Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-10 / 32. szám
6 ■m 2014. augusztus 10. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Fürdőzés a „patakban” Karosi Bálint hangversenye a ceglédi evangélikus templom orgonáján ► Mint ismert, Bach neve magyarul patakot jelent. Ebben vehettek fürdőt mindnyájan, akik július 26-án este ellátogattak a ceglédi evangélikus templomba. Karosi Bálint zeneszerző, orgonaművész, a Bostoni Első Evangélikus Egyház zeneigazgatója adott felejthetetlen koncertet a templom új - ez év májusában átadott - orgonáján. Műsorában helyet kapott J. S. Bach tanárának, Georg Böhmnek, valamint egy bécsi kortársának, Johann Kaspar Kertinek egy-egy műve, de a program gerincét Bach Klavierübung című gyűjteménye III. kötetének darabjai adták. A koncertnek volt még egy igazi különlegessége is - de erről majd később... Az 1979-ben Budapesten született Karosi Bálint a nemzetközi orgonista-élmezőny tagja. Christoph Wolff a legimpresszívebb zenei előadóként méltatta, aki méltán kapta meg az első díjat a 16. nemzetközi Johann Sebastian Bach-versenyen 2008-ban Lipcsében. Fiatal kora ellenére 2007- ben elnyerte a Bostoni Első Evangélikus Egyház zeneigazgatói székét. Aki hallhatta őt játszani a fent említett hangversenyen, az biztosan nem furcsállja ezeket a tényeket. A ceglédi koncerten Bach zseniális művei találkoztak egy rendkívül kifinomult „billentéskultúrájú”, mind az apró frázisokat, mind a nagy formákat biztosan kezelő és végig kézben tartó, ugyanakkor szuggesztív előadói képességekkel megáldott muzsikussal. Ennek a találkozásnak az eszköze egy igazán rendkívüli hangszer, melyet az Aeris Orgonaépítő Kft. épített meg - Faragó Attila vezetésével - a ceglédi evangélikus templom számára. Az építők hosszasan tanulmányozták a türingiai vidék barokk kori orgonáit. A legfőbb mintaként az arnstadti szolgált, Bach első egyházzenei szolgálati helyének megmaradt hangszere. Karosi Bálint elmondta, hogy amikor először kipróbálta a ceglédi orgonát, Türingiában érezte magát, és úgy véli, Magyarországon leghitelesebben most ezen az hangszeren lehet megszólaltatni á barokk mester muzsikáját. Ez különösen nagy dicséret az orgonaépítők felé egy olyan művész szájából, akinek már eddig is bőven volt alkalma hiteles barokk hangszereken játszani, és aki a historikus irányzat bölcsőjének számító Bostonban szolgál. Talán nem mindenki tudja: az a gondolat, hogy a barokk vagy - kicsit tágabban - a régi zenét ne modern hangszereken, hanem az adott kor instrumentumain vagy azok hű kópiáin szólaltassák meg, nem Európában fogant, hanem Arnold Dolmetsch hangszérkészítő jóvoltából Bostonban. A ceglédi hangszer a legnagyobb sípjától a legkisebb szögig hiteles kópia. Hosszasan lehetne sorolni a példákat. Néhányat kiragadva: a hangolás nem a ma használatos, teljesen egyenletes lebegésű temperatúra, hanem az, amelyet Bach használt. Szemben a maival ebben a hangolásban van fizikai alapja annak, hogy hangnemkarakterisztikáról beszéljünk. A játékos billentését egy mechanikus rendszer juttatja el a sípig, és ez billentésérzékeny: ha gyors mozdulattal nyomom le a billentyűt, a levegő is hirtelen jut a sípba; ha finoman teszem, akkor a hang indulása is más lesz, a levegő fokozatosan zenged meg a sípot. Az orgona szélellátását egyráncú ékfúvó biztosítja, úgynevezett „élő szél” áll a játékos rendelkezésére. Ezzel is tudni kell bánni, mint ahogyan az énekesnek a saját levegőjével. Mindezen tények rendkívül fontosak, hogy az előadás megfelelően hajlékony, differenciált, emberi legyen - olyan, amilyennek Karosi Bálint játékát megcsodálhatta a koncert közönsége. És végül az írás elején említett különlegességről. A művész a koncert zárószámaként improvizációt adott elő egy - a helyszínen kiválasztptt - luteránus népének dallamára. A hallgatóság számára Péter Zoltán lelkész kiosztott egy kottát, mely a „Dicsérjük Istent” kezdetű éneket tartalmazta. A hangverseny végén ezt odaadták az orgonistának is, aki arra kérte a közönséget, hogy - miután ő egy variált előjátékot rögtönöz - a helyben kitalált harmonizálású kíséret mellett énekeljék el mind az öt versszakkal. Ezt követte többfajta ellenpontos feldolgozás, majd a végén egy fúga - természetesen szintén az adott népének dallamát használva témául. A művész megjegyezte - még a koncert előtti beszélgetés közben -, hogy az ilyen rögtönzésre való képesség a barokk korban követelmény volt, ha valaki az evangélikus egyházban zenei állásra pályázott. Örvendetes tényként említette, hogy ma egyre több orgonista vállalkozik erre, ezzel is erősítve a historikus felfogást. Karosi Bálint ezt olyan módon teljesítette a ceglédi koncerten, hogy ha nem tudtuk volna, hogy improvizációnak vagyunk fültanúi, bizony azt hihettük volna: barokk mester művét halljuk. Összefoglalva tehát elmondhatjuk: a barokk zeneszerző-óriás, egy zseniális orgonaművész és egy rendkívüli hangszer felemelő találkozásának lehettek fültanúi július 26-án este a ceglédi evangélikus templomba látogatók. ■ Volter Kálmán Hangoskönny Egy Tolnay Klári-könyv apropóján Tolnay Klári életének színes felvonása volt a rádiózás. Az emlékezet már csak halványan őrzi, hogy a harmincas évek derekán a hazai posta bevezette a „mesemondó szolgálatot”. Ennek előzménye egy megható história, amely az ausztráliai Melbourne-ben történt. Egy házaspár estélyre volt hivatalos, kislányuk egyedül maradt a lakásban. A gyerek egyszer csak felijedt mély álmából, és keresni kezdte az édesanyját. De anyuka nem jött elő a hívó szóra. Kétségbeesésében a kislánynak a telefonra esett a pillantása. Felhívta a központot... és a kagylóból egy meleg hang - hasonlatos anyukáéhoz - jelentkezett. Merthogy a telefonos kisasszony a rémülettől fuldokló hangot hallva felismerte a helyzetet, és hogy lecsillapítsa a gyereket, mesébe kezdett. A hír akkor bejárta a világot - és Tolnay Klári váratlanul a posta telefonközpontjában találta magát. Ő küldte ágyba a mesére vágyó gyerekeket - miként egy későbbi korszakban a tévémaci -, valahogy így: „Katónak hívnak? Hát, Katóka, most eridj a telefonkagylóval az ágyba, és én elmondom neked a mesét a Kótyonfitty király almájáról. Hajnalon innen, esten túl, éppen egy macskaugrásnyira Nekeresdtől...” A hangoskönyvnek, amelyről alant szó lesz, talán legkedvesebb epizódja a vázolt sztori. A technikának ez a leleménye - mármint a hangrögzítés - a hangosfilmmel szinte egy időben jelent meg az emberek életében, főként azokéban, akik fogyatékkal élnek szivárványos világunkban: a vakokról és gyengén látó embertársainkról beszélek. A teljes élet nélkülözhetetlen támaszait lelték meg ők azokban a hangkazettákban és egyéb hanghordozókban, amelyek információkat, felolvasott meséket, novellákat, könyvek - figyelemmel könnyebben követhető - anyagát kínálták számukra. A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége külön hangstúdiót hozott létre, hogy fantáziát mozdítóan, szép hangú színészekkel, előadóművészekkel hangszalagon is elérhetővé tegye a látók kiváltságát, a betűkbe öltöztetett univerzumot. Innentől kezdve sok szép hang - közöttük Bereznay Éváé - vitte szárnyán a vakokat és gyengénlátókat számtalan színes írói mezőre. Ezek a hangkazetták később könyvtárakba, boltokba költöztek, túllépve eredeti rendeltetésükön. De hogyan került a kazettatörténetbe Tolnay Klári? Úgy, hogy a róla szóló könyv — mert a neves színésznő életregénye olvasmányosságot ígért - bejutott a vakok és gyengénlátók hangstúdiójába, és a bársonyos hangú Bereznay Éva „meghangosította" korunk egyik legnagyobb színésznőjének gazdag életútját. Ily módon a Tolnay Klári egyes szám első személyben című könyv, amely először 1988-ban jelent meg, hanganyagként vándorútra indult. Megpihent rádióstúdiókban, könyvespolcokon, Tolnay-relikviákat gyűjtő rajongók archívumában. Később - főhajtás jár érte - az internetes blogok históriai forrása lett. * * A Tolnay-hangoskönyv karrierje Kanadában ért a csúcsra, az interneten itt már kemény forintokért kínáltákkínálják a „beszélő könyvet”. Ez a história sem kevésbé érdekes. Történt pedig, hogy a CanadaHun Rádió is megszerezte az említett hangkazettát, részleteket is lejátszott belőle. A rádió „fórumcsapata” amely Kanada legnagyobb magyar közösségi oldala néven vált ismertté, 2013 májusában digitalizálta az eredeti hangszalagot. A CanadaHun később önállóan töltött fel szebbnél szebb irodalmi olvasmányokat, híveket toborzott, és segítségükkel gyarapította a hangoskönyvállományt. Törvénytisztelőnek látszott, mert a buzgólkodók lelkére kötötte: „A szerzői jogi törvény értelmében csak olyan e-book tölthető fel, ami már nem jogvédett, vagy aminek a sokszorosítására a mű szerzője engedélyt adott.” Ennek ellenére az történt, hogy a neten, a CanadaHun oldalán, Hangoskönyv és társai II. cím alatt ott szerénykedett az említett Tolnay Klárikönyv borítófotója, nem kisebb író, mint Móricz Zsigmond műve - a Groteszk - alatt. Nem jelentéktelen karrier! Móricz alatt a Tolnay Klári egyes szám első személyben! Persze aprócska különbség azért volt... Móricz Zsigmond mint „nem jogvédett” törvényesen szerepelt az oldalon, de Tolnay Klári életregényének szerzője - e sorok írója -, ha öregesen is, még tapossa a szentendrei sarat. Valószínű, az oldal szerkesztője, aki ladysla kormányos néven szerepelteti magát, nem tudott erről az apróságról. Illetve lehetséges, hogy tudott, csak megfeledkezett az engedélykérésről. A lényeg a lényeg: az a mesés állapot tárult elém, hogy az internetről - pénzért - letölthettem volna kedves Tolnay-könyvemet hetekre-hónapokra néhány száz forintért, az éves változatot pedig több mint háromezerért. Mi a teendő ilyenkor? - töprengtem letörten. Baráti hangú levélváltás a kanadai magyar rádió vezetőjével. Szelíd hárítás: nem ők a tettesek. A Hangoskönyv és társainak nem a rádió a gazdája, de hogy ki (persze itt a szerzői jogdíj is szóba került), arra nem érkezett válasz. Udvarias episztola a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Egyesületéhez. Segítő, tanácsadó válasz: itt bizony jogsértés történt, amelyet akár bíróság által is, de orvosolni kell. Levél a Médiahatósághoz, segítségüket kérve, hogy a Kanadában működtetett CanadaHun oldalnak, amelyen számos hangoskönyv anyaga megtalálható, ki a gazdája (ladysla kormányoson kívül), hova, mely bankba gurulnak a letöltésért járó forintok. Megkerestem a Data Ügyfélkaput is. A következő válasz érkezett: „A Data Ügyfélkapu tekintetében szolgáltatók vagyunk, a szolgáltatott tartalom közzétételéhez tárhelyet adunk. A 2001. évi CVIII. törvény 13. paragrafusa szerint legyen szíves eljárni. Üdvözlettel: Dénes.” (Ez keresztnév vagy vezetéknév?) A Médiahatóság nem méltányolta tűnődésemet, nem hatotta meg balga bolyongásom az internetcikkelyek erdejében. íme, egy paragrafus: „A szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is.” „A terjesztés jogának megsértését jelenti a mű jogsértéssel előállított példányának kereskedelmi céllal történő birtoklása is...” Megannyi csűrcsavart, ám intőén fogalmazott passzus... Tolnay Klári az 1988-ban megjelent (majd később s most, a centenárium tiszteletére új fejezetekkel bővített) kötet után, ha újságírók interjúért sorakoztak nála, fáradt mosollyal csapott a könyv fedlapjára: „Itt van ez a könyv, benne van az életem. Merítsenek belőle.” Az írásra szegődök lapozták és szétszedték a könyvet. Rajongók és dolgozatírók (voltak diákok, akik szakdolgozattémául választották a dívák díváját) regényes életrajzát és kalandos művészi útját a könyv alapján készítették el... Tolnayból a szerzőnek szinte semmije sem maradt. Amikor Kanadába is elvitték munkáját, felháborodott, és fűhöz-fához szaladt. Semmit sem ért el. Talán csak annyit, hogy a napokban levették Móricz Zsigmond Groteszkje alól a megfejthetetlen mosolyú Tolnay Káriról szóló hangoskönyv kedvcsináló borítóját, és egy másik Móricz-mű fotóját tették a helyébe. A Légy jó mindhalálig zenés változatának fotója alatt kattinthat most az érdeklődő az immár zenés hangoskönyvre, négy napra ötszázért, kilencven napra kétezerért, háromszázhatvanöt napra háromezer-ötszáz forintért... Persze, itt is van egy kis bökkenő. Igaz, hogy Móricz Zsigmond már nem reklamálhat a szerzői jogvédőnél, de összevonhatja szemöldökét Kocsák Tibor mint zeneszerző. Hacsak... Hacsak... a feltöltéshez nem adtak engedélyt. Ennek az írásnak a címe azonban (nem sajtóhiba!) ettől még érvényes lehet. Ebben a diszharmóniában a hangoskönyvek hoppon maradt szerzői akár könnyeket is hullathatnak csöndben, észrevétlenül. ■ Párkány László
