Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-15 / 11. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. március 15. *■ 3 Huszonnégy óra - önmagunkról A Déli Egyházkerületben az ordinációjuk kerek évfordulóját ünneplő aktív lelkészek időről időre átélhetik egy hivatásgondozó nap keretében az „igenben”, Isten igenjében való megerősödést. Sokszínűségünket jól tükrözte, hogy különböző ideje (tíz, tizenöt, huszonöt, harminc, harmincöt éve) és különböző helyzetben szolgáló (gyülekezeti, iskola-, főállású hitoktató és tábori) lelkészek vettek részt a Gáncs Péter püspök, Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes és Csáky-Pallavicini Zsófia pszichológus által vezetett alkalmon március 6-7-én Piliscsabán. Ez a huszonnégy óra lehetőséget adott az elcsendesedésre, megállásra, befelé fordulásra; kérdéseket vetett fel a szolgálat örömeivel, terheivel kapcsolatban; felkínálta a fraternitás megélését az őszinte beszélgetések során, illetve útmutatást nyújtott olyan igéken és szimbólumokon keresztül, melyek személyessé, kézzelfoghatóvá váltak. Mi volt az a játék, amelybe gyermekkorunkban igazán belefeledkeztünk - átéljük-e ezt az önfeledtséget szolgálatunkban is? Teljes lényünkkel éljük-e meg hitünket, vagy csak életünk egy részét engedjük át az Úrnak? Tudatosan megteremtjük-e a szent tereket és időket - különösen is, ha fáradunk? Tudatában vagyunk-e annak, hogy Isten nem változik, de mi igen, ezért az Istennel való kapcsolatunk folyamatosan fejlődik? Bűneink alatt összetörve megtapasztaljuk-e, hogy szolgálatunknak nem a mi vélt tökéletességünk, hanem Isten az alapja? A fontos bibliai alakok közül néhányra felhívták a résztvevők figyelmét. Pétert azért emberhalásznak hívta el Jézus, hogy halászként szerzett tapasztalatait új minőségben kamatoztathassa. Ábrahámmal Isten többször is megkötötte - ugyanazt - a szövetséget, hiszen az átélt események, kerülő utak után szüksége volt a megerősítésre. Illés pedig a pusztában testi-lelki útravalót kapott az Úrtól az előtte álló, erő feletti úthoz. Szemléltető szimbólum volt a víz, mely a töltekezés szükségességére emlékeztet; a tűz, amely a bennünk égő, de minket el nem emésztő isteni erőt is hirdeti; és a világítótorony, amely biztonságot kínál a veszélyben lévőnek, de felelősséget kíván az őrállótól. Emlékezetes volt a hivatásgondozó nap zárása is. A lelkészek kettesével részesültek áldásban, hiszen Jézus sem egyedül küldte ki tanítványait. Átvehették továbbá Anselm Grün Hogyan kerüljük el a kiégést? - Lelkünk életet adó forrásai című könyvét, melyből sok gondolat hangzott el a program során, és egy falat mindenkinek jutott a lángosból, amely személyessé tette az Illésnek szóló isteni bátorítást. Nagymamám halála óta ez volt az első péntek délután, amelyet nem nagypapámmal töltöttem. Nehéz volt elindulnom Piliscsabára, de hálás vagyok e huszonnégy óra minden áldásáért... ■ Hulej Enikő Ülésezett az emlékbizottság ► Az idei első ülését március 4-én tartó reformációi emlékbizottság ezúttal is sokszínű tervek megvalósítását támogatja. Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában zajlott értekezlet fő feladata a turisztikai, missziói, tudományos, teológiai kiadványtervek megvitatása volt. Az emlékbizottság Szemerei Jánosnak, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökének az áhítata után kezdte meg munkáját. A testület négy kiadványtervet vett napirendre. Az Evangélikusok Budapesten munkacímű, tudományos igényű, de egyben turisztikai és missziós célokat szolgáló kötet a tervek szerint 2017-ben, a reformáció elindulásának ötszázadik évfordulóján jelenik meg. Szerkesztői Zászkaliczky Zsuzsanna és dr. Kertész Botond, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos munkatársai. A kötet két részből áll majd, és a Zsidó Budapest című sikerkönyv mintájára formálódik, szócikkekkel, sok képpel és térképekkel. A mai Budapest evangélikus emlékeit (egészen napjainkig) földrajzi rend szerint fogja tárgyalni. Kertész Botond elárulta, hogy egy audiovizuális melléklettel is szeretnék kiegészíteni a kiadványt. Evangélikus kézikönyvsorozat indul a bizottság támogatásával. A háromkötetesre tervezett mű első két része a magyarországi evangélikus templomépítészetet mutatná be feketén-fehéren, tanulmányokkal és ötszáznyolc lutheránus templom topográfiájával. A kétnyelvű (magyar és angol) sorozat harmadik kötete a templomok belsőépítészetéről fog szólni. A tervezet kidolgozója az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója, dr. Harmati Béla László. A Luther válogatott művei című sorozat újabb kötete, a Prédikációk várhatóan reformáció ünnepe körül jelenik meg - tájékoztatott Kendek K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója. Tervben van egy zsebkönyvsorozat indítása is, amelynek darabjai a válogatott művek már megjelent vaskos köteteiből közölnek szemelvényeket. A testület tagjai tanácskoztak id. Fabiny Tibor Luther Márton végrendelete című kötetének újbóli kiadásáról. A művet három nyelven (magyarul, németül és angolul) publikálnák. Az ülésen szó esett egyházunk külföldi megjelenéseiről is. „Júniusban, a stuttgarti Kirchentagon szeretnénk felhívni a figyelmet a Lutherrajzfilmre” - fogalmazott Fabiny Tamás, az emlékbizottság elnöke. Több helyről is érkezett támogatás a rajzfilm elkészítéséhez: a magyarországi német nagykövetség, a Lutheránus Világszövetség és a Vesztfáliai Protestáns Egyház ajánlott fel nagyobb összeget. A Luther Márton életéről szóló rajzfilmet német nyelvre is szinkronizálják. Egyházunknak lehetősége lesz bemutatkozni a 2017-es wittenbergi reformációi világkiállításon. Pap Kinga Marjatta beszámolt a lezárult színpadimű-pályázatról. A testület tagjai gondolkodtak továbbá a 2016 tematikáját (reformáció és nemzet) hirdető plakát jelmondatáról. ■ Bállá Mária Birdman - avagy a mellőzés meglepő ereje A 87. Oscar-díj-átadó ünnepséget február 22-én tartották Hollywoodban. A legjobb film kategóriában a mexikói Alejandro González Ihárritu által rendezett Birdman kapta a fődíjat. Ebben az írásban azonban nem a filmipar nagy érdeklődéssel kísért seregszemléjéről lesz szó, hanem a nyertes filmben megjelenített problémáról. A Birdmannek már az alcíme is meghökkentő, és felkeltheti érdeklődésünket: A mellőzés meglepő ereje. A mellőzöttség olyan állapot, amelyet sok ember él át, amelytől sok ember szenved, és amelyből sokan keresnek kiutat. Amikor az ember azt tapasztalja, hogy alábbhagyott iránta az érdeklődés, vagy belülről érzi, hogy fogyatkozik az ereje, megkopik a szépsége, és fogy a népszerűsége, ezt fel kellene valahogy dolgozni. Nem egyszerű feladat. Aki kikerül a reflektorfényből, annak a sötétségben káprázik a szeme. Aki egykor ott volt a nyüzsgő embertömeg középpontjában, de kisodródott a perifériára, az mély ürességet, magányt és bizonytalanságot él át... A film főhőse Riggan Thomson {Michael Keaton alakítja) egykor népszerű filmszínész, aki legismertebb szerepében - Birdman - egy legendás képregényhőst testesített meg. Mára megöregedett, és nem találja a helyét. Szenved a mellőzöttségtől és az elfelejtettségtől. Ebből a fájdalmas helyzetből megpróbál kitörni: ír egy darabot, melynek a főszerepét is eljátszaná a Broadwayn a maga kibérelte színházban. Kiderül, hogy nem felejtették el, sőt éppen az ő szereplése miatt hatalmas az érdeklődés a darab iránt. A probléma mégsem oldódik meg ilyen egyszerűen. A lélektani küzdelem a filmben végig megmarad. Merthogy nem egyszerűen a siker, a népszerűség, a külső érdeklődés - vagyis a környezet visszajelzéseinek - hiánya okozza a lélek belső nyugtalanságát, bár a létrejöttében kétségtelenül szerepe van. A néző világosan látja, hogy a probléma fókuszpontja máshol van. Egyrészt a főhősre ráégett egykori szerepe, amelyet nem képes elengedni. Másrészt a szerep mellett a múltjába is beleszorult, és emiatt nem képes a jelenben otthonra találni. Még mindig és mindenben az egykori élményeket keresi. Éjszakai és nappali álmaiban repül, dühkitörései alkalmával úgy érzékeli, mintha természetfeletti erejével hatalmas tárgyakat mozgatna... Eközben valós, mindennapos ügyeiben, emberi kapcsolataiban hibát hibára halmoz. A kívülálló jól látja - amit ő belül bizonyára nem képes érzékelni -, hogy a problémáját saját maga gerjeszti. A film kapcsán azon tűnődtem el, hogy ez a meseszerű történet milyen sokféle formában bukkan fel a mindennapi életben. Sok embert kínozhat - és nem feltétlenül csak öreg filmszínészeket. Mert nemcsak filmszerep éghet rá egy emberre, hanem ezernyi más szerep is. Ráéghet egy társadalmi szerep, vagy éppen munkahelyi, családi vagy akár egyházi is. Egy lelkészkollégákkal együtt töltött alkalom tapasztalatait elemezve döbbentem meg azon, hogy a lelkészi szerep is mennyire bekebelezheti az embert. A Luther-kabát is rá tud égni - és néha sajnos rá is ég - viselőire. Itt nem arról a helyes viszonyulásról beszélek, amikor a lelkész teljes szívével lelkész, és őszinte meggyőződéssel vállalja azt, amit képvisel, hanem arról a túllendülésről, amikor a lelkészi szerepben feloldódik és eltűnik az ember. Ha a bűnös és mentheteüen óember tűnne el ilyenkor, az rendben volna, de sajnos nem ez szokott bekövetkezni. Aminek nem volna szabad elvesznie, az az, amit az „emberség” szón értünk. Birdman a szerep és a múlt fogságának börtönében él. Ugyanúgy, ahogy a valóságos életben is sokan. Az agg egykori katonatiszt alkalmanként ünnepélyesen felölti díszegyenruháját. Igaz, hogy már csak történelmi emlék, mert a seregben rég kivezették a használatból, de őt a régi szép időkre emlékezteti. Egykor valaki volt, és számára a ruha ezt hozza vissza. Egykor sokan lesték a kívánságát és teljesítették a parancsait, ezért minden beöltözés utazás a dicső múltba... Milyen sokan vannak, akik a múlt emlékeit tartják görcsösen maguk előtt, és ettől nem látják, nem érzékelik a jelent! Van, aki nem tud hova visszautazni, ezért a szerepet maga építi fel. Emlékszem az egyik szülőtársra, aki az egészségügyben dolgozott. Mint később kiderült, a ténylegesnél jóval magasabb beosztású embernek adta ki magát. Feltételezhetően nem volt elégedett a helyzetével, ezért létrehozott egy vélt valóságot, amely közelebb állt a vágyaihoz. Egy ismerősöm is eszembe jutott, aki az érettségi találkozóra azért kérte kölcsön a főnöke autóját, hogy lássák, milyen sokra vitte... Szomorú szerepjátékok ezek. Az a legnagyobb baj velük, hogy nem emelnek ki abból a helyzetből, amelyből az ember ki szeretne jutni. Sőt. A maguk dialektikája szerint ezek a játszmák éppen a tényszerű és a vágyott valóság közötti szakadékba rántják be az érintettet. Nem eltemetni kell az emlékeket vagy a vizionált valóságokat, hanem a helyükre tenni. Mert ezek fontosak, értékesek a maguk helyén. Akár erőt is adhatnak. Ha a helyükre kerülnek, akkor nem gátként működnek, hanem erőforrássá válhatnak. Szembe kell nézni a tényekkel. Az idő múlásával, erőnk fogyatkozásával, öregedésünkkel, korlátáinkkal, a világ változásával - és egyáltalán a múlandóságunkkal. A bizonytalan helyett biztos kapaszkodót kell keresni. Mert a letűnt dicsőség visszaerőszakolása vagy a soha nem is létezett, vágyott szerepekbe való belebújások nem képesek bennünket megtartani. A film alcíme azt sejteti, hogy a mellőzöttségből valamiképpen erő generálódik. Generálódhat, de ehhez elsőként az illúziók emelkedett világából le kellene szállni a földre. Második lépésként pedig szembe kell nézni a jelen realitásaival, és akkor a kivezető út is láthatóvá válik. Mi, Jézus Krisztust ismerő emberek, tudhatunk az igazi erőforrásról, a reményről, a megújulás lehetőségéről. A bibliai tanítás alapján azt valljuk, hogy életünknek nincs egyetlen olyan része sem, amely a bűn miatt ne romlott volna meg. „Emberségen” - amelyet keresünk belül, és amelyről magam is azt írtam pár sorral feljebb, hogy a szerepeink alatt meg kellene maradnia - az Istentől kapott jót, az érdek nélküli segítőkészséget, az érző és segítő odafordulást értjük. Ez az igazi emberség talán nem is az emberben, hanem az Emberfiában megtalálható vonásokra utal. Pilátus ezt fedezhette fel, amikor Jézus kihallgatásán így szólt: „Ecce homo” - „íme, az ember!” Jézusban Isten emberi testben jelent meg a földi élet színpadán. Nem égett viszont rá a szerep. Érző lelkű, az elesetthez, a rászorulóhoz odafor-ÉGTÁJOLÓ t dúlni képes maradt mindvégig. Ő nem sajnáltatta magát az itteni mostoha viszonyokért, nem emlegette, hogy mit hagyott ott a mennyben... Segíteni jött, és elkészítette azt, amiért jött, hogy fel- és megszabadítson minden fogságunkból! Pál apostol így ír erről a híres Krisztus-himnuszban: „...ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgaiformát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fii 2,6-11) Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
