Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-08 / 10. szám
io -m 2015. március 8. FÓKUSZ Evangélikus Élet Közösségeinket tartja meg a hagyomány őrzése Beszámoló a budavári evangélikus szabadegyetem februári alkalmáról ► A magyar lutheránusok sajátságos néphagyományairól tartott előadást Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató (képünkön) a Budavári Evangélikus Egyházközség február 9-én rendezett szabadegyetemi estéjén. Bevezető áhítatában Fabiny Tamás püspök a Zsidókhoz írt levélből vett idézet alapján arról beszélt, hogy az Újszövetségben többször erős, nyomatékos kijelentésként szerepel az, hogy a dolgokat nem szabad halogatni, „még ma” cselekedni kell. Az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője a néprajzot olyan tudománynak nevezte, amely a múltba lát, de a mát is szem előtt tartva a jövőbe is tekint. Különös egybecsengés, hogy az előadást követően a hallgatóságtól érkezett kérdésekre válaszolva Tátrai Zsuzsanna azt mondta: a néprajz mindig az idő, a szokásrendszer egy adott pillanatát rögzíti, de ebben a pillanatban - átvitt értelemben - a hagyományt őrző közösség teljes története összesűrűsödik. Bár a mai posztmodern társadalom és kultúra nem kedvez a néphagyományok megtartásának, generációkon átívelő gyakorlásának, mégsem szabad lemondanunk arról, hogy életben tartsuk a közösségek életében a kiszámíthatóságot, biztonságot jelentő, rendszert teremtő hagyományokat - fejtette ki Tátrai Zsuzsanna. Hozzátette azt is, hogy a hagyomány nem csupán a múltban gyökerező szokásrendet jelenti, hiszen a napjainkban keletkező, tudatosan kialakított szokások is a tradíció részévé válhatnak. Példaként említette erre, hogy a budavári gyülekezet konfirmandusai színpadra írt, dramatizált szerepjátékkal zárják a konfirmációra való felkészülés időszakát. Ha következetesen megtartják, ez a kezdeményezés - véli a kutató - az egymást követő korosztályokat összetartó, élő hagyománnyá formálódhat. Előadása elején Tátrai Zsuzsanna arról beszélt, hogy a hivatalos vallási előírások, az egyes ünnepekhez kötődő regulák a paraszti társadalom mindennapjait átszövő hagyományokban keverednek az ősi, kereszténység előtti hiedelmekkel, babonaságokkal, népszokásokkal. Az egyház- főleg a magyarországi kereszténység első századaiban - tudatosan törekedett a „pogány” hagyományok átértelmezésére, az egyházi gyakorlatba való beolvasztására. Karácsony - sötétségből a fény felé A három nagy egyházi ünnepkört (karácsony, húsvét és pünkösd) átfogó előadásában Tátrai Zsuzsanna főleg a 17. századi forrásokra támaszkodó saját kutatásait ismertetve beszélt arról, hogy a karácsonyt megelőző készülődés, vagyis az advent időszakában a hagyományokat tisztelő evangélikusok nem tartottak mulatságokat, lakodalmakat. Ez alól kivételt jelentett, ha az esküvő megrendezését a szükség diktálta, ám ezekben az esetekben csak összeadták az ifjú párt, a lagzi elmaradt. Adventben fekete volt az oltárterítő például a tázlári, akasztói, fülöpszállási, csengődi és a soproni gyülekezetben. Az oltárterítő színének megfelelően öltözködtek, így az adventi vasárnapokon nemcsak az idősebb asszonyok, de a fiatal lányok ruhája is fekete volt Békés megyében Szarvason, Békéscsabán és Gerendáson az evangélikus gyülekezetekben. December 6-án, vagyis Miklós napján a Dunántúlon „láncos Miklósok”- többnyire legények, bekormozott arccal, kifordított bundában - ijesztgették a gyerekeket és a lányokat. A hatóságok már a 18. század óta tiltották a szokás gyakorlását, ennek ellenére még a közelmúltban is űzték. A régi hagyományokat azonban mára már lényegében kiszorította a kereskedelem és az édesipar által is reklámozott piros ruhás, amerikai, Coca-Cola-stílusú Mikulás, aki megszemélyesítve és titokban hozza az ajándékot. December 13-án, Luca napján a magyarországi evangélikusok, így a békés megyei evangélikus falvak lakói közül is sokan elkezdték készíteni a Luca székét, amelyre a karácsonyi éjféli istentiszteleten a templomban felállva - az ősi babona szerint - megláthatták a boszorkányokat. Szintén élő hagyomány volt a lutheránusok körében a következő évi termés előrejelzését is szolgáló lucabúza vetése; békési adatok szerint a Luca-napi búza az életújulás jelképe, Krisztus születésének példázata. Általános hiedelem szerint szerencsésnek tartották, ha Luca napján férfi köszöntött be elsőként a házba. Ha nő tévedt a házhoz, akkor Tótkomlóson tréfásan kikergették - mondta el Tátrai Zsuzsanna. A karácsonyi ostyát a kántortanítók sütötték, és a tanulókkal hordatták a házakhoz. A szentelt ostya a hagyományos katolikus karácsonyi vacsora elmaradhatatlan része mézzel, borssal, fokhagymával együtt. Van azonban ennek evangélikus hagyománya is. Tessedik Sámuel tudós szarvasi evangélikus lelkész a 18. században a Szarvasi nevezetességek című írásában számolt be a szokás tiltásáról arra hivatkozva, hogy a tanulók több hetet mulasztanak az ostya sütése, széthordása miatt, sőt úgy vélte, korhelykednek, lopnak, koldulnak, és az ostyákkal babonaságot űznek. „Ezen évben teljesen beszüntették a minden tekintetben káros hostatiót (ostyáknak tanulók által házról házra való küldözgetése, mikor is a tanítók nevében boldog ünnepeket kívánnak), s a tanítókat e veszteségükért a községi vagy egyházi pénztárból 24 forinttal kárpótolták.” Az ostyasütés ugyanis a mindenkori tanítók feladata volt, és az ostyáért kapott természetbeni járandóság a díjazásukhoz tartozott. Ugyanakkor Tátrai Zsuzsanna szerint a békési szlovákok a tiltás ellenére is sokáig őrizték a hagyományt. Az adventi koszorút a német evangélikus belmissziói tevékenységgel hozzák szoros összefüggésbe. Johann Hinrich Wiehern (1808-1881) evangélikus lelkész 1833-ban árvaházat alapított Hamburg mellett. Advent idején a fiúmenhely minden lakója ebédidőben öt-tíz percre az imaterembe ment. Itt ószövetségi igék felolvasása közben mindennap eggyel többet gyújtottak meg az adventi napokat jelképező gyertyákból az orgonánál (1838-ig), majd a következő években a fenyőágakkal díszített csilláron, miközben adventi énekeket énekeltek. A négy adventi vasárnapot később nagyobb gyertyákkal is hangsúlyozták. A fiúotthon huszonöt éves fennállásakor, 1858-ban az imateremben egy nagy, tölgyfából gazdagon faragott csillárt függesztettek fel, mely egyúttal gyertyatartó volt huszonnégy gyertyával az adventi napokra. Idővel kialakult az önálló adventi koszorú fenyőágakból, melyet fellógattak vagy asztalra helyeztek a vasárnapokat jelképező négy gyertyával. Ez a szokás protestáns nemesi és polgári családokban, lelkészeknél, tanítóknál, diakonisszáknál, iskolákban, asszonyok missziós köreiben és keresztény leánykörökben terjedt el. A németországi katolikusoknál a müncheni St. Sylvester katolikus templomban 1937-ben, Ausztriában a II. világháború után honosodott meg, először a városokban, majd vidéken is. Az adventi koszorú a karácsonyi ünnepkör legfontosabb elemeit jelképezi: a megújuló természetet az örökzölddel, a megújuló fényt a gyertyákkal. A koszorú önmagában is fontos jelkép: az örökkévalóságot, az éghez tartozást és az Istennek szenteltséget szimbolizálja. Fénnyel védekeztek a téli napforduló éjszakáinak gonosz, ártó hatalmaival szemben. A fény, a világosság jelképezi a Megváltó eljövetelét. Mára az adventi koszorú szinte minden család otthonában felbukkan, függetlenül attól, hogy aktív vallásgyakorlókról van-e szó, vagy sem - mondta el a néprajzkutató. A karácsonyfa sokáig ismeretlen volt, de a téli napforduló idején a megújuló természetet jelképező zöld ágat már ősidők óta beviszik a házba. A karácsonyfa ma ismert formájában evangélikus, német hagyomány. A kutatás szerint Luther Márton állított első ízben karácsonyfát a gyermekei számára. Korábban német nyelvterületen csak a szabadban voltak közös karácsonyfák, melyekre a szegényeknek aggattak ajándékokat. Hazánkba a bécsi udvarból főúri, majd polgári családok közvetítésével jutott el a parasztsághoz nyugatról kelet felé haladva. A Vas megyei Bük községben az 1960-as években a legidősebb adatszolgáltatók is úgy emlékeztek, hogy már gyermekkorukban is volt karácsonyfa. Újév - közösségben Az évkezdethez számos ma is élő szokás kapcsolódott az evangélikus családokban. Főként a gyerekek jártak szilvesztert és újévet köszönteni verssel, énekkel. Ez az időpont jó alkalom a különféle férj-, termés-, időjárásjóslásra, varázslásra. A hagyományőrző evangélikus családok közösen várták az éjfélt; közeledtével egyházi énekeket énekeltek. Nem egy gyülekezetben ilyenkor a templomtoronyban daloltak. Gerendáson a fúvószenekar az Erős vára mi Istenünk dallamát játszotta. A békéscsabai toronyénekléskor a Keresztyén énekeskönyv 588. éneke csendült fel: Vigyázzatok, azt kiáltják. A szilveszter (akárcsak a szenteste) nem hivatalos egyházi ünnep, de óév estéjén minden gyülekezetben istentiszteletet tartanak ma is - mondta Tátrai Zsuzsanna. A karácsonyi ünnepkör zárónapja vízkereszt, január 6-a. A katolikus falvakban jellegzetes szokás volt ilyenkor a házszentelés és a háromkirályjárás, amelyet a protestáns puritanizmus tiltott. A vízkereszti koleda a lelkészek járandósága volt - fejtette ki a néprajztudós. A házaknál előre felkészültek rá, mert a templomban kihirdette a lelkész. Vízkeresztig minden családot felkeresett. A kántor, a rektor és egy erős férfi kísérte el. A tirpákoknál a Tranoscius-énekeskönyvből énekeltek. A lelkész áldást, jókívánságot mondott, a gyerekeket vizsgáztatta. Az ajándékokat, ételeket zsákba gyűjtötték a házaknál. Az 1994. évi Evangélikus naptár szerint még élő szokás a vízkereszti koleda Albertiben; lelkipásztori látogatássá, házi istentiszteletté vált. Manapság általában vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát. Húsvét - feltámadásra várva A böjti időszakot követően a legtöbb gyülekezetben nagypénteken vettek úrvacsorát, mert ezt tartották a legnagyobb ünnepnek. Nagypénteken a hétfalusi evangélikus csángók a századfordulón még énekelték a passiót, s gondosan felkészültek rá. A passió és a lamentáció a reformációtól a 19. századig része volt a protestáns istentiszteletnek. A nagypénteki úrvacsora előtti böjtnek helyi és egyéni változatai voltak. Volt, aki semmit sem evett, vagy csak zsírtalan ételt (Mezőberény); volt, aki pattogatott kukoricát (Békéscsaba, Kondoros), volt, aki csak tojást vagy tejet (Békéscsaba), száraz kenyeret (Gerendás), aszalt gyümölcsből készített levest (Csönge) fogyasztott. Mindez addig tartott, míg a csillagok fel nem jöttek. Azután például főtt kolbászt, tojást, kocsonyát ettek. Különös és sokat vitatott húsvéti néphagyományként említette Tátrai Zsuzsanna az erdélyi Nagyszebentől huszonhét kilométerre található Oltszakadát magyar evangélikusainak legnagyobb ifjúsági megmozdulását, a húsvéti locsolást követő kakasütést. Szombat délután az oltszakadáti legények sorra járták a lányos házakat, hogy felkészülhessenek a locsolásra. Húsvét másnapján reggel, még virradat előtt gyűltek össze a fiatalemberek a templom előtti kútnál. Fogadott zenészekkel, énekszóval indultak el. Minden ház udvarán énekeltek, míg be nem hívták őket. Borral, pálinkával, kaláccsal, festett tojással kínálták őket. Utoljára a lelkész feleségét locsolták meg, majd a gyülekezeti terembe mentek, s aki többet ivott, nem vehetett részt a további alkalmakon. A délelőtti istentisztelet után a falu magyarsága ünnepi viseletben, kéthárom zenész kíséretében ment ki a rétre, ahol a kakasütés történt. Ez abból állt, hogy előbb botokkal hergelték, majd agyonütötték a kakast. (Mára ez a szokás olyképpen szelídült, hogy céltáblaként kiállított kakasfigurára lőnek célba a legények - képünkön.) Este mulatságot rendeztek. Pünkösd - a reményt adó zöld ág Bár Tessedik Sámuel tiltotta a zöld ágak templomba vitelét, a 17. századi evangélikus zsinat még megtartandó szokásként rendelkezik arról, hogy a diákok pünkösdkor zöld gallyakkal ékesítsék fel a szent épületeket. Azonban kikötötte, hogy mindez ne lövöldözéssel vagy szertelenséggel történjék, hanem énekléssel kísérve. A szokás szívósan élt tovább. Kölesén (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) 1942- ben pünkösdkor a templomot zöld gallyakkal és virágokkal díszítették. Az oltárt teljesen virágba borították, a térdeplőt is. Ez a szokás a református atyafiaknál is megvolt, ott zöld gallyakkal díszítették a templomot. A Tápió mentén, Mende községben az evangélikus templomban pünkösd szombatján elhelyezett fákat felszalagozva, fehér kendőkkel díszítik az asszonyok és a férfiak padja előtt, az oltárkerítést pedig főként pünkösdi rózsával. # * » A három nagy ünnep különleges, csak lutheránus közösségekben gyakorolt szokásaként említette meg Tátrai Zsuzsanna az úgynevezett oltárkerülést. Az oltszakadáti evangélikusoknál rendkívül archaikus módon megy végbe ma is. A férfiak kezdik, és szigorúan életkor szerint, egyenként egy 18. századi óntálba helyezik az adományaikat. Az előadás végén Fabiny Tamás püspök és Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató arra biztatta az evangélikus lelkészeket, hogy igyekezzenek minél jobban megismerni a gondozásukra bízott hívő közösségek hagyományait, mert a tradíciók megőrzése jelentősen hozzájárulhat a gyülekezetek megmaradásához. (Az előadásról készült beszámolóhoz a szerző felhasználta az előadó vetített jegyzeteit is -A szerk.) ■ Illisz László
