Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-10 / 32. szám
4 ◄! 2014- augusztus io. KERESZTUTAK Evangélikus Élet Pápa pünkösdi körben „Bocsánatot kérek tőletek az ördögtől megkísértett katolikusok miatt.. ” ► A katolikus egyházfő múlt héten magánlátogatást tett az olaszországi Caserta városában. Találkozott az evangéliumi pünkösdi gyülekezet tagjaival, és bocsánatot kért azokért a hibákért, vétkekért, amelyeket a katolikusok elkövettek ellenük. Ez volt a második alkalom, hogy a katolikus világegyház vezetője protestánsokat követett meg. II. János Pál szólt először így. A magánlátogatásra ez alkalommal az adott okot, hogy Ferenc pápának még Buenos Aires-i érseksége idejéből jó barátja Giovanni Traettino protestáns lelkipásztor. Az itáliai kisvárosban tett második látogatása során Ferenc pápa nemcsak pünkösdi lelkipásztor barátjával találkozott, hanem a helybeli katolikus közösséggel is. Mint korábbi látogatása során Calabriában, itt is szóba hozta a bűnözést s a hit válaszát a kriminalitásra. De az igazi ok mégis a baráti látogatás volt. Traettino lelkész nemrégen a Vatikánban volt egy hivatalos protestáns delegáció tagjaként, és a pápa akkor megígérte neki, hogy meg fogja látogatni. Állta a szavát, július 28-án megtörtént a látogatás. A pápai helikopter vitte őt Casertába, ahol előző szombaton már járt. A dél-itáliai városkában először a pünkösdi gyülekezettel - mintegy kétszáz protestáns hívővel - találkozott. Testvérekkel találkozni és bocsánatot kérni A látogatást így vezette be a katolikus egyházfő: „Azért jöttem, hogy testvérekkel találkozzam, s mert ezek a testvérek korábban meglátogattak engem.” Azért is jött ezen túlmenően - tette hozzá -, hogy bocsánatot kérjen tőlük. A pünkösdi közösség templomának nevéből kiindulva - A Megbékélés Temploma - így fogalmazott Ferenc pápa: „Azok között, akik a pünkösdi gyülekezetek tagjait üldözték vagy elítélték, mintha ők bolondok lennének, s az emberiséget zavarnák, sajnálatosan voltak katolikusok is. Ezért bocsánatot kérek tőletek azon katolikus férfiak és nők viselkedéséért, akiket az ördög megkísértett, és semmit sem értettek meg.” A protestáns pünkösdi lelkésszel együtt a pápa - hangsúlyozzák a szakértők - konkrét és világos jelet akart adni ökumenikus nyitottságáról. A találkozón a protestáns hívőkkel együtt imádkozta el az úri imát. A nyilvános megjelenés és megszólalás után a pápa és barátja négyszemközti beszélgetésre vonult vissza. A találkozó után a vatikáni rádiónak a protestáns lelkipásztor kijelentette: „Ez a látogatás mélyen érintett minket, mert testvériségünket így is újra átélhettük.” Vajon ez a megállapítás a magántestvériségre vagy a nyilvánosra is vonatkozhatott? Vajon a XXIII. János pápa által elindított aggiornamento, egyházi megújulás, nyitás, újjászületés szelleme ez, amely II. János Pál idején a konkrét bocsánatkérésig is eljutott a protestánsok irányában, nálunk a debreceni gályarab prédikátorok emlékműve előtt, s máshol másképpen? Vajon ez a megkövetés szervesen folytatódik-e majd a harmadik évezred pápájának és az egyháznak a gyakorlatában? Mindenesetre a baráti szimpátián innen és túl a pünkösdi, bibliás lelkész szavai is egyértelműen hangzottak Caserta templomában: „Ahhoz, hogy az igazi egyházi közösséget fel tudjuk építeni, az építkezést az alapoknál kell kezdenünk. A kérdés az, milyen a viszonyunk Jézus Krisztushoz. Ő nem csak valamiféle mentális alap. Mi hisszük, hogy Jézus Krisztus él. Ez jelenik meg a hitelveinkben is, legyünk bár protestánsok vagy katolikusok, ortodoxok vagy pünkösdiek. De a tan kevés, élő találkozásra van szükség Jézus Krisztussal!” - hangsúlyozta Giovanni Traettino lelkész. Beszéde Krisztus-központú volt első mondatától a záró szavakig. „Ő a fundamentumok fundamentuma. A Jézus Krisztussal történő személyes találkozás nélkül nincs keresztyénség. Akkor kezdünk keresztyénként élni, ha újjászületünk, és érezzük magunkon a változás érzéseit, jeleit, ha Jézus életünk része lesz, együtt él velünk, bennünk, ha mi az ő testének élő tagjaivá válunk.” Tényleges nyitás? Ferenc pápa a casertai evangéliumi pünkösdi közösségben tett látogatásával folytatta azt a kezdeményezést, amelyet II. János Pál pápa a jubileumi 2000. évben indított el, amikor meglátogatta - elsőként a pápaság történetében - a protestáns közösségeket Itáliában éppúgy, mint hazánkban. És akkor hangzottak el szájából a bocsánatkérő szavak is. Akkoriban a katolikus kardinálisok és sok püspök nem osztotta egyértelműen a pápa véleményét. De a lengyel pápa nem tartott attól, hogy a bocsánatkérés csorbítaná a katolikus világegyház tekintélyét vagy jó hírnevét. Mindazért, ami nem volt keresztyénekhez méltó - hamisításokért, csúsztatásokért, vádakért, üldözésért, erőszakért, máglyákért -, mindazért, amit az elmúlt századokban nem katolikus keresztyének ellen Isten nevében elkövettek, II. János Pál radikálisan és tántoríthatatlanul bocsánatot kért. Erre az útra látszik lépni a „gyalogpápa” a ferences lelkületű, de jezsuita Ferenc. Lesz dolga éppen elég a belső ellenállás meggyőzésével, legyőzésével s kifelé a hitelesség bizonyításával meg azzal, hogy az igazi, testvéri nyitás ne csak odafenn, az egyházi diplomácia magaslatain történjék meg, hanem „a mélyben”, a plébániák napi gyakorlatában, a „gyalogpapok” között is. Mert ott sokszor még nagyon kemény, olykor igen durva, többszázados eszközrendszerű, testvérieden harc folyik. Miért is? A lelkekért vagy az egyházi tekintélyért? Ez a nagy kérdés Casertában éppúgy, mint a Kárpát-medencében. A pápai jó szándékban abszolút nincs okunk kételkedni. Ha a lelkekért folyik a nagy küzdelem, akkor csak Krisztus számít, s nem lehet testvérieden szó, tett sehol, semmilyen körülmények között. Ha viszont a tekintélyért, a csalatkozhatatlanságért, az igazhitűségért, a primátusért folyik a küzdelem, akkor az már régen nagy baj. Ferenc pápa eddig meggyőző volt. De nem lehet szem elől téveszteni azt a nagy kihívást sem, amely elé a reformáció kezdetének 2017-es ötszázadik évfordulója a római katolicizmust (is) állítja. És erre a maga módján a Vatikán is nagyon készül, nem csak Wittenberg vagy Genfi ■ Dr. Békefy Lajos Ökumenikus imaóra az áldozatok emlékére ► A Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség szervezésében augusztus 3-án ökumenikus istentiszteletet tartottak a pesti Jézus Szíve-templomban a kislétai gyilkosság ötödik, a pharajimos - több ezer cigánynak Auschwitzban való elpusztítása - hetvenedik évfordulójára emlékezve. Egyházunkat Deák László lelkész képviselte. Más volt a légköre a vasárnap esti imaórának. A gyülekezet, amely cigányokból, nem cigányokból, evangélikusokból, reformátusokból, katolikusokból - jóakaratú emberekből - állt, csendben várta, hogy bemehessen a templomba. Az imaóra elején Szőke Péter, a Sant’Egidio Közösség magyarországi vezetője elmondta: „Sokszor tesszük fel azt a kérdést, hogy hol volt halnak meg? Mit teszek, hogy az idősellátás megfelelőbb legyen? Isten választott, és választásra hív. Ő szeret minket, és várja, hogy a mi döntésünk a mások számára is élhető, másokért felelős élet melletti döntés legyen.” Székely János esztergom-budapesti katolikus segédpüspök igehirdetésében az „Én vagyok a kezdet és a vég” igével kapcsolatban elmondta: „Mina jelenlévőkkel, majd hangsúlyozta: „A borzalmak a fejekben és a szívekben kezdődtek. Tudnunk kell, hogy Magyarországon is voltak aktív résztvevői a kegyetlen népirtásnak. Az ember elveszti Istent, és magát teszi meg Übermenschnek, de ekkor valójában ember alatti lesz. Kérjük az Úr és egyúttal cigány és zsidó testvéreink bocsánatát, mert kevesen voltak, akik mertek segíteni.” Deák László evangélikus lelkész emlékeztetett rá, hogy a mostani imaóra ideje alatt is mennyi fájdalom, igaztalan történés zajlik a világban. „Köszönöm, Uram, hogy Dietrich Bonhoeffer vagy Sztehlo Gábor által megmutattad, hogy az embertelenségben is lehet téged követő életet élni. Vannak, akik ma is hallgatnak, amikor megkülönböztetés történik. Adj nekünk erőt a változásra, hogy ki tudjunk állni az elesettek, a hiányt szenvedők mellett. Segíts minket, hogy képesek legyünk az összefogásra, hogy ha kell, együtt is felszólaljunk azokért, akik hiányt szenvednek” - fogalmazott Deák László. Balog Zoltán református lelkipásztor imádságában kiemelte, hogy az Istenhez történő imádkozásban nincsen politika. „Fájdalom és gyász az egész emberiség számára, ha ember támad emberre. Te egy vérből teremtettél minket, mi mégis sokszor egymás ellen vagyunk. Gyászoljuk az áldozatokat, és erőt kérünk az itt maradottak segítésére, az indulatok és Isten Auschwitzban, de sokkal kevesebbszer fogalmazzuk meg azt, hogy hol volt az ember... Auschwitz, Kisléta és számtalan helyszín emlékeztethet rá, hogy a fő kérdés az, hogy hol vagyok én. Hol vagyok, amikor cigányokat bántalmaznak, amikor a hajléktalanok méltatlanabb helyzetbe kerülnek, vagy amikor ártatlanok den emberi gonoszság ellenére életünk Isten kezében van.” A püspök - aki cigány nyelven is megszólaltatta az olvasmányt - kiemelte: „Imádkoznunk kell azokért a cigány testvéreinkért, akik szenvedésükben hasonlóvá váltak Krisztus szenvedéséhez.” A soával kapcsolatban Székely János történelmi tényeket osztott meg a tettesek néven nevezésére” - fogalmazott a református lelkipásztor. Az egyetemes könyörgő imádság alatt felolvasták a cigányok ellen 2008-2009-ben elkövetett kegyetlen bűnesetek krónikáját, majd ehhez kapcsolódva kérték az Urat, hogy segítse az embert emberségéhez közelebb kerülni. Ezalatt egy-egy gyertyát gyújtottak meg az oltár mellett. Az imádságban kitértek arra is, hogy ne csak a magyarországi, hanem a Szíriái, közel-keleti, ukrajnai konfliktusok békés megoldásáért is imádkozzunk. A gyülekezet végül egy-egy mécsessel az oltárhoz ment, és a Kyrie eleison, azaz Uram, irgalmazz éneklése közben elhelyezte az oltár elé. Megrázó valósága volt ez az imaórának. A jelenlévők csöndben, egymás után gyújtották meg az emlékezés, a bocsánatkérés és egyben a remény gyertyáit. Cigány és nem cigány, hívő és nem hívő egymás mellett ment, csendben, békességben egy élhető, a másik embert megbecsülő jövőben bízva. ■ Galambos Ádám Forrás: Evangélikus.hu
