Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-10 / 32. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. augusztus 10. ► 3 Jó várni Türelemlecke szülőknek és gyermekeknek ► A türelem volt az idei témája az egyedülálló szülők és gyermekeik konferenciájának, amelyet egyházunk női missziói szolgálata rendez meg évente. Ez alkalommal a révfülöpi Napfény üdülő adott helyet július 26. és augusztus 3. között a találkozónak. Noha a szervezők attól tartottak, hogy a megváltozott helyszín bonyodalmat okoz majd - mert nem a megszokott helyen, egyházunk oktatási központjában gyűltek össze a felnőtt és gyermek résztvevők -, kiderült: mindenkinek remekül sikerült alkalmazkodnia a négy-öt ágyas szobák jelentette nomádabb körülményekhez. Sőt a keresztényi türelem gyakorlására eleve lehetőséget adott ez a röpke hét: negyven különböző karakterű ember - kiskorú, egyetemista fiatal és szülő - tanulhatta meg egymás elfogadásának titkát. A délelőtti programokon természetesen a konferencia témáját dolgozták fel. A bevezető előadást Csonka Zsuzsanna lelkész tartotta, aki a tőle megszokott alapossággal készült fel feladatára. A Biblia számtalan olyan helyét idézte, ahol utalást találunk Isten hosszútűrésére, illetve arra, hogy vele ellentétben az ember milyen nehezen tud várni. Bár a lelkész kitért az egyháztörténelem és a jelenkor példaképeire, a hallgatóságot - amint az előadást követő beszélgetésből kiderült - leginkább az a példázat ragadta meg, amelyet jézus a magától növő vetésről mondott. Számtalanszor éli át az ember, hogy az események, dolgok felett nincs uralma. Aggódni kezd, türelmetlen lesz, pedig bátran ráhagyatkozhatna az ígéretre, hogy Isten terve beérik. Ahogyan olvassuk a példázatban is: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan” (Mk 4,26) Az Istenre hagyatkozó türelem jellemezte a 17. század nagy nőalakját, Petrőczi Kata Szidóniát, akinek szenvedésekkel teli életét Szunyogh Ildikó tanárnő ismertette. Arról pedig, hogy miként valósítható meg egymás elfogadása, Túri Krisztina alberti lelkész tartott előadást Szabadulás öröklött rossz beidegződéseinktől címmel. Egyik délelőtt A passió című filmben Jézus szerepét alakító színésszel, Jim Caviezellel készült beszélgetést tekinthették meg a konferencia résztvevői. Mindeközben a gyermekek egy-egy példázatot dolgoztak fel, amelyeket azután az esti áhítat keretében elő is adtak - hol színdarabként, hol pedig bábelőadást kerítve a történetből. A kedvező létszámból is adódott, hogy a résztvevők egymásra is jobban oda tudtak figyelni. Az ifjúsági konferenciáinkon jól bevált játék - a résztvevők kihúzzák valakinek a nevét, akinek aztán a hét folyamán mint „titkos tesók” kedveskednek - itt is jól működött. Egészen az utolsó estéig, amikor végre kiderült, ki is volt kinek a titkos pártfogója, a kisebbek is ízelítőt kaphattak abból, mit jelent türelemmel várni a jóra, a meglepetésekre. ■ B. P. M. Gyülekezeti termet termett a hűség ► Tágas evangélikus gyülekezeti terem épült a Fejér megyei Gyúrón a parókia meglévő épületének kibővítésével. A gyúrói evangélikusok hitét, hűségét is jelzi, hogy az építkezésre sor kerülhetett, hiszen a gyülekezetnek a hetvenes évek vége óta nincs helyben lakó lelkésze. Ráadásul a 2013 tavaszán indult és most elkészült munkának előzménye is volt: 2008-ban új tetőzetet kapott a parókia épülete. Az új gyülekezeti teremért a hálaadó istentiszteletet július 27-én, vasárnap tartották Szarka István esperes szolgálatával. Az új épületrész, amely gyülekezeti termet, raktárhelyiséget és egy gyermekek számára készült kistermet foglal magába, a parókia régi, leromlott állapotú gazdasági szárnyának helyére épült. Elkészült a vécék, a fürdőszoba és a konyha felújítása is. A gyülekezet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egyik pályázatán (LEADER) programtámogatásra és a hozzá kapcsolódó beruházásra nyert tizenötmillió forintot, a fejlesztés nagyrészt ebből valósult meg. (A pályázat még nem zárult le, az elszámolás folyamatban van, várhatóan az év végére megtörténik.) A vizesblokk felújítását és az egyéb apróbb munkákat az országos egyháztól felvett kölcsönből fedezték. A július 27-i hálaadó istentiszteleten Szarka István esperes hirdetett igét. A templomi ünnepségen köszöntötte az egybegyűlteket Süller Zsolt helyi lelkész, Tóth Béla, a település polgármestere, Kádár Ferenc református lelkipásztor, illetve Szendrői Júlia a LEADER Völgyvidék Közösség képviseletében. A gyülekezet kamarazenekarának szolgálata mellett a Gyúrói Dalolok együttese tette ünnepibbé a hálaadás pillanatait. A közösség megköszönte a mennyei Atya szerető támogatását, az igén keresztül kapott bátorítását és azt, hogy a minden építkezéssel óhatatlanul együtt járó nehézségek ellenére megvalósulhatott az elképzelés, mely az egész közösséget hivatott szolgálni. A templomi ünnepség után a gyülekezet átvonult a parókiára, ahol az esperes áldotta meg az új gyülekezeti termet. A parókiával kapcsolatos munkáknak azonban a gyúrói evangélikusok ezzel nem értek a végére: nincs teljesen készen a fűtésrendszer, és felújításra szorul a régi épületrész külseje is. A templomtorony fedésének felújítása sem várathat magára sokáig. Ugyanakkor a most elvégzett munka komoly teret nyithat a lelki építkezésnek, eszköze lehet annak, hogy a helyi fiatalokat a korábbiaknál jobban be lehessen vonni a közösség életébe. A gyúrói evangélikus gyülekezet tagjai bizakodók... ■ EÉ „Engedj látnom” - nyári olvasónapló Rossz nyelvek szerint, ha valakit püspökké választanak, az első évben már nincs ideje olvasni, a másodikban írni, a harmadikban pedig már a gondolkodásra sem jut ideje... Igyekszem „felülírni” ezt az ijesztő püspökképet. Ebben az Égtájoló rovat is segítségemre siet, hiszen rákényszerít a rendszeres írásra, amely jó esetben együtt jár a gondolkodással, az olvasással, optimális esetben az „olvashatósággal” is... A nyár reménység szerint sokak számára - az esetleges utazási és fesztiválélmények mellett - könyvélményeket is ajándékoz. Ilyen friss olvasmányélményem Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal - A Márk-változat című regénye, amely az idei könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Előrebocsátom: ahogy egy olvasónaplóban ez talán természetes, bőven idézek a regényből. Nem én akarom ugyanis megfejteni, megmagyarázni a kortárs író könyvét. Sorai önmagukért beszélnek, akinek van füle a hallásra, hallja, olvassa, értelmezze... Bár a cím egyszerű történetet ígér, amely valóban csupán száz oldal, mégsem nevezném könnyű nyári olvasmánynak. Egy kitelepített család történetén keresztül szembesít a 20. század embertelenségével, amely nem választható el a kor istentelenségétől. A könyv borítójának fülszövegén Péczely Dóra így próbálja összefoglalni a regény alapkérdését: „...szereplői mind a saját útjukat járják, bár egyetlen szobában élnek. Hogy a kiszolgáltatottság választja el őket, vagy eleve el vannak választva egymástól, azt csak az Isten tudja. Mindegyikük magányos. Az Isten is: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében.” Lehet-e kapcsolatba kerülni ezzel a „magányos” Istennel, akinek „titokzatossága nem olyan, mint egy kabát, amelyet fölvesz, levesz. A titok bele van zárva az Istenbe...”? Döbbenetes szimbólum, hogy a történet „elbeszélője” a süketnéma kisebbik fiú, aki részben a nagymama hatására szeretne kommunikálni a „szomorú, boldog Istennel” Ezért próbál kontaktust teremteni a falon függő Krisztus-képpel: „Tudom, hogy egy kép nem tud beszélni, néha mégis odanézek, hátha. Várok valamit a Kisjézustól. Hogy Jézus csöndje megszólal. Istengyermek. Én is isten gyermeke vagyok. Ha részeg az apám, ez mindig eszembe jut. Néha jobb volna, ha csak én volnék Isten gyermeke, de sajnos mindenki az. A bátyám is. Az apám is Isten gyermeke. Rá is fér. A rendőrök is, ami hát elég fürcsa. Meghökkentő. Vagyis Isten eléggé furcsa, meghökkentő. Mondja bátyám, kifürkészhetetlen. Én azért fürkészem.” Ennek érdekében folytat imaharcot, küzd az Isten-csönddel: „Vannak nagy csöndek. A szó nélküli Isten és az istentelen szó, ez a csönd.” Ha Isten elnémul, az ítéletes csendben megkísértenek az olyan istentelen szavak, amelyeket Róza néni fogalmaz meg cinikus bölcsességgel: „Békén kell hagyni az Istent. Nem szabad bosszantani, mert akkor fültövön vág..." De miért is szólalna meg Isten egy olyan világban, amelynek gyilkos betegségét egyetlen tömör mondattal így summázza a fiú: „Az én apám nem vadászott, őt vadászták.” S ez a tragikus diagnózis nemcsak a 20. századra igaz, a világháborúk, a holokauszt sötét korára, hanem a 21. századra is. Elég megnézni egy híradót: ukrajnai, gázai embermészárlás... Csoda, hogy az „Isten nem tud kacagni”?! Nem véletlen, hogy az Isten-kereső, Istennel - pontosabban fogalmazva, talán inkább az istenképeivel - tusakodó író a könyv első harmada után egyre intenzívebben szövi bele regényébe Jézus szenvedéstörténetét a Márk-változat szerint. A veretes Károli-szöveget meglehetősen szabadon kezeli Esterházy Péter. A jól ismert történet izgalmas, új megvilágításba kerül azáltal, hogy Jézus az evangélista helyébe lépve, egyes szám első személyben szólal meg benne, először a 35. oldalon: „És amikor berontott vala az setét, elmenék az tizenkét tanítványokkal. S mikor letelepedénk volna, és ennénk, mondám: Bizony mondom néktek, egy tiközületek elárul éngemet, ki énvelem eszik. És azok kezdőnek szomorkodni és nekem egyenként mondani: Én vagyok-é?” „Most akkor melyikünk a Júdás?” — teszi fel a mindannyiunkat kíméletlen önvizsgálatra kényszerítő kérdést az író. A hiteles válasz csak olyan őszinte imádságban születhet meg, amelyet a 83. oldalon olvashatunk. Számomra ez a könyv csúcspontja, személyes imaéletünket is gazdagíthatja ez a drámai könyörgés: „Gyáva a szívem. Az imák az Égben összeérnek. Uram. Valahogy már késő. Nem tudom rád bízni magam. Noha nem akarom csüggedten tudomásul venni - se magamat, se a bűnösségemet, se téged. De be se akarok csapni senkit. Legföljebb téged. Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Irgalom Atyja, ne hagyj el. Hogyan tovább? Erre várok tőled választ, mert ez az én kérdésem. Úgy szoktál válaszolni, hogy nem válaszolsz. Szépen tudsz hallgatni, Uram. Ha kérdezlek, hallgatsz, és ha már nincs több kérdés, az lesz igazi válasz. Mégis most azt kérdem, mi végre. Ki vagy Te, Uram, és ki vagyok én? Tudom, rossz kérdés. Engedj látnom. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.” Hogyan tovább? Van tovább? Az ima segélykiáltására az utolsó, a 100. oldalon kaphatunk választ. Sokat sejtető, hogy az utolsó szó Márk evangéliumáé, a sajátos Esterházyfordítás szerint: „Ekkor pedig nagy felszóval kiáltván meghalék. És a templom kárpitja kétfelé hasada, felitől fogva mind az alsó részéig. És amikor látta vol-ÉGTÁJOLÓ • ■ na az centúrió, ki nékem ellenében áll vala, hogy én felszóval kiáltván holtam volna meg, monda: Bizony, ez ember Istennek fia vala. Szent Márk írása szerint való evangélium. Jézus Krisztusnak, az Isten fiának Evangéliumának kezdeti. Mint meg vagyon írva az prófétáknál: íme, én elbocsátom az én követemet az te orcád előtt, ki megkészíti az te utadat te előtted. Kiáltó szó az pusztában: Nincs vége. Ez a befejezés.” íme, Esterházy Péter „imameghallgatása”. Netán „titkos hitvallása”? Nem tudom. Remélem, egyszer majd személyesen is megkérdezhetem erről... Addig is: vedd és olvasd, ne csak Esterházyt, a Márk-változatot is! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület