Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-01 / 9. szám
4 2015- március i. KERESZTUTAK Evangélikus Élet EKME-csendesnap Olyan szeretet, mint a tenger Készülünk a világimanapra ► Ismét egzotikus tájra utazhatunk képzeletben az idei világimanapon. Az évről évre március első péntekén (vagy az azt követő vasárnapon) tartott alkalom 2015. évi liturgiáját Bahama-szigeteki asszonyok állították össze. Az imanapi mozgalom 1887-ben az Amerikai Egyesült Államokból indult el, s ma már földünk több mint százhetven országában ünnepük meg a különböző felekezetekhez tartozó keresztények. E napon azért gyűlnek össze, hogy egy adott országért - ebben az esztendőben a Bahamákért - könyörögjenek. ► Színes beszámolókkal, A reformáció üzenete - oktatás, misszió címmel tartott missziói napot az Evangéükus Külmissziói Egyesület (EKME). A múlt szombaton a Deák téri gyülekezet nagytermében megrendezett alkalmon - mely egyben az egyesület éves közgyűlése volt - egyebek mellett a külmisszió fontosságára, illetve a belmisszióra gyakorolt hatására hívták fel a jelenlévők figyelmét A megjelenteket B. Pintér Márta, az EKME lelkészi elnöke köszöntötte. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke igei szolgálatában az összejövetel mottójának üzenetére - „Amiket hallottunk és tudunk..., elbeszéljük a jövő nemzedéknek” [7.so\t 78,3.4) - irányította a figyelmet. Egyházunk működésére utalva Gáncs Péter kitért arra, hogy „ma nem a pénz, nem az intézmény és nem is a szervezet a kevés, hanem a munkás. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok között végzett szolgálatunk hiteles legyen, hogy eljusson az ige a felnövekvő generációhoz.” Az elnök-püspök a külmisszió és a kereszténység összefüggésében a mai kor legnagyobb kihívását abban nevezte meg, hogy a bár ellenszélben, mégis jólétben élő kereszténység ki tud-e állni üldözött keresztény testvéreiért. A magyarországi külmisszió történetét D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök tekintette át. Kitért arra, hogy „Trianon vesztesége nemcsak nemzeti veszteség volt, hanem evangélikus egyházunk átalakulását is jelentette. Az addigi huszonöt iskolából tizenhét, a hat tanítóképzőből kettő, a négy teológiai akadémiából egy maradt.” Az előadó szólt arról is, hogy számos teológus nemcsak Magyarországon, hanem Finnországban, Németországban is tanult, olyan új megközelítéseket honosítva meg azután hazánkban, melyek révén egyházi életünk ébredésnek indult. „Az elcsatolt területekről érkező lelkészek is megújulást hoztak. Raffay Sándor püspök ideje alatt az anyagyülekezetek filiáiban templomokat építettek, így számos település a későbbiekben önálló gyülekezetként, helyi lelkésszel működhetett” - emlékeztetett a nyugalmazott püspök. Harmati Béla a jelen missziói küldetésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „jó volna, ha a bel- és külmissziót nem külön értelmeznénk, hanem egymás összefüggésében kezelnénk, hiszen történelmünkből láthatjuk, hogy ezek együttesen ébredést eredményezhetnek” Az EKME ezen a napon tartotta éves közgyűlését is. Zalán Péter, az egyesület világi elnöke az elnöki beszámolókat, a pénzügyi jelentést és a 2015. évi költségvetést ismertette, melyet a közgyűlés meg is szavazott. Ezután Tanítványok vagyunk... címmel a fiatalság került előtérbe. A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói Deák Gabriella tanárnő vezetésével színes beszámolót tartottak egy iskolák közötti csereakcióról. Először Németországból érkeztek diákok Magyarországra, majd a budapesti intézmény tanulóinak egy csoportja utazhatott Rummelsbergbe, hogy megismerkedjen az ottani evangélikus oktatással és diakóniával. Többek között láthatták, hogy miként kínálnak felzárkózási lehetőséget az evangélikus szervezetek a bevándorolt iszlám vallású fiataloknak vagy a fogyatékkal élőknek. Hírek Afrikából címmel dr. Bálintné Kis Beáta, az EKME Afrika-referense tartott előadást. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EKME kenyai missziójánál a lélek és a test egységére figyelnek, azaz az oktatás és a lelki segítségnyújtás mellett az ellátottak élelmezését is igyekeznek megoldani. „Kenyában két lelkész és számos önkéntes segítségével az elmúlt évben is folytattuk a gyermekeknek nyújtott ebédprogramot, és a pártfogói rendszert is bővítettük” - fogalmazott az Afrika-referens, kiemelve, hogy idén huszonegy gyermek iskoláztatását koordinálják és segítik tevékenyen. ■ Galambos Ádám A világimanapi mozgalom az „informáltan imádkozni” jelmondathoz híven arra kínál lehetőséget, hogy a keresztény világ - a liturgiát összeállító asszonyok írásain keresztül - közelebbről megismerkedhessen egyegy ország hétköznapjaival, az olykor csillogó felszín alatt rejlő komorabb valósággal, a helyi emberek küzdelmeivel, gondjaival. Különösen is igaz ez a kettősség a Bahamai Közösségre, amelynek szigetei kedvelt turistacélpontok. Nemcsak luxushajók, amerikai nyugdíjasokat szállító óceánjárók kötnek ki itt szívesen: újabban távolabbról is odacsábulnak házasulandó fiatalok. Még Magyarországról is szerveznek tengerparti esküvőket a karibi térség fogalommá lett szigetcsoportjára, ahol az ifjú pár a kéklő tengeri háttérrel, vakító fehér homokban, szelíden susogó, árnyékot adó pálmafák díszletei közt, a lemenő nap fényében mondhatja ki a boldogító igent. Ezt a ragyogást persze meg is kell tudni fizetni. A tengerparti szállodák busás árat számítanak fel szolgáltatásaikért. A Bahamák fővárosában, Nassauban található Atlantis Paradise Island Resort a világ legdrágább szállodái közé tartozik. A részét alkotó Royal Towersben található Bridge Suite 2012-ben „a világ tizedik legdrágább lakosztálya” címet nyerte el. Egyetlen ott töltött éjszaka huszonötezer dollárba kerül, ami közel hétmillió forintnak felel meg. De még a csecsebecséket kínáló utcai árus is megpróbál mélyen belenyúlni a gyanútlan turista pénztárcájába, hiszen itt „szinte mindenki” - a lakosság negyven százaléka — az idegenforgalomból él. Elmondható tehát, hogy az ország fő bevételi forrása a turizmus. Kihasználva az Észak-Amerikához való közelséget, a forró, napos, de mégis nedves klímát, a fehér homokos strandokat s főleg az Atlanti-óceánnak a Golfáramlat által itt mindig langyosan tartott vizét, bahamai és külföldi üzletemberek néhány évtizeddel ezelőtt az idegenforgalom nagyszabású fejlesztésébe kezdtek. Évente mintegy három és fél millióan töltik szabadságukat e hétszáznál több szigetből álló országban, amelynek lakossága - becslések szerint - mindösszesen háromszázhúszezer főt számlál. Számos hollywoodi híresség tart fenn nyaralót a Bahamákon, hogy az év bármely időszakában ott időzhessen. A türkizkék tenger és a szinte örök napsütés mellett az ország gazdag növény- és állatvilága is vonzza a látogatókat. (Ráadásul a változatos fauna nélkülözi a mérges kígyókat.) A szigetcsoport összterülete Magyarország felszínének csupán a hetedrésze. A területet még Kolumbusz Kristóf fedezte fel 1492-ben, pontosabban „csak” a mai San Salvadort, régebbi nevén Watling szigetét. Akkor mintegy negyvenötezer lucayan és arawak indián élhetett e térségben, akik közül legtöbben meghaltak az európaiak által behurcolt betegségekben, maradékukat pedig Hispániába vitték kényszermunkára. Maguk a spanyolok sohasem telepedtek le a Bahamákon, az első európaiak a 17. században Angliából a vallási üldözés miatt elmenekült puritánok, valamint a kalózok voltak; utóbbiak jó rejtekhelyeket találtak az ezernyi titkos, védett kis kikötő között. Hozzájuk később az amerikai függetlenségi háborúban vereséget szenvedett királypártiak, majd még később az amerikai polgárháborúban legyőzött déliek csatlakoztak. A 17. századtól - egy rövid időszaktól eltekintve - a britek kormányozták a Bahama-szigeteket, egészen 1973-ig, amikor is az ország független államként csatlakozott a Brit Nemzetközösséghez. A mai népesség 85%-a afrikai rabszolgák leszármazottja, a fehérek a lakosság 12%-át teszik ki. De mint úgyszólván mindenütt a világban, kínaiak és indiaiak itt is színesítik a népességet. Az ország komoly problémája, hogy egyre több menekült érkezik a „szomszédos” Haitiből. Érdekes arca van így a bahamai szegénységnek is: a haiti nyomorból ide menekülő családok lesznek ugyanis az új „haza” legelesettebbjei. A bahamai statisztikai hivatal 2004. évi jelentésének egy mondata a magyar olvasót is szíven ütheti: „A lakosság 9%-a kényszerül úgy élni, hogy három főnek kell osztoznia egyetlen szobán." Magunk elé képzelhetjük a borsodi cigánytelepeket vagy az afrikai bádogvárosokat, ahol nem egy helyiségen, hanem egy ágyon osztoznak ugyanennyien. Nem véletlenül bélyegezte oly találóan „luxusszegénységnek" a bahamai létminimum alatt élők helyzetét egy újságíró. Az imanapi liturgiából megismerhetjük azokat a súlyos problémákat is, amelyekkel az ott élők régebb óta kénytelenek együtt élni. A bahamai asszonyok azonban nem panaszkodnak, hanem a lábmosás történetének felidézésével mutatnak rá arra a „radikális krisztusi szeretette” amelybe fogódzva úrrá tudnak lenni a társadalmi nehézségeken. Az imádságokra, bizonyságtételekre figyelve felismerhetjük, miként változik meg a tinédzser anyák élete, ha a keresztény közösségben támogatásra lelnek. Vigasztalást és gyógyulást kaphat az AIDS-szel fertőzött ember, és Isten áldozatos szeretetének csodája láttán felébred a felelősség a teremtett világ megőrzése iránt... E sorok írójának lehetősége volt találkozni Annette Poitier asszonynyal, aki nem csupán a világimanapi mozgalom lelkes bahamai munkatársa, hanem 2012 júniusáig a nemzetközi szervezet elnöki posztját töltötte be hat éven át. Ő egyébként tanítónőként dolgozik, és metodista. Felekezete kisebbség a 20%ban anglikán, 32%-ban baptista, többségében (68%) tehát protestáns országban. A 2012-ben készült New York-i felvételen Annette Poitier a nemzetközi szervezet akkor frissen megválasztott igazgatója, Rosangela Oliveira mellett ül, akivel azóta is mély barátságot ápol, s akivel együttműködve dolgozták ki bahamai asszonytestvéreink az idei világimanap liturgiáját. Rosangela Oliveira a következő üzenettel fordult az idei esztendő imanapjának ünneplőihez: „A Bahamák a világ egyik leggyönyörűbb szigetvilága. Ahogyan az ottani természetet átjárják az egymástól eltérő színek, úgy festik meg különféle árnyalatok az idei esztendő liturgiáját. A szigetek más-más színt mutatnak be, mégis egy közös céllal hívnak: »Jöjjetek, fürödjetek meg a mi Urunk, Krisztus végtelenül kiáradó kegyelmének óceánjában!«” ■ B. Pintér Márta Evangélikus csepp a kenyai tengerben. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) immár nyolcadik éve támogatja a Heart to heart elnevezésű pártfogói programmal az árván maradt gyerekek iskoláztatását Kenyában. Az EKME honlapján - kulmisszio.hu - olvasható a sokat sejtető mondat: Kenyában az oktatás nem kötelező, de nem is ingyenes. Jelenleg hatvan-hetven pártfogóval huszonegy tanuló iskolába járását teszi lehetővé a program; négy gyermek alsó, kilenc felső tagozatos; középfokú tanulmányokat hat, felsőfokút két fiatal folytat. A támogatásból a tandíjat, a kollégiumi elhelyezést, a ruházátot, az orvosi ellátást és az egyéb szükségleteket fedezik. A pártfogói adományokat nehéz lebontani és elosztani egy-egy tanulóra, mert a különböző szintek más és más költségeket vonzanak; az egyesület Afrika-referensének, dr. Bálintné Kis Beátának a szavaival: „az ember Isten előtti lelkiismerete nagyon érzékeny antennákkal kell, hogy működjön” Nem számsorok rendezéséről, hanem életekről kell dönteni a támogatások odaítélésekor, hogy a kis „gyöngyszemeket” ne nyelje el a nyomornegyed és a bűnözés - vagy a legrosszabb esetben a gyermekhadseregek mocsara. Ez év januárjában - amikor Kenyában az iskolaév kezdődik - éppen ilyen dilemma elé került a külmisszió: egy régi pártfogolt hetedik osztályos kislány, Yvonne Akinyi tanulmányi eredménye két éve folyamatosan romlik, sőt az iskolát sem látogatja rendszeresen. A két kinti önkéntes utánaeredt Yvonne ügyének, és kiderült, hogy a kislányt pénzkeresésre kényszerítette nevelő nagynénje: mogyorót kell árulnia az út mellett, rendszerint éjfélig, de akár tovább is. Ilyen körülmények között nem várható el jó tanulmányi eredmény. A megoldás a bendakásos iskola, ehhez viszont dönteni kell a további járulékos kiadásokról, ha nem akarják, hogy Yvonne kiszakadjon a pártfogoltak családjából... A kislány további sorsa múlhatott volna az öt váltás fehérnemű, fésű, testápoló, fogkefe, fogkrém, szappan, tisztasági betét, pizsama, papucs, cipőkefe, cipőkrém, a szekrénynek használt fémdoboz és lakat, műanyag vödör, takaró, matrac, két lepedő, tizennégy vonalas füzet, négy kockás füzet, négy golyóstoll, négy ceruza és egy pár sportcipő árán. Az „antennák" viszont vették az adást, és a pártfogók nem engedték el Yvonne kezét. A pártfogói program további bővítéséhez a gyülekezetek aktív közreműködésére számít az EKME. Arra hívják a testvéreket, hogy jelentkezzenek összekötőnek az ekme.lutheran@gmail.com címen a külmisszió Kenyában zajló programjainak népszerűsítése céljából. A támogatás akár egy evangélikus cseppje is életeket, sorsokat változtathat meg, fordíthat jóra a nyomor tengerében. ■ Walkó Ádám Rosangela Oliveira balján Annette Poitier
