudna Krisztus-tanítványokhoz méltó megemlékezési formát találni a katolikus híveknek. Ferenc pápa 2014. december 18-án fogadta a német evangélikusság vezetőit. A pápa szerint az ökumenikus párbeszédet nem lehet elválasztani egyházaink életétől. 2017-ben az evangélikusok és a katolikusok közösen tekintenek majd vissza a reformáció elindulásának ötszázadik évfordulójára - mondta. Ez lesz az első alkalom, hogy az egész világon közösen emlékezünk. A középpontban a közös ima és a kölcsönös bocsánatkérés áll majd. És együtt örülhetünk az ökumenikus úton eddig elért eredményeknek - hangsúlyozta a pápa. Nem feledhetjük, hogy két fontos dokumentumra alapozhatunk. 1999- ben mindkét fél aláírta a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot, 2013-ban pedig megjelent a Konfliktustól a közösségig című dokumentum. Ez utóbbi közel száz oldalon tesz kísérletet arra, hogy nemzetközi és globális szinten írja le és tárgyalja meg a reformáció történetét és tanítását, egyszerre római katolikus és evangélikus nézőpontból. E dokumentum alapja lehet egy olyan közös alkalomnak - katolikusok és lutheránusok közötti közös ünneplésnek -, megemlékezésnek, amelyet 2016-ra terveznek. A keresztséget és a megfeszített Krisztust középpontba állító teológia testvérré tesz bennünket - ezt mindkét dokumentum hangsúlyozza, kifejezve azt is, hogy számosabb az, ami összeköt bennünket, mint az, ami elválaszt. Van-e okunk ünnepelni 2017-ben? A kérdésre már most is választ tudunk adni, de még hónapok, évek vannak hátra a jubileumig, s addig van lehetőségünk is a még mélyebb és tartalmasabb válasz megérlelésére. A szerző egyházunk zsinatának lelkészi elnöke, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa
