Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-01 / 9. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. március 1. » 5 1—ma — mám „A reformáció üzenetének el kell jutnia a hétköznapi emberekhez!” Interjú a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület vezetőivel ► Tizenöt évvel ezelőtt alakult újonnan a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület. Jelenlegi vezetőivel - Szemerei János püspökkel (képünkön balra) és Mészáros Tamás felügyelővel - a zsinati ülés alatt, a kerületi gyülekezeti elnökségek konferenciája előtt ültünk le beszélgetni a kerület jelenének és jövőjének kérdéseiről. (Az alábbiakban a Horváth-Bolla Zsuzsanna által készített interjú szerkesztett változatát közöljük; a beszélgetés teljes terjedelmében egyházunk honlapján, az Evangélikus.hu címen olvasható. - A szerk.) Szemerei János püspök: A kerület elég nagy területi egység. Túl gyakori összejárásra nincsen lehetőség kerületi szinten, mégis van egy sajátos összetartás a régióban élők, így az itt élő evangélikusok között is. Kezdetben a kerületek szinte független egyházként működtek, például különböző énekeskönyveket használtak... A dunántúli kerület nem sokkal a reformáció után, Magyarországon elsőként jött létre. Földrajzi és történelmi adottságunkból fakadóan a mi területünkön vannak a legmélyebb gyökerű gyülekezetek is. Tizenöt évvel ezelőtt tehát a legrégibb kerület alakult újjá. Ez nemcsak azt eredményezte, hogy tulajdonképpen a másik két kerület is „új” lett, hanem azt is demonstrálta, hogy egyházunk visszanyerte szabadságát. A rendezés az egyház morális kötelessége is volt. A helyzet ajándéka, hogy új szereplők, vezetők is bekerültek ezzel a felekezet életébe, akik más látást, új irányt képviseltek. Azt gondolom, hogy az egész egyház számára fontos küldetést is kapott ezzel a dunántúli kerület. Mészáros Tamás kerületi felügyelő: Mindketten tagjai voltunk az 1997. évi zsinatnak, amely megalkotta az új egyházi struktúrát, és amikor az év február 22-én megszületett a döntés, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület megkezdheti szolgálatát, engem nagy öröm töltött el. Fontosnak tartom én is hangsúlyozni, hogy nem egy új, korábban nem létező kerület jött létre, hanem egy régi alakult meg újonnan és szerveződött meg 2000-re. Visszagondolva erre a tizennyolc évre be kell vallanom, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is a kerület vezető tisztségviselője leszek. De azt láttam, hogy egyfajta történelmi igazságtétel történt. Nálunk minden a gyökerekre nyúlik vissza, és ez mind a mai napig pozitív hatással van az itt élőkre és az itteni gyülekezetekre.- A kerület vezetőiként hogyan értékelik a kerület jelenét? Sz. J.: A három egyházkerületet összehasonlítva ugyan közel hasonló lélekszámról beszélhetünk, de a dunántúli rendelkezik messze a legtöbb településsel és gyülekezettel. Mivel nagyjából ugyanannyi ember több településre és több gyülekezetre tagolódik, ebben a térségben sokkal inkább jellemző a szórványhelyzet, és kisebb gyülekezetekkel találkozhatunk. Kerületünk tehát több lelkészt igényel. Mivel azonban a kis gyülekezetekben szerények a feltételek, a jó és előremutató munkát végző lelkészekre könnyen „kivetik hálójukat” a nagyobb gyülekezetek... A mi kerületünknek nincsen budapesti, illetve Pest megyei gyülekezete, és az elvándorlás szempontjából sajnos ez is meghatározó tény. A főváros vonzása nem szűnt meg azóta sem, hogy újraindult a dunántúli kerület. Komoly kihívás, hogy bizonyos térségekben, ahol a népességfogyás miatt egy-egy gyülekezet elerőtlenedik, és nem tudja a lelkészi állást ott helyben fenntartani, milyen megoldással biztosítsuk, hogy az ige továbbra is hangozzék. M. T.: A Luther-konferencián hallhattunk egy előadást, amelyben az előadó a tőle megszokott vehemenciával és szarkazmussal szólt az evangélikusság jelenlegi helyzetéről. Szót kértem, és elmondtam, hogy ezt a véleményt igen „íróasztalízúnek” vélem, mert én ezt a fajta pesszimizmust a mi kis dunántúli gyülekezeteinkben nem tapasztalom. Ugyan reálisan látjuk, hogy fogyunk, illetve nem nagyon növekednek a gyülekezetek, de vannak jó példák. Ott, ahová egy jó, ötletekkel teli lelkész érkezik, a közösségek éledéséről lehet beszélni. Még ha ötödannyi evangélikus tartozik is hozzá, egy kiterjedt szórványt gondozó lelkész olykor ötször több munkát végez öt-hat településen - néha öt-hat templom gondjával -, mint az egyetlen „nagy gyülekezetét” pásztoroló kollégája. Lehet, hogy ez túlzónak hangzik, de épp a lelkészi ellátottság példáján, a körzetesítésben, a gyülekezetszervezésben számunkra nagyon fontosak azok a jövőbeli elképzelések, amelyek a február 20-i zsinaton is a törvényhozók elé kerültek: jelesül a körzeti hitoktatók és körzeti kántorok foglalkoztatásáról. Tudom, hogy fizetett állásokról beszélünk, de nem lehet egyszemélyes vállalkozásként tekinteni a dunántúli gyülekezetekre!- Ez már előretekint az én következő kérdésemre, hiszen aziránt érdeklődnék, hogy a jelenből kiindulva miként látják a gyülekezetek jövőjét... Sz. J.: A teremtő Isten gyönyörű képe, hogy a fák a létükhöz szükséges tápanyagokat, nedvességet a gyökereikkel szívják fel, hogy aztán kizöldüljenek, gyümölcsöt érleljenek. Azt gondolom, a mindennapi nehézségek közepette tudni kell, hogy a gyökereken keresztül sok minden mozgósítható ma is. A dunántúli, mély történelmi háttérrel rendelkező evangélikusság legkomolyabb erőforrása a múlt. Nem egyszerűen csak a történelem, hanem a történelem országúján övéivel járó hűséges Istennel megélt tapasztalat. Eleink Jézus Krisztusba vetett hite, a Szentírás szeretete, erőforrásként való használata olyan örökség, amely megtarthat minket is a mai idők viharaiban. Régen, 1681-től egészen a száz évvel később kiadott türelmi rendeletig az emberek egyfajta korlátozott vallásszabadságban éltek. A Dunántúlon - a szabad királyi városok és a végvárak mellett - csupán megyénként két településen tarthattak nyilvános istentiszteletet az evangélikus hívek. De mégsem szoktak le a templomba járásról. Száz éven keresztül hatalmas távolságokból - volt, aki több mint száz kilométerről! - gyalog, lovaskocsival mentek templomba... Az idei év szeptemberében Nemescsóba, az egyik artikuláris gyülekezetünkbe szervezünk egy különleges történelmi programot, amelynek a jelenlegi címe: artikuláris találkozó. Azt tervezzük, hogy gyalog fogunk elmenni Nemescsóba több helyről és irányból. A burgenlandi szuperintendens vezetésével az ott élők Rohoncról (Rechnitz) indulnak, mi pedig Bükről. Terveink szerint az egykor virágzó, de elpusztított evangélikus centrumot, Csepreget érintve jutunk el Nemescsóba, ahol a korabeli istentiszteleteket idéző alkalmat, megemlékezést tartunk, kulturális programot, kiállítást rendezünk. Szeretnénk tudatosítani történelmünk feldolgozásában azt, hogy az a bizonyos száz év a lábainkkal megvallott hit tanúságtétele volt. Mi olyan evangélikusok leszármazottai vagyunk, akik a nagy ellenszélben is tartották az örökül kapott és Szentíráson tájékozódó hitüket. Fontos, hogy a mai korban is meghozzuk a magunk áldozatát. Ha nem hozunk áldozatot, nem lesz jövőnk. M. T.: Jó alkalomnak látom a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumát a jövő kérdésének tekintetében. A Facebookon működik egy futócsoport, amelynek a mottója: „A reformáció megmozgat”. A tagok célul tűzték ki, hogy 1517 kilométert lefutnak - egyénileg vagy csoportosan -2017-ig. Még ha magam nem csatlakoztam is hozzájuk, de családtagjaim részt vesznek a kezdeményezésben. Az emléktáblák, szobrok, a kötetek kiadása mellett a gyülekezeteknek meg kellene ismerniük a reformáció igazi üzenetét. Tapasztalataim szerint sokan nemhogy a kilencvenöt tételt nem ismerik, de azt sem tudják, hogy miről szólt maga a reformáció. Nem tudatosul bennük, hogy reformátoraink az azt megelőző tizenöt évszázadot nem „dobták ki”, hanem hálásak voltak az Úristen megtartó kegyelméért. A Luther-könyvsorozat kiadása szép és nemes dolog, de ha a kötetek ott fognak porosodni a lelkészi irodák polcain, akkor nem érünk el vele semmit. Vajon lesznek-e olyan férfi- vagy asszonykörök, amelyek végigveszik azt, hogy Luther mit írt, és mi az, ami számunkra ebből használható? A gyülekezeteknek terveket kellene beadniuk arra vonatkozóan, hogyan képzelik el a fejlődést. Élő, eleven projektek kellenek, ifjúsági és baba-mama klubokat kellene létesíteni, embereket megmozgató alkalmakat tartani, mert ezek a gyülekezetek újraéledését hozhatnák el. Szerintem ezzel ünnepelnénk méltóképpen a reformációt.- Hogyan lehet a keresztény hit az emberek mindennapi életének része? Sz. J.: Az egyház mintha idegenül mozogna a világban. Mifitha szakadék lenne hitéletünk és mindennapjaink között. A reformáció legnagyobb tette az volt, hogy bevitte az evangéliumot a hétköznapi életbe. Az emberek az anyanyelvre lefordított Biblia útmutatásán keresztül szemlélhették a világot, annak segítségével tudtak tájékozódni, véleményt alkotni. Énekkincsünk megbecsülése sem azért fontos, hogy énekeljünk, hanem hogy a lelkünk Isten és egymás hullámhosszára hangolódjon. A közös éneklés közösséget teremthet, és ahogy egykor, akár a családokon belül is létrejöhetnek „minigyülekezetek" is. Luther a kátékat a családfőknek, tanítóknak adta, mert azt tartotta kívánatosnak, hogy az emberek mindennapi életét járja át a hit. Ha változást szeretnénk, nem csupán az ünnepeken és vasárnapokon van szükségünk Isten igéjére, hanem hétköznapjaink részévé is kell válnia! M. T.: Gyakorló hitoktatóként azt érzem, hogy a gyerekek mindennapokban való eligazodását kell segítenünk a hitoktatásban is. Fontos a szentírásbeli történetek megtanítása, de még fontosabb, hogy a bibliai szereplők példáján keresztül megtanulják, miképpen kell lehetetlen helyzetekben is Istenre hallgatni, hagyatkozni. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Korhű eszközökkel újranyomtatják a vizsolyi Bibliát ► Az eredeti helyszínen, korhű nyomdagépen és papírra újranyomtatják a vizsolyi Bibliát. A reformáció közelgő ötszázadik évfordulójához kapcsolódó munka múlt szerdán kezdődött meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban. Közelebbről Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem egykori kúriájában, egy 16. századi technikával működő, vízimalom-meghajtású, rongypapírt gyártó manufaktúrában készül korhű nyomdagépen a vizsolyi Biblia 21. századi fakszimile kiadása, melynek nyomtatását február 18-án János evangéliumának első két oldalával indították. A Vizsolyi Biblianyomtató Műhely vezetője, Daruka Mihály néhány éve határozta el, hogy 2017-re, a reformáció elindulása ötszázadik évfordulójának a tiszteletére kinyomtatja eredeti formájában, eredeti eszközökkel és technikával kétszáz példányban a vizsolyi Bibliát. A műhelyt abban a házban állították fel, ahol annak idején a 16. század egyik legjelentősebb magyar nyomdásza, Mantskovit Bálint kinyomtatta a Károli Gáspár református lelkész által lefordított, első teljes magyar nyelvű Bibliát. Tőkés László volt református püspök, az Európai Parlament képviselője a nyomtatás megkezdésekor Vizsolyban azt mondta: egyháztörténeti, művelődéstörténeti és nyelvtörténeti esemény volt az a nap, amikor nyomtatott formában is megérkezett Magyarországra a Biblia, az „írás”. Károli Gáspár a Biblia magyar nyelvre fordítását 1586-ban kezdte meg Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és Dobó István erdélyi vajda támogatásával, több református lelkésztársa segítségével. A Károli- Biblia nyomtatását 1589. február 18- án kezdték el, és 1590. július 20-án fejezték be. Ez idő alatt hétszáz-nyolcszáz példány készült. Mára ötvennégy példány maradt fenn, melyek közül huszonnégy található Magyarországon. ■ MTI HIRDETÉS Nyugdíjas papnék és papnők konferenciája Visszapillantás előretekintéssel címmel rendezik meg a nyugdíjas papnék és papnők konferenciáját március 28-án, 9.30-as kezdéssel a Deák téri gyülekezet nagytermében (1052 Budapest, Deák tér 4.). Mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Jelentkezni lehet az országos iroda női missziói szolgálatának címén (1091 Budapest, Üllői út 25.), illetve Szebik Imrénénél, a 20/824- 3441-es telefonszámon. FOTÓ: VAJDA JÁNOS
