Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-22 / 8. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2015. február 22. » 5 ■■■HÜHÜHH WSSBKMHM Arcok - álarcok nélkül Pódiumbeszélgetés a házasság hete idei és korábbi arcaival ► A házasság hetének központi programjaként pódiumbeszélgetést rendeztek február 11-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának dísztermében. A résztvevők - egyebek mellett - az elköteleződésről, az „igazi” felismeréséről folytattak eszmecserét. A beszélgetőpartnerek a házasság hetének 2012., 2014. évi és idei arcai voltak, név szerint: Lackfi János költő, író, műfordító és Bárdos Júlia művészettörténész; dr. Mohay Tamás néprajzkutató, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Néprajzi Intézetének vezetője és Keresztes Ilona, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője; valamint dr. Tomka János főiskolai tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Közgazdasági Tanszékének vezetője és Tomkáné Zsáry Anikó építészmérnök. Az elköteleződés pillanatát - az „igazi” felismerését firtató kérdésre - Lackfi János a szerelem tetten érésével határozta meg. Ő már két hónappal találkozásuk után érezte, hogy Júliával szeretné leélni az életét, de csak egy év elteltével fogalmazódott meg benne. ' Tomka János is pontosan meg tudja határozni azt a pillanatot - ő titkos naplót is vezetett érzéseiről. Éppen lediplomázott az egyetemen, Anikó pedig még csak akkor végezte el a gimnázium első évét. János már akkor elhatározta, hogy történhet bármi, megvárja. így is lett: csak akkor kérte meg a kezét, miután Anikó leérettségizett, és felvételizett az egyetemre. Ugyanabba az ifjúsági közösségbe jártak, nagyon sokat találkoztak, kirándultak, táboroztak együtt, és három év elteltével Anikóban is megérett a vágy, hogy Jánoshoz menjen feleségül. Tomka János kiemelte, hogy nem azzal kell összeházasodni, akivel el tudjuk képzelni az életünket, hanem aki nélkül nem tudjuk elképzelni. Kérdések és kételyek mindig vannak a jövővel kapcsolatban, de egymás megerősítésének a folyamata nagyon fontos ezek leküzdésében. Anikó a közös erkölcsi bázist hangsúlyozta mint a problémák leküzdésének alapját, valamint azt, hogy nem szabad engedni, hogy a gondok idővel elharapózzanak, hamar kell közösen megoldást találni rájuk. A felvetésre - hogy a házasság olyan-e, mint egy ugrás a semmibe - Lackfi Jánosnak egy francia pap ejtőernyős hasonlata jutott eszébe. Eszerint a Gondviselés is olyan, mint az ejtőernyő; amíg nem nyitjuk ki, nem is tudjuk, hogy a hátunkon van. A zuhanást egyik napból, emberből a másikba mindenki ismeri, de érdemes megrántani a Jóisten zsinórját és az ő kezébe tenni a sorsunkat. Júlia később neheztelt is rá, hogy csak belesodorta a házasságba, annyira biztos volt a dolgában, hogy meg sem kérte a kezét... Júlia az elköteleződés pillanatával kapcsolatban felidézte megismerkedésük első évfordulóját, amikor még egyikőjük sem töltötte be a huszadik életévét. Egy étteremben ünnepeltek, „csóró” kamaszként, ám János az étlapon felfedezte azt a fajta pezsgőt, amellyel egy korábbi olvasmányában a főhős ünnepelt, így nagy boldogan megrendelte maguknak. A pincér szertartásosan fel is szolgálta, mígnem kiderült, hogy elnéztek egy nullát, így János egész havi ösztöndíját elköltötték, viszont Júlia akkor érezte igazán, hogy János az ő embere... Keresztes Ilona szerint nagyon fontos tudatosan jelen lenni a párkapcsolatban: még ha lelkiekben megtörtént is a szerelmi elköteleződés, a kapcsolatot ápolni kell az évek során. Minden változás krízist idéz elő az életben; tulajdonképpen az esküvő is ilyen, mert átalakítja a szerepeket, de a válsághelyzeteket meg lehet tanulni kezelni. Mohay Tamás hozzátette, hogy egymás elfogadásában jelen van a megbocsátás, az irgalom, melynek szellemében a másikat a maga valójában tudjuk elfogadni. El kell engednünk a társunk megváltoztatására irányuló vágyat, mert ez sok kapcsolat buktatója lehet. Egymás megismerése, a jegyesfelkészítő programok, az önismereti tréningek sokat segítenek e téren. Mindenki egyetértett abban, hogy a Jóisten „gyárilag” úgy teremtette az embereket, hogy tudat alatt, ösztönösen felismerjük a másikban az igazit, aki mellett érdemes hűséggel kitartani egy életen át. Tomka János a várakozás képességét is hangsúlyozta a mai, várni képtelen környezetben, illetve kiemelte a házasság írott szabályai mellett az íratlan szabályok lefektetését is, amelyek esetében semmilyen kétértelműség nem megengedett. A hosszúra nyúlt pódiumbeszélgetést még sokáig elhallgatta volna a népes közönség; mindenki értékes gondolatokkal és vidám történetekkel gazdagodva távozhatott. ■ Walkó Ádám Válóháló „Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk” (íKor 7,15b) Hitét mélyen és őszintén megélni igyekvő ember többnyire tanácstalanul és kétségbeesetten szemléli, mennyi szépen induló kapcsolat, sőt Isten színe előtt megkötött, Isten igéjével megáldott házasság bomlik fel. Az idáig elvezető út azonban nagyon hosszú, s többnyire a jól védett családi színfalak mögött zajlik. Olyannyira, hogy az elhidegülő, majd elmérgesedő viszonyból a külvilág semmit nem érzékel. S mire a szeretteiket féltők a véletlenül elejtett mondatokból és óvatlan gesztusokból gyanakodni kezdenek, a legtöbb esetben már nincs mit tenni. Ilyenkor hiába minden békítő szándék, egyik vagy másik fél számára eldőlt a kérdés: nem folytatom tovább, válók. Amíg idáig jut a kapcsolat, rendkívül mély, sok esetben egy életen át tartó seb keletkezik mindkét félben. Különösen azokban, akiket a még mindig szeretett társ - őket válaszra sem méltatva vagy éppen közös múltjuk minden szépségét gyalázó szavak, tettek kíséretében - elhagyott, többnyire a győztesek magabiztosságával kilépve egy kényelmesebb, jobb élet látszatát nyújtó kapcsolatba. Akik ilyen terhekkel kénytelenek tovább élni, mérhetetlenül egyedül maradnak. Ők azok, akik csalódottságukban, fájdalmukban képtelenek lesznek újabb kapcsolatteremtésre. Meg nem válaszolt kérdéseik, a szakítás feldolgozatlan traumája nagyon sokak esetében további súlyos életvezetési, egészségügyi problémákhoz vezethet, mint például önértékelési zavar, depresszió. A lelki problémákra adott rossz válaszok viszont egy egész életet kisiklathatnak. Ezzel a kezelhetetlennek látszó, reménytelen helyzettel kapcsolatban szeretnék igazi jó hírrel szolgálni mindazok számára, akik gyógyulást keresnek e nehéz megpróbáltatásból. Több sikeres tengerentúli és európai kezdeményezés nyomán Magyarországon is életre hívták a Válóháló elnevezésű mozgalmat. Ez egy olyan felekezetközi közösség, amely az Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetség hálózataként az OM Magyarország - Onézimusz Alapítvány támogatásával működik. Hitvallásuk szerint motiválni akarják „az elváltak és a megbillent házasságban élők talpra állását, rehabilitációját, hogy a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak”. Egyaránt súlyt fektetnek a válások megelőzésére, a házasság Isten által megáldott intézményének megerősítésére, valamint az elváltak lelkigondozására. A gyógyulás, illetve gyógyítás képzett mentorok segítségével, kiscsoportos sorstársi közösségben történik. A beszélgetéseket rövid előadások vezetik fel, melyekben felváltva szerepelnek élethelyzetükre vonatkozó biblikus történetek és önismereti gyakorlatok. Szeretettel ajánlom evangélikus gyülekezeteink figyelmébe a Válóháló mozgalmat. Mert nem kell többé tehetetlenül szemlélnünk embertársaink szenvedéseit. Krisztus Urunk békességet munkáló felhívása nyomán, az ige erejével, valamint e hatékony módszer segítségével segítő szeretettel állhatunk ott a szenvedők mellett. Tehetünk azért, hogy ne kelljen a híveink és lelkészcsaládjaink sorát egyaránt érintő, megrázó drámák néma szemlélőivé lennünk. A Válóháló keresi azokat a gyülekezeteket, melyeknek tagságában és vezetőségében kellő nyitottság mutatkozik ilyen közösségek létrehozására. A mozgalom vállalja a leendő mentorok, gyülekezeti szolgálók képzését, huszonnégy hétre szóló oktatóanyag, kisfilm elérhetővé tételét. Ismét őket idézve: „Olyan embereket keresünk vagy képezünk, akik a családot és a házasságot tartják a társadalom alapintézményének, és a fentieket saját környezetükben akarják megvalósítani. Értékrendjük Bibliaközpontú lelkigondozás.” ■ Szarka István esperes További információ: Paksy Sándor (telefon: 20/886-3321, e-mail: paksysandor@gmail.com); www.valohalo.hu. „Aztán kitört a forradalom...’’ Czégényi Klárának és Keveházi Lászlónak ötvennyolc és fél évvel ezelőtt volt az esküvője, már hatvannégy éve ismerik egymást, s egy percig sem gondoltak válásra. Három lányuk, kilenc unokájuk, egy dédunokájuk van. Mindketten evangélikus lelkészek, a közös hit is összekovácsolta őket. Ők is szerepelnek a Compact Disco együttes karácsony előtt közzétett, Te meg én című klipjében, amelyet már több mint kétszázezren néztek meg. A kisfilmben a zene a főszereplő, de ők forgatás közben elmesélték közös életük néhány fontos mozzanatát.- Hogyan ismerkedtek meg? Czégényi Klára: Ugyanarra a főiskolára jártunk, Sopronba, a teológiára, én másodéves voltam. Laci 1950- ben jött bagolynak - így nevezik a teológián a gólyákat. Sétáltunk, beszélgettünk. Keveházi László: Ez még a múlt században történt, annak is a közepén. Egyébként nem én vagyok a fiatalabb, csak engem négy évig nem vettek fel a teológiára, édesapám börtönben volt. Ez persze egy másik történet.- Hogyan szerettek egymásba, mióta vannak együtt? K. L.: Más volt az élet akkor, nem úgy, mint manapság; nem jártunk egymással. A lányok sétálgattak, én meg inkább a könyvtárban ültem. Cz. K.: Amikor végeztem a teológián, a Dunántúlra helyeztek. Laci megkérdezte, levelezhetnénk-e. Én igent mondtam; összesen százötven levelet írtunk egymásnak. Tulajdonképpen akkor szerettünk egymásba, amikor elváltunk. A levelezés mellett néha találkoztunk, meglátogatott, sétáltunk, fürödtünk. Aztán Békéscsabán már egy városban éltünk. K. L.: Én segédlelkész voltam az esperes mellett, ő egy másik helyi gyülekezetben szolgált. 1956. augusztus 12-én volt az esküvőnk. Aztán kitört a forradalom. Cz. IC: Nehéz év volt. K. L.: Mondom, ki is tört aztán a forradalom.- Gyermekek? Unokák? K. L.: ’57-ben született az első, ’59- ben a második, aztán ’63-ban a harmadik. Három lányunk van. Ez így szabályszerű. Cz. K.: Mindhárman szőkék voltak, hosszú hajúak, szépek. Született kilenc unokánk, egy dédunokánk. Az egyik lányunk sajnos elvált.- Ha jól számolom, Önök már túl vannak az aranylakodalmon. IC L.: Sajnos nem tudtuk időben megtartani. 2006-ban az egyik unokánkat tizenhét évesen épp augusztusban érte agyvérzés, szerencsére felgyógyult. Ezért mi csak novemberben ünnepeltünk.- A leveleiket megőrizték? IC L.: Pályánk végén elégettük őket. Nem mintha szégyellnivaló lett volna bennük, de hát ez csak miránk tartozott.- Mi tartotta össze a házasságukat, nem volt féltékenység Önök között? IC L.: Nem, egyáltalán nem. Azt hiszem, manapság nagyon ritka az ilyen hosszú kapcsolat. Kellett hozzá a kölcsönös vonzalom, szellemileg egy síkon voltunk, s persze a lelki kötelék. Cz. K-: Hűség és szeretet, az együtt gondolkodás köt minket össze. Mindketten evangélikusok vagyunk, ez fontos. ■ BWGY
