Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-15 / 7. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. február 15. »> 11 „Isten igéje kapcsolja össze hatvanéves házaséletünket” Isten iránti hálával gondolunk az elmúlt hat évtizedre: hogyan kötöttünk házasságot, és ebben milyen szerepe volt Isten igéjének. Örömmel tölt el bennünket, hogy Isten gyermekeiként találkozhattunk egymással a mözsi bibliaórákon. Bizonyságtételeink lelki vágyódást ébresztettek bennünk egymás iránt. Úgy gondoltuk, jó lenne megismerkednünk, mert szükségét éreztük, hogy legyen lelki társunk. A bibliaórák vezetője, Bállá Rebeka diakonissza testvér féltő szeretettel figyelte mindkettőnk lelki életét, és arra figyelmeztetett: ne mi keressünk társat, hanem az Úrtól kérjünk, és azt fogadjuk el. Nemsokára megszületett az elhatározás: elindulunk az ismerkedés útján. Mivel egy ideig még földi távolság választott el bennünket (én a pápai tanítóképzőben tanultam), levelezés útján kezdtünk ismerkedni. Leveleinket mindig lelki tartalommal töltöttük meg. Örömmel számoltunk be a naponként kapott aranymondásainkról, áldásaikról, lelki tapasztalatainkról. Mindketten rendszeresen jártunk bibliaórákra. Ez komoly erőforrást jelentett számunkra, s az ott kapott áldásokról beszámoltunk egymásnak. Ezek lelkileg közelebb hoztak bennünket egymáshoz. Később már Szegeden tanultunk mindketten, s a szegedi egyetemi bibliaórákra jártunk. így gyakran volt lehetőségünk beszélgetni arról, hogy Isten szerint való-e a kapcsolatunk. Isten igéje világossá tette előttünk, hogy az ő útmutatása szerint kell ismerkednünk, a jövőnket terveznünk. Szívünkben ott hangzott a Hozsánna 3. számú éneke, a Bibliád, ha felnyitod: „E drága könyv tükör neked, / Megláthatod te szívedet: / Oly szennyes az, s oly elveszett, / De Jézus által új lehet.” Ezért őszintén vizsgáltuk meg Jézussal való kapcsolatunkat. Tudtuk, hogy együttes életünk csak ővele lehet tiszta és áldott. Tisztázódott Jézushoz való viszonyunk, és ez lehetőséget adott a közös gondolkodásra, a jövőnk tervezésére. Megismerve egymás lelki életét, meggyőződtünk arról, hogy egyformán gondolkodunk lelki dolgokról, közös a Jézussal való kapcsolatunk. Csak ezt követően döntöttünk, hogy az Úr útján járva kötjük össze életünket. E döntésünkhöz nemcsak Isten áldását, de a hívő szülők örömteli beleegyezését is elnyertük. Az Úr előtti felelősséggel megtörtént az eljegyzés. Boldogan adtunk hálát a mi Urunknak, hogy összehozott bennünket. A jegyesség viszont komoly próbatételt jelentett, különösen akkor, amikor egy évig távol kellett lennünk egymástól. Én már középiskolai tanárként dolgoztam egy dunántúli gimnáziumban, leendő feleségemnek pedig Szegeden még be kellett fejeznie főiskolai tanulmányait. Ez idő alatt különösen fontos volt számunkra az ige összekapcsoló, erősítő ereje. Megőrzött leveleink igazolják, hogy e távoliét alatt is erősíteni tudtak bennünket az Úrtól kapott bibliai igéink, amelyek gyakran teljesen megegyeztek. Isten megőrző kegyelme így készített fel bennünket a házasságkötésre, amely az Úr által megáldott, csodálatos és különleges eseménye volt életünknek. Erre a legszűkebb családi körben került sor, de lelki testvéreinket értesítettük készülő házasságkötésünkről. Levelünkben ezt írtuk: „Szeretnénk, ha összekapcsolt életünk Istennek szentelt élet lehetne, hogy tudnánk sugározni az ő szeretetét az emberek felé. Szeretnénk egész életünkkel az ő dicsőségét szolgálni.” Valamennyi levelünkre kaptunk választ, melyek csodálatos lelkierőt sugároztak felénk. Szinte egyöntetűen azt fejezték ki: „Legyen boldog, örvendező az életutatok, és igazán Isten dicsőségét szolgálja!” Milyen csodálatosak az Úrnak útjai! Annyi vigyázó szem kísérte készülő egybekelésünket. A láthatatlan imaközösségek tizenhárom helyen, Somorjától Debrecenig imádsággal kísérték fogadalomtételünket. Mindezek arról győztek meg bennünket, hogy igazán az Úrtól van házasságkötésünk. Szegeden, a Honvéd téri templomban álltunk oltár elé 1955. február 21- én. Ünnepi fogadalomtételünknek hívő egyetemista testvéreink voltak a tanúi. Az útravalóul kapott igék (Ef 5,19-33) egész életutunkra megadták a programot. A több mint hat évtized gyorsan elmúlt. Ezalatt számtalanszor megtapasztaltuk mennyei Atyánk megtartó, megőrző, gyakran megbocsátó szeretetét. Erősítettük egymást, ha elcsüggedtünk; felemeltük egymást, ha egyikünk elesett, de mindig a mi mennyei Atyánk vigyázó szeretete kísérte közös életünket, szövetségünket. Még a problémák, a próbatételek nehézségei között is éreztük, hogy ő a mi javunkat akarja. Erőforrásunk a naponkénti bibliaolvasás volt. Gyakran olvastunk evangéliumi könyveket is. Gyermekeinket Isten áldásaként fogadtuk őszinte örömmel, és igyekeztünk hitben felnevelni őket. A nehéz időkben egzisztenciánk kockáztatása árán is vállaltuk megkeresztelésüket, konfirmálásukat. Mégis meg kell vallanunk: voltak erőtlenebb napjaink is, s ilyenkor áldozatok árán is lelki táplálékot kerestünk távolabbi gyülekezetekben. Minden hónap végén Szikszai Béni bizonyságtételeit, bibliamagyarázatait hallgattuk egy budapesti gyülekezetben. Ezek mindig megerősítették lelki életünket. Közben ünnepi alkalom volt számunkra a pasaréti templomban Cseri Kálmán lelkipásztor igeszolgálatával 2005-ben megtartott ötvenéves házassági jubileumunk. Kimondhatatlan hála töltötte be szívünket, hogy örömünkben osztozott három gyermekünk és családjuk (nyolc unokánkkal), testvéri rokonságunk és a még élő hívő tanúnk, összesen huszonöt fő. Örömmel énekeltük 264. zsoltárunkat, mert bizonyosan tudtuk, hogy az Úr mindent oly szépen intézett. Sasszárnyon hordozott, vezérelt, és bajunkban védett, áldását mindenben érezhettük. Az igeszolgálat során Péld 17,17 adott útmutatót további életutunkra. Testvéreink a 139. hallelujaénekkel biztattak: „Mindig velem, Uram, mindig velem, / Még ha nem láthat is gyarló szemem.” Végül a 462. zsoltár fogalmazta meg kérésünket: „Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, / Míg boldogan a célhoz elérkezem.” Legyen áldott a mi Urunk, akinek védőszárnyai alatt folytathattuk a következő évtizedben is együttes életutunkat a megújított fogadalomtételünknek megfelelően, szívünkbe zárva az igét: „Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában örök kőszálunk van" (Ézs 26,4; Károli-ford.) Ezen a kőszálon maradva szeretnénk továbbra is az ő dicsőségére élni. Isten legyen segítségünkre! ■ SzencziLászló és Szenczi Lászlóné Sokkal könnyebb megtartani ügyfeleinket, mint újakat szerezni Sok üzleti vezető szívesen vadászik új ügyfelekre. Meglehet, vonzó a zsákmányszerzés élménye, az új lehetőségek felismerésének izgalma. Sikerélmény fakad a versenytárs ügyfelének elcsábításából is. Mindez különösen a versengést kedvelőket sarkallhatja. Nyilvánvaló, hogy a növekedéshez szükség van új ügyfelekre. Olykor bővíteni tudjuk a forgalmat a meglévők körében, de jelentős növekedést általában a vásárlói kör bővítése hoz. Óvatosnak kell azonban lennünk. Ha figyelmünket az új ügyfelekre összpontosítjuk, eközben elhanyagolhatjuk meglévő vevőinket, megrendelőinket. Könnyű lélekkel vehetjük biztosra, hogy hűséges vásárlóink kitartanak mellettünk. Végül is éveken át foglalkoztunk velük. Miért is hagynának el bennünket? Ezzel a hozzáállással azonban nemcsak kiszolgálásuk színvonalának csökkenését kockáztatjuk, hanem arról is megfeledkezhetünk, hogy más „vadászok” a mi ügyfeleinket cserkészhetik be, miközben mi az övéiket környékezzük meg. Régi piaci és forgalmazási tapasztalat szerint könnyebb megtartani a meglévő, elégedett vásárlókat, mint újakat találni. Az adományozó ügyfelek hozzájárulásaitól függő, nonprofit vállalkozások például tudják, hogy sokkal könnyebb olyan támogatóra hagyatkozni, aki a küldetés iránt már elköteleződött, mint újakat rávenni a támogatásra. Ezzel újabb kérdés merül fel: kik a vevőink? Akadnak szervezetek, amelyek nem csak azokat tekintik vásárlóknak, akik terméket vagy szolgáltatást vesznek. Számukra vásárló a munkatárs és a beszállító is. Más szóval mindenki, akinek szerepe van a vállalkozás sikerében. Ez jó üzleti gyakorlat, de sáfárkodó tevékenységünk eleme is. Ha Isten megáldott jó ügyfelekkel, elvárja, hogy értékeljük őket, és viseljük gondjukat is. Jézus mondta: „Szeresd... felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27) Más szóval: úgy bánjunk felebarátainkkal - ügyfeleinkkel -, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Hogyan érhetjük ezt el? íme, néhány bibliai tanács! Figyeljünk a ránk bízottak igényeire. Ha túlzottan az új üzletek megkötésére összpontosítunk, elmulaszthatjuk meglévő ügyfeleink lényeges igényeinek felismerését. „Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal, mert a kincs nem marad meg örökké, sem az ékszer nemzedékről nemzedékre!” (Péld 27,23-24) Ne éljünk vissza a belénk vetett bizalommal. Ha egy ügyfelet alábecsülnek vagy elhanyagolnak, mellőzöttnek érezheti magát, és a versenytársak elcsábíthatják. „Ti hagytátok, hogy elszéledjen és szétszóródjon a nyájam, nem vigyáztatok rá. De én számon kérem tőletek gaztetteiteket - így szól az Úr!’ (Jer 23,2) Képzeljük magunkat az ügyfél helyébe. Természetesen mi is ügyfelek vagyunk más vállalkozások számára. Mit éreznénk, ha alkalmasint mellőznének vagy háttérbe szorítanának bennünket új ügyfelekkel szemben? Ezért mondja Jézus követőinek: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták” (Mt 7,12) ■ Rick Boxx Forrás: Monday Manna HETI LJTRAVALÓ Jézus így szólt a tanítványokhoz: „íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak.” (Lk 18,31) Ötvened hetében az Útmutató reggeli s heti igéi felszólítanak, hogy böjtelőben jussunk el lelki vakságunkból Isten műveinek látására, amelyek nagyok és csodálatosak (lásd Jel 15,3). Ehhez kérhetünk isteni bölcsességet (lásd Jak 1,5- 6), s a szent írások is bölccsé tehetnek (lásd 2Tim 3,15). „Áldott legyen az Úr neve örökkön-örökké, mert övé a bölcsesség és az erő.” (Dán 2,20; LK) Kérhetjük is: Esto mihi!„Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam!” (Zsolt 31,3) „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, hűséges Isten.” (GyLK 691,6) Jézus a tanítványainak szólt először nyíltan szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról, s a sokaságot hívta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” (Mk 8,34) Luther szerint: „Ész, test s vér képtelen megérteni vagy felfogni, miért kellett a Krisztusnak megfeszíttetnie. Bizony, hatalmas és csodálatos dolog, hogy az Emberfia önként, jószántából keresztre megy értünk, betölteni az írásokat. Titok ez, s az is marad.” íme, a nyílt titok: „Isten szeretet” (íjn 4,8; lásd íjn 4,9-10). Pál szerint: „A szeretet soha el nem múlik. (...) Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet’.’ (íKor 13,8.13) Az Úr Jézus ítéletet mond Jeruzsálem felett: „Jeruzsálem, Jeruzsálem..., hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet..., de nem akartátok! íme, elhagyottá lesz a ti házatok’.’ (Lk 13,34-35) Húshagyókedden Jézus így tanít a böjtről: „Kívánhatjátok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölnifognak’.’ (Lk 5,34-35) S hamvazószerdán, a negyven hétköznapi böjt kezdetén Jézusunk ünnepivé minősíti e napokat: „Te pedig ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád... megjutalmaz téged” - akár nyilvánosan is! És mennyei kincsek gyűjtésére ösztönöz: „Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is’.’ (Mt 6,17-18.21) íme, a Seregek Ura szerint való böjt: „.. .szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! ...ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!” (Zak 7,9.10) Nem csak a zsidók kérdik Jézustól: „Ki vagy te?”Ő egylényegű az Atyával; válasza a hittel van összekapcsolva, s önkijelentése az Úristen kinyilatkoztatásával (lásd Ézs 43,10-13) azonos: „...ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben. (...) Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg hogy én vagyok... Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne’.’ (Jn 8,25.24.28.30) Bélsaccar király lakomáján bálványimádás és istenkáromlás folyt, ezért a felséges Isten felíratta ítéletét a falra: „méné méné tekéi ú-parszín” (Dán 5,25). S ez Dániel megfejtése: Isten megmért, könnyűnek talált, számba vette s felosztotta királyságod. „Mérlegeden, örök Urunk, / Mind könnyűnek találtatunk...” (EÉ 524,2) ■ Garai András
