Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-08-10 / 32. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. augusztus 10. ► 7 Négy fiú és Bach mester „Csúcs ez a hely!” Carl Philipp Emanuel Johann Sebastian Bach zenéje isteni ajándék, egy életen át sem lehet meg­unni. Megismerni viszont két élet is ke­vés, nincs olyan gazdag nyelv, mely mű­vészetének nagyságát szavakkal el tud­ná mondani. Kivételes muzsikája temp­lomban és hangversenyteremben egy­formán hajlékot talál, és gazdagon osztja gyógyító dallamait. „Egy úton ez a titokzatos géniusz is megközelíthető - írta legjobb hazai is­merője, Lichtenberg Emil -, ez a kulcs Bach vallásossága. Istenfélő elődöktől öröklött, minden kételyt kizáró, mély hit, melynek alapja a Mindenható ke­gyelmébe vetett törhetetlen bizalom, Jézushoz való ragaszkodás.” Bach egyetlen témát ismert, ezt ír­ta egész életében: Isten fenségét és örök hatalmát. Zenéje magas szellemiség, mely felröpít és megtisztít, ahogyan őt röpítették fel tehetséges elődei. A tü­­ringiai eredetű, evangélikus Bach csa­lád mindig büszke volt a 15. század kö­zepéig visszanyúló eredetére. Joggal mondhatjuk, ebben a népes, gyarapo­dó közösségben a természet végül „megszülte” a legkülönbet: J. S. Bachot. A Bach család tagjairól szóló gyűjtemé­nyes kötet ötvennél több ismert mu­zsikust sorol fel. Munkásságuk nem je­lentős, munkálkodásuk viszont nagyon hasznos volt. Kántorok és tanítók, akik hétköznapokon végzik áldásos munkájukat, a fiatalok útra indítását. Bach első életrajzírója: Johann Nikolaus Forkel teljes képét adja a különös csa­ládnak. Hat-nyolc utód mindenütt, mindig éhes szájak. Bach gyakran állt koporsó előtt, sok éjszakát töltött be­tegágynál virrasztással. Húsz gyer­meke közül csak kilenc élte túl az apát, és boldogult a nagyvilágban. Bach négy fia igazi tehetséget örö­költ, kedves-szigorú apjuk mindegyi­kükből kitűnő muzsikust nevelt. Wil­helm Friedemann az orgona mellett különcködéséről is híres volt; Georg Bernhard nehezen találta magát, tel­jesen elzüllött; Johann Christian ope­ráit Európában játszották. Carl Philipp Emanuel Bach há­romszáz éve, 1714-ben született Wei­­marban. Mint kamarazenész és csem­balóművész nyert állást Nagy Frigyes udvarában. Kritikusai megemlítik, hogy nem követte apja stílusát, új utakat keresett. Értékes pedagógiai műveket írt. Nagy hatással volt Flaydn­­ra, de Mozartra is, aki sokra becsülte. (Portréját részletesebben az EvÉlet 2014. március g-i számában rajzolta meg Halász-Táborszky Györgyi.) Milyen kár, hogy akkor még nem volt fényképezőgép, festők is kevés ilyen csoportképet vittek vászonra. Láthatnánk a jeles férfiakat együtt. J. S. Bach karfás székben ülne, mögötte ketten-ketten, a büszke fiúk. A mester meg csak mosolyogna: boldog, akire Is­ten vigyáz, és segíti munkálkodását. ■ Fenyvesi Félix Lajos Misszió tűzzsonglőrrel Pusztaföldvár: Nyitott templom éjszakája Hetedik alkalommal rendezte meg a pusztaföldvári evangélikus gyüleke­zet a Nyitott templom éjszakája elne­vezésű missziós programját. A júli­us 25-i este ezúttal a világ világossá­ga jegyében telt, idén sem éppen ha­gyományos keretek között. A templomba betérőket az itt már megszokottnak tekinthető játé­kok várták: volt bibliai célba dobás, a gyerekek kúszva-mászva keresték a padok között az elkóborolt bárányt. Ezúttal prédikált a gyülekezet kán­torának lehangolt zongorája is, amelynek billentyűi a világunkban diszharmóniát okozó bűnökre hív­ták fel a figyelmet. A helyi Búzavirág népdalkor után a békéscsabai Zenebarát Felebarátok zenés bizonyságtétele következett (képünkön), amely a sötét erők és a világ világossága kontrasztjára mu­tatott rá. Isten megvilágosító ke­gyelmét szimbolizálva a műsor végén tűzzsonglőr lépett az oltár elé. Az este csúcspontját jelentő isten­tiszteleten Lázárné Skorka Katalin mezőberényi lelkész kiemelte, hogy a világ világossága nélkül olyan az éle­tünk, mint egy szépen berendezett, de bezárt szoba: hiába az ízlésesen összeválogatott enteriőr, abból sen­ki nem lát semmit. Az este második felében a temp­lomban filmet vetítettek, az épület előtti tábortűznél a mezőberényi evangélikus ifjúság örömzenélése kezdődött, a templomtoronyban pe­dig a művészek, tudósok gondolata­ival „kikövezett” gondolatösvényt lehetett végigjárni. A programmal a gyülekezet célja a kezdetek óta az, hogy megszólítsák azokat is, akik talán még soha nem lépték át a földvári templom küszö­bét. És mivel az idén is beültek a pa­dokba új arcok, már nem hiába gyúl­­tak fel a fények az esti órában Isten házában. ■ L. J. Cs. Egykori parókiából újjávarázsolt ifjúsági tábor Rábcakapin ► Tavaly kezdődött és idén fejeződött be a Győr-Mosoni és Soproni Egy­házmegye közös használatában lévő ifjúsági táborozó központ felújí­tása. A rábcakapi evangélikus gyülekezet egykori parókiáját és volt iskolaépületét több mint 41 millió forintból újították fel. A külső fa­lak teljesen megújultak, szigetelést kaptak, újak a villany- és vízveze­tékek. Az épületek belseje és a belső terek is megfiatalodtak: új bur­kolat került a falakra, új bútorok kerültek a szobákba, új konyhai esz­közökkel, háztartási gépekkel lett felszerelve a konyha. A fiatalok bir­tokba is vették a központ területét, hiszen volt már itt alkotótábor, az elmúlt héten pedig a Győr-Mosoni Egyházmegye hittantáborát tar­tották Rábcakapin. teket a jó Istentől. A témák közös megbeszélése a Megosztás. Én felve­zetem a megbeszélendő témát, és egymás között megosztjuk a vélemé­nyeket, majd egy történetre felfűzve bemutatjuk, akár egy rajz, akár egy kis színdarab segítségével. Úgy veszem észre, hogy nagyon fo­gékonyak a gyermekek ezekre a té­mákra. Nyitottak, készek a közös munkára. Figyelnek az elhangzottak­ra. Azt remélem, hogy a tábor végén sok mindent tudnak hazavinni mind­abból, amit itt hallottak. A táborzá­ró istentisztelet helyszíne a kívülről megszépült templom lesz; úgy ter­vezzük, hogy a szülőket is meghívjuk erre a záróalkalomra. Szeretnénk az istentisztelet menetébe a táborban részt vevő gyermekeket is bevonni. A mosonmagyaróvári Angyal Bá­lintnak ez már a második tábora az idén, mivel az alkotótáboron is részt vett.- Nagyon tetszik ez a hely. Én nem tudom, hogy milyen volt ez a tábor korábban, de most nagyon jó. Ké­nyelmesek az új, modern ágyak, mindennek új szaga van, mindenhol tisztaság és rend uralkodik. Egyszó­val azt tudom mondani, hogy csúcs ez a hely! Rátz Juli Győrújbarátról érkezett Rábcakapira. Neki van összehason­lítási alapja, mert visszatérő vendé­ge ezeknek a nyári táboroknak.- Amikor először jöttem ide, ko­molyan le voltak pukkanva az épü­letek. Igaz, hogy így is nagyon sze­rettem ide járni, mert nekem nem igazán az számított, hogy néz ki. Az sokkal fontosabb volt számomra, hogy egy régi, kipróbált közösség várt rám évről évre, mert a táborla­kók zöme visszajáró. Ám amikor most megérkeztem, elcsodálkoz­tam, de ugyanakkor nagyon meg is örültem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen minőségi változás törté­nik ilyen rövid idő alatt. Minden új lett! Egészen más érzés így itt lenni. A rábcakapi tábor most úgy jó, ahogy van. Biztos vagyok abban, hogy tökéletes lesz az egész hét, és ezek után még jobban fogom várni a következő táborokat. ■ Kiss Miklós A rábcakapi gyülekezetnek a Vidéki kulturális és természeti örökség meg­őrzése pályázaton nyert pénzből sikerült felújítania a templom külsejét is. így most teljes összhangban várja az ideérkező táborozó fiatalokat az ifjúsági tábor és a szomszédságában álló evangélikus templom. Az ifjúsági tábor épületeinek felújításáról előző lapszámunk címolda­lán már beszámoltunk, ám a munkálatok ezzel még nem fejeződtek be, hiszen most, hogy megújult épületek állnak az udvarban, erős a kontraszt az épületek és az udvar között. Ezért a renoválást az udvar felújításával szeretnék folytatni: terveik szerint az udvart parkosítják, füvesítenek, és olyan virágokat ültetnek, amelyek nyáron, a táborozási időszakban virá­goznak; ezenkívül kerti bútorokat is kihelyeznének. Az udvar több mint kétezer négyzetméteres, ezért ezekre a munkák­ra is több millió forintra lesz szükség. A Győr-Mosoni és a Soproni Egy­házmegye is kész arra, hogy az ehhez szükséges pénzt előteremtse. A kö­vetkező nyári táborszezonban talán már a megszépült udvar is növeli majd az itt táborozó fiatalok komfortérzetét. A hittantábor vezetője Csorbáné Farkas Zsófia, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ isko­lalelkésze. Első benyomásai már az el­ső napok után kedvezőek voltak.- Tiszták és rendesek a tábor épü­letei és a környezet. Voltam itt a ko­rábbi években is, de őszintén szólva akkor nem szívesen hoztam volna ide a gyermekeket. Most már más a helyzet. A táborozok értelemszerű­en igénylik azt a komfortot, amelyet otthon megkapnak. Ennek az igény­nek most tökéletesen megfelel ez a hely. Látom a reakciókon, hogy elége­dettek a gyerekek, és örülnek az új kör­nyezetnek. Az egyházmegye több gyülekezetéből érkeztek a kilenc-ti­zennégy éves résztvevők a hittantábor­ba. Képviselteti magát Győr, Győr­­szemere, Győrújbarát, Mosonma­gyaróvár, Felpéc és Tényő. Az augusztus 2-ával záruló hét metodikája a Facebookra épül, mivel a gyermekek már a közösségi oldal vi­lágában élnek. A tábor főcíme: Tet­szik? JJozzászólok és megosztom! Gyakorlatilag azokat a szavakat hasz­náljuk, amelyeket a Facebook hasz­nál. A reggeli áhítatok Üzenet néven futnak, hiszen mi is kapunk üzene­ÁTZ ANDRÁS FELVÉTELEI

Next

/
Thumbnails
Contents